A tudományos módszertan lényege a tapasztalatok és mérések alapján gyűjtött adatok rendszerezése, az azokban rejlő összefüggések felismerése, azok alapján hipotézisek felállítása, majd – tessék figyelni! – ezek verifikációja. A tudományosság alapkritériuma a falszifikálhatóság, azaz hogy egy állításról egyértelműen el lehessen dönteni, igaz-e.

Az utóbbi hónapokban az akolból előbújt “tudományos” tekintélyű virológusoktól elhangzó állításokról mondjuk elég egyértelműen el lehet dönteni, hogy igazak-e, csak általában a rövid válasz az, hogy nem. A hosszabb, hogy nehezen beszélhetünk tudományosságról, különösen tudományos konszenzusról egy olyan területen, ahol noname, a tíz perc bulvárhírnévért előbújt celebtudósok osztják meg egymásnak egyébként homlokegyenest ellentmondó nézeteiket és kreálnak a valóságot még csak érintőlegesen sem fedő jóslatokat, hogy aztán újakkal állhassanak elő, mielőtt a korábbiak visszahullanának a fejükre..

Márciusban “bizonyos” volt, hogy ez lesz az emberiség legpusztítóbb járványa, ami kiirtja az időseket, haláluk kapujában hörgő fertőzöttek tíz- és százmillióit hagyva hátra. Ehhez képest a számok, khm, szerények, de a bolygó valaha élt leginvazívabb faja továbbra is a kihalásán kesereg. Jajj, mi lesz most velünk?

Akkor az lett mondva, azért kell mindent és mindenkit bezárni, mert fel kell készíteni az egészségügyet. Emlékszünk még? Matematikát soha az életben nem látott, rettegő prolik osztogatták a flattening the curve feliratú grafikont, villogtatva a közegészségügyhöz (sem) értésüket: azért kellenek a korlátozások, mert anélkül így terjedne a vírus (itt egy exponenciális görbére mutogat), és akkor mind meghalnánk, korlátozásokkal pedig így (itt egy szerény meredekségű egyenes látható, az egészségügy kapacitása, alatta kb. kézi rajzolással egy hullámos vonal, a fertőzöttek száma).

Eltelt egy fél év. A magyar kormány például vett egy csomó lélegeztetőgépet, amikre akkora szükség volt, hogy most az eladásukról tárgyalnak. A korlátozások útjában sem az egészségügy felkészültsége áll (az ugyanolyan rohadt, mint korábban), hanem a vírus tavaszihoz képest is szerény teljesítménye és a még nagyobb gazdasági visszaeséstől való félelem.

Most a maszk a divat. Maszkot kell hordani, mert az majd megállítja. Leszarom bazdmeg, vegyél maszkot, köcsög! – üvölti a proli bele az internet kies ürességébe horvátországi nyaralásából hazaérvén. Hogy miért ment oda? Hát miért ne ment volna, ha egyszer nem volt tilos?

Érdekes pszichológia ez. Annyit azért felfog, hogy minél többet mozog össze-vissza a világban, annál jobban terjed a kór. De a seggére azért nem ülne le, mert hát nem tilos menni, és akkor neki mehetnéke van. A maszkról is felfogja – erről rendszeresen ki is oktat –, hogy csökkenti a vírus terjedését, de hordani csak ott hordja, ahol elő van írva, elvégre máshol nem kötelező, az ajtóban veszi is le, amint kilép. Ugyanakkor telehisztizi az internetet, hogy tilcsákbe és legyen kötelező mindenütt a maszk, mert hát ő amúgy nagyon retteg. Hogy ezt magára vonatkozólag betartaná, azt persze nem – majd ha előírják!

Az egyik kedvenc képem a témában ez itt:

A fotó arról a stábról készült, amelyik az élvonalban hisztizte tele az internetet, ipari mértékben generálta a pánikot és vergődött a maszkviselés fontossága mellett. A helyszín egy zárt tér, egy halálos pandémia közepette, ahol, mint tudjuk, kiemelten fontos a védekezés. Ki hány maszkot számol a képen?

Elegem van. Máskor is, de most különösen. Elegem van a sok gátlástalan, ostoba suttyó proliból, akik inkább felforgatják a világot, csak történjék már valami. Elegem van a kétszínű, álszent tahókból, akik korlátozásokat követelnek, de önként azért be nem tartanák őket. Elegem van a tudálékos okostojásokból, akik az éppen divatos, egymondatos faszságokat böfögik vissza reggeltől estig, mert valamelyik tudós éppen azt mondta.