Nos, ha más eredménye nem is lesz a Sargentini-jelentés elfogadása körüli cirkusznak, legalább mindenki röhög egy jót.

Nem fogadjuk el! – csapkod és toporzékol a kormányszócső, nyakán dagadnak az erek, arcán verejtéknek tűnő vízcseppek. – Beázott a mennyezet, fölöttünk épp fürdenek, a restaurációs pályázatot a kormány gyorsított eljárással kiírta – magyarázza, mitől tűnik úgy, mintha kellemetlenül izzadna a magyarázkodásban. – A tartózkodás is ugyanazt jelenti, mint a nem, csak ómagyarul, – folytatja – ezért nyilvánvalóan a tartózkodó szavazatokat is az elutasítók közé kell számolni. Teljesen nyilvánvaló, minden szavazati rendszer így működik mióta világ a világ – s közben elszántan kutatja a nyomáscsökkentéssel járó hang- és szaghatás alternatív forrásaként bemutatható környezeti jelenségeket.

A jelentés persze sok ponton ostoba volt, például antiszemitizmust kiáltani egy olyan országban, ahol a miniszterelnök rendszeresen jár izraeli kollégáját kielégíteni és az utolsó náci vonuldát is évekkel ezelőtt szétverték, nos, nehezen állja meg a helyét, ahogy a nők szisztematikus, állami, patriarchális elnyomásának is nehezen fedezhetők fel nyomai. A dokumentum összeállítói mindenáron be akarták bizonyítani, itt tényleg az utolsó eperkompótig minden rohadt, de a kevesebb, viszont tényszerűen igaz jelen esetben határozottan több lett volna.

Nem mintha ennek bármi gyakorlati jelentősége lenne. Az Európai Parlament egy politikai testület, tele másodrendű, a helyi politikából kiszelektálódott politikussal, akik, úgy egyébként, magasról tojnak az emberi jogok helyzetére vagy a korrupcióra Magyarországon. Akinek mégis van neve, azok az EP-ben is otthonra politizálnak. Az Orbán Vikor és értékrendszere melletti nyílt kiállás a finom ízlésű nyugat-európai választó számára elfogadhatatlan, a “diktátor” nyíltszíni megkövezése egy jól festő lépés a Guardian címlapján. (Véletlenül sem akarnám ezzel állítani, hogy a ny-európai választó feltétlenül minőségibb volna, mint a magyar, csupán többet ad a látszatra.) Ennek ismeretében szavazás eredménye is sokkal inkább csak annyi, hogy K-Európa bunkó, aláírás, pecsét.

Azért jó helyzet ez, mert mindenkinek van oka örülni. A baloldali sajtó például azért ujjong, hogy Orbánt végre megszégyenítették, kispadra ültették, elítélték, hivatalosan is ki van mondva, micsoda szégyene ő Európának. A nemzeti-fasiszta oldalt a megtámadottság, a haza végveszélyének érzése tartja össze, készülnek a liberális elit elleni háborúra. Személy szerint engem az irónia szórakoztat, amint a kormány bírósághoz fordul, mert szerinte őket igazságtalanság érte, meccs előtt változtattak a szabályokon, pedig ők ilyet soha nem tennének. Orbán Viktor pedig azért boldog, mert…

Szakítva korábbi szokásával, a miniszterelnök ezúttal az itthon használatos paneleivel érkezett az EP-be. Migránsozás, Soros, szuverenitás, megvédjük… ismerős? Az európai közönség leginkább leszarja Magyarországot, egy jelentéktelen, de cserébe nagyszájú országot, akikkel csak a baj van. A svéd választó számára pont úgy nem mond semmit a történelmi Magyarország túlélési vergődése – ami egy retrospektív rebranding során a keresztény Európa védelmezéseként értelmeződött újra –, mint a magyar számára a nagy északi háború eseményei. Az előadás az itteni műértő közönségnek lett kikeverve, egy német, francia stb. rohadtul nem tud mit kezdeni a magyar nemzeti büszkeséggel, mert nem magyar és nincs neki ilyenje.

Lehet, hogy Orbán végtelenül eltaktikázta magát, és valóban az Indexnek van igaza: túlzón felbátorodva itthoni sikerein európai babérokra tört, ahhoz viszont nem elég nagy a gatya. Van azonban egy másik értelmezés is.

Orbán Viktor nem csak, hogy nem akarta megnyerni ezt a vitát, hanem a létező legkocsmaibb, legtahóbb viselkedését elővéve próbálta minél látványosabban elriasztani az esetleg mellette szavazókat, hogy meglegyen a kétharmad. Ő itt csak nyerhet. A “vereség” kiválóan kommunikálható itthon, mint valami támadás az ország, a magyar emberek ellen, a nagytőkés zsoldosai el akarják venni az identitásunkat, de mi megvédjük, nem engedjük, visszavesszük. Az EU képében a nemzetre támadó Soros a hazai ideológiai kiképzésen átesett népességnek szóló népmesei motívum, ami tovább növeli tekintélyét a szellemi károsultak körében.

Ellenére annak, hogy az EU tőlük szokatlan egységgel csapott most oda, az eljárásnak koránt sincs vége, ami szerdán történt, az pont annyit ér, mint amikor majd a magyar Országgyűlés hoz ellenhatározatot: az égvilágon semmit. Az EU-t ismerve nem lesz semmi következmény, majd elsikálják az ügyet, röffentenek egy semmitmondó határozatot és mehet mindenki dolgára.

Ha Orbán Viktor Európa élére tört, valóban megbukott. Könnyen elképzelhető azonban, hogy ez soha nem volt a terv része, az egész műsor valójában sajátjainak szólt – itthon. Ekkor viszont egy zseniálisan felépített és kivitelezett politikai akcióról beszélhetünk, amivel szemben az ellenzékének álcázott pártoknak csak egy gyors kapitulációra futotta.

Még egy gondolattal adósak vagyunk. Volt az EU-nak korábban egy nagy ötlete, mégpedig hogy jól megbasszák a nagy tartalomszolgáltatókat a szerzői jog nevében, mert szerintük elfogadhatatlan, hogy a YouTube népszerűbb, mint ők a szegény kis művészek kárára, jogszerűtlenül gazdagszik. (Arra gondolni sem merünk, hogy megfelelő helyekről esetleg megfizették volna ezen irányú törekvéseiket.) Júliusban már próbálkoztak a bevezetésével, viszont akkora volt a visszhang, hogy visszavonulót fújtak. Most, amikor az egész világ Orbán Viktorral volt elfoglalva, na, találják ki, mit fogadtak még el, ugyanazon a napon…

Valakiket itt cudarul átvertek.