So long, this is goodbye
May we meet again in another life
Like strangers passing by
May we see it clearly in a different light
10 years - So long, goodbye

Az elmúlt időszakban kevés poszt jelent meg ezen a blogon, azok is főleg a koronavírussal kapcsolatos hiszti kapcsán, amikor már nehezen bírtam magamban tartani a gőzt. Nem azért nem írok, mert nem lenne mit – abból mindig akad bőven –, hanem mert nem látom értelmét, miért.

Itt mindig, mindenki szabad akar lenni. „Szabad ország, szabad sajtó!” – szervezi az Index melletti tüntetést a Momentum. Szabadságról persze szó sincs, senki egy pillanatig nem gondolja komolyan, hogy ténylegesen ki kellene verni az államhatalom kezéből azokat az eszközöket, amelyekkel a szabadságot elnyomhatja. Dehogy, ilyet európai – meg úgy igazából semmilyen – polgár nem gondol. Van egy néhány pontos szabadság-checklist, például hogy legyen nekünk tetsző sajtó, ne zárják be a kedvenc kocsmát és a parlament legalább időnként tegyen úgy, mintha nem saját, az átlagemberével legfeljebb csak a véletlen folytán nem üres metszetet képző érdekeiket képviselnék.

Szeretnék független újságírást. Szeretnék független sajtót. Szeretnék oknyomozó cikkeket, értelmes és reális elemzéseket; szeretném, ha a sajtó valóban független volna, tájékoztatna és nem propagandát nyomatna, teljesen mindegy, melyik oldalról.

És ez az, amit az Index (és társai) már évek óta nem tudnak. A tartalom nagy része MTI-s vagy külföldi hírfolyam: híreknek oké, de ehhez nem kell a függetlenség.

Amihez kellene, az meg nincs. Az, hogy Orbán (ezeregyedjére is) kiírta magát az európai történelemből, pont olyan bugyuta és unalmas, mint amikor a 888 szerint Soros hálózata áll a budapesti migránsészlelések mögött. Arra sem vagyok kíváncsi, hogy a héten hogyan halunk meg a koronavírus vagy a klímaváltozás miatt, vagy hogy Trump megint ostobaságokat mondott.

Igen, szeretném, ha lenne jó sajtó, ahol nem csak szenzációhajhász klikkvadászat folyik (Újabb népszerű ételről bizonyították a tudósok, hogy ha tonnaszám fogyasztja, meghalhat), hanem érdemi újságírás. Az sem zavarna, ha egy kurva hírt nem közölnének, ehelyett inkább érdekes publikációk jelennének meg.

Én például, úgy teljesen őszintén, nem is igazán értem, mi történt az Indexnél. Persze nem ismerem a részleteket, de abból, ami a sajtóból átjött, közel sem a központi beszántás képe rajzolódott ki, hanem hogy a belsős – egyébként rég leszavazott – titkokat kiszivárogtató főszerkesztőt kirúgták, aki ezért küldetéstudatból (vagy csak bosszúból) inkább bedöntötte a lapot.

Mondom, a történetet nem ismerem, de ami a sajtóból átjött az ez. Az utolsó bástya szereptévesztése, ami nem csak a magyar ellenzéki sajtóra jellemző: a csak mi állunk a diktatúra és köztetek c. kiselőadás, mi szerint ha ők elesnek, beköszönt a sötét középkor.

Nos, rossz hírem van: a sötét középkor nem csak, hogy már rég beköszöntött, de soha nem is ment el.

Amit az Indexnél csináltak, azt inkább fejvesztett hisztinek, szükségtelen mártírkodásnak tartom. Lehet, hogy fideszes hatalomátvétel készült, de ha így van, miért nincs tele a sajtó annak tételes bizonyítékaival? Hol van az a bizonyos újságírás? Sehol egy cikk az okokról, a jelekről, a semmiről. Lehet, hogy a főszerkesztő kirúgása valóban csak a kezdet volt, de hol van erről a hiteles tájékoztatás, ha már pont az ezt hirdető sajtóról beszélünk? Még ha névvel nem is nyilatkozhatnak, ha valakik, hát pont ők tudják, hogy kell névtelen forrásként interjút adni valamelyik másik lapnak.

A szerkesztőség döntése kétségkívül bátor volt, de ettől még bőven lehet, hogy ostoba is. A kettő sajnos nem zárja ki egymást. Nem a végsőkig harcoltak, hanem az első alkalommal kapituláltak. Van a mártírkodásnak is helye, értelme. Ez nem annak tűnik.

Ettől még sajnálom az Indexet, különösen azt az Indexet, ami évekkel ezelőttig volt, mielőtt ennyire beleélték magukat az utolsó bástya szerepébe.