A jelenlegit nem is olyan sokkal megelőző századokban a nagybetűs Igazság közvetlenül Istentől származott, éppen ezért annak tudói és kinyilatkoztatói – az aktuális uralkodón kívül, aki hivatalából adódóan kapott forródrótot az Úrhoz – a papok voltak, akik mindig az éppen aktuális ügyekben tolmácsolták az aktuálisan érvényes igazságokat a köznép felé.

S hogy honnan tudjuk, hogy a klérus által hangoztatott igazságok valóban Istentől származtak? Hát onnan, hogy a papok mondták.

Az istenhit huszadik századi visszaszorulásával (sajnos továbbra sem megszűnésével) egy új fajta, militáns ateizmus kapott szárnyra, amelyik nem csak, hogy nem hisz semmilyen istenben, de nyíltan és egyértelműen tagadja, hogy a mindennapi földi valóságon túl létezne bármi: a világ van, csak úgy. Hogy ezt honnan tudja ilyen biztosan?

A tudomány megállapította.

Arról már korábban is írtam, hogy ilyen megállapítást épeszű, a szakmáját tisztelő tudós soha, semmikor nem mondott, lévén a tudomány jellegénél fogva akalmatlan hasonló kijelentések igazolására. Isten ettől még létezhet, bár nem valószínű.

Az újhullámos ateisták, akik előszeretettel deklarálják magukat – ellenlábasaikon gúnyolódva – tudományhívőknek, valóban a tudományos konszenzus hangos szószólói.

Nos, én nem tartozom közéjük.

Nem vagyok hajlandó hinni a tudományban. A tudomány, mint a világról elődeink és kortársaink által összegyűjtott ismeretek összessége, természetesen hasznos, a mai életünk aligha lenne elképzelhető az elért tudományos eredmények nélkül. Nem kell hinnem a tranzisztorokban, ha egyszer kezemben tarthatom egy mobiltelefon formájában annak bizonyítékát, hogy működnek. Persze lehet, hogy valójában az isteni akarat működteti a készüléket, de mégis sokatmondó, ha az isteni akarat tömeggyártható.

Ez volna egyébként a tudomány lényege és alapkritériuma: megfigyeljük, leírjuk, értelmezzük a világ működését, hogy új ismereteinkkel jobb dolgokat építsünk. A folyamat lassú és nem túl látványos, ráadásul egyre nehézkesebb is: a könnyen elérhető gyümölcsöket már száz éve learatták.

A tudományos eredményekben van potenciál, amit a folyamatosan felfelé ívelő életkörülményeink bizonyítanak. Akármennyire is szar most élni, ezer éve még szarabb volt. Éppen ezért nem túl meglepő, hogy a tudomány egyre nagyobb tömegeket vonz, ezzel arányosan egyre több pénz van benne. A régi nagy tudósok szellemi utódjai, akikről tételeket és találmányokat neveztek el, ma is élnek, tételeket és találmányokat alkotnak.

És egyre több a haszonleső kókler is.

Hogy gondolhatja bárki is komolyan, hogy az az elképesztő mennyiségű önjelölt tudós, akik az elmúlt évtizedek során legyek módjára a kutatási források köré szerveződtek, mind érdemleges tudományos outputot produkál? Ha így lenne, pusztán a számukból adódóan kb. minden fél évben kétszer jobban kellene élnünk. Ehelyett a tudományos fejlődés, ha nem is stagnál, de aligha tűnik gyorsabbnak, mint volt száz vagy kétszáz éve. A tudás kumulatív, a hozzáadott értéket egyre nehezebb megbecsülni, de érdemleges, hasznosítható áttöréseknek már régóta erősen híján vagyunk.

Félrevezető arra a néhány (az összességükhöz viszonyítva elenyésző számú) tudósra koncentrálni, akik érdemlegesen adnak a kánonhoz, és akik mögött milliós, érdem- és érdektelen, de eszméletlen pénzeket felszipolyozó professzorok és adjunktusok pörgetik kettővel a maximális feletti fokozaton a bullshit-generátort.

A tudomány ugyanis nem önmagában való. A tudományt emberek csinálják, pont ugyanolyan pénz- és hataloméhes, tehetségtelen és lusta emberek, mint akik az út szélén sétálva lóbálják közpénzen a lapátot. Csak míg a közmunkás mindenki szemében a társadalmi piramis legalja, addig a nagybetűs Tudomány művelői neves (és noname) egyetemeken, hangzatos nevű folyóíratokban és státusztól függően véletlenül pont jobbfajta üdülőhelyeken rendezett konferenciákon lóbálják a képzeletbeli lapátot.

Miként önmagért beszélő tudományos eredmény felmutatására kevesen képesek, a tudományosság mértékévé az alkalmazhatóság helyett a mennyiség vált: idézettség, impakt-faktor és – persze akiknek összejön – médiavisszhang. Az eredménynek elsősorban jól csengőnek, mintsem igaznak kell lennie: bár az adatok konkrét hamisítása is közel ellenőrizhetetlen, így alacsony kockázatú beavatkozás, az eredmények célzott előállítása és szelektív közlése általánosan bevett gyakorlat.

A főleg állami pénzek hatékony lenyúlására szerveződött, egymás kezét mosó, megélhetési tudósréteg egyéb tudás és tehetség híján bárkit képes és hajlandó kiszolgálni, aki garantálja számára a presztízst és a megélhetést. Bármilyen ideológiát (vagy szükség esetén annak ellenkezőjét) alátámasztandó gyártják futószalagon az olcsó “tudományos” bulvárt, amit aztán a politika, média kedvére csócsálhat és formálhat belőle tudományos konszenzust, amire hivatkozással a még független, – a tudomány eredeti szellemében összhangban – kérdező, kétkedő kisebbséget elhallgattathaja.

És ezzel vissza is kanyarodnék a tudományhívők táborához. Bár ők ezzel nyilván nem értenek egyet, de az istenhit elvetése önmagában még nem a felsőbbrendű intellektus elégséges feltétele. Szerintük – bár Isten egyhetes teremtő ámokfutása nyilván baromság – az ősrobbanás- vagy multiverzum-elmélet bizonyíthatatlan és egyben cáfolhatatlan tudományos fantasztikuma (ugyanannyira nyilván) megkérdőjelezhetetlen igazságtartalmú eredetmonda.

Ha az ateizmus előretörésével a papság deklaratív igazságosztását a tudományos módszertan alapját képező, megfigyelésen és utólagos validáción alapuló elméletalkotás vette volna át, örülnék. Ehhez azonban az átlagembernek sem feltétlenül eszköze (bár ez a legkisebb probléma), sem ideje, sem kedve (ez a legnagyobb), sem képessége nincs elegendő, ezért a tudományos világnézetek gyártását és értelmezését sebtében ki is szervezte az állammal hamar közös nevezőt talált tudományos elitnek. A korábban a klérus által szolgáltatott kinyilatkoztatások, melyek isteni voltukból adódóan voltak megkérdőjelezehtetlenek, most tudományos kinyilatkoztatásokká minősültek át, melyek tudományos voltukból adódóan megkérdőjelezhetetlenek. Aki ezzel mégis megpróbálkozna, az alávaló klímaváltozás-tagadó, oltásellenes összesküvéselmélet- és laposföldhívő.

S hogy honnan tudjuk, hogy a tudományos elit által hangoztatott igazságok valóban tudományosan igazolt tények? Hát onnan, hogy a tudósok mondták.