Megfontolásra érdemes pontok kormányellenes tüntetőknek

think-tank 2018.04.15.

Kedves tüntetők,

Először is, hadd szögezzem le, örömömre szolgál, hogy vannak még az országban, akik unják az Orbán-rendszert. Bár azt gondolom, ha nagyon a részletekbe mennénk, az jönne ki eredményül, hogy nagyon nem vagyunk egy platformon, egy poszt erejéig most vállaljunk közösséget egymással és egyezzünk ki abban, hogy elegünk van a Fideszből.

Ennek ellenére azonban, amolyan jó szándékkal, figyelmetekbe ajánlanék néhány pontot:

  • Bár kétségtelenül voltak a választás lebonyolításában kérdéses pontok, ezek nagyrészt néhány tucat, legfeljebb néhány száz szavazatot érintenek. Rendszerszintű csalásról, ami a választás eredményében érdemi változást hozna, nem tudunk. Nem csak, hogy bizonyíték nincs rá, de a kétségbeesett vagdalkozáson kívül, miszerint az nem lehet, hogy ész, erő s oly szent szavazat kétharmadot hozzon, még csak használható gyanú sincs.

  • Az előző pont tükrében a választási eredmények el nem fogadása maga a demokrácia megtagadása. Namármost ti, barátaim, demokraták lennétek, azért tüntettek. Demokráciában meg akkor is illik elfogadni az eredményt, ha nem tetszik. Ennek fényében nem értem, mi a tüntetés alapja.

123 komment · 1 trackback

Itt folytatódik »

Felelősség nélkül

think-tank 2018.04.11.

Először a Cambridge Analytica botrány kapcsán tűnt fel a jelenség, nevezetesen, hogy az amerikai választókat, szegényeket, megvezették. Nem azért győzött a cirkuszi orángután, mert ami hülyeséget mondott, az tetszett a népnek, neadjisten ráérzett az ún. néplélekre, mint a mi kis helyi celebünk, hanem szegény választónak egyébként eszében nem jutott volna rá szavazni, csak becsapták a csúnyák.

Aminek kapcsán most ez eszembe jutott, az Földes András Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország? c. cikke az Indexen, amiben azt magyarázza, hogy a szegény, egyszerű vidéki emberek, akiknek nagyrészt köszönhetjük a Fidesz újabb sikerét, nem tehetők felelőssé, mert hogy ők elmaradottak a médiafogyasztás tekintetében, és csak a Fidesz propagandája jut hozzájuk el.

Ami a maga módján szép és jó, és akár el is lehet fogadni, csakhogy ezek az emberek szavaznak. Hál' az égnek Magyarországon ma nem kötelező voksolni. El lehet tölteni a napot a kiskertben, kapálva, nem kell foglalkozni az egésszel. Nem kell foglalkozni a politikával, nem kell újságot olvasni, az internetet bújni, tájékozódni, számolni, hány embert pucoltak ki a helyi állami intézményben mert el mert menni tüntetni, utánajárni, hány szép szemű magyar honpolgár gyarapítja a nyugat-európai migránsok számát, mennyi közpénz veszítette el a héten a közpénz jellegét és azért ő személyesen hány órát dolgozott, tényleg, egyikre sincs feltétlen szükség, nem elvárás.

219 komment

Itt folytatódik »

És akkor gratuláljunk

think-tank 2018.04.09.

Szar lehet most azon blogok és kommentek szerzőinek, akik holtbiztosan, végtelen önbizalommal hirdették, hogy Orbán most aztán bukni fog, megy mindenki a sittre és itt lesz a kánaán. Merthogy nem csak, hogy Orbán és rendszere nem megy a hűvösre az elkövetkező időszakban, hanem bizony újból kétharmaddal fog trónolni az ország maradékán, amíg azt is el nem lopja.

Nem lehet azonban erre rossz szava a jó magyar polgárnak: van az országban elég, a nemzeti öndicséretbe beleszerelmesedett, elvakult szellemi nyomorék, akik ezt megszavazták. Lehet itt választási csalásról meg tisztességtelen rendszerről beszélni, de hát az a kurva nagy helyzet, hogy ezek soha, senkit többé érdekelni nem fognak. Nem hogy a Fideszt nem, de a messiásként várt külföldi szövetségeket sem.

Gyenge vigasz, hogy a szavazatok többségét azért így sem sikerült megszerezni: a kormánypárt 50% alatt teljesített, de hát ez itt Agyarország, itt nem képviseleti demokrácia van (megj.: máshol se, de ebbe most ne menjünk bele), hanem időszakos királyválasztás.

62 komment

Itt folytatódik »

Bojkott, hát persze

think-tank 2018.01.18.

Hont Andrásék újabb ellenzéki agymenéssel álltak elő a választásokra: az a legújabb nagy ötlet, hogy nagyüzemi részt nem vétellel bojkottálni kellene az áprilisi választásokat, merthogy az majd illegitimálná a Fidesz várható győzelmét. Ragyogó elképzelés, egyszerűen kiváló.

Tegyük most félre egy pillanatra azt a kérdést, hogy egy sikeres bojkott és a következő Fidesz-kormány esetleges emiatti bukása esetén ki lenne az az ellenzéki politikus, aki egy olyan kaotikus, nem kizárhatóan nyílt, utcai erőszakba torkolló helyzetben beülne a vezetőülésbe és nekiállna kormányozni az országot, és képes is volna ilyen körülmények között valamiféle stabilitást teremteni. Plusz pont jár olyan jelöltért, akinél nem áll fenn annak a nyilvánvaló gyanúja, hogy egy ilyen helyzetet saját hatalmának azonnali és hosszútávú bebetonozására használna fel, ha már úgyis adott az alkalom.

Szóval bojkott. Nézzünk szembe a tényekkel: a Fidesznek van egy megközelítőleg kétmilliós, aktív tábora, akik nem csak el fognak menni választani, de egy helyre is voksolnak majd. Ezzel szemben van sokkal több elégedetlen, köztük jómagam is, akiknek nem igazán füllik a foga egyik csoportosuláshoz sem. Mert, lássuk be, még ha a libertárius elveimet félretéve amolyan átlagos liberálisként is tekintek a felhozatalra, hát …

69 komment

Itt folytatódik »

Tűzzel-vassal

think-tank 2016.05.09.

Az Uber akár működhetett is volna. Illetve működik is, csak nem ebben az undorító pocsolyában.

Most tegyük a szívünkre a kezünket: az autóval történő személyszállítás nem valami nagy kunszt. Nagyjából mindenki képes rá, akinek van B-s jogosítványa és egy érvényes műszakival rendelkező autója. És amíg nem kér érte pénzt, például családtagokat, barátokat vagy kollégákat furikázik a város egyik végéből a másikba, addig semmi különös nincs az egészben: teljesen legális és a kutyát nem érdekli.

Na de mi történik, ha ezt valaki esetleg pénzért cserébe szeretné csinálni? Először is tisztázzuk: maga a tevékenység ettől az égvilágon semmiben nem változik. Utas beszáll, sofőr vezet, utas kiszáll. Ami változik, hogy az ellenérték-szolgáltatás okán az állam feljogosítva érzi magát, hogy belemártsa a büdös kis mancsát és sápot szedjen, mint úgy egyébként minden másból, hogy aztán azt szétoszthassa a csöcsén csüngő heréknek. De erről majd máskor.

75 komment

Itt folytatódik »

Igazságtalanság-szolgáltatás

think-tank 2015.11.17.

Ilyen nincs – gondolná bármely ép ésszel és legalább minimális igazságérzettel megáldott ember, aki értesül a vácszentlászlói gazda ellen hozott ítéletről. 7 év börtön! 7 év nyomor és szenvedés valakinek csak azért, mert fagyállót öntött a saját borába. A sajátjába. Nem eladta, nem a vendégeket kínálgatta vele, hanem a saját bincéjében tartotta. (Aki esetleg nem ismerné az esetet: A férfi saját pincéjében tárolta a meggyborát, amit valaki rendszeresen megcsapolt – vagy, eufemizmus nélkül, egyszerűen ellopott. Ebből elege lévén az illető úgy gondolta, fagyállót önt a – még egyszer – saját, magántulajdonú, pincéjében, lezártan tartott borába. A tolvaj meghalt a fagyálló bortól, a férfit pedig emberöléssel vádolták és amiatt ítélték el – 7 kibaszott évre.)

Leginkább szavakat nem találok, azon kívül, hogy annak a bírónak, amelyiknek van képe ilyen ítéletet hozni, ugyancsak adni kellene egy kóstolót.

1 komment

Itt folytatódik »

Néhány pont a menekültkérdésről

think-tank 2015.09.21.

Rég nem írtam erre a blogra (valószínűleg keveseknek hiányoztam), de most úgy érzem, ismét meg kell tennem, még akkor is, ha valószínűleg senki nem fogja olvasni. Egyszerűen elmondhatatlan, ami itt folyik – Magyarországon és Európában egyaránt.

  • Az érkezettek (hívjuk őket így, elkerülve a menekült/megélhetési bevándorló vitát) közül mindkét oldal csak azokat emeli ki, akikkel a nézeteiket lehet alátámasztani. A liberális sajtóban csak kisgyermekes családok jönnek, mind kedvesek, türelmesek, akiknek az ISIS szétlőtte a házát. Ezzel ellentétben a jobboldaliak mást sem látnak, csak katonakorú férfiakat, akik eddig is jól megvoltak, csak most jöttek szétverni Európát, mert otthon már nem volt kit utálni.
  • Nyilván nem mindenki menekült és nyilván nem mindenki megélhetési bevándorló. A kettő között azonban eddig még senkinek sem volt legalább használható ötlete, hogyan lehetne különbséget tenni.
  • Ugyancsak gyakran elhangzó pont, hogy az érkezettek között mennyi a katonakorú férfi. Egyesek még meg is jegyzik, hogy mi a fasznak jönnek ide, maradnának otthon háborúzni, kimondva-kimondatlanul hozzátéve, hogy arra valók.
    • Nem mindenki akkora büdös fasiszta, hogy a huszonévesen megdöglést valamiféle hősi romantikus életcélnak tekintse. Még az iszlám világban sem. Bármennyire is meglepő, vannak emberek, akik szeretnének egyszerűen csak élni. Akár huszonévesen, férfiként. Hihetetlen, mi?
    • Nem látom indokoltnak a különbségtételt a férfiak és a nők között. Ha a muszlimok akkora állatok, mint ahogyan a magyar közvélemény egy jelentős része hivatkozik rájuk, akkor miért nem volna jobb, ha egyszerűen mind megdöglene? Miért csak a férfiakat küldenénk katonáskodni? Miért csak tőlük várható el, hogy meghaljanak a hazájukért?
    • Remélem a Ti kölykötök otthon görnyed minimálbérért, mert ha esetleg nagyobb fizetés és egy jobb élet reményében külföldre távozott, akkor rohadt megélhetési bevándorló, akiket fújj de nagyon utálunk.

54 komment

Itt folytatódik »

A Tuskó és a kisbót

think-tank 2014.05.12.

A magát jobboldalnak tartó politikai formáció egyik meghatározó közös vonása a multik gyűlölete. A multi definíció szerint olyan külföldi tulajdonú (!) vállalat, ami egy adott szolgáltatás nyújtásáért cserébe – horribile dictu – profitot termel és ennek egy részét képes külföldre vinni (a rohadék!), ahelyett, hogy azt a magyar emberek életének jobbá tételébe forgatná vissza. (A magyar multi nem multi, hanem nemzeti sikertörténet – ha esetleg nem tudná az ideológiailag kevéssé tájékozott Olvasó.)

Vegyünk egy hipotetikus hipermarket-üzletláncot, a Tuskót. Idejön a Tuskó, vesz egy hatalmas területet, épít hozzá parkolót, megépíti a környező infrastruktúrát, begyűjt egy csomó féle terméket, és várja a vevőket. A vevő – becsületes, hazafi magyar ember – pedig megy. Mert – ellentétben a sokak által az egekig magasztalt kisbótokkal – a Tuskóban majdnem mindent megkap, amire csak a hétköznapokban szüksége lehet, ráadásul választhat a sokféle márka, minőség, íz, szín, szag és tapintás között, olyat vehet, amilyen neki a legjobban tetszik – nem csak azt az egyet, esetleg kettőt, ami éppen van, ráadásul megteheti ezt munka után vagy éppen hétvégén, miseidő alatt is, a Tuskó ugyanis akkor is nyitva van, amikor a kisbót nincs.

És közben bekövetkezik minden hű magyar rémálma: a kisebb, családi vagy picit nagyobb általános kereskedelmi vállalkozások, az ún. kisbótok szépen lassan zárnak be. Ezt szeretik úgy prezentálni a kapitalizmus esküdt ellenségei, hogy a Tuskó kiszorította, megölte őket, holott a Tuskó semmi mást nem tett, mint alternatívát kínált. Igen, cinizmus lesz, de akkor is: a kisbótokat az egyszerű magyar polgárok ölik meg, nem a Tuskó, akik szeretnek nagy hipermarketekbe járni, nézelődni, dúskálni a kínálatban, végigolvasni a százféle sampon címkéjét és megvenni azt, amelyik a legtöbbet ígéri és/vagy a legkevésbé érthetően ugyanolyan, mint a többi száz.

37 komment

Itt folytatódik »

Kis magyar jövőkép

think-tank 2014.03.31.

Kinézek az ablakon s a szokásos látvány tárul a szemem elé. Az utca elhagyatott házai bús mélasággal tűrik az idő vasfogának a harapását. A vakolat mindenhol pereg le a falakról, néhol már a téglákat is kikezdte az eső meg a fagy. Az egykor takaros kis kerteket mind benőtte a gaz.

Az utca másik végén szomorúan integet ki kicsiny viskójából az idős néni. 80 felett van már szegény, akármelyik nap jöhet érte a kaszás. Visszaintek neki, még egy halvány mosolyt is magamra erőltetek. Ki tudja, talán most látom utoljára.

2 komment

Itt folytatódik »

Egy gyilkosság margójára

think-tank 2013.04.14.

Az izsáki tragédia sajnos nem magyar specialitás. A szabadság állítólagos hazájában, Amerikában is esett már meg, hogy az éppen igazoltató rendőrnek eldurrant az agya és úgy lelőtte az áldozatát, hogy az rövidtávon bele is halt a sérüléseibe. Mondanám, hogy az ilyen esetek megtörténte után el kellene gondolkodnunk azon, hogy az állam, mint az erőszak egyetlen jogosult alkalmazója milyen módon felügyelje a saját hatalmát biztosító személyzetet, de nem mondom.

Azért nem, mert teljesen felesleges ilyesmin gondolkodnunk. Az állami erőszakmonopólium kiváló lehetőséget biztosít mindazon személyek számára, akik úgy érzik, gumibottal és egy stukkerrel a kezüknél, a majdnem biztos büntethetetlenség tudatában szeretnének keményfiút játszani. Az ilyen mentalitású egyedeket úgy vonzza a legális erőszak intézménye, mint legyeket a friss kutyaszar. Sőt, kimondatlanul ott is lebeg a levegőben: az államnak nem kifinomult, diplomatikus, udvarias emberekre van szüksége, hanem verőlegényekre, kidobófiúkra, vérebekre, akik kellő kéjjel vezetik végig a bilincsbe vert embert az utcán, akik minden ellenérzés nélkül törik rá valakire az ajtót, és akik gondolkodás nélkül meghúzzák a ravaszt, ha arra van szükség.

97 komment

Itt folytatódik »

Libertarian

Agnoszticista, anarchista, antinacionalista, darwinista, individualista, nihilista, racionalista, vadkapitalista.


Disclaimer: Az írások nyomokban véleményt, gúnyt és fikciót, esetleg valóságot tartalmazhatnak.

Villanykapcsoló

A háttereket innen kölcsönöztük.