Kezdjük a nyilvánvalóval: Putyin egy féreg. Ettől függetlenül a háborúkat nem az országok vezetői vívják. Nem Putyin ül a tankokban, a helikopterekben, indítja a rakétákat és lövi gépfegyverrel az ellenállást. A Kreml ura a szomszédban dúló háborúnak csak egy, jelentőségében nem elhanyagolható, de közel sem egyedüli szereplője. A többiek vagy kényelmes távolságból tervezgetnek és parancsolnak, vagy kinn vannak a terepen és végzik a piszkos munkát. Akik gyilkosokat akarnak akasztani, közöttük is legalább olyan lelkesedéssel válogathatnak. (És igen, lehet azon moralizálni, hogy a kényszerrel odarángatott, kivégzéssel/börtönnel fenyegetett sorkatona milyen mértékben felelős a történésekért, de nyilván az orosz sereg sem csak ezekből áll.)

Voltak a történelem során népirtások, melyeknek bizonyos közösségek totális megsemmisítése volt a cél. Ez a háború nem az. Az orosz és az ukrán állam szembenállása nem a népeik közötti konfrontáció, igazából még az orosz közvélemény sem áll támogatólag a konfliktus mögött. Az ukrán civileket szándékosan nem ölik, és bár áldozatok nélkül nincs háború, azzal egyszerűen nem vádolható az orosz állam, hogy az ukrán nép kiirtása volna a célja. Ez egy hódító háború, Putyin és Zelenszkij emberei az Ukrajna feletti irányításért küzdenek, nem többért.

Bár minden csapból az folyik, hogy ez a Zelenszkij figura micsoda egy hős és követendő példa, engem személy szerint leginkább a hideg ráz ki tőle. Egy, a hatalmához a végletekig ragaszkodó megalomán őrült, aki a Nyugat érzelmi zsarolásával próbál erőfölényhez jutni, és az sem zavarja a legkevésbé sem, ha ezzel éppen a harmadik viliágháborút szítja. Ha neki pusztulnia kell, hát pusztuljon más és minden is, kezdve a saját szeretett népének férfitagjaival (akiknek a szörnyű patriátus nőket elnyomó rendszerében annyi jutott, hogy mehetnek megdögleni az egyre keményebb személyi kultuszt toló, hős vezérért). Ha ezt az embert annyira szeretné a népe, mint amennyire nem szereti, akkor talán nem erőszakkal kellene a saját népét fogvatartania. Undorító, amint ez a bohóc azzal posztol a Twitteren – hol máshol –, hogy segítsenek rajta, mert túlerővel néz szembe; mintha az átlagember nem éppen az általa irányított terrorszervezet mindennapos erőszakoskodását kellene hogy tűrje, nap mint nap, 24 órában.

Szerda este sokakkal együtt még én sem gondoltam volna, hogy az oroszok elmennek a tényleges fegyveres konfliktusig, azt hittem, megállnak a szakadár keleti területek “békefenntartásánál”. Csütörtök reggelre beláttam, tévedtem. Azt viszont továbbra is hiszem, hogy Oroszországnak nem célja egy harmadik világháború kirobbantása a kontinens nyugati részével. Ezzel mindkét fél csak veszítene, és ezzel Putyin is nyilvánvalóan tisztában van.

Ukrajna nem a NATO tagja, nem az Európai Unió része, Nyugat-Európának sok közvetlen köze nincs hozzá. Az amerikai birodalom legundorítóbb szokásainak egyike, amikor más országokba járnak segíteni, konfliktust és rombolást hagyva maguk után a szent demokrácia nevében. Az Európai Unió, aminek napról napra növekvő örömömre a szép Magyarország is tagja, korábbi külpolitikájában megelégedett a végtelenül hatásos elítélő nyilatkozatok kiadásával – már ha sikerült azokat mindenkivel aláíratni. Ezeknek ugyan semmi értelme vagy jelentősége, de ezzel arányosan hátrányos következménye sem volt.

Az ukrán állam integritását védendően létrejött nyugati összefogás, amelyben az elmúlt két év kovidpolitikájának lényegi összeomlását követően (pont akkor, amikor ezekért az évekért a nép valamiféle magyarázatot kezdett volna követelni) érdemi megtorpanás nélkül folytatható a nyálas, de a nyugati ízlésnek meglehetősen tetszetős jóemberkedés, már a konfliktus negyedik napján arra késztette az Európai Uniót, hogy szövetségi mivoltában is fegyvereket vásároljon Ukrajna számára, ötödik napján pedig ún. önkéntes katonákat indítson útnak Ukrajnába. (Persze szigorúan csak tagállami hatáskörben, és szigorúan csak önkénteseket, hiszen Putyin lesz majd olyan hülye, hogy nem lát rajta át.) Ha valamit nyilvánvalóvá tett az orosz vezetés az ukrán háborúval kapcsolatban, az az, hogy kifejezetten elvárja a nyugattól, hogy a saját háza táján sepregessen és maradjon távol az amerikai mintájú intervencionista politikától. Ehhez képest az EU napról napra jobban és jobban belefolyik a konfliktusba, jóemberkedni jár és segíti az “ukrán népet” (valójában az ukrán államot és annak pillanatnyi szükségből hozzá feltétlenül lojális vezetőjét) a függetlenségének (valójában tőle való függésének) kivívásában.

Ha minderre azt mondja az egyre inkább sarokba szorított (és a rossz nyelvek szerint: megőrült – bár én ezt nem osztom) orosz elnök, hogy akkor legyen harc, nos, abban semmi meglepő nem lesz. Az Európai Unió minden tőle telhetőt megtesz, hogy kiprovokálja. A egyik tömeges pszichózisból épp a másikba átlendülő kisember pedig megy, teszi a hazafias kötelességét és gyűlöl, szerte Európában, szerte a világon. A sorba be nem állás egyelőre még csak a manapság úgyis divatos eltörlést ér, de talán már csak rövid idő kérdése, hogy mikor válik az állam által ténylegesen szankcionálható háborús bűntetté.

Az elmúlt két év COVID-hisztértiája szörnyű volt ugyan, de legalább egy orvosilag egész jól behatárolható kisebbségétől eltekintve nem jelentett egzisztenciális veszélyt. Az a kijárási tilalom élhetetlen volt, de legalább nyugodtan lehetett közben aludni. Ha aközött kell választani, hogy egy életen maszkot hordjunk-e a boltban és a tömegközlekedésében, vagy hogy egy, a vége felé járó diktátor atomfegyverei éppen hová találnak be, nos, akkor én inkább a maszkhordást kérném. Putyint hergelni, hősiesen a helyére tenni ugyan jó szórakozás lehet azoknak, akik kimenekítésére egészen bizonyosan létezik protokoll, a hozzám hasonló parasztok számára azonban nincsenek repülőgépek és bunkerek bekészítve, hogy túlélhessük. De még ha csak klasszikus háborúval is kell számolnunk, Magyarország akkor is szar helyen van, és nem hiszem, hogy a Miniszerelnök Úr hintapolitikája minden vágya ellenére magában foglalja egy NATO-USSR konfliktus megúszását.

Az eszkaláció milyen valószínűsége mellett hány halottat ér meg ennek az ukrán nemzeti hőseposznak a hatalomban tartása? Hány halottat ér meg, hogy egy nem oroszbarát vezetésű Ukrajna miatt Oroszország folyamatosan fejfájást okozzon a kontinensnek? Hány halottat ér meg, hogy otthon hősiesen el lehessen dadogni a szabadság, demokrácia mázas hazugságát?

Kedves Viktor, ha valamikor, hát most kellett volna igazán megállítanod Brüsszelt. Nem tetted. Meg sem próbáltad.