Valakit átvertek

think-tank 2018.09.16.

Nos, ha más eredménye nem is lesz a Sargentini-jelentés elfogadása körüli cirkusznak, legalább mindenki röhög egy jót.

Nem fogadjuk el! – csapkod és toporzékol a kormányszócső, nyakán dagadnak az erek, arcán verejtéknek tűnő vízcseppek. – Beázott a mennyezet, fölöttünk épp fürdenek, a restaurációs pályázatot a kormány gyorsított eljárással kiírta – magyarázza, mitől tűnik úgy, mintha kellemetlenül izzadna a magyarázkodásban. – A tartózkodás is ugyanazt jelenti, mint a nem, csak ómagyarul, – folytatja – ezért nyilvánvalóan a tartózkodó szavazatokat is az elutasítók közé kell számolni. Teljesen nyilvánvaló, minden szavazati rendszer így működik mióta világ a világ – s közben elszántan kutatja a nyomáscsökkentéssel járó hang- és szaghatás alternatív forrásaként bemutatható környezeti jelenségeket.

A jelentés persze sok ponton ostoba volt, például antiszemitizmust kiáltani egy olyan országban, ahol a miniszterelnök rendszeresen jár izraeli kollégáját kielégíteni és az utolsó náci vonuldát is évekkel ezelőtt szétverték, nos, nehezen állja meg a helyét, ahogy a nők szisztematikus, állami, patriarchális elnyomásának is nehezen fedezhetők fel nyomai. A dokumentum összeállítói mindenáron be akarták bizonyítani, itt tényleg az utolsó eperkompótig minden rohadt, de a kevesebb, viszont tényszerűen igaz jelen esetben határozottan több lett volna.

Nem mintha ennek bármi gyakorlati jelentősége lenne. Az Európai Parlament egy politikai testület, tele másodrendű, a helyi politikából kiszelektálódott politikussal, akik, úgy egyébként, magasról tojnak az emberi jogok helyzetére vagy a korrupcióra Magyarországon. Akinek mégis van neve, azok az EP-ben is otthonra politizálnak. Az Orbán Vikor és értékrendszere melletti nyílt kiállás a finom ízlésű nyugat-európai választó számára elfogadhatatlan, a “diktátor” nyíltszíni megkövezése egy jól festő lépés a Guardian címlapján. (Véletlenül sem akarnám ezzel állítani, hogy a ny-európai választó feltétlenül minőségibb volna, mint a magyar, csupán többet ad a látszatra.) Ennek ismeretében szavazás eredménye is sokkal inkább csak annyi, hogy K-Európa bunkó, aláírás, pecsét.

Azért jó helyzet ez, mert mindenkinek van oka örülni. A baloldali sajtó például azért ujjong, hogy Orbánt végre megszégyenítették, kispadra ültették, elítélték, hivatalosan is ki van mondva, micsoda szégyene ő Európának. A nemzeti-fasiszta oldalt a megtámadottság, a haza végveszélyének érzése tartja össze, készülnek a liberális elit elleni háborúra. Személy szerint engem az irónia szórakoztat, amint a kormány bírósághoz fordul, mert szerinte őket igazságtalanság érte, meccs előtt változtattak a szabályokon, pedig ők ilyet soha nem tennének. Orbán Viktor pedig azért boldog, mert…

Szakítva korábbi szokásával, a miniszterelnök ezúttal az itthon használatos paneleivel érkezett az EP-be. Migránsozás, Soros, szuverenitás, megvédjük… ismerős? Az európai közönség leginkább leszarja Magyarországot, egy jelentéktelen, de cserébe nagyszájú országot, akikkel csak a baj van. A svéd választó számára pont úgy nem mond semmit a történelmi Magyarország túlélési vergődése – ami egy retrospektív rebranding során a keresztény Európa védelmezéseként értelmeződött újra –, mint a magyar számára a nagy északi háború eseményei. Az előadás az itteni műértő közönségnek lett kikeverve, egy német, francia stb. rohadtul nem tud mit kezdeni a magyar nemzeti büszkeséggel, mert nem magyar és nincs neki ilyenje.

Lehet, hogy Orbán végtelenül eltaktikázta magát, és valóban az Indexnek van igaza: túlzón felbátorodva itthoni sikerein európai babérokra tört, ahhoz viszont nem elég nagy a gatya. Van azonban egy másik értelmezés is.

Orbán Viktor nem csak, hogy nem akarta megnyerni ezt a vitát, hanem a létező legkocsmaibb, legtahóbb viselkedését elővéve próbálta minél látványosabban elriasztani az esetleg mellette szavazókat, hogy meglegyen a kétharmad. Ő itt csak nyerhet. A “vereség” kiválóan kommunikálható itthon, mint valami támadás az ország, a magyar emberek ellen, a nagytőkés zsoldosai el akarják venni az identitásunkat, de mi megvédjük, nem engedjük, visszavesszük. Az EU képében a nemzetre támadó Soros a hazai ideológiai kiképzésen átesett népességnek szóló népmesei motívum, ami tovább növeli tekintélyét a szellemi károsultak körében.

Ellenére annak, hogy az EU tőlük szokatlan egységgel csapott most oda, az eljárásnak koránt sincs vége, ami szerdán történt, az pont annyit ér, mint amikor majd a magyar Országgyűlés hoz ellenhatározatot: az égvilágon semmit. Az EU-t ismerve nem lesz semmi következmény, majd elsikálják az ügyet, röffentenek egy semmitmondó határozatot és mehet mindenki dolgára.

Ha Orbán Viktor Európa élére tört, valóban megbukott. Könnyen elképzelhető azonban, hogy ez soha nem volt a terv része, az egész műsor valójában sajátjainak szólt – itthon. Ekkor viszont egy zseniálisan felépített és kivitelezett politikai akcióról beszélhetünk, amivel szemben az ellenzékének álcázott pártoknak csak egy gyors kapitulációra futotta.

Még egy gondolattal adósak vagyunk. Volt az EU-nak korábban egy nagy ötlete, mégpedig hogy jól megbasszák a nagy tartalomszolgáltatókat a szerzői jog nevében, mert szerintük elfogadhatatlan, hogy a YouTube népszerűbb, mint ők a szegény kis művészek kárára, jogszerűtlenül gazdagszik. (Arra gondolni sem merünk, hogy megfelelő helyekről esetleg megfizették volna ezen irányú törekvéseiket.) Júliusban már próbálkoztak a bevezetésével, viszont akkora volt a visszhang, hogy visszavonulót fújtak. Most, amikor az egész világ Orbán Viktorral volt elfoglalva, na, találják ki, mit fogadtak még el, ugyanazon a napon…

Valakiket itt cudarul átvertek.

105 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéLóg 2018.09.17. 10:40:23

Aztat kell az embernek mondani, hogy ha egy BÁRMILYEN jelentés akár EGYETLEN pontja is hazug, az egész jelentés az.
De itt a migráncsosok tizenkét pontjából minimum hat hazug, és akkor az ilyen balliberális megmondóblogok, mint te is fanyalognak és ajvékolnak és megpróbálják a lehetetlent, MEGMAGYARÁZNI hogy de, mégis, és igen, meg nemis, meg a többi.

Orbán Viktort MOST ragasztották a következő 120 évre a kormányfői székbe, mit is nmpondjak, köszönjük szépen.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.17. 10:45:08

Hát, ha valakit átvetek, az a magyar liberók gyülekezete... Most azt hiszik szerencsétlenek, hogy ezzel a megszavazott jelentéssel térdre kényszerítették a Csuti Patást, közben a Bonsai Duce csak municiót tárazott a jövő évi EP választásra, méghozzá elég kemény propaganda alapanyagot... És ennek örülnek a Kurcsányiták, Maszopiták etc...

n3spr3ss0 2018.09.17. 10:56:11

Attól, hogy Orbán Izraelbe jár, attól még a kormány fasiszta.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.09.17. 11:00:11

haggyad már ezt az antiszemita mosdatást. az egész soroshiszti arról szólt hogy a rosszzsidók a pénzüket és a hatalmukat magyarország ellen használják. még a fasszopó szájergecit dicsérő nyilatkozat is úgy kezdődik hogy "bár szájer egy zsidó, de..."

de amúgy tenyleg tök nem fűti a kormány az antiszemitizmust, nagyon nem :D

ben2 2018.09.17. 11:22:13

@Magánvéleményem:

Egyetértek.

Ami már tényleg bohózat: az EP határozatban kimondja, hogy Magyarország nem demokrácia többé, erre megjelenik az utcán alig pár ezer ember, hogy megköszönje.
Pedig közvetlenül a választások után még százezrek vonultak az utcára magukat szuggerálni, hogy "mi vagyunk a többség". És ez a "többség" ennyire vette komolyan, hogy "Európa kiállt mellette".

Amúgy az európai liberálisok nem csak azért rúgtak öngólt maguknak, mert Orbán jól bebetonozták idehaza, hanem mert hosszabb távon saját magukat járatták le.
A Sargentini jelentés ugyanis - politikai indulattól függetlenül - egy amatőr fércmű. Egy profi módon kivitelezett politikai akcióban ilyen minőségű dokumentumot épeszű ember nem használ fel. Ez a hazai baloldal nívója.

Ezt a jelentést hosszú évtizedeken keresztül fogják még ellenük újra és újra felbüfögni, a nyugati balliberális-anarchista pártok és a médiájuk kénytelenek lesznek folyamatosan mosakodni miatta.
Ordenáré hazugságokat cinikusan végigverni egy demokratikus intézményrendszeren ugyanis pontosan az, ami ellen ők eléméletileg fel akartak lépni. Ilyen nyilvánvaló önleleplezés nagyon ritka a nagypolitikában és az ellenfeleik hülyék lennének nem kimaxolni a benne lévő lehetőségeket.

kvp 2018.09.17. 11:31:12

A lengyelek szavazati joganak elvetelehez kell a magyar szavazat. A magyarok szavazati joganak elvetelehez kell a lengyel szavazat. Ezek utan eleg erdekes eljarasi modot kell kitalalnia az EU-nak arra, hogy a ket orszag egyszerre ne szavazhasson a masikrol. Minden mas esetben gyakorlatilag a minisztertanacsban szukseges 100%-os arany miatt remenytelen barmit is megszavazni. Arrol nem beszelve, hogy ha megis sikerulne (mert mondjuk a lengyeleknel megbukik a kormany es a globalista liberalisok nyernek), akkor is ott van, hogy nem szavazhatunk es onnantol nem tartunk be semmilyen EU-s torvenyt. Kizarhatjak az orszagot? Jelen felallasban erre nincs mod, viszont teljes hatarzarat es a nyugaton dolgozo magyarok es lengyelek kitoloncalasat elrendelhetnek, ami viszont mar nagyon kozel lenne egy katonai beavatkozashoz, ami eleg nehezen menne at barhol, foleg a nyugati nagytokeseken. Ezek utan az EU-nak gyakorlatilag nincs semmilyen eszkoze az EU-s penzek elvetelen tul. Az viszont keves lenne a jelenlegi kormany megbuktatasahoz, raadasul a valasztasokig mindent le akarnak hivni amit lehet, tehat nem is nagyon maradna mit elvenni.

A tartalomszolgaltatos torveny meg nagyobb gaz, ott szepen szembemennek az osszes az emberek folott tenyleges hatalommal es nepszeruseggel biro amerikai ceggel. Ha Orban miatt nem is mennenek faklyaval es vasvillaval az utcara a nyugati emberek (azt se tudjak ki), egy letiltott youtube, netflix vagy facebook miatt viszont siman.

Viszont ami latszik az az, hogy a nepparti frakciot valoszinuleg sikerul szetverni, ami utan akar az is elofordulhat, hogy a jobbra huzo szetszort kisebb frakciok egyutt lepnek fel, ami a neppartbol erkezokkel egyutt mar a 2. ha nem az elso frakciot jelentheti, kiveve ha a nepparti frackcio maradek resze nem alakit egy nagy kozoset a szocialista/liberalis frakcioval. Egyszeruen a nyugati valasztok jelentos resze sem akar egyesult europai uniot, egyetlen kozponti kormannyal, marpedig vagy az lesz vagy Orbanek es a tobbi nacionalista gyoznek. Az Egyesult Europai Allamokhoz szukseges megfelelo tarsadalmi tamogatottsag kivarasara pedig ugylatszik nem hajlandoak vagy nem akarjak, hogy az mar indulaskor Egyesult Europai Iszlam Koztarsasag legyen es ne csak evekkel kesobb valtson allamformat, ahogy a lakossag tobbsege termeszetes modon valtozik.

ps: Orban szerintem tudja, hogy nyugaton nem lehet mit tenni, a franciak es a nemetek meg fognak szunni mint nep, viszont lathatoan szeretne teljes kelet Europat egyutt vinni egy masik szovetsegbe, kb. a lengyel-cseh-szlovak-magyar-szloven harar menten. Keleten meg barki aki nem muzulman tobbsegu csatlakozhat. (Bosznia es Koszovo kiesik, Macedonia es Gorogorszag pedig bajban lesz par even belul, de a tobbiek meg elvileg rendben vannak) A gond az, hogy nagyon elore rohant, ez meg jo 15-20 ev, addigra meg ki tudja mi lesz keleteuropaban. Akar addig meg egy globalista liberalis kormany is osszejohet nallunk is es akkor masnap egyhangulag szunik meg letezni minden EU-s tagorszag mint fuggetlen orszag. Ezzel alapvetoen nem is lenne semmi baj, de kis ido mulva mar az uj muzulman tobbseg dontene a teljes EU-n belul es az senkinek nem nyero. (szvsz. meg az atlagos muzulman civileknek sem)

frikazojd · http://kocs.ma 2018.09.17. 11:31:58

@ben2: egy darab hazugságot nem találtam a jelentésben. néhány túlzást esetleg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.17. 11:32:21

Nem kell nagyon odafigyelni. A harmatgyenge brüsszeliták halálgágogása az egész ügy.

chrisred 2018.09.17. 11:37:41

Itt valójában nem a jelentésről volt szó. Az EP választások előtt Orbán az utolsó pillanatig próbálta illegetni magát a régi uniós politikai elit, meg az a putyinista radikális irányzat előtt is. Most megkapta, hogy ezt tovább nem engedik. Az sem véletlen, hogy a néppárti frakció földrajzilag hasadt ketté a szavazásnál. A régi tagállamok állnak a keleti bővítés államaival szemben.

Csató 2018.09.17. 11:38:36

Itt leginkább azokat verték át, akik elhiszik, az EU-nak számít, hogy Kelet-Európában diktatúra, féldiktatúra, demokrácia vagy mi a szösz van. A Tavares jelentés után is leszarták mi van.
Azóta csak migri, meg Soros fronton történt ez-az. Ez baszta Brüsszel csőrét, nem pedig a magyar jogállamiság helyzete.

Homo fideszbirkusz 2018.09.17. 11:45:23

@BéLóg: "Aztat kell az embernek mondani, hogy ha egy BÁRMILYEN jelentés akár EGYETLEN pontja is hazug, az egész jelentés az."

Akkor Homo fideszbirkuszom Orbán összes beszéde, kormányzása, plakátozása, a Soros, migráns elleni idegbeteg kirohanásai mind hazugok!

Kösz hogy helyretetted a felcsútit, aki már akkor is hazudott, amikor azt hazudta hogy életében soha nem hazudott.

Homo fideszbirkusz 2018.09.17. 11:47:52

@BéLóg: "Orbán Viktort MOST ragasztották a következő 120 évre a kormányfői székbe, mit is nmpondjak, köszönjük szépen."

Igen, esetleg már olyan 2-3 év múlva úgy fog ülni a maradék 117 évben azon a széken, ahogy Lenin feküdt a mauzoleumában: kitömve meg beblalzsmozva. A Munkásmozgalmi pantheonban. Ti Homo fideszbirkuszok majd látogassátok gyakorta és sírjatok keservesen. Az EU nem fog.

Szegényember 2018.09.17. 11:49:25

@frikazojd: ...azért mert komoly értelmezési, képességi problémád van...

Homo fideszbirkusz 2018.09.17. 11:56:53

@Magánvéleményem: "Hát, ha valakit átvetek, az a magyar liberók gyülekezete... Most azt hiszik szerencsétlenek, hogy ezzel a megszavazott jelentéssel térdre kényszerítették a Csuti Patást, "

Hogy mit hisznek a liberók az az ő dolguk, viszont azt egész Magyarország láthatta, hogy a nagypofájú Orbán diktátort az EU-ban kékre zöldre kokizták, vörösre sallerozták és kétharmaddal felmosták vele a padlót.

A kétharmados birkatábor olyat látott ami teljes félelemmel tölti el az egész fideszes vezérkart, mert a Homo fideszbirkuszok meglátták, hogy a vezért ki lehet ütni a ringből. Innentől kezdve óriásra nőtt a pánik a fidesznél, amit jól mutat, hogy az elmúlt napokban takonyárpi az összes fideszes trollt kizavarta a blogszférába, kimagyarázni a KO vereséget döntetlenre.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.17. 12:05:45

Két apró ferdítést találtam.. Soha nem mondta senki, hogy a tartózkodás nemnek számít. Azt mondták, hogy a tartózkodás az nem számíthat igennek.
És mivel nálunk és az EU számos országában is a 2/3-os törvények nagyrészt az összes vagy jelenlevő képviselők szavazatának a 2/3-hoz kötődik, ilyenformán ez a kritika teljes mértékben jogos.
Ahogyan az EP-ben is ez a jogrend.
"A szavazásra bocsátott szöveg elfogadásának [...] megállapításához csak a mellette és az ellene leadott szavazatokat veszik figyelembe, kivéve azokat az eseteket, amelyek tekintetében a Szerződések különleges többséget írnak elő."

A másik pedig az csak nézőpontbeli hibás koncepció a meccs elötti törvényváltozást illetően.
Itt azzal mentegeti a szerző az EP-t, hogy a magyarok is számos alkalommal változtattak a szabályokon.
De ez ha igaz is, akkor ez csak annyit jelent, hogy az EP éppen úgy szarik szabályokra, és maga az eljárás lefolytatása tartalmaz egy rakat jogsértést, amivel az országot vádolják.
Azaz nyugodtan elítélhetik magukat is egyúttal.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.17. 12:07:46

@Homo fideszbirkusz:

Mind az 1500 hívét ki tudta vinni a nagy győzelem okán Gyurcsány. Úgyhogy aggodalomra nincs okod. Van még 1499 másik barom, aki elhiszi amit leírsz.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.09.17. 12:13:43

@Szegényember: nem, csak én magam olvastam el és nem a zsebmédia ajvékolását a témában.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.17. 12:23:22

@kvp: " ... Viszont ami latszik az az, hogy a nepparti frakciot valoszinuleg sikerul szetverni, ... "

Ez egyáltalán nem biztos:
www.napi.hu/magyar_gazdasag/ongyilkossag-lenne-kizarni-orbant.669938.html
" ... egy EPP-tisztviselő úgy foglalt össze: öngyilkosság lenne Orbán (azaz a Fidesz) kizárása az EPP-ből, mivel az előrejelzések szerint a Fidesz lehet a pártcsalád második legtöbb képviselőt delegáló tagja jövő május után. ... "

Muad\\\'Dib 2018.09.17. 12:24:41

@Homo fideszbirkusz:
A fityesz vezérkara pont magasról les*arja ezt az egészet. Amíg a német nagytőke ide jár befektetni és lobbizik aa fityesz érdekében a politikusoknál, addig nekik aztán rohadt mind1, hogy mit magyaráznak a jelentésben...
Lehet örülni, hogy végre legalább valami történt, de nagyon nagyon messze van ez még attól, amitől aggódnia kellene a fiytesznek.

necrophil collins 2018.09.17. 12:29:36

Jaja, ez nagyjából fedi azt, amit én is gondolok. Az tuti, hogy nem lehet büntetlenül kánságot építeni az EU pénzéből 2010 környékén, ez nyilván visszabasz.

A Sargentini-jelentés és a szavazás viszont egy politikai lépés volt, és nem egy szakpolitikai. Vannak benne szakpolitikai elemek, de ezek igazából lényegtelenek. Arra volt jó, hogy politikai ítéletet mondjanak Orbán fölött, és áttételesen a rá többségben szavazó magyarok fölött. És mivel ez egy politikai mű, viktor pontosan ugyanerre fogja használni, ellenkező előjellel. Az egyetlen helyes megközelítés kizárólag szakmai, jogi és kínosan ideológia-mentes lett volna, ez így viszont nem oldja meg a problémát, hanem tovább veri a habot körülötte.

orbán nem ma kezdte, bukott óriásit és felállt belőle, majd nyert óriásit, többször is. Valszeg elég edzett és kiváló krízismenedzsmenttel bír (kommunikációs és akciós), elég végignézni pl. egy netadós malőr megoldásán. Az egyik legfontosabb technikája, hogy ő tematizál, és ezért akár nagyon negatív helyzetből is ő kontrollál. Továbbá azt is tudja, hogy minden helyzetből ki kell hoznia a maximális politikai hasznot, ha el is vesztett egy csatát, akkor is. Szerintem nem számított nagyon arra, hogy elfogadják, de valszeg volt béterv, vagy ha nem volt, most lesz.

Ez az ember Szuncén és Alinsky-n nőtt fel, (vagy ha nem is, mert nem olvas, újrafeltalálta azokat), szóval szerintem ezt ő most inkább élvezi, mint összetört.

Grand Prix 1800 2018.09.17. 12:36:47

A lisszaboni szerződés előírja hogy a leadott szavazatok kétharmada kell az elfogadáshoz, a tartózkodás is leadott szavazat, tehát a kétharmad nem volt meg.

chrisred 2018.09.17. 12:43:52

@Rettegek mert ballib vagyok: 1. Ebből a szövegrészből nem derül ki, hogy a tartózkodásokat is be kell számolni. 2. A Sargentini jelentésben szóba sem kerülnek a parlamenti döntéselőkészítéssel vagy magával a szavazással kapcsolatos kérdések, ezért nem értem, hogy egy ilyen vita miért gyengítené a jelentés tartalmát.

chrisred 2018.09.17. 12:45:25

@Grand Prix 1800: Mitől lenne a tartózkodás leadott szavazat? A tartózkodás annak a jelzése, hogy valaki nem akar szavazatot leadni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.17. 12:47:37

@Homo fideszbirkusz: " ... viszont azt egész Magyarország láthatta, hogy a nagypofájú Orbán diktátort az EU-ban kékre zöldre kokizták, vörösre sallerozták és kétharmaddal felmosták vele a padlót ... "

Azért gondolom tiszbába vagy vele, hogy a dolog erősen kontraproduktív tud lenni, minden csak tálalás kérdése. A Bonsai Duce pedig elég erős tálaló apparátussal rendelkezik. Jön a jövő évi szavazás az EP-ről, ami tisztán listás szavazás elvileg. Ott majd kiderül, hogy mit ért ez a EP 2/3-ad.

Adott a magyaroknak jutó 21 képviseleti hely, ahol 1 képviseleti helyre (KH) kb 4,7619% szavazat jut. A töredék szavazatok elvesznek a kerekítés során, mert ugye csak egész emberek képviselhetik az országot. Amelyik pártlistára kevesebb szavazat jut, az valószínűleg nem lesz képviselve.

Maradjunk a realitásoknál:
Az elmúlt szavazás listás szavazatai alapján ez lenne az eredmény:
párt listás eredmény (PLE) -- PLE/KH
fidesz 49,6 -- 10,42
jobbik 19,19 -- 4,02
maszop 11,99 -- 2,51
lmp 7,1 -- 1,49
dk 5,41 -- 1,13
momentum 3,08 -- 0,64
mkkp 1,75 -- 0,367

Ez azért már változásban van, jobbára az ellenzék kárára, ahol várhatóan a pártszakadások - kizárások - egyéb ellenzéki áskálódások hatására már megindult az amortizáció, és ebbe még nem kalkuláltam bele a kormányzati lakájmédia hatását...

Jól jöhet ki az MKKP a dologból, sokaknak szimpatikusak a viselt dolgaik, pl ez a legújabb:
168ora.hu/eletmod/uj-zarandokhely-letesult-budapesten-csodalatos-lego-totemoszlopot-avattak-a-ketfarkuak-155783

konrada 2018.09.17. 12:51:21

@chrisred:
...talán attól, hogy az asztalán lévő gombot megnyomta?...

Grand Prix 1800 2018.09.17. 12:52:06

@chrisred:

A tartózkodás azért leadott szavazat mert ugyanúgy adják le mint az igen szavazatot, a szavazógép előre beszerelt hivatalosan elismert legális nyomógombját nyomják meg, a rendszer fogadja és összesíti, tehát aki tartózkodik az lead szavazatot, a tartózkodás az leadott szavazat.
Csak aki nincs jelen vagy jelen van de nem nyom gombot, csak az nem ad le szavazatot.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.17. 12:55:07

@chrisred: Ha valaki nem akar szavazni, akkor nem nyom meg semmilyen gombot, vagy kimegy a teremből.
A lényeg az, hogy mitől másabb a különleges többség szavazása, ha minden ugyanazon szabályok mentén történik mint egyébként...

"A szavazásra bocsátott szöveg elfogadásának [...] megállapításához csak a mellette és az ellene leadott szavazatokat veszik figyelembe, kivéve azokat az eseteket, amelyek tekintetében a Szerződések különleges többséget írnak elő."

Grand Prix 1800 2018.09.17. 12:56:08

@konrada:

Pontosan. Aki tartózkodik, az nem azt akarja üzenni hogy nem akar szavazni, mert aki nem akar szavazni az nem szavaz tehát nem nyom gombot. Aki tartózkodik az azt akarja üzenni hogy neki nem jó sem az igen sem a nem, ezt egy harmadik fajta leadott szavazattal üzeni meg.

chrisred 2018.09.17. 12:57:51

@Magánvéleményem: Az ellenzéki káosz valószínűleg csökkenti a szavazási hajlandóságot, főleg a Jobbik és az LMP szavazóknál, tehát a Fidesz egy megfelelően erős mozgósítással, kis részvételnél jóval magasabb százalékot is elérhet. De ez tényleg csak elmélet, mert a csalódott LMP szavazól átnyergelhetnek mondjuk az MKKP-re.

Grand Prix 1800 2018.09.17. 12:59:03

@Magánvéleményem:

"A szavazásra bocsátott szöveg elfogadásának [...] megállapításához csak a mellette és az ellene leadott szavazatokat veszik figyelembe"

Ebből az következik hogy a tartózkodó szavazatok is szavazatok, csak se nem mellette, se nem ellene, de attól még leadott szavazatok.

chrisred 2018.09.17. 12:59:27

@Magánvéleményem: Nem azt írtam, hogy nem akar szavazni. Arról volt szó, hogy jelezni akarja azt, hogy nem akar szavazni. Ha csak kimegy a tetemből, nem lehet tudni, hogy mi volt az oka.

chrisred 2018.09.17. 13:00:26

@konrada: Kérdés, hogy melyiket.

chrisred 2018.09.17. 13:02:28

@Grand Prix 1800: Egy eldöntendő kérdésnél értelmetlen azt üzenni, hogy neki nem jó sem az igen, sem a nem. Az csak azt jelenti, hogy nem foglal állást a kérdésben.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.17. 13:05:38

@chrisred: A Kúrmánymaffiának kellett ez a "Jelentéses ÜGY" mint egy falat kenyér, ezzel tudják mozgósítani a bázisukat, és talán még megnyernek néhány ingadozót is, főleg a lemorzsolódó jobbikosokat.

Egy biztos, a fidesznek nem ártott a belpolitikában a jelentés, sőt, inkább profitálni fognak belőle, és mivel várhatóan begyűrűzik az EP-be az a változás, amit a félrekezelt migráció okozott, sok liberális mandátum fog elveszni, és megerősödnek a széljobber, eurószkeptikus és migráció ellenes platformok... Nagyon kíváncsi leszek, a következő parlamentben a frakciók alakulására, lehet, hogy megmarad a Néppárt vezető ereje, csak sokkal jobbra fog tolódni a politikájuk...

Grand Prix 1800 2018.09.17. 13:06:34

@chrisred:

Ha ez igaz lenne, akkor miért szerelték fel a tartózkodik gombot a szavazókészülékre? Ha a tartózkodás nem lenne leadott szavazat, akkor nem tennék lehetővé technikailag annak leadását sem.

chrisred 2018.09.17. 13:10:24

@Grand Prix 1800: Hogy a szavazás során valaki jelezhesse, hogy sem az igen, sem a nem opciót nem karja választani. Egyébként a határozatképesség szempontjából a tartózkodást is figyelembe kell venni.

Grand Prix 1800 2018.09.17. 13:12:01

@chrisred: A határozatképességhez csak szavazatokat tudnak figyelembe venni, tehát ha a tartózkodást figyelembe veszik, azzal elismerik hogy az egy legális szavazatfajta.

chrisred 2018.09.17. 13:13:27

@Magánvéleményem: Vagy a Néppárt pont azt a taktikát választja, mint a Fidesz Magyarországon, és tartja magát középen a központi erőtérben, és csak arra figyel, hogy a jobboldali és a baloldali populisták ne fogjanak össze.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.17. 13:14:09

@chrisred: Azért nem teljesen mindegy, mert aki nem szavaz, az nem befolyásolja az összes leadott szavazat arányát, aki pedig a 3 gombból bármelyiket megnyomja, szavazott azaz felhívja a figyelmet arra, hogy jele volt, de egyik oldalt sem támogatja, így változnak az arányok, ha a tartózkodások külön csoportja is számít a szavazásnál.

A lényeg, hogy van abban valami, hogy ez egy különleges eset, és nem az általános szabályok érvényesek... Ezt kifogásolják, és hát mit mondjak megértem a problémájukat, sőt azt is megértem ha bírósághoz fordulnak vele...

Ugyanakkor hibának tartom, hogy ez a jelentés ilyen közel a választásokhoz került terítékre, ugyanis erre felépítve a kampányt komoly befolyásoló tényező lesz.

chrisred 2018.09.17. 13:15:40

@Grand Prix 1800: Nem, a határozatképesség szempontjából a jelenlévő képviselők száma számít. Aki tartózkodik, az jelen van, aki kimegy a teremből a szavazás idején, vagy más okból nem nyom gombot, nem számít jelenlévőnek.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.17. 13:17:11

@chrisred: Vagy megpróbál a Néppárt innen is és onnan is lecsípni egy szeletet azzal, hogy akik most csak kicsit nem alkalmasak a néppártnak, mert erős a liberális kényszer, a jóval kevésbé liberális tagság mellett már nem is lógnak ki a sorból, azaz bevehetők a frakcióba.

konrada 2018.09.17. 13:20:29

@chrisred:
Miért volna kérdés?

...talán csak van oka annak, hogy 3 darab gombot szereltek fel az asztalra, és talán mégsem azért, mert a 3. a kávé kérésére szolgál, vagy véletlenül elqrta az épület-fenntartás beszerzője, és 2x-es szorzó helyett 3x nyomta meg a gombot a gombbeszerzés listán, és ha már annyi jött, nem akarta, hogy készletként a raktárában maradjon, így inkább beszerelte...

Grand Prix 1800 2018.09.17. 13:23:16

@chrisred: Nem igaz, mert aki jelen van de nem nyom gombot, az nem számít bele a határozatképességbe, tehát valamilyen szavazatot le kell adni, igen, nem vagy tartózkodó szavazatot. Vagyis a tartózkodás is leadott szavazat.

ben2 2018.09.17. 13:30:44

@frikazojd:

Csak egy példa:

A jelentés kijelenti, hogy Magyarországon sérül az "Az egyenlő bánásmódhoz való jog "

Ezt a következőkkel igyekszik alátámasztani (próbálom a terjengős szövegből kihámozni a lényeget és csak a konkrét negatívumokat felsorolni):

- a magyar közéletben nem megfelelő a női vezetők aránya (statisztikák, számok persze nincsenek, hogy ez mennyiben kiugró az úniós átlaghoz képest)

- "Az új tankönyvek még mindig tartalmaznak nemi sztereotípiákat, a nőket
elsősorban anyaként és feleségként, és egyes esetekben az anyákat az apáknál kevésbé intelligensként ábrázolva."

- hivatkozik az ENSZ isztambuli egyezményére, amely "aggodalmakat fogalmaz meg" , hogy "hogy politikai szereplők diszkriminatív megjegyzéseket tettek a nőkkel szemben", majd megemlíti, hogy az egyezményt még nem ratifikálták

- hivatkozik egy EB véleményre, amelyben a várandós és szoptató anyák munkahelyi védelmét kérték számon, a magyar kormány vállalta a hivatkozott jogszabályok módosítását, "Következésképpen 2018. június 7-én lezárták az ügyet."

- "Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága a 2018. április 5-i záró övetkeztetéseiben
aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a diszkrimináció alkotmányos tilalma nem említi explicit módon a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló
megkülönböztetést, és hogy a család fogalmának alkotmány általi korlátozó
meghatározása megkülönböztetéshez vezethet, mivel nem terjed ki bizonyos típusú családmodellekre, köztük az azonos nemű párokra."
Azaz egy a legtöbb nyugati társadalmat megosztó kérdésben a magyar kormányon számon kérik, hogy miért nem képviseli a kisebbségi politikai álláspontot a magyar társadalom többségével szemben.

- "A 2018. április 5-i záró következtetéseiben az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága megemlítette azt is, hogy sok mentális, értelmi és pszichoszociális fogyatékossággal élő személyt kényszerítenek egészségügyi intézményekbe és kényszergyógykezelésre, valamint különítenek el, továbbá hogy a jelentések szerint zárt intézményekben erőszakos, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódot alkalmaznak, és magas a ki nem vizsgált halálesetek száma."
Ez alapvetően jogos panasz, csakhogy egyrészt a pszichiátriai betegek ellátásának szinvonalát jópár bezzeg demokrácián is úgyanígy számon lehetne kérni, másrészt pont az előző MSZP-SZDSZ kormányzat szűntette meg jogutód nélkül az OPNI-t és a gyermekpszichiátriai központot és a legtöbb pszichiátriai ellátást érintő probléma ebből származik, pl. mert a megszüntetett intézmények betegeit az amúgyis túlterhelt kórházi ellátórendszerre tolták rá, másrészt mert az OPNI felszámolásakor megsemmisítették a betegek kórtörténetének teljes dokumentációját.

És ezzel vége is az érvek felsorolásának.

A fenti "érveket" figyelembe véve tehát a jelentés azon megállapítása, hogy Magyarországon olyan mértékben hiányos az egyenlő bánásmódhoz való jog, hogy az indokolttá teszi a 7.-es cikkely alkalmazását nem más, mint egy ordas hazugság.

Ezért mondom, hogy a Sargentini jelentés egy amatőr fércmű, amelynek elfogadása miatt az európai balliberális-anarchista oldal még sokáig fog magyarázkodni. Na nem a politikai döntés miatt - azzal szemben senkinek sem voltak illúziói - hanem hogy ennyire átlátszó módon, ennyire nevetségesen nulla érvrendszerre hivatkozva hozták meg.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.17. 13:33:40

@chrisred: "Mitől lenne a tartózkodás leadott szavazat? A tartózkodás annak a jelzése, hogy valaki nem akar szavazatot leadni. "

Hogy különbség legyen a "jelen vagyok, de nincs véleményem", és a "nem vagyok jelen" közt. Ez persze a gyengébb képességűeket megzavarhatja, ezért is nincs egyes országokban ilyen.

Bravehearth 2018.09.17. 13:34:35

@chrisred: "Mitől lenne a tartózkodás leadott szavazat?"

Attól, hogy bement, szavazott és a HÁROM lehetséges opció közül AZT választotta.

"A tartózkodás annak a jelzése, hogy valaki nem akar szavazatot leadni."

A tartózkodás annak a jelzése, hogy valaki az aktuális érdekei mentén nem kíván sem támogató, sem ellenkező vélemény KINYILVÁNÍTANI.

Ha nem akar szavazni, akkor nem megy el a szavazásra. Ahogy ezt az lmp-s is tette. Szerintem nem bonyolult.
B.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.17. 13:36:17

@chrisred: "Arról volt szó, hogy jelezni akarja azt, hogy nem akar szavazni."

Akar SZAVAZNI, hiszen meg is teszi. Nem akar DÖNTENI. Ez két külön dolog.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.17. 13:38:19

@Bravehearth: Ezzel szerintem az sokak problémája, hogy a "nem" meg a "tartózkodás" összemosódik sok esetben. Nem véletlen mondják gyakran a tartózkodást "puha nem"-nek vagy "udvarias nem"-nek.

De tök mindegy amúgy, hogy ki minek tartja, ha az lenne az EP szabályzata hogy csak hallal a kézben lehet szavazni akkor csak hallal a képzben lehet szavazni, irreleváns hogy más közösségek más szabályai hogy vannak.

chrisred 2018.09.17. 13:38:51

@Magánvéleményem: Arra nem lehet számítani, hogy a nyugati mainstream pártok ugyanúgy a polgári értékrend mellőzésével, vagy egyenesen tagadásával fognak politizálni, mint a Fidesz. Az ottani szavazóbázis szigorúan megbüntetné őket.

chrisred 2018.09.17. 13:40:51

@Ellenzéki Tüntető: Igen, a tartózkodás a "jelen vagyok, de nem kívánok szavazni" jelzése.

chrisred 2018.09.17. 13:41:40

@Ellenzéki Tüntető: Ami egy eldöntendő kérdés esetében értelmezhetetlen.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.17. 13:43:29

@chrisred: Az majd a jövő évben nyár elején kiderül, hogy ki kivel fog összefeküdni azért, hogy többséghez jussanak... Sose feledd, politikusokról van szó, nem pedig becsületes emberekről :-)

ednet2023 2018.09.17. 13:45:38

@Bravehearth: tudomásul kellene venni, hogy a szavazás szabályai már a szavazás előtt egyértelműen ki lettek mondva. Akik tartózkodtak, azok TUDTÁK, hogy a szavazatuk nem lesz figyelembe véve. Ennek tudatában tartózkodtak.
Ha most mégis be szeretnéd számítani a “nem” szavazatok közé, akkor átvered azokat, akik tartózkodtak.
Az egész szavazást újra kellene tartani, ha új szabályokat akarsz figyelembe venni.

Grand Prix 1800 2018.09.17. 13:49:46

A Sargentini-jelentés elhallgatja, hogy cigánybűnözők továbbra is halomra gyilkolnak magyarokat, legutóbb Badacsonyban gyilkoltak.

Grand Prix 1800 2018.09.17. 13:52:21

Te még azt sem tudtad hogy Brüsszel az az EU-s multik fizetett ügynöke? Csak azért tartják hogy szombaton is legyen aki aláír.

chrisred 2018.09.17. 13:54:40

@Magánvéleményem: Ez biztos, az olasz jobb és bal populisták már össze is feküdtek a hatalom érdekében.

kvadrillio 2018.09.17. 14:02:22

nézem a Hírtv-t.......úgy tűnik.,.....MINTHA AZ ELLENZÉK FELÉBREDT VOLNA A MÉLYKÓMÁJÁBÓL...:)))

Ellenzéki Tüntető 2018.09.17. 14:02:25

@ednet2023: "a szavazás szabályai már a szavazás előtt egyértelműen ki lettek mondva"

Attól hogy a focibíró kimondja hogy a következő meccsen a szögleteket is gólnak veszi, attól az még nem lesz úgy.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.17. 14:03:52

@chrisred: "Igen, a tartózkodás a "jelen vagyok, de nem kívánok szavazni" jelzése. "

NEM, a tartózkodok az "szavazok, mert itt vagyok, de nem kívánok DÖNTENI". Szavazni kíván, hiszen megnyomta a gombot.

Medgar 2018.09.17. 14:07:18

@chrisred: Akkor szerinted milyen esetekre szól a kivétel?

Kérlek sorold fel hogyan lehet még értelmezni, mert ugye egy értelmes liberális érvekkel is alá tudja támasztani a véleményét.

Homo fideszbirkusz 2018.09.17. 14:18:34

@Rettegek mert ballib vagyok: "Mind az 1500 hívét ki tudta vinni a nagy győzelem okán Gyurcsány."

hehehe Homo fideszbirkusz, akkor tehát Orbán gazdád ettől az 1500 embertől él már hosszú évek óta teljes félelemben??

Ettől az 1500 embertől fossa össze magát minden nap??

Ettől az 1500 embertől van úgy beszarva, hogy az elenük való harcra ráment a teljes elmeállapota?

Kösz hogy megtudtuk tőled, hogy 1500 embertől fosik a kétharmados NER birkatáborod éjjel nappal.

N. Barbie 2018.09.17. 14:20:12

@ben2: Valoban, vannak a jelentesnek tulzo, vagy elnagyolt reszei.
Elofordul, mint mondjuk a granitszilardsagu alaptorvennyel, amit rohamtempoban kellett osszetakolni, modositottak is mar azt hiszem hetszer.
Szerencsesebb lett volna csak az egyertelmu szabalytalansagokat benne hagyni. Kivancsi vagyok, hogy akkor mivel mentegetozne a maffiapart es hivei.

A tartozkodos kodszurkalashoz: a szavazas elott mindenki tisztaban volt vele, hogy a tartozkodas nem fog szavazatnak szamitani, megis arra nyomott, aki nyomott. Tehat mindenki tudta, hogy ha azt akarja, hogy szamitson a szavazata, akkor igent vagy nemet kell nyomnia, megsem tettek, igy szant szandekkal ugy szavaztak, hogy a gombnyomasuk ne szamitson.
Innentol nem ertem mi is akkor a problema.
En ertem, hogy tolvajeknak minden ilyen marhasagba bele kell kotni, addig se arrol beszel az atlaghulye fidesznyik, hogy a jelentes valos megallapitasaival mi lesz.

A fidesz/nyikek szerint az EU most ugy alakitotta a szavazasi szabalyokat, hogy a sorosistamigranspartiaknak jo legyen.
Lehet. Nem tudjuk, mert konkret, egyertelmu erre vonatkozo EU-s torvenyt vagy akarmit meg egyik obegato se linkelt, csak mantrazzak szorol szora a gazdaik hisztijeit.
Koltoi kerdes, hogy amikor a fidesz alakitotta a maga javara a szabalyokat, akkor is volt ilyen felhaborodas a szektasoktol?
Dehogy volt. Ha a mieink tisztessegtelenek, akkor osszekacsintva kuncogunk, meg dongetjuk a mellunket az ezekkel elert 2/3-ra, ha az EU (allitolag), akkor meg uristenmicsodahallatlanmocsoksag.

Ujra csak azt tudom irni ezzel kapcsolatban: a 48%-os ketharmad magyarazza, hogy miert nem ketharmad a 68%...

Homo fideszbirkusz 2018.09.17. 14:24:22

jaj de frankó ezknek a Homo fideszbirkusz számtani képességei:

MAGYARORSZÁG: aki nem szavaz, az is BELESZÁMÍT a fidesz kétharmadába, azt is Orbán hívének kell számolni!

EU: aki nem szavaz, az NEM SZÁMÍT BELE a kétharmadba, mert őt is Orbán hívének kell számolni!

chrisred 2018.09.17. 14:27:59

@Ellenzéki Tüntető: A játékveztő jogalkotó, hanem jogalkalmazó. A FIFA viszont mondhatta, hogy innentől másképp értelmezi a gólhelyzetben lévő játékos ellen elkövetett szabálytalanság esetét, ha a szabálytalanság a tizenhatoson belül történt. És onnantól a játékvezetők kötelesek úgy eljárni.

Grand Prix 1800 2018.09.17. 14:29:14

Aki gombot nyom a szavazógépen, az szavazatot ad le.
Csak az nem ad le szavazatot aki nem nyom gombot.

ben2 2018.09.17. 14:31:15

@chrisred:

Az alapszerződésben pont azért van külön kiemelve, hogy a tartózkodó szavazatokat be kell számítani a kétharmados szavazásoknál, mert a kétharmados döntéseket elve olyan nagy horderejű kérdéseknél írják csak elő, ahol a legitimáció miatt fontos, hogy a döntés mögött egyértelmű (és nem relatív) kétharmados többség álljon.
Na most az, hogy megvonják-e egy országtól a szavazati jogot egyértelműen ilyen horderejű kérdésnek minősül, márpedig jelen esetben ehhez nem volt meg a jelenlévő képviseletők kellő számú igen szavazata.
Azon lehet persze polemizálni, hogy minek minősül a tartózkodás (mint ahogy az ellenzék is szereti a bizonytalanokat egységesen ellenzékinek aposztrofálni), de ez esetben nem filozófiai kérdésről van szó, hanem hogy megfelelően alkalmazták-e az alapszerződésben foglaltakat, vagy sem.

Ha Magyarország megtámadja a döntést az Európai Bíróságon, az pontot tehet az ügy végére vagy így, vagy úgy.
Szvsz Orbánék most azon dilemmáznak, hogy melyik hoz több politikai hasznot: ha megindítják ellenünk a 7. cikkely szerinti eljárást és az EP kampánynak mint az EU bürökrácia elnyomottjai futhatnak neki, vagy ha elkaszálják a döntést a bíróságon és pofára ejtik a libsiket.

ednet2023 2018.09.17. 14:34:48

@Ellenzéki Tüntető: az első mondatom utániakat is olvastad? A hasonlatod nagyon sántít. Ha a FIFA (vagy aki a szabályokért felelős) meghozza a szabályokat, azok szerint kezdik és fejezik be a meccset. Ha úgy dönt, hogy az egyvonal nem les, akkor nem az. Ha úgy dönt, hogy a szöglet is gól, akkor úgy megy ki játszani a két csapat, hogy minél több szögletet szerezzen. DE! Olyan meccs nincs, ahol nem az elején meghatározott szabályok szerint játszik a két csapat.
A hasonlatod úgy lenne helytálló, hogy a meccs végén ne reklamáljon senki, hogy inkább számítsanak a szögletek is gólnak, mert akkor mi győzünk.

ben2 2018.09.17. 14:35:50

@Homo fideszbirkusz:

Látom nem erősséget a logika.

Pont az ellenzék mantrázza magyarországon, hogy csak fidesz szavazó meg "nem fidesz" szavazó létezik és a választások eredményétől függetlenül a "nem fidesz" a többség.
A fidesz véleménye ezzel szemben következetes: ahogy itthon is a leadott érvényes szavazatok száma számít, úgy az EP-ben is így kellene lennie.
Márpedig a kétharmados törvényeknél a leadott szavazatok kétharmadának "IGENnek" kell lennie, hogy átmenjen a törvény, ettől csak nem minősített esetekben lehet eltérni, de a 7. cikkely alkalmazása pont hogy minősített eset.

konrada 2018.09.17. 14:37:22

@N. Barbie:
....hát - és most fejet vakar - vagy úgy gondolták, hogy akkor is megnyomják a tartozkodás-gombot, mert nem voltak teljesen biztosak abban, hogy egy EU-parlamenti előírást a szavazás előtt át lehet írni, így ők az eredeti eljárási rend szerint válaszoltak.
...ti.: akár ki is mehettek volna, de azért van annak valami oka, hogy nem kötötték ki azt a gombot, ezért csináltak úgy, mintha annak a megnyomása értelmes tett lett volna, nem pedig simán csak ujjgyakorlat...

hümhüm 2018.09.17. 14:37:39

@chrisred: A bökkenő a következő:
a Lisszaboni Szerződés 291. pontja egyértelműen előírja, hogy a 7.cikkelyre vonatkozó szavazáskor az EP akkor fogadja el az előterjesztést, ha a leadott szavazatok 2/3-a az "igen" többség (az EP létszámának 50%-a+1 szavazat mellett).
Ezt a szerződést minden EU-s tagországnak ratifikálnia kellett, így értelemszerűen magasabb rendű jogi szabályzat, mint bármilyen jogi hivatal vagy EP grémium értelmezési szabálya, vagy netán az EP házszabálya. Azaz eszerint az előírás szerint kell eljárni ilyen szavazáskor.
Nézd meg, a képes tudósításokon az eredményjelző táblán is látható, hogy a leadott szavazatok száma 693 volt (sárga kezecskében kis cédula piktogram).
Nyilvánvalóan ez szerepel az ülés jegyzőkönyvében is.
Ezek után mi a kérdés?

Homo fideszbirkusz 2018.09.17. 14:42:57

@Muad\\\'Dib: "de nagyon nagyon messze van ez még attól, amitől aggódnia kellene a fiytesznek."

Ceaucescu elvtárs se aggódott 1989 december közepén. Aztán egyszer csak hirtelen valami beindult, az elnyomott és kussra nevelt emberek vérdszemet kaptak és a diktátor hatalmának gyorsabban lett vége mint az esti mesének.

Orbán nagyon jól tudja hogy ez így vele is meg fog esni, etttől van teljesen behülyülve. Amint kikopik a jelenlegi ellenzék és helyette ott lesz egy erélyes elszámoltató párt, ott lesz vége a nótának. Azt a hazugságot még Orbán se hiszi el saját magának, hogy majd hosszú és gondtalan nyugdíjas évei lesznek mint Biszku Bélának.

Homo fideszbirkusz 2018.09.17. 14:44:42

@ben2:

na ugorj neki még egyszer a szavazási szabadságharcodnak, hátha kijön legalább a döntetlen.

eßemfaßom meg áll 2018.09.17. 14:55:50

@Homo fideszbirkusz: Téged nem zavar, hogy retardált vagy?

N. Barbie 2018.09.17. 14:57:07

@konrada: Vagy, ami sokkal valoszinubb, az atlag EU kepviselonek fogalma nincs az ilyen eloirasokrol (mivel a legritkabb esetben kuldenek EU szakjogaszokat kepviselonek), erre valo az EU jogi osztalya, akik meguzentek, hogy nem fog szamitani a tartozkodas. Megis igy szavaztak.

ednet2023 2018.09.17. 15:01:50

@konrada: az volt az oka, hogy nem mentek ki, hogy tudták, nem fog számítani a szavazatuk. ez a szabály a szavazás előtt nyilvánvaló volt.

eßemfaßom meg áll 2018.09.17. 15:01:54

@N. Barbie: Olyanok azok a buta képviselők, hogy csak a poén kedvéért a nemcsinálsemmitgombot nyomogatják.

N. Barbie 2018.09.17. 15:13:19

@hümhüm: " A bökkenő a következő:
a Lisszaboni Szerződés 291. pontja egyértelműen előírja, hogy a 7.cikkelyre vonatkozó szavazáskor az EP akkor fogadja el az előterjesztést, ha a leadott szavazatok 2/3-a az "igen" többség (az EP létszámának 50%-a+1 szavazat mellett)."

Tudnal kuldeni egy linket ehhez? En rakerestem, de nem talaltam.

ben2 2018.09.17. 15:20:00

@ednet2023:

Teljesen mindegy, hogy ki milyen motívációval nyomta meg a gombot vagy maradt távol a szavazástól. A határozat érvényességéhez nem volt meg a kellő számú "igen" szavazat, miközben az alapszerződés erről egyértelműen rendelkezik. Azt a kiskaput használták ki, hogy az alapszerződés nem említi név szerint a 7. cikkely szerinti eljárást, hanem általánosan "nagy horderejű" kérdésekrő beszél.
Na most az a vicces helyzet állt elő, hogy a nők aránya a magyar felsővezetők körében, egyes - kölcsönös megegyezéssel lezárt - eljárásokkal szemben fenntartott "aggályok", és így tovább, akkora horderejű kérdések egyes EP képviselők szemében, hogy amiatt jogosnak érzik megvonni a szavazati jogot Magyarországtól, de maga a szavazati jog megvonása szerintük nem akkora horderejű kérdés, hogy alkalmazniuk kellene rá az alapszerződésben leírtakat. Agyrém.

BéLóg 2018.09.17. 15:23:42

@Homo fideszbirkusz:
Álmodik a balnyomor. De komolyan. Még cáfolnom sem kell, mert ami körülöttem van, önmagáért beszél.
Az ilyen wannabííí fotelharcosok meg akik szerint egy "moslékkoalíció a DK-tól a Jobbikig" változást hoz, ugatnak, ajvékolnak, megüti őket a guta.
Ha így folytatjátok, Orbán múmiáját se fogjátok tudni elmozdítani a kormányfői székéből.

chrisred 2018.09.17. 15:32:04

@hümhüm: A 291. pont nem az EP szavazásról szól.

ben2 2018.09.17. 15:34:51

@N. Barbie:

"Valoban, vannak a jelentesnek tulzo, vagy elnagyolt reszei."
"Szerencsesebb lett volna csak az egyertelmu szabalytalansagokat benne hagyni. "

Ezért mondtam, hogy az EP határozat brutális öngól, mert aki veszi a fáradtságot és végigolvassa a dokumentumot és nem csak a politikai indulatai visszaigazolását akarja minden áron belelátni, annak a számára a napnál is világosabb, hogy a jelentés igen durva vádjai a jelentés által felsorolt indokok alapján egész egyszerűen nem állnak meg.

De még az egyértelmű szabálytalanságok felsorolásával is az a gond, hogy azok konkrétumok nélkül másolatok az ellenzéki kampánykiadványokból. Hangulatkeltő szubjektív megállapítások.
Ami konkrétumot említenek, azt meg bár ne tennék, mert mondjuk az Ahmed H. ügyet mint a jogállamiság hiányának példáját felhozni már az önsorsrontó retardáltság szintje.

Így szól a jelentés:
"2018. március 14-én Ahmed H. ciprusi illetőségű szíriai állampolgárt, aki 2015 szeptemberében segíteni próbálta a Szíriából menekülő családtagjait a szerb-magyar határon való átkelésben, a magyar bíróság terrorcselekmény vádja alapján 7 év börtönbüntetésre ítélte és 10 évre kitiltotta Magyarországról, ami kérdéseket vet fel a magyar terrorellenes jogszabályok alkalmazását és a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését illetően. "

Azaz a jelentés szerint amikor Ahmed H. megafonnal a kezében a magyar határ erőszakos áttörésére és a határőrség megtámadására agitálta a felbőszült csőcseléket, azzal "segíteni próbálta a Szíriából menekülő családtagjait a szerb-magyar határon való átkelésben". Csak jelzem, hogy ilyesmiért a bezzeg demokrácia USA határainál már rég bevetették volna a mesterlövészeket.

Grand Prix 1800 2018.09.17. 15:34:57

@N. Barbie:

net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A0700168.TV&searchUrl=/gyorskereso%3Fpagenum%3D4
309. CIKK
Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének alkalmazásakor az Európai Parlament a leadott szavazatoknak az egyben a tagjai többségét is kitevő kétharmados többségével dönt.

N. Barbie 2018.09.17. 15:37:04

@ben2: "A határozat érvényességéhez nem volt meg a kellő számú "igen" szavazat, miközben az alapszerződés erről egyértelműen rendelkezik."

Esetleg linkelned ezt az egyertelmu hatarozatot?

Fentebb irta mar egy masik fideszbirka a lisszaboni szerzodes 291. cikket, mint kifogast. Kozbe megtalaltam. Semmit nem ir az a cikk arrol, hogy hogy kell vagy nem kell szamitani a tartozkodokat.

Nagyon kezdem ugy erezni, hogy megint csak megy a partpropaganda mantrazasa, de egyikotok se vette a faradsagot, hogy utana nezzen.
De cafolj meg, varom a linket.

chrisred 2018.09.17. 15:37:48

@ben2: Ezt nem mondanám. A fideszes logika szerint a 2015. évi népszavazáson 98%-os többsége volt a "nem"-eknek, és erre hivatkozással az alaptörvényt is módosították. Holott csak az "igen"-ekkel szemben volt ilyen arányú többsége. Ráadásul pont a Fidesz változtatta meg a népszavazás szabályait, hogy az érvényességet (és az eredményességet) már ne csak az egyik válaszlehetőségre leadott szavazatok aránya döntse, hanem az összes leadott szavazat aránya.

Grand Prix 1800 2018.09.17. 15:49:23

@chrisred: Az alaptörvényt a kétharmadnak joga van módosítani népszavazás nélkül is.

morph on deer 2018.09.17. 15:59:08

@ben2:
“Na most az, hogy megvonják-e egy országtól a szavazati jogot egyértelműen ilyen horderejű kérdésnek minősül,”

Ki által? Tekintve, hogy erre nézve még csak explicit utalás sincs.
Az, hogy mi annak tartjuk, még nem jelenti azt, hogy mindenki más is.

ben2 2018.09.17. 16:04:40

@N. Barbie:

Grand Prix megelőzött:

"Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének alkalmazásakor az Európai Parlament a leadott szavazatoknak az egyben a tagjai többségét is kitevő kétharmados többségével dönt. "

Azaz a "leadott szavazatok" kétharmadát kell megszerezni a döntés érvényességéhez. Mivel a kormány meg fogja támadni a javaslat elfogadásának érvényességét, most már biztos, hogy bíróság fog dönteni arról, hogy a tartózkodás "leadott szavazatnak" számít-e. Elég sanszos, hogy annak számít, mert a tartózkodásokat ugyanúgy összesítik és rögzítik az eredményhez, mint az igeneket és a nemeket.

chrisred 2018.09.17. 16:07:56

@Medgar: Nem tudom, hogy érvelnek a liberálisok. A saját részemről, ha nem ismerek valamit kellő mélységben, akkor azoknak az érveit mérlegelem, akik ismerik. Például a vonatkozó jogi szakvéleményben leírtakat:

"Az uniós szerződés hallgat arról, hogy a tartózkodásokat leadott szavazatnak kell-e, hogy tekintse a parlament, így ebben a kérdésben a parlament eljárásrendje az irányadó, amelyik pedig kimondja, hogy csak az igen és a nem szavazatok számítanak. Azért feltűnő ez a hallgatás, mert a másik uniós testületnek, a miniszterek tanácsának ugyanabban a cikkben viszont nagyon egyértelműen megszabja a szerződés, hogy milyen esetben mit kezdjen a tartózkodásokkal.

A leadott szavazatok kétharmada nem különleges többség, ezért erre nem vonatkozik az eljárásrendben szereplő kivétel. Az összes képviselő abszolút többsége már különleges többség, és ott be is számolja a parlament a tartózkodásokat.

Mivel a szerződés nem rendelkezik a tartózkodások kérdéséről, a parlament érvényesítheti a saját autonómiáját. A parlament eljárási autonómiáját ugyanis garantálja a szerződés.

A „leadott szavazat” kifejezés többször szerepel az uniós intézmények működését leíró szabályokban. Elvárható, hogy ez a kifejezés mindig ugyanazt jelentse. És mivel az összes többi szavazásnál az igen és a nem szavazatokat jelenti, jelentse a hetes cikkes szavazásnál is azt."

ben2 2018.09.17. 16:09:30

@morph on deer:

A melegházzasság hiánya, a női vezetők társadalmi aránya, a közös megegyezéssel lezárt eljárásokkal szemben fenntartott "aggályok" elég horderejűek ahhoz, hogy megvonják egy országtól a szavazati jogot, de maga a szavazati jog megvonása csak apró jogtechnikai részletkérdés?
Az való igaz, hogy explicit utalás nincs erre, ezért fog bíróság dönteni a kérdésben, márpedig szerinted mekkora esély van rá, hogy az Európai Bíróság szerint sem nagy horderejű kérdés a 7.-es cikkely alkalmazása?

N. Barbie 2018.09.17. 16:15:48

@Grand Prix 1800: @ben2:
"net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A0700168.TV&searchUrl=/gyorskereso%3Fpagenum%3D4
309. CIKK
Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének alkalmazásakor az Európai Parlament a leadott szavazatoknak az egyben a tagjai többségét is kitevő kétharmados többségével dönt. "

Igen, ezt megtalaltam. Ezert is irtam, hogy ez nulla, semmit nem mond a tartozkodok beszamitasarol.

A kerdes tehat tovabra is all: hol az egyertelmu hatarozat errol, amire hivatkoztok???

chrisred 2018.09.17. 16:22:04

@ben2: De igen, és az Európai Tanács erre vonatkozó szavazásánál pontosan meg is van határozva a tartózkodás minősítése is. Lásd a hivatkozott 291. pont. De az Európai Parlament nem vonhatja meg senkinek a szavazati jogát az Európai Tanácsban.

Grand Prix 1800 2018.09.17. 16:26:12

@N. Barbie:

Aki nyomott gombot, az leadott szavazatot, azt összeszámolta a számítógépes rendszer.

$pi$ 2018.09.17. 16:29:37

@ednet2023: "A hasonlatod úgy lenne helytálló, hogy a meccs végén ne reklamáljon senki, hogy inkább számítsanak a szögletek is gólnak, mert akkor mi győzünk."

Az megvan, hogy a szavazás már csak a meccs vége volt ugye? Volt dokumentum, akkor volt ellendokumentum, jelentés és a jelentésre írt válasz, aztán vita, aztán nyilvános vita, aztán a végén, közvetlen a szavazás előtt megmondták, hogy nem úgy lesz a szavazás mint általában lenni szokott, mert akkor nem tudnánk elvenni a Magyarokól a szavazati jogot.

Az, hogy az Európai Parlamentben egy pontos kérdésben nem nyilvánvaló, hogy milyen szabályok érvényesek a szavazásra igen gáz. Egy dolguk van, szavazni...

ben2 2018.09.17. 16:38:39

@chrisred:

"De az Európai Parlament nem vonhatja meg senkinek a szavazati jogát az Európai Tanácsban. "

Nem, de ahhoz, hogy az ET megvonhassa, előbb az EP-nek kell javaslatot tennie, azaz a képviselők _is_ döntenek a szavazat megvonásáról. Ezért nevetséges az egész eljárás, hogy semmitmondó indokokra hivatkozva, szubjektív és végletekig elfogult _vélemények_ alapján lehet ilyen döntéseket hozni.

think-tank · http://libertarian.blog.hu 2018.09.17. 16:55:29

@$pi$: "közvetlen a szavazás előtt megmondták, hogy nem úgy lesz a szavazás mint általában lenni szokott, mert akkor nem tudnánk elvenni a Magyarokól a szavazati jogot."

A "magyarok" kis m. Egyébként meg pont fordítva ülsz a lovon: a szavazás úgy volt, ahogy általában lenni szokott, és a kormány az általánostól *eltérő* szavazatszámlálást szeretne.

Nem mintha számítana bármit is, úgyse fog végigmenni az eljárás.

chrisred 2018.09.17. 17:16:54

@ben2: Ja, csak ez olyan összefüggés, mint az, hogy ügyészi vádemelés nélkül a bíró nem ítélheti a gyanúsítottat. Szükséges, de nem elégséges feltétel, ezért más szabályok vonatkoznak rá.

ben2 2018.09.17. 17:35:21

@chrisred:

Ezért abszurd az egész eljárás. A jogalkalmazó helyett maga a jogalkotó emel vádat egy konkrét ügyben politikai elfogultsági alapon, ráadásul a vádjaik között az is szerepel, hogy a magyar hatalmi ágak nincsenek kellő képpen szétválasztva.

N. Barbie 2018.09.17. 18:14:57

@ben2:
"politikai elfogultsági alapon"
Aham, mondod te. Meg viktorka, aki a csillagos eget is lehazudja, csak vedje magat.

A tobbi csak az ovodas szintu mentegetozes: de a Pistike is csinalja (az egy ezreleket, annak, amit en, de psszt...)

Hagyjuk a rizsat. Akkor azt mondod, hogy a jelentesben foglaltak kozul semmi nem alapszik valos dolgokon, tenyeken?
Lassuk mersz e ekkorat hazudni.

chrisred 2018.09.17. 21:10:28

@ben2: Semmi abszurd nincs benne. Minden törvényhozó testületnek vannak jogalkalmazói szerepkörei is. Vagy a magyar országgyűlés vádat emel, amikor megvonja egy képviselő mentelmi jogát?

eßemfaßom meg áll 2018.09.18. 07:18:53

@chrisred: "A fideszes logika szerint a 2015. évi népszavazáson" a népszavazásokon volt "tartózkodom" a szavazólapon amivel részt lehetett venni a szavazáson igen vagy nem szavazat leadása nélkül?

Egyébként szólni kellene az informatikusoknak, hogy hibás rendszert üzemeltetnek ami leadott szavazatnak jelzi és számolja a tartózkodást ahelyett, hogy ignorálná. Biztos a TSystems irta a szavazatszámláló programot.

eßemfaßom meg áll 2018.09.18. 07:28:11

net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A0700168.TV&searchUrl=/gyorskereso%3Fpagenum%3D4

"egyben a tagjai többségét is kitevő kétharmados többségével dönt."

index.hu/kulfold/ep/2018/09/17/megszolalt_a_szabalyt_iro_ep-kepviselo_a_ketharmad_nem_kulonleges_tobbseg/

"Az idézett kivétel „azokra az esetekre vonatkozik, amikor a szerződés azt írja elő, hogy a parlament a teljes tagságának a többségével szavazzon valami mellett (vagy ellen) – magyarázta. – Ebben az esetben a tartózkodások nyilvánvalóan nem semlegesek.”

Tehát a "tagjai többsége" az nem a "parlament teljes tagságának többsége" hanem akkor mi?

ez kicsot olyan, mint a klasszikus viccben

igen*

*nem

chrisred 2018.10.02. 05:57:15

@eßemfaßom meg áll: "Tehát a "tagjai többsége" az nem a "parlament teljes tagságának többsége" hanem akkor mi?"

Ez az, amit a magyar jogrendben minősített többségnek neveznek, amikor nem a jelenlévők többsége, hanem az összes szavazásra jogosult többsége szükséges.
süti beállítások módosítása