Vallások közt
2018.07.18.
Egy bloggertárs írt arról, hogy szerinte az ateizmus nem vallás, csak egy ideológia, mert „[n]incsenek ateista misék, ahol az ateistáknak kötelező megjelenni, egyszerűen csak az istentagadó ideológiák összefoglaló neve.” Nos, vitatkoznék.
Kezdjünk definíciókkal, hogy legalább azt meghatározhassuk, lehetőleg pontosan, miről is vitatkozunk. Azért is fontos ezeket rögzíteni, mert sok fogalomnak nincs pontos köznyelvi és/vagy tudományos meghatározása, inkább csak nehezen behatárolható koncepciókat jelölnek. A továbbiakban minden olyan lényt istennek tekintünk, ami valamilyen értelemben az általunk ismert és elfogadott fizikai valóságon kívül, vagy azon belül, de nem annak ismert törvényei szerint létezik. Teizmusnak nevezzük azokat a nézeteket, amelyek szerint valamilyen isten létezik, ateizmusnak azokat, amelyek szerint semmilyen isten nem létezik, agnosztikusnak pedig azokat, akik szerint a kérdés vagy eldönthetetlen, vagy ha el is dönthető, a válasz érdektelen.
Hadd tisztázzak itt egy apróságot az ateizmus fogalmával kapcsolatban. Az ateizmus – morfológiailag – a teizmus, vagyis az istenhit elvetését jelenti, tehát magában foglalja az agnoszticizmust is. A hétköznapi gyakorlatban ugyanakkor – és az a tapasztalatom, hogy még követői is sokkal szélesebb körben használják ekként – ekvivalens az antiteizmussal, vagyis azzal a nézettel, hogy egyetlen istenség sem létezik; én is így fogom tekinteni.
Hitnek tekintjük azon állításokat, elképzeléseket, melyeknek nincs tapasztalati alapja, vallásnak pedig azon eszme- és/vagy szokásrendszereket, melyek valamilyen hiten alapulnak.
Az istenhívő közösségek legtöbbször maguk is minden további nélkül elismerik, hogy hitük valóban nem tapasztalati alapokon nyugszik, azok nélkül is elfogadják istenségük létezését. Ezzel az állásponttal – a tapasztalati megalapozottság nélküli elfogadással – helyezkedik szembe az ún. tudományos közösség, akik ragaszkodnak azon nézetükhöz, hogy valami akkor és csak akkor fogadható el létezőnek és igaznak, ha az empirikusan igazolható.
Azt azonban kevés, a tudomány módszertani felsőbbrendűségét hirdető ateista fogja elfogadni, hogy valójában a tudomány sem bizonyíthatóan tévedhetetlenebb, mint a vallás. Elmagyarázom.
Cogito ergo sum
Amit biztosan tudhatok eme széles nagy világban (itt sajnos kénytelen vagyok megszabadulni az Olvasó grammatikai szintű, többes szám első személyű bevonásától), hogy képes vagyok gondolatok létrehozására, inputok befogadására, képes vagyok reflektálni és új gondolatokat származtatni. Önmagában az a képesség, hogy ezen gondolatmenetet egyáltalán elő tudom állítani, bizonyíték a létezésemre.
Ezen gondolatok, vagy az azok előállításához egyfajta alapanyagként szükséges ismeretek forrása az érzékelés. Úgy tapasztalom, hogy van testem, vannak érzékszerveim, melyekkel a körülöttem lévő világról képes vagyok tapasztalatokat szerezni, és ezek a tapasztalatok valósak. Valósak abban az értelemben, hogy nem csak a tudatom állítja elő saját szórakoztatására ezeket a tapasztalatokat (mint például az álmokat), és valósak abban az értelemben is, hogy létezik körülöttem egy világ, egy objektív, megtapasztalható realitás, amiben létezem, és amelyből ezen tapasztalatok származnak. A billentyűzet például, amin most ezt a bekezdést gépelem, valóban, tőlem függetlenül létezik, és nem valami külső erő szórakozik szegény érzékeimmel és táplálja belé egy hamis valóság illúzióját.
Persze, a maga módján nyilvánvaló, mégsem tudnám konkrétan bebizonyítani, hogy bármiféle bemenet, ami a tudatomig eljut, egy objektíven létező fizikai valóságból származik. Lehet, hogy, mint a Mátrix lakói, csak egy szimuláció áldozata vagyok, és az egész valóság, aminek az Olvasót is részének hiszem, csak a tudatomban létezik.
Ennek ellenére én hiszek az objektív valóság létezésében, abban, hogy érzékeim nem hazudnak, hogy a körülöttem lévő világ valóban létezik, hogy az Olvasó is létezik, és hogy ezen szöveg előállítása több, mint egyfajta groteszk önkielégítés.
Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy az objektív valóság létezését nem tudom bizonyítani, mi több, annak sem látom lehetőségét, hogy ez egyáltalán bizonyítható volna. A tőlem független fizikai világ létezésének elfogadása ugyanúgy hit kérdése, mint ahogyan az is hit kérdése volna, ha elfogadnám valamilyen istenség létezését és aszerint élném az életem. Noha az előbbivel kapcsolatban számos közvetlennek vélt tapasztalattal rendelkezem (újfent: elfogadva, hogy az érzékelés ezen értelemben valós információkat szolgáltat), míg utóbbinak létezését esetleg csak feltételezni tudnám, ha úgy tartaná kedvem, nehéz volna bizonyossággal állítani, hogy bármelyik is feltétlenül megalapozottabb volna a másiknál.
Mondd, mit tudsz te, kisfiam?
Vissza a többes szám első személyhez. A tapasztalás hatósugara legjobb esetben is véges, a világról szerzett ismereteink szörnyen korlátosak. Azt, hogy Észak-Koreában egyszemélyi diktatúra van, az Olvasó valószínűleg nem saját tapasztalata alapján tudja, hanem korábban feldolgozott forrásokat és elfogadta az azok által sugalmazott állításokat igaznak. Azt, hogy a kígyómarás halálos is lehet, az Olvasó valószínűleg ugyancsak közvetett információk alapján tudja, nem halt már meg többször kígyómarás következtében és mutatta ki a kettő közötti korrelációt.
A konkrét, közvetlen tudásunk a világról meglehetősen szűkös. Ennek enyhítésére találták ki az emberek a tudásmegosztás millió formáját, a gyermekek tanításától a sajtón át az információs gyűjteményekig. Azt azonban, hogy az ezekből szerezhető ismeretek megfelelnek a valóságnak (azaz igazak), nem mindig könnyű, sok esetben egyenesen lehetetlen verifikálni.
A tudomány bármiféle igazságának abszolút szükséges feltétele a materializmus és a realizmus igazsága, ezek azonban nem bizonyítható tézisek. Az evolúció igazságáról legfeljebb csak akkor beszélhetünk, ha szükségszerűen elvetjük, hogy világunkat húsz perce hozta létre egy unatkozó isten. A tudomány – akárcsak az istenhitek – igazsága axiomatikus állításokon nyugszik.
Ezen felül a tudomány azért sem alkalmas ateizmus igazolására, mert definíció szerint a világ tapasztalatok útján, mérésekkel megismerhető részére koncentrál. Ha egy istenség valóban természetfeletti, úgy szabadon manipulálhatja a fizikai realitást, aminek észlelésére a tudománynak nincs és nem is lehet eszköze.
Úgy néz ki és úgy is hápog
Most, hogy tisztáztuk a hit kérdését, térjünk át a vallásosságra. Először is, tisztázzuk: teljesen mindegy, hogy az ateizmus vallás-e. Nem vallás/nem vallás léte tesz egy ideológiát jóvá vagy rosszá, és az ateizmus részéről is csak gyenge jogászkodás, ha a szavak definíciójával ügyeskedve próbálja magát kivonni egy (morális értékkel ironikusan pont saját maga által ellátott) kategóriából.
Tagadhatatlan tény, hogy az ateizmus mentes a vallásokat gyakran kísérő külsőségektől, az viszont közel sem ennyire egyértelmű, hogy ennek ellenére lényegében is ellentétes annak működésével. Az, hogy az ateizmus ugyancsak egy (az általa mindenhatóként megnevezett tudomány által) bizonyíthatatlan állításba vetett hiten alapszik, nyilvánvaló, ahogyan az is, hogy követőinek viselkedésében, érvrendszerében félelmetes hasonlósággal jelenik meg ugyanaz a törzsi, autoritatív stílus, amit az istenhívők esetében kritizál.
Ha a vallás szót a poszt elején definiált formában alkalmazzuk, akkor az ateizmus egyfajta decentralizált vallásként működik, bár ismert értelmiségiek egész komoly munkát öltek és ölnek centralizált elterjesztésébe és az istenhitek démonizálásába. Egyre inkább azt látom, hogy a teista és az ateista tábor, noha elvileg radikálisan másképp látják a világot, mégis hasonló vonalak mentén szerveződik.
Ezen hasonlóságtól akkor sem szabadulhatnak, ha a vallás szót leszűkítően úgy értelmezik, hogy ők még csak véletlenül se, per definitionem ne férhessenek bele.
Az utolsó 100 komment: