A nemzetdelúzió

think-tank 2013.02.09.

A nemzetiséget* a modern társadalmakban egyfajta misztikus tisztelet, az emberfelettiség eszméje hatja át; a közös tudat, mely a nemzet minden tagjában jelen van, meghatározza az identitást, illúziókat szül, még az istenhitnél is károsabb. Azt is megmondom, miért.

A nemzetek fizikailag nem léteznek. Absztrakt közösségek, melyeknek tagjait sok más példával ellentétben a közös tudaton kívül semmilyen jellemvonás nem köt össze. Nincs közös biológiai jellemzőjük, érdeklődésük, területi kötődésük, élettapasztalatuk, világlátásuk, kedvenc ételük, szórakozásuk, nem is ismerik és nem is ismerhetik egymást. (Vö. Benedict Anderson: Imagined Communities) Akkor mégis milyen hasonlóság alapján választatnak ki?

A társas identitást a pszichológia régóta vizsgálja és tanítja. A szocializáció, vagyis a közösségbe, társadalomba való beilleszkedés folyamata során alakul ki, meghatározza az énképet, a hovatartozást. Hajlamosak vagyunk magukat a csoporttal azonosítani, a csoport érdemeit a magunkénak érezni, a csoport kritikáját magunkra venni. Mivel a közösségek valamiféle hasonlóság alapján jönnek általában létre, ezért saját értékrendünket hajlamosak vagyunk a csoport egészére kivetíteni, azt feltételezve, hogy más jellemzőkben is hasonlóak vagyunk. Ugyancsak megjelenik a külső csoportokkal szembeni ellenségesség: míg magunkat általában pozitívan jellemezzük, addig másokat – mivel ők nem tartoznak közénk – negatívan, lekicsinylően, ellenségesen látjuk.

És most mondjuk tiszta szívből, őszintén, hogy ez nem így működik. Hogy a nemzetközösség nem a saját, közös értékeinkről szól a másokéval szemben. Azokról, amikben mások, különbözőek, különbek vagyunk nálunk. Hogy ebből származóan nem keletkezik a nemzeti szuperioritás érzése, miszerint a mi nemzetünk különleges, egyedi, védeni és tisztelni való, míg más nemzetekből sok van, így kevésbé értékesek. Na ugye.

A gond mindezzel a romantikus testvériségképzettel csak annyi, hogy a nemzetiség tanult dolog, nem természetesen kialakult identitás. Osztály- és munkatársainkkal, baráti közösségeinkkel, a barkácskörrel, a futóklub tagjaival, az internetes fórumokon velünk egyetértőkkel minddel valamilyen közös jellemző alapján alakítjuk ki a kapcsolatunkat. Van egy közös tulajdonság, ami alapján akarva-akaratlanul érdekcsoportot alkotunk, közösséget alakítunk.

A nemzetiség esetében ilyenek viszont nincsenek. A nemzet a szívekben él, de nem egy közös, jellemző szempont alapján, hanem azért, mert megtanították. Szüleink, tanáraink elmagyarázták, mik a magyarság szimbólumai, bemutatták (itt-ott romantikus csúsztatásokkal) történelmünket, irodalmunkat, megtanították nyelvünket, s arra neveltek, hogy mi ennek mindannyian a részei vagyunk. Alkalmanként persze előkerültek a külföldi művészeti és tudományos eredmények, az idegen nyelv és kultúra; de mint ez utóbbinak a neve is mutatja, ez mind idegen. Nem a miénk. Ez az övék. Ismernünk kell, mert úgy illik, de igazából az a távoli világból, az ő világukból érkezett ide közénk, nem a mi alkotásuk. Amit igazán tisztelnünk kell, az a saját közösségünk. Kérdés nélkül elfogadjuk, hogy mi mindannyian magyarok vagyunk, ugyanakkor fel sem tesszük a kérdést: azon kívül, hogy azt mondják, hogy azok vagyunk, miért is?

Mielőtt továbbmennénk, fel kell hívjam az Olvasó figyelmét arra, hogy mindezek az okfejtések természetesen nem csak a magyarságra igazak, hanem általánosan a világ minden nemzetére. Amiért mégis a magyarokkal példálózok, az nem más, minthogy rám is és valószínűleg az Olvasóra is a magyarság stigmája került, így mindaz, ami az írásban szerepel, a lehető legközelebb áll hozzánk. Nem szándékom ugyanakkor semmiféle magyarellenességet kifejezni, legalábbis semmivel sem erősebbet, mint a világ bármely nemzetével szembenit. Az írás általánosságban magáról a nemzettudatról szól, nem a magyarságról. Folytassuk.

Semmiféle olyan különbséget nem tudnék felhozni a magyarok vagy szomszéd országaink népei között, ami bármi módon predesztinálná az embereket a nemzetiség szempontjából. Mindazok a diszkrimináló (a szó neutrális értelmében) tulajdonságok, amelyek megkülönböztetnek minket tőlük, kizárólag tanult dolgokra, szokásokra és ismeretekre vezethetők vissza. Nincs semmi olyan biológiai jellemzője pl. a szlovákoknak, amivel a magyarok nem rendelkeznének és vice versa. Minden különbség, ami az egyes csoportok meghatározását adja tanult, kulturális érték, nem született tulajdonság.

Kissé távolabb haladva a földgömbön ez az állítás némileg ugyan gyengülhet, hiszen az emberi fajon belül is megjelennek a különböző rasszok, ezáltal az ott élőket még távolabbinak érezhetjük magunktól, mert ők már nem csak kultúrájukban, hanem bizonyos fokig megjelenésükben is eltérnek. Elő példája azonban már Nyugat-Európa is, de Amerika főleg annak, hogy az azonos nemzethez tartozás még a biológiai különbségek ellenére is megvalósulhat, elmondható tehát, hogy a nemzeti identitás és a biológiai hasonlóság között legfeljebb korreláció, de semmiképpen sem kauzális viszony van.

A nemzeti összetartozást erősítő tényezők lehetnek a közös nyelv, a közös történelem, a közös szimbólumok, a közös konyha, a közös hagyományok vagy éppen a közös vallás. Ezeket az értékeket azonban csak közösen valljuk, miután elsajátítottuk őket, de egyikük sem személyünkből, lényünkből fakadó. Hiába beszélünk többes szám első személyben a történelemről, annak nagy részét nem éltük és nem is élhettük át (pusztán s egyszerűen azért, mert az emberek a születésüktől a halálukig léteznek), történelmi szempontból a jelenünknek is leginkább is csak szemlélői, elszenvedői vagyunk.

Amikor egy olimpikon jó eredményt ér el az ötkarikás játékokon, azt hajlamosak vagyunk nemzeti, társadalmi sikerként elkönyvelni, úgy, mintha ennek az elérésében bármiféle, akár a legkisebb szerepet is játszottunk volna. A valóság ezzel szemben az, hogy ezt az érdemet a sportoló és legfeljebb a szűk környezete könyvelheti el magának, de az ország egészének az égvilágon semmi köze hozzá. Az átlag állampolgár egyszerűen az semmit nem tett hozzá. Míg a többi versenyző teljesítményét legfeljebb elismeri (ha nem éppen „idegenségük” okán leszólja), a saját nemzetébe tartozóéra büszke.

A nemzetek létezése a modern világ legnagyobb problémája. A nemzetek, a nemzeti érdekek és az ezeket (legalábbis retorikában) megtestesítő államok nélkül a világ rengeteg nagy volumenű, sokszor életeket is követelő konfliktusa is elkerülhető lenne. Ritka, ha egyáltalán van rá példa, hogy érdekcsoportok az elmúlt évszázadokban tömegesen nekiálltak volna egymást legyilkolni legalább az egyik oldalról állami segítség és valami csöpögős nemzetideológiai máz nélkül. A mai nemzetállamok ráadásul ökölszabály szerint nemzeti alapokon szerveződnek, így az alapvetően az erőszakos hatalombitorlást megtestesítő államok számára még kiváló ideológiai alapot is szolgáltat a nemzettudat.

Gondoljunk csak bele: vajon a modernkori történelemben minden egyes esetben, amikor egy állam háborút kezdett a másik ellen, volt-e a katonáknak, akik végül is végrehajtották az offenzívát, bármi személyes (tehát nem nemzeti alapú) indokuk arra vonatkozóan, hogy a megtámadott országok lakóinak miért kell meghalnia? És itt most nem a kellő demagógiával megkonstruált állami panelekre gondolok, amelyek a „mi jók, ők rosszak” faék-egyszerűségű összefüggést sulykolták valamiféle szofisztikált körítéssel, hanem valami olyanra, ami konkrétan indokolta volna az egyén szempontjából a katonai intervenciót. Ami bármi, saját maga által szerzett tapasztalattal támasztotta volna alá a mások halálának szükségességét.

Az államok számára a nemzetiség csak legitimációs bázisként szolgál, alibiként arra, hogy a hatalmi struktúra nem szolgálja, hanem elnyomja az uralma alatt álló társadalmat.

Aligha látok bármiféle okot arra, hogy a nemzetiséget, mint ideológiát vagy identitást támogatni tudjam. A nemzetek létezése és megerősödése soha nem az egyéniség kiteljesedéséhez, hanem mindig az elnyomásához vezetett. Nem is lehet ez másként: a nemzetideológia egy olyan közösség meglétét hirdeti, mely erősebb, nagyszerűbb és érdemesebb, mint bármely egyén, aki a nemzet tagja (hát még a kívülállóknál), így azoknak morális (és sokszor törvényi) kötelessége, hogy a nemzet érdekeit szolgálják, mert azok mindennél és mindenkinél előbbre valók.

A nemzetiségek vallások. Nem a szó klasszikus értelmében vett istenhitek, de vallások, mert hiten alapulnak (nemzeti hovatartozásunkat elhisszük, hiszen semmiféle „bizonyítékunk” nincs rá), valamilyen felsőbb hatalom, emberfeletti dolog létét hirdetik és feltétlen odaadást jelentenek egy eszme (a nemzetközösség) iránt. A nemzettudat legalább olyan veszélyes, mint az istenhit. Sőt, talán az emberközelisége miatt még veszélyesebb is.

*nemzetiség (itt): nemzeti lét, nemzeti hovatartozás

10 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erdészpista 2013.02.11. 13:02:10

Na, én is pont erről akartam írni, fasza lett. A nacionalizmus tényleg a legnagyobb probléma manapság, az államizmust is ez teszi lehetővé, hiszen enélkül csak kis közösségek lennének, nem tudna a hatalom centralizálódni és monopolizálni mindent. Sajnos a 12 év iskolai agymosást nehéz ellensúlyozni, plusz azon kívül is mindenhonnan az folyik, hogy magyarság így meg úgy. Undorító és elszomorító.

GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2013.02.12. 22:40:18

Nagyon jó, hogy nem nacionalizmusról, hanem nemzettudatról írtál. A nacionalizmus szónak van egy negatív felhangja (elsősorban libbant barátaink áldásos kifejezésipara miatt), mégpedig az, hogy alapvetően a többi nemzet(iség) ellenében határozza meg magát. Erre később te is kitérsz, és igaz, ami igaz, az egyszerű emberek alapvetően így működnek, sőt kicsiben is így működnek, szemléletes példa a focidrukker-ellentét.

Azzal együtt, hogy elfogadom az érveidet, egy kicsit másképp látom a nemzettudat kérdését: nekem az a sok nyelv, kultúra, történelmi megközelítés (kérdezzünk csak meg egy törököt a mohácsi vészről és a nándorfehérvári diadalról ;)), népmese, és -dalkincs stb. alapvetően értéket jelent, és ez mind nem jöhetett volna (és nem jöhetne mind a mai napig) létre nemzettudat nélkül. Én az egymásnak feszülő ellentéteket inkább látom gazdasági okúnak (a jobb vadászterületektől az olajban gazdagabb mélységi rétegekig), mint a nemzettudatból fakadónak. Az más kérdés, hogy a nemzetideológia remekül alkalmas ennek az erősítésére, a gazdasági összefüggéseket át nem látó népek hadba zavarására.

Szóval mindennel együtt én a nemzettudatban inkább egy sokszínűséget adó és hordozó kulturális értéket látok. Nyilvánvalóan akkor tud ez kiteljesedni és pompázni mindannyiunk örömére, ha a más nemzeteket is pont annyira becsüljük, mint magunkat, és a megismerés kíváncsiságával fordulunk feléjük.

(Itt írtam ilyesmiről, bár nagyon más megközelítésben: gutbesserwasser.freeblog.hu/archives/2013/02/09/A_libbantsag_ereje/ )

GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2013.02.12. 22:57:59

@én: "Nyilvánvalóan akkor tud ez kiteljesedni és pompázni mindannyiunk örömére, ha a más nemzeteket is pont annyira becsüljük, mint magunkat, és a megismerés kíváncsiságával fordulunk feléjük."
Ez pedig alapvetően oktatási-nevelési kérdés. Először is, ne érezzük magunkat alábbvalónak akárkinél, másodszor ne érezzük feljebbvalónak sem. Szerintem ehhez az kell, hogy megbecsülhessük a magyar mivoltunkat, ne kelljen attól tartani, hogy emiatt egyesek lenáciznak, megismerhessük a gyökereinket (az igaziakat, nem azokat a pár évesnél szinte biztosan nem régebbi műlegendákat, amiket a(z amúgy tök érthető) frusztrációjuk kezelésére találtak ki maguknak jobbant barátaink), a kultúránkat, a kincseinket (amik - oké - nem a "miénk", de hadd egyszerűsítsek), és e mellé lehet (és kell) odatenni azt, hogy de a többieké is ugyanilyen értékes, és hogy senkit a mássága miatt ne nézzünk le, hanem inkább ismerjük meg.
Az

GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2013.02.12. 23:00:30

... na. Nem megy ez ma nekem. Nem maradt le semmi, a végén az "Az" valahogy oda nőtt, ha bele tudsz módosítani a hozzászólásaimba, akár ki is törölheted (de akkor ezt is légyszi :)).

think-tank · http://libertarian.blog.hu 2013.02.13. 06:34:28

@GutBesserWasser: Két dolog:
1.) Sajnos az emberi természetből fakad, hogy a csoportba tartozás erősebb kötődést jelent a saját csoportok felé és torzítja a többi szemléletét. Ez ellen nem tudom, hogy lehet-e nevelni. (De ha igen is, manapság akkor sem esélyes.)
2.) Te is abból indulsz ki, hogy vannak dolgok, amik a "mieink" és vannak dolgok, amik az "övéik". És pont ezt tettem fel kérdésként: mi alapján sorolod magad a "mi" vagy az "ők" kategóriákba? A magyar kultúra sem egységes. Miért indulsz ki abból, hogy a kulturális értékek sokszínűségének létrejöttéhez szükséges a nemzettudat?

szofter 2013.02.17. 20:25:05

"A valóság ezzel szemben az, hogy ezt az érdemet a sportoló és legfeljebb a szűk környezete könyvelheti el magának, de az ország egészének az égvilágon semmi köze hozzá."

Erre szokott jönni az a magyarázat, hogy a sportolók jelentős állami támogatást kapnak, az pedig a mi adónkból megy. De ugye az adó úgy működik, hogy az állam elveszi, aztán elkölti, amire akarja. Ha az olimpikonok felkészülésére költi, akkor nem mondhatom büszkén, hogy "igen, én részese vagyok a sikerének", mert egyrészt csak elenyésző összeggel támogattam, másrészt nem is önszántamból. Dénes Ferenc sportközgazdásznak volt egy olyan ötlete, hogy az állam ne költsön erre, hanem legyen egy alap, amelybe magánszemélyek befizethetnek belátásuk szerint, és ami abban négy év alatt összegyűlik, azt lehet kiosztani az olimpikonoknak, nem többet.

think-tank · http://libertarian.blog.hu 2013.02.17. 20:50:04

@szofter: Igen, ez jó lenne. De a posztban megfogalmazott probléma egészét tekintve az olimpikonokra költött pénz tulajdonképpen jelentéktelen.
Egyébként még csak azt sem gondolom, hogy az átlagember feltétlenül azért éli meg részben sajátjaként a "nemzet sikerét", mert abba (az adóján keresztül) pénzt fektetett. Itt sokkal inkább a közös nemzettudat játszik.

szofter 2013.02.20. 19:38:43

@think-tank:
Inkább a nemzettudat játszik, ez igaz, de ekkor már kizárólag a nemzettudat játszhatna. Sőt, aki köztudottan egy fillért nem dobott ebbe a kalapba, annak még szemre is lehetne hányni, hogy "te csak ne legyél büszke rá, te semmit nem tettél érte". Konkrétan az olimpiát azért neveztem meg, mert az eredeti ötlet is az olimpia alatt jelent meg a Metropol napilap véleményrovatában, és az aktualitás miatt elsősorban az olimpiáról szólt. De a többi látványsporttal is meg lehetne csinálni, és akkor egy szót sem szólhatna senki az új Loki-stadionért, mert akkor érvényes lenne az egyetemfoglalókat kiosztó futballhuligán érvelése, hogy az új stadion jár a debrecenieknek, mert közösen dobtuk össze rá a pénzt.

Ad Dio 2013.02.25. 10:19:15

Egy csomó eltérő horderejű dolgot kevertél egymás fölé, ami nem segít a tisztánlátásban. A nemzetalkotás igazi alapja a nyelv, utána a közös történet. Minden egyéb járulékos dolog. A nyelv nem csak egy "kommunikációs kód", hanem csírájában világlátás is egyben.

Én ezt a kérdést (is) pragmatikusan közelítem meg. A nemzetek nem mesterséges közösségek, organikus módon természetesen fejlődtek ki és MŰKÖDNEK. Ami azt jelenti ebben a helyzetben, hogy az emberek döntő többségének kellenek, élnek vele, használják az életükben. Mint ilyen legitimek minden vélt vagy valós káros hatásuk mellett is.

Az internacionalizmusra volt egy kísérlet, ami nem jött be. Az mesterséges volt, erő kellett a fenntartásához, mégis szétesett. Nem zárom ki, hogy egyszer megszűnjenek a nemzetek, de ez ma még sci fi.

Ha már "sci fi": a nemzettudat egyik erős konstruáló ereje épp a másik nemzetekhez képest való definiálódás igénye. Mi sem természetesebb, hogy az "emberiség" magában meg nem álló eszméje is eltérő értelmet nyerne egy nem földi intelligens fajjal való találkozás után.