Kezdjük a nyilvánvalóval: Putyin egy féreg. Ettől függetlenül a háborúkat nem az országok vezetői vívják. Nem Putyin ül a tankokban, a helikopterekben, indítja a rakétákat és lövi gépfegyverrel az ellenállást. A Kreml ura a szomszédban dúló háborúnak csak egy, jelentőségében nem elhanyagolható, de közel sem egyedüli szereplője. A többiek vagy kényelmes távolságból tervezgetnek és parancsolnak, vagy kinn vannak a terepen és végzik a piszkos munkát. Akik gyilkosokat akarnak akasztani, közöttük is legalább olyan lelkesedéssel válogathatnak. (És igen, lehet azon moralizálni, hogy a kényszerrel odarángatott, kivégzéssel/börtönnel fenyegetett sorkatona milyen mértékben felelős a történésekért, de nyilván az orosz sereg sem csak ezekből áll.)

Voltak a történelem során népirtások, melyeknek bizonyos közösségek totális megsemmisítése volt a cél. Ez a háború nem az. Az orosz és az ukrán állam szembenállása nem a népeik közötti konfrontáció, igazából még az orosz közvélemény sem áll támogatólag a konfliktus mögött. Az ukrán civileket szándékosan nem ölik, és bár áldozatok nélkül nincs háború, azzal egyszerűen nem vádolható az orosz állam, hogy az ukrán nép kiirtása volna a célja. Ez egy hódító háború, Putyin és Zelenszkij emberei az Ukrajna feletti irányításért küzdenek, nem többért.

Bár minden csapból az folyik, hogy ez a Zelenszkij figura micsoda egy hős és követendő példa, engem személy szerint leginkább a hideg ráz ki tőle. Egy, a hatalmához a végletekig ragaszkodó megalomán őrült, aki a Nyugat érzelmi zsarolásával próbál erőfölényhez jutni, és az sem zavarja a legkevésbé sem, ha ezzel éppen a harmadik viliágháborút szítja. Ha neki pusztulnia kell, hát pusztuljon más és minden is, kezdve a saját szeretett népének férfitagjaival (akiknek a szörnyű patriátus nőket elnyomó rendszerében annyi jutott, hogy mehetnek megdögleni az egyre keményebb személyi kultuszt toló, hős vezérért). Ha ezt az embert annyira szeretné a népe, mint amennyire nem szereti, akkor talán nem erőszakkal kellene a saját népét fogvatartania. Undorító, amint ez a bohóc azzal posztol a Twitteren – hol máshol –, hogy segítsenek rajta, mert túlerővel néz szembe; mintha az átlagember nem éppen az általa irányított terrorszervezet mindennapos erőszakoskodását kellene hogy tűrje, nap mint nap, 24 órában.

Közel napra pontosan egy éve vagyunk ennek a grandiózus emberkísérletnek tesztalanyai és éppen sokadik alkalommal bizonyosodik be, hogy az emberijogiasított lockdown nem működik: a fertőzésszámok a már futó oltási kampány ellenére is rekordokat döntenek, a halottak száma is szépen emelkedik.

Egy éve lett volna a politikának, hogy elmagyarázza az embereknek: az életben bizony vannak veszélyek, és igen, elérjük egyszer azt a kort, hogy meghalunk. Elmondhatták volna, hogy a 80-100 év, ami mára sokaknak megadatik, nem az ember természetes élettartama, hanem az orvostudomány által mesterségesen megnyújtott kor, aminek egyik “ára”, hogy az ember legyengül és kiszolgáltatottabbá válik a betegségekkel szemben. Nem véletlen, hogy a halotti statisztikákat ma is túlnyomóan a 70+ éves elhunytak teszik ki.

Évente több mint százezren veszítik életüket Magyarországon. Ők is valakiknek a valakijei, van családjuk, akiknek hiányoznak, gyermekeik, akik nem láthatják többé őket. Több, mint százezer ember, közel ennyi család, akik elveszítettek valakit – mégsem látni, hogy a vezető médiaipari termékek címoldalain foglalkoznának velük, hogy az ellenzéki politikusok számonkérnék a halálukat a kormányon, hogy néhány extra évükért megfojtanák az ország maradékát. Ők másodrendű, érdektelen halottak, haláltusájuk közérdeklődésre nem érdemes.

Annak ellenére fogok Majkáról írni, hogy tudom, a faszi minden alkalommal egy kisebb orgazmust él át, amikor a nevét leírják. Persze ha megkérdeznénk, azt mondaná, hogy leszarja, ki mit gondol róla. Bár egyetlen vélemény nyilván nem fogja megtörni egyetlen öntelt celeb egóját sem, azt azért jobb, ha látjuk: az ő szája is addig nagy, amíg elég sokaknak tetszik a ripacskodása.

Majoros Péter a nép egyszerű gyermekei közül kikerült, a sorssal megvívott, őszinte szívű megmondóember. Magyarországon komoly igény mutatkozik ilyesfajta mesehősökre, akik végre az egyszerű proli nyelvén, nem az elefáncsonttoronyból ki-leszólogatva mondják meg a frankót.

Majkának is csak annyi köze van a zászlajára tűzött proletáriátushoz és azok mindennapi problémáihoz, hogy azok mindennapi suttyóságát a reflektorok fókuszában emeli fogyasztható médiatermékké. Nem kínál többet, mint a proli által vágyott fényűzés és a nyílt hétköznapi tahóság elegyét – olyan fantáziát, amelynek megélésére a társadalmi rendszer alján fetrengő, elnyomott kisembernek nem adódik lehetősége, kínjában annak érintésnyi távolságba hozott projekcióját magáévá téve csápol a küzdőtéren vagy nyomja otthon átszellemülten az emeltdíjas SMS-t.

Ez a viszketeg majom most a HVG-nek adott épp interjút, a tőle szokásos tahósággal, sötétséggel és kétszínűséggel pácolva.

Nekem nyáron is csak az volt a bajom, hogy a közös felelősségvállalás az legyen tényleg közös. Nyáron sem trükköztünk az ötszáz fős koncertlimittel, pedig lehetett volna. De azt szemétségnek tartom, hogy valahol összegyűlhetünk bármennyien, máshol meg nem. Még ha érzek is persze logikát, hiszen más az, ha van helyjegyed, ami egy nyári koncerten nincs. De ez kevés, nem ér semmit.

– hazudik a szoponc, miközben dehogynem trükköztetek, bazdmeg, vagy ez mi volt? "[...] mióta a COVID-19 nevű kórság rászabadult a világra, itthon ez az első olyan koncertsorozat, amit szabadtéren, 500 főnél nagyobb közönség előtt, bazinagy színpadon rendeztek. [...] majd Majka és Curtis mozgatta meg őket [...]." Nem mintha, úgy egyébként, hallottunk volna bármit Majkától, hogy bárkinek is a koronavírus veszélyeire hívná fel a figyelmét – mármint nov. 6 előtt, amikortól a leendő YouTube-celeb úgy döntött, most népi hősként ő mutatja be, milyen átélni ezt a szörnyű kórt; természetesen a videomegosztón közzétett sorozattal, mert hát elő kell készíteni a terepet a jövőbeni platformváltáshoz, és egy kis össznépi szánalom ehhez mindig kiváló alkalom.

"Balassagyarmaton feküdtem be, mert ott dolgozik egy régi ismerősöm, akiben megbízom." – meséli a történetet a VIP ellátást kiérdemelt művész, aki mondjuk már korábban megmondta, hogy "[é]n egy évben annyi, de annyi pénzt fizetek be a jól menő magáncégekből az egészségügyi ellátásba, hússzor többet, mint más ember, akkor azt gondolom, hogy nem baj, ha van valami extra ellátás ezért a pénzért." Ennyit a mindenkinek egyformán járó közegészségügyről, meg az empátiáról. Egyágyas kórteremben vergődik, kiemelt ellátással, így mutatja be a nagy magyar valóságot a celeb, akinek arra is futotta, hogy egy rövid időre azért hazaugorjon a gyerek születésnapjára.

Most olyan időket élünk, amikor emberi életek is múlnak a hülyeségen, úgyhogy ezeket a hülyéket el kell küldeni a fenébe. Megmondani, hogy ember, te barom vagy. Most nem lehet rájuk hagyni a véleményüket: arról vitázhatunk, csalt-e Biden a választáson, de ha ez a hülye azt mondja, ne vedd fel a maszkot, arról nem.

– mondja szépen fel a konformista szólamokat az a hülye, aki maga is focizni járt, amikor elkapta a fertőzést november elején, már bőven a második hullám idején. Ez nyilván nem gátolta meg az azóta a képmutatás élharcosává lett celebbeteget, hogy megvilágosulását követően mindenkit jól lehülyézzen.

Ez a szarházi alak a nagy magyar (oké, nem csak a magyar) valóság szomorú tükörképe. A pénzért az anyját is megbaszó, képmutató idióta, aki amúgy tevőlegesen szarik mindenre, amit a vírus újbóli elterjedése ellen meg lehetne tenni, egészen addig, amíg ő maga is el nem kapja: ekkor aztán a hisztéria élére állva sajnáltatja magát némi YouTube-feliratkozásért cserébe. Tipikus álszent nímand.

De mondjuk miért is ne szarna bele az egészbe, ha egyszer jól megél belőle?

A baloldali hörgősereg berögzött meggyőződése, hogy Magyarország 10+4 éve regnáló miniszterelnöke hülye. Nyilván azért nem képesek az ellenzéki pártok egy évtizede semmilyen változást elérni a Nemzeti Együttszopás Rendszerében, és nyerné az még ma is a választásokat, mert vezére egy totális idióta.

Orbán Viktorról sokmindent el lehet mondani. Egy aljas, hazug, cinikus, gyáva szemétláda, aki saját burzsoáziájának kiépítése érdekében egy ország jövőjét rabolta el. (Az ország pedig nem csak hagyta, de bőszen helyeselt is hozzá. Mindegy.) Maga alá gyűrt minden, elvben őt felügyelni hivatott intézményt, az adófizetők pénzén személyéhez hű médiabirodalmat épített ki, és Mészáros Lőrinc.

A magyar minszterelnök nem hülye. Újfent, egy aljas szemétláda, de nem hülye, még ha egyszerűbb értelemmel megáldott honfitársaink szerint ez a magyarázat önmagában is elégséges. Természetesen én sem látom át egészében a király körüli történéseket, minthogy azok nagy része titokban, a színfalak mögött játszódik, de legalább egy hangyafasznyival többet fogok fel a történésekből, minthogy Őfelsége megőrült.

Tudom, hogy vannak akik szerint az orvosok gyógyítanak és emberéleteket mentenek, ennek okán szentek, és teljesen természetes, hogy bársonyba tekerve hordjuk őket a tenyerünkön. Kit, ha őket nem?

Nos, jómagam nem tartozom ebbe a csoportba. Az én kis ostoba, liberális nézeteim szerint az orvos maradjon szolgáltató: ha bajom van, odamegyek hozzá, elmondom, miben segítsen, ő megteszi, amit lehet, én fizetek, mindenki boldogan távozik és megyünk a dolgunkra.

Ehhez képest az orvoslás az elmúlt évszázadban jelentős hatalomra tett szert: nem csak, hogy az egészségmegőrzés címszava alatt asszisztálnak a mindenkori hatalomnak mindenféle kötelezettségek és tiltások meghozatalához, de a mindenféle alkalmassági és szűrővizsgálatok okán, ideértve a betegség és közvetetten a táppénz megállapítását, megannyi lehetőségük nyílik sokszor egyébként egészséges emberek csuklóztatására, öncélú ugráltatására, amiért természetesen jobb esetben az ügyfél fizet – egy olyan szolgáltatásért, amit egyébként eszében sem lett volna igénybe venni.

Nézd. Tudom, hogy frusztráló a helyzet, hidd el, nekem is az. Tudom, hogy neked is fenekestül felborult az életed, nekem is, mindenkinek. Én is látom, mi folyik a médiában, én is tudom, hogy hazudnak. A statisztikák sem a valóságot mutatják, ezt is tudjuk, én is tudom, persze.

Mindenkinek vannak kérdései. Nekem is. Másoknak is. És jó is, ha felteszed őket. Beszéljük meg a problémákat, hiszen csak így tudunk előre haladni. Együtt. Közösen.

Egy valamit azonban kérnék: a szabályokat tartsd be. Nem érdekel, mit gondolsz, mivel nem értesz egyet, a szabály, az szabály. Akármennyire is utálod őket, akármennyire is tudjuk – te is, én is –, hogy nem a mi érdekeinket tartják a szemük előtt, a szabályokat akkor is be kell tartani. Hidd el, én sem szeretem őket. Sokuk szerintem is hülyeség. De betartom, mert szabályok. Akkor sem önbíráskodhatsz.

Ezért vagyunk társadalom. Hogy mindenki azonos szabályok mellett élje az életét. Nem vonhatod ki magad alóla. Csak képzeld el, mi lenne, ha mindenki csak a neki tetsző szabályokat tartaná be! Anarchia! Hát ilyen világban akarsz te élni? Mert én biztosan nem.

Szóval, nézd. Mindenkinek elege van a helyzetből. De ez akkor sem ad felmentést, hogy kivond magad a kötelességeid alól. A négy fal között azt csinálsz magaddal, amit akarsz. (Bizonyos kivételekkel, persze.) De másokat nem sodorhatsz veszélybe.

Azok a szabályok azért vannak, hogy engem védjenek. Tőled. A fajtádtól. Akiknek állandóan kifogásaik vannak. Akiknek soha nem jó, ami van, aki mindig különutas akar lenni. Fogd már fel, azzal az idióta fejeddel, hogy nem vagy különb. Nem körülötted forog a világ. Mi vagyunk többen, és a mi szabályaink szerint játszol. Majd mi megmondjuk, mi neked a jó. És befogod. Nem pofázol, nem kérdezel, nem vitatkozol, hanem betartod. Kussolsz.

Különben megbánod.

A tudományos módszertan lényege a tapasztalatok és mérések alapján gyűjtött adatok rendszerezése, az azokban rejlő összefüggések felismerése, azok alapján hipotézisek felállítása, majd – tessék figyelni! – ezek verifikációja. A tudományosság alapkritériuma a falszifikálhatóság, azaz hogy egy állításról egyértelműen el lehessen dönteni, igaz-e.

Az utóbbi hónapokban az akolból előbújt “tudományos” tekintélyű virológusoktól elhangzó állításokról mondjuk elég egyértelműen el lehet dönteni, hogy igazak-e, csak általában a rövid válasz az, hogy nem. A hosszabb, hogy nehezen beszélhetünk tudományosságról, különösen tudományos konszenzusról egy olyan területen, ahol noname, a tíz perc bulvárhírnévért előbújt celebtudósok osztják meg egymásnak egyébként homlokegyenest ellentmondó nézeteiket és kreálnak a valóságot még csak érintőlegesen sem fedő jóslatokat, hogy aztán újakkal állhassanak elő, mielőtt a korábbiak visszahullanának a fejükre..

Márciusban “bizonyos” volt, hogy ez lesz az emberiség legpusztítóbb járványa, ami kiirtja az időseket, haláluk kapujában hörgő fertőzöttek tíz- és százmillióit hagyva hátra. Ehhez képest a számok, khm, szerények, de a bolygó valaha élt leginvazívabb faja továbbra is a kihalásán kesereg. Jajj, mi lesz most velünk?

Az etatista filozófia egyik legnagyobb találmánya a társadalmi szerződés intézménye: egy olyan megállapodás az állam és polgárai között, amelyben foglaltak szerint az emberek lemondanak természetes jogaik (veleszületett, természetes cselekvőképességük) egy részéről a felettük uralkodó osztály, az állam javára, amelyért cserébe bizonyos szolgáltatásokra, főként biztonságuk garantálására jogosultak*.

A libertárius kritikusok szerint már maga a felvetés is nevetséges: soha, semmi ilyet nem írtunk alá, és mint ilyen, a társadalmi szerződés nem csak, hogy semmis, de soha nem is volt.

Tévedés.

A jelenlegit nem is olyan sokkal megelőző századokban a nagybetűs Igazság közvetlenül Istentől származott, éppen ezért annak tudói és kinyilatkoztatói – az aktuális uralkodón kívül, aki hivatalából adódóan kapott forródrótot az Úrhoz – a papok voltak, akik mindig az éppen aktuális ügyekben tolmácsolták az aktuálisan érvényes igazságokat a köznép felé.

S hogy honnan tudjuk, hogy a klérus által hangoztatott igazságok valóban Istentől származtak? Hát onnan, hogy a papok mondták.

Az istenhit huszadik századi visszaszorulásával (sajnos továbbra sem megszűnésével) egy új fajta, militáns ateizmus kapott szárnyra, amelyik nem csak, hogy nem hisz semmilyen istenben, de nyíltan és egyértelműen tagadja, hogy a mindennapi földi valóságon túl létezne bármi: a világ van, csak úgy. Hogy ezt honnan tudja ilyen biztosan?

A tudomány megállapította.

Az adatvédelem egyik érdekes tulajdonsága, hogy egy kis csoporton kívül az égvilágon senkit nem érdekel. Nem érdekli a végfelhasználót, aki teljesen önszántából posztolja ki a teljes életét a Facebookra és tölti az egész napját egy bekapcsolt nyomkövetővel a zsebében; nem érdekli a nagyvállalatot, ami szemrebbenés nélkül konvertálja bárki aranyérproblémáját végtelen hirdetésfolyammá, és a főleg nem érdekli az államot, ami egészében és korlátlanul fér hozzá bárkiről bármihez.

Különösen ne higgyük ennek ellenkezőjét arról az amerikai államról, amelyikről 2013-ban kimerítő bizonyítékokat kaptunk, hogy kiterjedt kormányzati programokon keresztül, válogatás nélkül nyúlja le a felségterülete alá került adatokat, miközben működését titkos bíróságokkal legitimáltatja.

Természetesen jogos az amerikaiaknak azon, a ByteDance ellen emelt kifogásuk, hogy a kínaiak rajtuk keresztül adatokat lopnak. Konkrét bizonyíték ugyan nincs, de mégiscsak Kínáról beszélünk; meglepőbb volna, ha a kínai (vagy pontosabban: bármelyik) állam hagyna egy ilyen lehetőséget kárba veszni. Érthető, hogy az USA számára kellemetlen a TikTok helyzete: az ilyen volumenű kémkedés az ő szakterületük, nyilván nem szívesen látják a konkurenciát.