Igazságtalanság-szolgáltatás

think-tank 2015.11.17.

Ilyen nincs – gondolná bármely ép ésszel és legalább minimális igazságérzettel megáldott ember, aki értesül a vácszentlászlói gazda ellen hozott ítéletről. 7 év börtön! 7 év nyomor és szenvedés valakinek csak azért, mert fagyállót öntött a saját borába. A sajátjába. Nem eladta, nem a vendégeket kínálgatta vele, hanem a saját bincéjében tartotta. (Aki esetleg nem ismerné az esetet: A férfi saját pincéjében tárolta a meggyborát, amit valaki rendszeresen megcsapolt – vagy, eufemizmus nélkül, egyszerűen ellopott. Ebből elege lévén az illető úgy gondolta, fagyállót önt a – még egyszer – saját, magántulajdonú, pincéjében, lezártan tartott borába. A tolvaj meghalt a fagyálló bortól, a férfit pedig emberöléssel vádolták és amiatt ítélték el – 7 kibaszott évre.)

Leginkább szavakat nem találok, azon kívül, hogy annak a bírónak, amelyiknek van képe ilyen ítéletet hozni, ugyancsak adni kellene egy kóstolót.

Értem én, hogy egy ember meghalt, ne bagatellizáljuk a történteket, de hát könyörgöm: saját balfaszságának lett áldozata! Darwin-díjra kellene jelölni az illetőt, egy részeges tolvajt, aki rendszeresen mások tulajdonát rövidítette meg. Nyilván a bűn és a büntetés nincs összhangban az esetében, de mégiscsak magának kereste a bajt. Egy hivatalos ejnye-bejnye, esetleg a kegyeleti költségek megtérítése, nagyon esetleg valami jóvátétel talán jogos lett volna – de ez?

A probléma azonban túlmutat a konkrét helyzeten, és az egész igazságszolgáltatási rendszerbe vetett hitet (már akinek volt eddig olyanja) csorbítja. Nevezetesen arról van szó, hogy a mélyen (nem) tisztelt bíróság a szándékosan nem túl szűkre szabott keretek között (ami egyrészt érthető, hiszen a törvényeknek az esetek egészen elképesztő spektrumát kell lefednie, ugyanakkor ilyen és ehhez hasonló visszaélésekre ad lehetőséget) lényegében hasraütésre dönthet emberek sorsa felett, és míg utóbbiak teljesen ki vannak szolgáltatva az igazság(talanság)ot szolgáltató bíró kényének-kedvének, előbbi teljes szabadságot élvez a törvényi kereteken belül, és – noha a felsőbb bíróságok felülbírálhatják a döntését – valójában semmiféle felelősséggel nem tartozik íteleteiért.

Egy olyan szakmában, amelyben a szó legszorosabb értelmében emberek sorsáról határoznak nap mint nap, egy kicsit több számonkérhetőséget várnék el. (Vö. ezt az átlagemberek hétköznapjait érintő előírásokkal és azok számonkérhetőségével. Ha valaki 30 helyett 40-nel hajt az útonn vagy nem takarítja el a havat az utcán a háza előtt, mindjárt szankcionálhatóvá válik. Mi történik egy bíróval, aki röhejesen előítéletes indoklással teszi tönkre mások életét?)

Ideje volna kezdeni valamit ezzel a helyzettel, nem gondoljátok?

Nem, nyilván nem gondoljátok. Nem gondoltok ti semmit.

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tblog 2016.02.23. 14:43:55

Ez egy nagyon jó cikk és csak egyetérteni tudok vele. (Kivéve az utolsó mondatot. Azt nem értem. A dolog miatt országos felháborodás lett az ítéletből, szóval az biztos hogy sok ember gondolkodott rajta.)

A járda az érdekes téma, 2 éve volt a -28 fokos téli éjszaka és nappal is -17 volt, de vagy 2-3 héten át folyamatosan. Sóztuk a jeges járdát, de nem akart felolvadni. Mit csinált a városháza? Küldött egy büntetést. Jó mi? Jól megbüntettek minket, mert a jég nem olvad fel -28 fokban. Ez amúgy is egy érdekes kérdés, mert törvényileg a járda nem magán, hanem köztulajdon, tehát a városhoz tartozik. Mégis a ház tulajdonosának kell karban tartania.

A borosgazda esetéből mi a tanulság? Hogy mérgezd meg a bort, de mikor látod hogy valaki lopott belőle, azonnal ragassz az oldalára egy figyelmeztetést, utólag, csak hogy védve legyél? Igazából az állam bármit elkövetne hogy büntessék a borosgazdát, de nem sok fogást lehet rajta találni. Saját pincében, saját hordóba, saját borba tette a hígítót. Hogy adnak neki ezért letöltendőt? Nem mondta senkinek hogy lopják meg, se azt hogy igyanak a borból.

Vagy a másik tanulság az lehet, hogy legközelebb ne használj hígítót, csak tegyél egy drótot a pincédhez és vezesd bele a 220-at. Ha agyonb.szatod árammal a tolvajokat, akkor nem kapsz 7 év letöltendőt, csak megrovást vagy felfüggesztettet, mint Barna bácsi.
süti beállítások módosítása