Megfontolásra érdemes pontok kormányellenes tüntetőknek

think-tank 2018.04.15.

Kedves tüntetők,

Először is, hadd szögezzem le, örömömre szolgál, hogy vannak még az országban, akik unják az Orbán-rendszert. Bár azt gondolom, ha nagyon a részletekbe mennénk, az jönne ki eredményül, hogy nagyon nem vagyunk egy platformon, egy poszt erejéig most vállaljunk közösséget egymással és egyezzünk ki abban, hogy elegünk van a Fideszből.

Ennek ellenére azonban, amolyan jó szándékkal, figyelmetekbe ajánlanék néhány pontot:

  • Bár kétségtelenül voltak a választás lebonyolításában kérdéses pontok, ezek nagyrészt néhány tucat, legfeljebb néhány száz szavazatot érintenek. Rendszerszintű csalásról, ami a választás eredményében érdemi változást hozna, nem tudunk. Nem csak, hogy bizonyíték nincs rá, de a kétségbeesett vagdalkozáson kívül, miszerint az nem lehet, hogy ész, erő s oly szent szavazat kétharmadot hozzon, még csak használható gyanú sincs.

  • Az előző pont tükrében a választási eredmények el nem fogadása maga a demokrácia megtagadása. Namármost ti, barátaim, demokraták lennétek, azért tüntettek. Demokráciában meg akkor is illik elfogadni az eredményt, ha nem tetszik. Ennek fényében nem értem, mi a tüntetés alapja.

  • Ha a választási rendszer arányosságával van a gond, vagyis azzal, hogy a szavazatok valamivel kevesebb, mint felével kétharmadot lehet szerezni, azért a választás előtt kellett volna felszólalni, vagy akár 2014-ben, amikor ez korábban kipróbálásra került. Joggal mondja erre az egyszeri fideszes troll, hogy csak savanyú a szőlő.

  • Békés tüntetéssel el lehet érni, hogy a Fidesz meghátráljon számára lényegtelen kérdésekben, lásd netadó. Az államhatalom minél teljesebb birtoklása számukra azonban nem csak, hogy maga a cél, az elmúlt évek kormányzása után még annak is fennáll a veszélye, hogy egy ténylegesen új rendszerben ők bizony a sitten kötnének ki életük hátralevő részére. Már csak ezért sem fogják elengedni a hatalmat.

  • Az sem nyilvánvaló, egy megismételt választás mitől hozna más eredményeket. Az elmúlt hét, már bocsánat, másból sem állt ki, mint egyrészt a fideszes szavazók gyalázásából (szó nincs róla, megérdemlik), másrészt az ellenzék egymásra mutogatásából, egymást hibáztatásából. Az árok egyre mélyebb, az ellenzék továbbra sem vonzó. Kérdem újra, mitől lenne más az eredmény?

  • Kicsit folytatva az előző pontot, a parlamentbe jutott ellenzéki pártok, egytől egyig, tökéletesen alkalmatlanok a feladatukra. Mindet, értsd jól, Jobbiktól a DK-ig el kellene küldeni a francba és egy legalább egy újat felépíteni, mielőtt egyáltalán van értelme új választásokat követelni.

  • A választási rendszerben a legerősebb lúd győz, ezt másodjára tapasztalhattuk meg. Ha nem sikerül a következő választásig egy (nem kettő, nem három, nem húsz, hanem csak és kizárólag egyetlen darab) olyan választási lehetőséget (egy pártot vagy választási szövetséget) összehozni, ami lenyomja a Fideszt (vagy addig nem döglik teljesen ki a szavazótáboruk, de erre most nem túl nagy esély látszik), addig a Fidesz marad, kár az erőfeszítésért.

  • Egy héttel későbbre újabb tüntetést szervezni ostobaság. A mostani, amennyire egy békés tüntetésnek értelme és hatása van, nagysikerű volt, sok vérszegény próbálkozás után érdemi tömeg jelent meg, amitől talán a köztévések is megizzadnak, mire középiskolai osztálytalálkozót faragnak belőle. A népnek azonban fogyni fog a lelkesedése, ideje, türelme, pénze, miegyebe, hogy minden hétvégén masírozni menjen. Ha csak valami nagy dolog nem történik a héten, bátran megjóslom, hogy a jövő heti tüntetés töredéke sem lesz a mostaninak, a kormánypárti média pedig jót röhöghet majd rajta, hogy csak ennyien vannak. És annak a képeivel fogják tolni az éjsötét propagandájukat, április 14-ét meg jól elfelejtik.

Bár sem demokrata nem vagyok, sem baloldali, a jelen kormány elzavarása közös ügyünk. De, könyörgöm, ésszel csináljuk már!

123 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

InteriorLulu 2018.04.15. 14:18:52

"Bár sem demokrata nem vagyok..."
Miért nem vagy demokrata, és ez mikben nyilvánul meg nálad? Ehelyett mi vagy inkább?

"Először is, hadd szögezzem le, örömömre szolgál, hogy vannak még az országban, akik unják az Orbán-rendszert."
Ezt miért éppen a tegnapi tüntetés kapcsán írod? A ténylegesen szavazók 51%-a nem az Orbán-rendszerre szavazott...

"...a fideszes szavazók gyalázásából (szó nincs róla, megérdemlik)"
Miért érdemlik meg, ha egyszer ugyanezzel a lendülettel írod (amivel egyébként, zárójelben, szintén nem értek egyet), hogy "a parlamentbe jutott ellenzéki pártok, egytől egyig, tökéletesen alkalmatlanok a feladatukra"?

A többivel egyébként egyetértek. Kint voltam én is tegnap a Kossuth téren, de eszemben nem volt az Új választást! a tömeggel együtt skandálni.

nemecsekerno_007 2018.04.15. 14:46:17

Jaja, ez az "új választás kiírása" ötlet mutatja, hogy mennyire kretén az ellenzék :)

- Fidesz 3/4
- Jobbik még több széket kap
- MKKP bejut
- az összes többi kihullik

Mindez 80%-os részvétel mellett. :D

Jakab.gipsz 2018.04.15. 14:57:00

Szia egyharmad, viszlát kétharmad. Értelmes-e, ez a mondat?

Egyallampolgar 2018.04.15. 15:02:35

Sok mindenben egyetértek. Sőt kb az összessel. Valóban nem hinném, hogy a szavazólapok manipulálásával csalt volna bárki érdemben. S én sem értem miért kéne egy hét múlva újabb tüntetést tartani. Ha lesz azért lehet elmegyek. Node:

"Ha a választási rendszer arányosságával van a gond(...) azért a választás előtt kellett volna felszólalni.."
Már bocs, de bár ez igaz, attól még most sem késő! Sokan naívan reménykedtek hogy a pártjaik statégiával, mozgósítással, csodával, majd elérnek valami nagyot. Sok közvélemény kutató is ezt vetítette.
Sajnos későn jött a felismerés de ettől még érvényes a megállapítás.
Ebben a választási rendszerben nem lehet megverni a FIDESZt. Arányos rendszer kell, ahhoz pedig egy technikai koalíció, vagyis egy listára kell felsorakozni a NER ellen.

,, 2018.04.15. 15:08:34

bennem felmerült, hogy a T. szervezők jól álcázott fidesz-téglák, mert aki ennyire felelőtlen és káros dologra, mint új választás követelésére hergeli a választópolgárokat, vagy hülye vagy fidesztégla lehet csak. És ha utóbbi, még tippem is lenne, ki az, egyre több wtf dolog kapcsolódik most már a nevéhez az utóbbi időben (nem, nem Gulyás Marci). Nyilvánvaló, hogy semmi esély új választásokra, viszont remekül lehet vele bombázni és bomlasztani az amúgy is romokban levő ellenzéket, mert az tutifix az ő hibájuk lesz, hogy nem lesz új választás jövő hónapban. Pont úgy, mint a mandátumok fel nem vétele c. hergeléssel.MZP meg kitalálja, hogy nem a jelenlegi ellenzékkel kell leváltani a kormányt, ha jól értettem. Szuper, csináljon mindenki gyorsan egy új pártot a következő választásokra, lehetőleg minél többet. Gratulálok.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.15. 15:39:22

Szerintem nem a demokrácia csúcsa, ha egy nagy részvétellel lezajlott, egyértelmű eredményt hozó választás után csak azért, mert nekünk nem tetszik az eredmény, új választást követelünk. Ha netán valahogy más eredmény születne, akkor majd a másik fél kezdi el a követelést, aztán így elleszünk egy darabig? Vagy az akkor már egy antidemokratikus erőszak lesz?

Várom már, hogy a Nyugati Nagyok mikor szánják rá magukat arra, hogy kinyissák a szájukat, és megnyilvánuljanak. Merthogy megint olyan dilemmába kerültek, mint Spanyolország esetében nemrég, amikor váratlanul szembe került egymással az alkotmányosság és a demokrácia, aztán a Nyugati Nagyok köpni-nyelni nem tudtak, és mindenki szépen agyonhallgatta az egészet, hirtelen egy ország belügyévé kinevezve egy nagy súlyú politikai konfliktust.

zokogjatok 2018.04.15. 15:45:21

@Egyallampolgar: "Sokan naívan reménykedtek hogy a pártjaik statégiával, mozgósítással, csodával, majd elérnek valami nagyot. Sok közvélemény kutató is ezt vetítette."

Má melyik, mert amiket én tudok azok fideszes parlamentet jósoltak mind. Leginkább az ellenzéki pártvezérek vetítettek.

zokogjatok 2018.04.15. 15:46:24

@Androsz: "Várom már, hogy a Nyugati Nagyok mikor szánják rá magukat arra, "

Semmikor, ne hasonlítsuk már ezt a választás utáni hisztitüntit a katalánokhoz.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.15. 15:51:26

@zokogjatok: Ez a hisztitünti a liberális nyugati sajtó által folyamatosan támogatott magyarországi pártok háttérszervezésében zajlott, ezért nem hihetjük, hogy a liberális nyugati poltikusok csak legyintenének rá.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 16:24:45

Orbán minden szavazóbiztost lefizetett, közpénzből!

10-12000 ft ütötte a markát minden szavazóbiztosnak, még a DK által delegáltnak is!

Így orbán, szégyen nélkül állítom, példa nélkül álló módon megvásárolta a választást!

Követelem az ENSZ beavatkozását a helyzet megnyugtató rendezéséhez!

midnightcoder2 2018.04.15. 16:28:46

Elég sok dologban van igazsága a postolónak. De azért van egy pici ellentmondás:

"Az elmúlt hét, már bocsánat, másból sem állt ki, mint egyrészt a fideszes szavazók gyalázásából (szó nincs róla, megérdemlik)"

"a parlamentbe jutott ellenzéki pártok, egytől egyig, tökéletesen alkalmatlanok a feladatukra"

Miért is érdemelne gyalázást az, aki nem akar a feladatukra tökéletesen alkalmatlan pártokat a parlamentbe juttatni ? A mostani ellenzékről már kb. a választás előtt tudni lehetett, hogy ha netán együtt több szavazót is tudnának összehozni mint Orbánék (ami persze nem jött be), akkor sem tudna koalíciót alkotni a Jobbik azokkal a pártokkal akik be akarták tiltani, és akik max. befogott orral lettek volna hajlandók együtt szavazni az úgymond nácikkal. Ez egy rohadt instabil helyzetet eredményezett volna, új választást, szintén hasonló eredménnyel, és úgy fél év után végül is egy újabb FIDESZ kormányt, csak jó csomó pénzt elkúrva.

Az ellenzék egyetlen lehetséges győztes forgatókönyve az lett volna, ha mindenki aki nem akar FIDESZ-t, a Jobbikra szavaz. Mert hogy a bal oldal akkor sem lett volna kormányképes, ha megkapják az ehhez szükséges többséget, és ennek megint csak előrehozott választás lett volna a vége.

Ezért szavaztam én a Jobbikra, de persze ez a vonat elment. Most viszont úgy látom, hogy minden hülyeségük és gazemberségük ellenére még mindig Orbánék a jobb alternatíva mint a mostani ellenzék, és mivel a DK és az MSZP még sokáig velünk lesz, szerintem Orbánt a miniszterelnöki székben fogja utolérni a végelgyengülés.

Visceroid 2018.04.15. 16:45:23

Megunják, hazamennek.

torró 2018.04.15. 17:04:46

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:
Én meg állítom hogy hülye vagy! Nálunk két jobbikos is volt a bizottságban, és merem állítani nem meg vehetők!! Nem is értem honnan veszel ekkora baromságot!Ha meg csak szívatsz bennünket, akkor bekaphatod!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.15. 17:05:27

@midnightcoder2: "Miért is érdemelne gyalázást az, aki nem akar a feladatukra tökéletesen alkalmatlan pártokat a parlamentbe juttatni ?"

Nem is érdemelne gyalázást, de a posztoló is csak azt mondta, hogy az ellenzék ennek ellenére is csak gyalázza a Fideszre szavazókat. Valószínűleg valaki azt mondta nekik, hogy így nyerik el a szavazók bizalmát. Vagy mégsem.

"akik max. befogott orral lettek volna hajlandók együtt szavazni az úgymond nácikkal"

Az SZDSZ egyszer már befogott orral kormányra jutott a jobbközepes MDF-fel, utána befogott orral kormányra jutott az MSZP rendszerváltáskor bőszen ostrozott régi kádereivel, és valószínűleg harmadszor is készségesen befogták volna az orrukat, csak a Fidesz mindezek után már nem kért belőlük.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.15. 17:07:37

@torró: Ne húzd fel magad, @Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: nyilván ironikusan írta ezt. Feltehetőleg ennyi volt a napidíja a szavazatszámlálóknak a 15(-17) órás munkanapra.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 17:09:53

@torró: Kérdezd csak meg őket ingyen ültek-e ott, vagy kaptak-e érte pénzt?

hoppá

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 17:11:13

@Androsz: Neked ez ironikus? Hogy ORVbán megvásárolja a választást, az EU meg tétlenül türi?

Egy szó nélkül? Meddig türjük ezt?

Csucsupa 2018.04.15. 17:13:00

Jó írás sok igazsággal és sok féligazsággal, és egy "apró" hibával... ÉS MI A MEGOLDÁS... mert hogy mit ne azt mindenki nagyon okosan tudja sorolgatni, és akkor tessék már megmondani, MIT IGEN! Meg is válaszolom... EGÉSZ HÉTEN MENNI KELL HÉTVÉGÉN IS ÉS MARADNI!!!! Minél többen polgári engedetlen ellenállás véleménnyilványítás demokratikus EU-s jogával élve (magyar jogrendszer sem demokrácia sem parlamentarizmus valós NEM LÉTEZIK, tehát azzal hiába is akarnánk), és maradni addig amíg el nem érjük legalábbis az új tiszta üveg-választást, nemzetközi lebonyolítással!!!!! De mégjobb ha a kormányváltást és teljes elszámoltatást... nincs visszaút és ezt már BÁRMI ÁRON EL KELL ÉRNI!!!!

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 17:15:03

@Csucsupa: Üveg-választást fékkel és egyensúllyal!

Jól beszéltél ember.

ben2 2018.04.15. 17:16:14

@Egyallampolgar:

"Ebben a választási rendszerben nem lehet megverni a FIDESZt. "

Ebben a választási rendszerben is meg lehet verni a Fideszt.
Elég ha csak egy párt 5-10%-al megelőzi a Fideszt és mindenféle ellenzéki koordináció meg visszalépkedés nélkül is gond nélkül meglenne a kormányváltás.
Még csak az sem igaz, hogy két nagy tábor felé kell elmozdulnia a pártrendszernek. Ha pl. három 20-25%-os párt állna szemben egymással, akkor az alakítana kormányt, aki képes koalícióra lépni a másikkal.
Az ellenzék egyszerűen azt képtelen elfogadni, hogy a Fidesznek a legnagyobb a támogatottsága a társadalmon belül. Ezzel kellene valamit kezdeni, pl. olyan programmal előállni, ami nem mindennek meg az ellenkezőjének is a tagadása, hanem el tudja szipkázni a Fidesz elől a szavazóit.

ben2 2018.04.15. 17:21:23

@Csucsupa:

Ezt a szélsőjobb már kipróbálta, nem működik. Minél jobban hirigeltek a jogrend ellen, annál jobban bezárjátok magatokat a szektátokba.

Vagy ha egy megismételt, nemzetközileg felügyelt választáson is a Fidesz győzne, akkor egy bocsánatkéréssel tudomásul vennétek?

A kormányváltást választás nélkül pedig hogy képzeled?
Majd valami rasztahajú vezérszónok "vegán" feliratú pólóban kijelöli az új miniszterelnököt?

morph on deer 2018.04.15. 17:25:24

Az ugye egyértelműen kiderült, hogy helyenként bizony komoly “gondok” voltak a választás korrektségével, és törvényes lebonyolításával, akkor mi a teendő? Csak belenyugodni, hogy “hát elcseszték, ja, de legközelebb hátha jobban sikerül..”?

Például amikor véletlenül két pecsétet is használtak, és emiatt kétszáz valahány szavazat érvénytelen lett, vagy amikor rendszeresen véletlenül rossz szavazólapot kaptak a választók, vagy amikor véletlenül elfelejtették kihúzni a visszalépett jelölteket, és így tovább..!

Szóval nincs itt semmi látnivaló, haladjunk?

A minimum az, hogy azokon a helyeken, ahol így sikerült belepancsolni igenis új választások kellenek!

Milyen alapon lehet egyébként elvárni, hogy tisztességes eljárásként fogadja el valaki az eredményt, ha egyébként nem volt tisztességes? Most az teljesen közömbös, hogy valóban dilettánsok próbáltak “segíteni” a viktornak, vagy kétbalkezes dilettánsok próbálkoztak választásosdit játszani, mert elcseszték!

Lehet hőbörögni jobbról és balról, a megoldás egyszerű: jól kel csinálni, és akkor nincs mibe belekötni!
Ha meg nem, akkor azt mondani, hogy “sorry, helyrehozzuk!” - és innentől el van intézve.
Vagy meg jogos a bégetés, hogy “csalók”...

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 17:32:00

@morph on deer: azokban a szavazókörökben ahol elbénázták ott újra fognak szavaztatni, nem kell ugrálni

még hivatalos eredmény sincs, ma vagy holnap lesz csak

morph on deer 2018.04.15. 17:39:28

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:
Ez a beszéd!
Így felesleges lesz mellébeszélni bármelyik oldalról!

ben2 2018.04.15. 17:47:58

@morph on deer:

Azért nem jogerős még a választás eredménye, mert a vitás kérdésekben lehetőség van a jogorvoslatra.
De még ha minden egyes esetben is az ellenzéknek lenne igaza, az sem változtatna érdemben az eredményen.

Amúgy máig nem értem, hogy miért nem delegált az ellenzék minden választókörbe szavazóköri biztost? A tegnapi tüntetésen "csalást" skandálók néhány százaléka elég lett volna.
Alulfizetett közalkalmazottakat fikáznak, hogy 8 millió szavazat kevesebb, mint 1%-ával hibák történtek, de arra nem vették a fáradtságot, hogy a _saját érdekükben_ besegítsenek a lebonyolításba.

pragmatika2 2018.04.15. 18:10:56

"Bár sem demokrata nem vagyok, sem baloldali, a jelen kormány elzavarása közös ügyünk. De, könyörgöm, ésszel csináljuk már!"

:) Szerintem túl sokat kérsz tőlük.

Ménár Atya 2018.04.15. 18:26:36

"-ami lenyomja a Fideszt (vagy addig nem döglik teljesen ki a szavazótáboruk, de erre most nem túl nagy esély látszik), addig a Fidesz marad, kár az erőfeszítésért."
Hát fiam, még jó hogy nem vagy baloldali, hanem igazi jurópér........
„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”
Ha a tőled idézett szavakat egy kormánypárti írná, akkor már holnap valamelyik hazaáruló balos ep képviselő verné a nyálát a fasiszta fideszről brüsszelben.
De hát, a liberális baloldal szájából ez ugye szalonképes, mint ahogy a fasiszta jobbikos politikusokkal a baloldali összeborulás.........
Jelzem, nem Döglünk ki, főleg, hogy mi vagyunk az aktív 40-50-es réteg.
Az mszp,és a kommunista támogatók,viszont tényleg kidöglöttek.
A fideszt, leváltani csak egy olyan párt képes, aki nem abból akar fegyvert kovácsolni, hogy orbán a patás ördög, főleg nehéz ezt növekvő gazdaság mellett eladni.
De nem tanultok 12 év hibájából sem.
Alternativa, és program kell.
Az LMP-ben volt potenciál, de beálltak az orbánozásba, meg paks 2-be.
Innentől megint marad a fidesz.
Baloldal meg megbukott, vona meg szimpla áruló.
De talán majd a most 30 évesek között lesz valami értelmes társaság,aki nem kormányt váltani akar, hanem haladást.

"A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel."

Halibuli 2018.04.15. 18:39:12

Orbánt csak forradalommal lehet elzavarni.

ben2 2018.04.15. 19:28:51

@Halibuli:

Persze, lehet forradalmazni is, csak ahhoz szükség lenne a társadalom többségének a támogatására, különben érdeklődés hiányában elmarad.

DFK 2018.04.15. 19:33:38

@Halibuli: vagyis csak illegitim módon? Az milyen demokrácia lenne?

midnightcoder2 2018.04.15. 19:35:36

@Halibuli: Csak viszonylag kevés az olyan hülye, aki életét és vérét adná azért, hogy a következő négy évben másik csapat politikus lophasson.

Ménár Atya 2018.04.15. 19:38:33

@Halibuli: Ahhoz ellenzéki többség is kellene, méghozzá jelentős.
Valamint tökös emberek, nem kanapé hősök, és valódi elkeseredettség, nem választási vereség miatti rossz kedv.
Jelen helyzetben viszont ez nem áll fenn.
Fletó is húzta 4 évig a lázadások után.
Nem ez a jó út.

eßemfaßom meg áll 2018.04.15. 19:50:28

@Csucsupa: " De mégjobb ha a kormányváltást és teljes elszámoltatást... nincs visszaút és ezt már BÁRMI ÁRON EL KELL ÉRNI!!!! "

0 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2018.01.06. óta tag.

eßemfaßom meg áll 2018.04.15. 19:52:13

@morph on deer: "Az ugye egyértelműen kiderült, hogy helyenként bizony komoly “gondok” voltak a választás korrektségével"

A valóságban az derült ki, hogy sehol nem voltak olyan komoly gondok amik a választás eredményét érdemben befolyásolták volna

eßemfaßom meg áll 2018.04.15. 19:55:10

@ben2: "de arra nem vették a fáradtságot, hogy a _saját érdekükben_ besegítsenek a lebonyolításba. "

Eleve az volt a koncepció, hogyha győz a fidesz akkor nekiállnak csalásozni (lásd tucatnyi "így fog csalni a fidesz" blog a választás előtti napokon), az meg ugye úgy sokkal nehezebben működne ha mindenhol ott lettek volna.

eßemfaßom meg áll 2018.04.15. 20:00:53

@Ménár Atya: "Fletó is húzta 4 évig a lázadások után." 2,5 évig húzta

midnightcoder2 2018.04.15. 20:07:44

@eßemfaßom meg áll: És akkor sem emiatt kellett távoznia.

Ménár Atya 2018.04.15. 20:26:23

@eßemfaßom meg áll: Igazad van, nem voltam pontos, a baloldal húzta.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.15. 20:49:29

"azért a választás előtt kellett volna felszólalni, vagy akár 2014-ben, amikor ez korábban kipróbálásra került."

Te mégis hol voltál az elmúlt 4 évben, hogy nem hallottad, hányszor tiltakozott az ellenzék?! Talán gumiszobában voltál, te baromarc?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.15. 20:51:28

"A választási rendszerben a legerősebb lúd győz, ezt másodjára tapasztalhattuk meg. Ha nem sikerül a következő választásig egy (nem kettő, nem három, nem húsz, hanem csak és kizárólag egyetlen darab) olyan választási lehetőséget (egy pártot vagy választási szövetséget) összehozni, ami lenyomja a Fideszt (vagy addig nem döglik teljesen ki a szavazótáboruk, de erre most nem túl nagy esély látszik), addig a Fidesz marad, kár az erőfeszítésért."

2014-ben ez volt, csúnyábbat bukott.

Nem gondolkodol te egyáltalán, te hülyegyerek, hanem fullba nyomod a kretént.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.15. 20:53:39

"tökéletesen alkalmatlanok a feladatukra. Mindet, értsd jól, Jobbiktól a DK-ig el kellene küldeni a francba"

hogy is volt azzal a választási eredmény elfogadásával? A nép a Momentumot küldte el leginkább a francba. Fel kéne ám fogni, baromarcúkám!

Egyallampolgar 2018.04.15. 21:13:32

@ben2:

"Még csak az sem igaz, hogy két nagy tábor felé kell elmozdulnia a pártrendszernek. Ha pl. három 20-25%-os párt állna szemben egymással (...) ellenzék egyszerűen képtelen olyan programmal előállni,"

Szerintem az állításod igaz, de a hazai valóságon megbicsaklik. Elméletben elfogadom amit mondasz, de a FIDESZ uralja az ügyészséget, a nyomozóhatóságokat, hamarosan a bíróságokat is. Ezen kívül totális média fölénye van. Az ellenzéki sajtó fele is Simicska (előző FIDESZes gazdasági arc).
Egy olyan országban ahol az állami TV híradóján este az megy, hogy Vona Gábor Allah Akbar feliratú autóval jár, (ami igaz, hiszen az MTI embere ragasztotta rá) akkor teljesen mindegy hogy mondjuk Vona Gábor miről mit állít. Ha Vona a plakáton Soros György oldalán megy kerítést vágni egy sokmilliárdos plakát kampány részeként akkor mindegy mi a valóság.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.15. 21:19:56

A mai Fideszes blogetrmésben legalább három nagyjából egymásra rímelő, de hót elmebeteg bloggert is találunk. Ezeknek a közös témája, hogy leginkább a DK és az MSZP a hibás a választási kudarcért. Na most tisztázzunk egy pár nagyon fontos dolgot:

1) A teljes összefogást eljátszotta a demokratikus ellenzék 2014-ben, nagyobbat buktak, mint most.
2) Most, 2018-ban a DK és az MSZP-P tökéletes koordinációt hozott létre. Megegyeztek mind a 106 képviselőről, tehát az összes szavazójuk nyugodtan leszavazhatott listán a saját pártjára, az a szavazat nem is veszett el, és az egyetlen, koordinált képviselőre. Az MSZP és a DK ennek eredményeként tulajdonképpen meglepően sok választókerületet megnyert. És ahol az LMP nyert, az is csak azért volt, mert sikerült megegyezni abban az egy körzetben az LMP-vel is.

3) Az LMP egyébként, a Momentum és az MKKP egyetlen dolgot ért el ebben a választásban: adott a Fidesznek kétharmadot. Ugyanis több olyan képviselő is volt, aki nyerhetett volna, ha az a rohadt LMP-s, Momentumos, MKKP-s jelölt visszalépett volna. Egy ilyet kellett volna megtenni, és a Fidesznek nem lenne kétharmada.

4) Aki meg arról értekezik, hogy a DK és az MSZP helyett új pártot kellene építeni, az figyelje meg, hogy azok a pártok, akik ezt csinálták, az az Együtt, a Momentum, az MKKP, azok olyan kurva nagy zakót kaptak ezen a választáson, hogy kiestek. Az LMP meg immár több ciklus óta erőlködik az új erő létrehozásán, de csak a bejutási küszöbig jutnak el. Magyarul: a nép úgy küldte el az MSZP-t és DK-t is leváltani akaró elmebetegeket, mint a huzat.

5) A Jobbikkal pedig a legjobb megoldás az volt, amit Vona Gábor és Karácsony Sándor le is adott Balónál, nevezetesen vissza nem lépnek egymás javára, hivatalosan nem mondhatják, hogy szavazzanak a szavazók a másik pártra, de aki adott helyen átszavaz, mert ott az látszik jónak, azzal összekaccsintanak. A Közös Ország mozgalom felmérései egyértelműen azt hozták ki, hogy ha a Jobbikos jelölt tényleg visszalép, akkor a felük a Fideszre szavaz át, tehát nem nyer a dologgal az ellenzék.

Fel kéne már fogni, hülye ellenzéki megmondóemberek, hogy nem, nem ez a megoldás. Sem a teljes összefogás, sem pedig az MSZP és a DK leváltása nem hozott semmiféle eredményt. A legjobb eredményt az MSZP és a DK koordinált jelöltállítása hozta eddig. Ez is kevés volt, mert túl sok az Emőke Magyarországon, de ez volt eddig a legeredményesebb startégia, és nem az a sok ostobaság, amit ti összehordtok!

ertelemblog.wordpress.com/2018/04/11/mi-a-megoldas-emokere/

tomfree 2018.04.15. 22:00:47

@ben2: "Az ellenzéknek igenis van saját médiája."

A komoly, országos politikai napi sajtóban mi van? Népszava, Magyar Idők, Magyar Hírlap. Az utóbbi kettőt hagyjuk, a Népszavával állítólag kiegyeztek állami reklámokért cserébe, hogy csak soft-osan nyomják. A Népszabadságot és a Magyar Nemzetet nem lehet kapni, pedig ez a kettő adta ennek a médiának a 80%-át.

morph on deer 2018.04.15. 22:01:18

@eßemfaßom meg áll:
“nem voltak olyan komoly gondok”

Nem csak a választási végeredményről van szó, hanem a választások korrektségéről, az eredmények megbízhatóságáról.
Azt azért illene felfogni valahogy, hogy a dolgok vagy helyesen és a törvényeknek megfelelően zajlanak, vagy meg nem, és akkor ugye törvénytelenek.
Olyan ugyanis nincs, hogy “ez csak egy ‘kicsit’ törvénytelen, tehát ez még belefér, - mert nem fér bele.

Ez főleg akkor nagyon gáz, ha ráadásul azokat a törvényeket éppen a nyertes párt szabta méretre a saját számára! Legalább erre illene odafigyelni, különösen egy ilyen helyzetben, amikor tisztességes játékkal is tudott volna nyerni.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 22:07:39

@tomfree: nyilvan azert nem lehet kapni mert az olvasotabor kihalt

azaz ennek a sajtoszabadsaghoz semmi koze

tomfree 2018.04.15. 22:17:27

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: mi halt ki ember? A Népszabadságot lezúzták, a Nemzetet meg a Simicska lekapcsolta.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 22:27:32

@tomfree: Igen, de most eladó a Nemzet.

Eladó volt a Népszabi is csak a kutyának se kellett.

Azaz, miről beszélünk?

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 22:30:15

@tomfree: 1,5 milliárd a Magyar Nemzet, de lesz az még 100 milla is.

1 millió jobbikos szavazó volt, azaz fejenként 1500 ft-ért megvehetik a Jobbbikosok vagy a Ballikos szavazók.

Csak hát az túl nagy ár ezekért a szarokért szóval mennek a levesbe.

Csucsupa 2018.04.15. 22:43:08

@eßemfaßom meg áll: Mit szánalmaskodsz te troll patkány..? Vedd már észre magad, kutya nem kiváncsi erre... anyád seggébe is benéztél... hátha orbán haverod ott majszolgat, ahogy te is szoktál.. ? XD

Jamie72 2018.04.15. 23:01:57

@Egyallampolgar: a vereséget nem a választási rendszer okozta.

Jó pártok kellenek, hihető progival, és akkor majd le lehet váltani a fideszt.

Amig ez nincs, nem lehet, és kár a vál. rendszerre fogni, önámítás.

Jamie72 2018.04.15. 23:10:59

@Egyallampolgar: azé nem kell mindent elhinni, ami a plakáton van!

Kunhalmi Ágnest megkurnám de nem szavaznék rá 2018.04.16. 04:02:30

Tegyuk fol, megismetlik a valasztast es az ellenzek nyer. Akkor a 2.8 millio fideszes miert ne mehetne az utcara uj valasztast kovetelni ???
Es igy tovabb oda vissza barmeddig.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.04.16. 06:50:10

Nem szavaznak rajuk.
Ilyen egyszeru.de majd a tuntates ezt megváltoztatja....ja
Nem.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.04.16. 07:03:23

@Brendel Mátyás: Kedves Mátyás.
Elméletben mukodik hogy a soros szoftver megmondja a suttyonak kire szavazzon. De annak aki nem suttyó...nem kell ilyen ostobaság.hiteles partok kellenek es hiteles jeloltek. Es persze az h az ellenzéki politikus helyett ne a sajto vigye a politikát a politikus helyett.
Sok sikert.

VáradiJános 2018.04.16. 07:23:17

Ne merd bántani Gyurcsány főpapot, mert azonnal jön brendel úr vagy taga úr (utóbbi új nevén) és lesz itt kurvanyázás!

VáradiJános 2018.04.16. 07:24:28

@VáradiJános: most látom, hogy brendelpatkány már ugrott is

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 07:29:32

@Csucsupa:
"Csucsupa

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2018.01.06. óta tag."

Nem szóltak még neked, hogy a választás véget ért el lehet tenni a választási harcinicket? Vagy teljesen le akarod járatni kidobás előtt?

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 07:32:51

@tomfree: "A komoly, országos politikai napi sajtóban mi van?"

Hány "tájékozatlanmüveletleniskolázatlanvidékibunkó" (tudod akik miatt a fidesz nyert a jelenlegi ballib teória szerint) olvas "komoly országos politikai napi sajtó"-t?

észre se veszitek, hogy egyik érvetekkel ütitek a másikat....

Netuddki. 2018.04.16. 07:34:11

Idáig olvastam:
"Demokráciában meg akkor is illik elfogadni az eredményt, ha nem tetszik."

Mióta van itt demokrácia?

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 07:34:55

@tomfree: "A Népszabadságot lezúzták, a Nemzetet meg a Simicska lekapcsolta. "

A népszabi már nem érte meg az mszp-nek

Az MN már nem érte meg Simicskának

Orbánahibás

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 07:39:11

@morph on deer: "Nem csak a választási végeredményről van szó, hanem a választások korrektségéről, az eredmények megbízhatóságáról. "

Igen, erről írtam: Pár, az eredményt elfogadni képtelen elmebetegen kívűl mindenki képes felfogni, hogy a választás csalás nélkül (pár hiba nem csalás és az eredményt érdemben nem befolyásolta) zajlott.

bigdata 2018.04.16. 08:52:08

@eßemfaßom meg áll: űűűűűű, jól adod a hülyét. A Magyar Idők meg egy pénzügyi csoda, több állami hírdetője van, mint olvasója.

Medgar 2018.04.16. 08:54:03

@Halibuli: Tudod a forradalomhoz olyan emberek kellenek akik nem futnak el az első pofon után...

tomfree 2018.04.16. 09:51:53

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: rosszul tudod a Népszabadságra elővásárlási jog volt, amiről az MSZP alapítvány lemondott, majd jön a Lőrinc egy strómannal (a stróman strómanja) és bezárták az egészet meglepetésszerűen. Nem ugyanaz azért.

tomfree 2018.04.16. 09:54:05

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: "túl nagy ár ezekért a szarokért"

Kinek mi a szar. Amíg Simicska nyeregben volt, addig ömlött hozzá a pénz, amint legecizte a főmuftit már egy szemét lett. Azóta a Nemzet is szar lett nektek, előtte meg kitüntettétek ugyanazt az újságírót aki ugyanúgy ír, mint előtte.

tomfree 2018.04.16. 09:55:58

@eßemfaßom meg áll: Hány "tájékozatlanmüveletleniskolázatlanvidékibunkó" (tudod akik miatt a fidesz nyert a jelenlegi ballib teória szerint) olvas "komoly országos politikai napi sajtó"-t?

észre se veszitek, hogy egyik érvetekkel ütitek a másikat.... "

Ez meg is látszik a vidéken mondjuk. Nézz szét a választási térképen. Különben meg ezek a lapok tematizálták a közbeszédet, nyilvánosságra hoztak egy csomó lopást, amit átvett a többi média. Ennek ez a lényege, még ha nem is olvasták sokan.

tomfree 2018.04.16. 09:57:51

@eßemfaßom meg áll: A népszabi már nem érte meg az mszp-nek
Az MN már nem érte meg Simicskának
Orbánahibás"

Jaja, de a Magyar Idők megéri, ezért kitömik azt is, mint a stróman Mészárost. Így működik a demokrácia nyilván. Gondolom Magyar Időket se vettél még a kezedbe életedben.

werinter 2018.04.16. 10:02:56

Na várjunk csak! A Fideszesek és te is kedves cikkíró azt állítod, hogy nincs hiteles, komolyan vehető ellenzék Magyarországon. Nincs olyan párt aki képes lenne a kormányzásra az ellenzéki pártok között, és ezért nem szavaztak rájuk az emberek.
Na most akkor.
Orbán Viktor ezek szerint hiteles miniszterelnök? A Fidesz és a fideszes képviselők, vezetők, pénzemberek hitelesek, komolyan vehetők? Németh Szilárd, Kubatov, Kövér, Habony, Kósa, Simicskó stb. alakok HITELES, KOMOLYAN VEHETŐ és MEGFELELŐ emberek a kormányzásra, MAGYARORSZÁG IRÁNYÍTÁSÁRA?
Mert ezek szerint akkor igen, ugyanis rájuk szavazott a választópolgárok 30 valahány százaléka.
Ha viszont így van és minden kérdésemre IGEN a válasz, akkor nem tüntetni kell, nem vonulgatni Budapest utcáin, nem új választást követelni, hanem elhúzni innét a francba.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.16. 10:47:56

@atomic power 1986DucaDuca:

Igen .. Ez nekem is feltűnt..
Márhogy a blog írója szerint a Fidesz szavazók megérdemlik a gyalázkodást.

Miközben leírja, hogy töketlen az ellenzék, és kicsit sírósan, hogy egyre mélyebbek az árkok.

De mondjuk, nem szívesen bántanám, mert legalább eljutott odáig ballib létére, hogy elfogadja a választás eredményét.

2018.04.16. 10:58:42

Ez most nagyjából stimmelt. A cikk, mármint.
Mi a tüntetés értelme? Semmi, frusztrációs gőz leengedése, "á, bazmeg, már megint ezek nyertek, qrva rohadt életbe!". Jövő szombaton már csak a 20%-uk lesz kint, aki még mindig a sebeit nyalja, a többi inkább moziba/plázába/meccsre/kirándulni megy. Aztán meg szépen elhal az egész nagy hevület.
Új választás? Ne már. Most, hogy mindenki tudja, mennyi az annyi, nem biztos, hogy megint úgy szavazna, ahogy 8-án. Akárhogy forgatom, nem fair. Arról viszont tennék, hogy akik ezt a bizottságokban elb@szták (rossz szavazólapok kiadása), soha többé ne kerüljenek választások közelébe (mint lebonyolítók).
Sajnos győzött a gonosz, ördögi orbáni zsenialitás (határon túli szavazóbázis megalkotása a semmiből), ennek így évtizedekre vége.

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 10:59:09

@bigdata: "Akinek média kell, vegyen magának." Ismerős?

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 11:00:20

@tomfree: Orbán kötelezte az mszp-t, hogy eladja a népszabit?

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 11:04:10

@tomfree: "Gondolom Magyar Időket se vettél még a kezedbe életedben. "

Jól gondolod, a XXI. században élek papírújságot egy évtizede nem láttam közelről. Na jó ez nem igaz, a nyugdíjas faterék járatják a megyei lapot a halálozási rovat meg apróhirdetések (és a megszokás) miatt. Meg azzal gyújtanak be. A híreket ők is a neten olvassák. Vidéken.

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 11:06:00

@tomfree: "Különben meg ezek a lapok tematizálták a közbeszédet"

A papírújságok tematizélik a közéletet? 2018-ban? Magadnál vagy?

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 11:09:04

@Kispangit: "Sajnos győzött a gonosz, ördögi orbáni zsenialitás (határon túli szavazóbázis megalkotása a semmiből), ennek így évtizedekre vége."

vs. valóság:

444.hu/2018/04/15/kibabralt-a-matek-a-fidesszel-hiaba-a-sok-hataron-tuli-szavazat-nem-lett-belole-plusz-mandatum

"A végleges eredmény szerint így a Fidesz végül 42 listás mandátumot szerzett, pont ugyanannyit, amennyit a levélszavazatok nélkül is szerezhetett volna "

konrada 2018.04.16. 11:18:59

milyen másodjára???
...mintha ez már a 8. választás lett volna a rendszerváltás óta, és mindig a legerősebb lúd győzött. (NA jó, volt, hogy besegített neki néha másik liba is, de hát ez a demokrácia lényege: az győz, aki többet tud maga mellé állítani, mint a másik...)

2018.04.16. 11:33:23

@eßemfaßom meg áll: nekem meg ez a matek nem jön ki. Szavaztak 5.796.000-en. 5%-os érvényességi küszöb: 286.000. Érvényes levélszavazatok: 224.000. Ennek a 90%-a ment a Fideszre. Ezért ez saccra is van 3%!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.16. 12:03:20

@eßemfaßom meg áll:

Basszus..

Mire csavarja ezután Gyurcsány a határontúliak elleni hergelését ?
Hogyan fognak az agyatlan zombijai epét hányni honfitársaink ellen ?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.04.16. 12:23:14

@ben2: " ... Megismételt választást? Komolyan?
Könyörgöm, az ellenzéki pártok romokban. Az LMP-ben már a szó szoros értelmében bunyóznak, a Momentum éppen most tűnik el a süllyesztőben, a Jobbik elvesztette a frontemberét és vezetési válságban van, az MSZP-nek újfent nincs kormányfő jelöltje és elnöksége. Egyedül Fletó biztos a helyén.
Ezen kívül az ellenzéki pártokat kivéreztette a kampány, az utolsó fillérüket is elköltötték és komoly adósságba verték magukat.
Mi lenne az eredmény egy megismételt választáson? ... "

A MKKP-nak szerintem simán jöhet a következő választás, új lesz játszótér felújítás meg ilyen dolgok, szerintem a MKKP nevében kijelenthetem, hogy nemcsak a jelenlegi eredményt tudja megismételni, hanem a kapott szavazatok számát is tudja érdemben növelni :-)

GyMasa 2018.04.16. 12:49:32

@Kispangit:
...Arról viszont tennék, hogy akik ezt a bizottságokban elb@szták (rossz szavazólapok kiadása), soha többé ne kerüljenek választások közelébe (mint lebonyolítók)...
Ez azert nem gyengen fasisztoid hozzaallas.
Azert ezek is emberek, akik hibazhatnak.
Az ilyen korzetekben ujra kell szamolni a szavazatokat, vegso esetben pedig uj szavazast kiirni.

bigdata 2018.04.16. 13:40:58

@eßemfaßom meg áll: hogyne. Cinikus, de legalább a javasolt út járható. Nekem viszont arra lenne javaslatom, mi legyen azokkal, akik jogalkotási és gazdasági presszióval eladatnak vagy ellehetetlenítenek újságokat. A bukásuk után mondjuk kezdhetnek szép új életet Szibériában.

bigdata 2018.04.16. 13:42:39

@eßemfaßom meg áll: a GVH kötelezte a Ringier-t, hogy eladja a Népszabadságot.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.16. 13:42:55

@FILTOL: Emőke szokásos hülye dumáját nyomod. A leghiteltelenebb pártok a Fidesz és a Jobbik, ilyen sorrendben. messze, toronymagasan. Az, hogy te idehányod, hogy te leszopnád Orbánt, nem érv.

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 16:59:50

@Kispangit: a matek sokaknak okoz nehézséget, nem kell szégyenkezned.

A ballibmatek az kicsit érthetőbb, ha orbánra kevesebben szavaznak mint az összes választó akkor vesztett.

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 17:24:12

@bigdata: "A bukásuk után mondjuk kezdhetnek szép új életet Szibériában. "

Nem lett belőle szibéria

index.hu/kultur/media/2009/02/11/gyurcsany_bojkottot_hirdetett_a_magyar_hirlap_ellen/

"Állami intézmény nem fizethet elő a Magyar Hírlapra, és az állami vállalatok nem hirdethetnek Széles Gábor napilapjában Gyurcsány utasításai alapján"

bigdata 2018.04.16. 23:51:03

@eßemfaßom meg áll: de, véletlenül ott is azt írják.

bigdata 2018.04.16. 23:59:12

@eßemfaßom meg áll: most, hogy mondod, az állami bojkott is eléggé alávaló dolog, minimum egy kötcsei száműzetést ér.

tomfree 2018.04.17. 09:02:25

@eßemfaßom meg áll: Orbán nem kötelezte az mszp-t hogy eladja a részét az újságból, de azok alapból balfaszok meg nincs pénzük sem (ott a helyi Simicska nem volt olyan ügyes ezek szerint).

"A papírújságok tematizélik a közéletet? 2018-ban? Magadnál vagy?"

Ki hozta nyilvánosságra a Kósa-ügyet? Semjén vadászatát? Satöbbi. Igenis tematizálják, még ha nem veszitek a kezetekbe vidéken, max begyújtani. A helyi lapok meg mind a stróman kezén vannak már, onnan semmire se számíts, max győzelmi jelentésekre. A hasonló népességű cseheknél 10x annyi közéleti napilap fogy, mint itt, mégis előttünk járnak gazdaságban, polgárosodásban. Akkor visszakérdeznék: tisztában vagy azzal amit írsz ezekről a napilapokról?

eßemfaßom meg áll 2018.04.17. 09:47:47

@tomfree: "Ki hozta nyilvánosságra a Kósa-ügyet? Semjén vadászatát? Satöbbi"

Lényegtelen. Szerinted onnan ismerte meg ezeket országvilág, hogy valaki leirta papírra vagy onnan, hogy megjelent az indexen meg az rtlhírekben?

tomfree 2018.04.18. 14:37:48

@eßemfaßom meg áll: Baromira nem lényegtelen. A botrányt a Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra, onnan vette át az index meg az rtl, ahol te találkoztál az üggyel.

eßemfaßom meg áll 2018.04.18. 16:48:42

@tomfree: Nem a nyilvánosságra hozó tematizál hanem az aki tömegekhez eljuttatja a hírt (az ideológiailag megfelelő körítésben)

tomfree 2018.04.19. 09:59:28

@eßemfaßom meg áll: ez igaz, de ha nincs aki nyilvánosságra hozza a hírt, nincs mit tematizálni sem.

eßemfaßom meg áll 2018.04.19. 19:05:43

@tomfree: tehát nem a papírlapok tematizálnak. Hogy az eredeti hírt ki kukázza elő, a MN vagy a 444 vagy az abcug vagy Marika az újságírótanioncblogger az lényegtelen.

tomfree 2018.04.20. 09:57:23

@eßemfaßom meg áll: Figyelj, ezen mit nem értesz? Ha nincs egy komoly politikai ellenzéki lap, amelynek vannak fizetett újságírói akiknek az a munkájuk, hogy nyilvánosságra hozzanak politikusi stikliket, akkor nincs ügy sem, ami nyilvánosságra kerül. Ha nincs ügy, nincs tematizálás sem. Ha az nincs, akkor nincs mit tematizálni sem. Marika dolgozik a gyárban, nincs ideje rálátni ezekre, sőt be sem jut olyan helyekre, ahova sajtóigazolvánnyal lehet, nem ismerik szivárogtatni akaró közszereplők sem stb.
Ha meg Marika irogat a neten, azt senki sem veszi komolyan.
A nyomtatott sajtó mindenhol szorul vissza, de létezése még mindig a demokrácia egyik alappillére. Ezt oldaltól függetlenül mondom.
süti beállítások módosítása