A minimálbérről

think-tank 2013.04.26.

A minimálbér eltörlése a libertáriusok egyik gazdasági vesszőparipája. Nem csak az vele a baj, hogy egy újabb beleszólás a piac önszabályozó mechanizmusaiba, hanem az is, hogy értelmetlen, sőt, kontraproduktív. Azt is elmondjuk, miért.

A minimálbér (kötelező legkisebb munkabér) azt jelenti, hogy egy meghatározott időszakon át végzett munkáért ennél az összegnél kevesebbet nem lehet senkinek fizetni, azaz ha valaki munkát – bármilyen munkát – vállal, az állam a munkáltató kötelezésével garantálja a munkavállaló számára, hogy legalább ennyit vigyen haza minden hónapban.

A minimálbér szükségességét elvileg az indokolja, hogy egyes munkáltatók kihasználják (kizsigerelik) a betévedt munkavállalót, ami társadalmilag elfogadhatatlan, ezért az államnak közbe kell avatkoznia. No de.

A minimálbér egyetlen valódi oka az adószedés.

A munkaszerződés, mint a szerződések általában a két fél közös akaratából jöttek létre. (Elvégre nem kényszerfoglalkoztatásról van szó.) Ennek annyiban van lényege, hogy elfogadásával a munkáltató kijelenti, hogy számára a benne foglalt feltételek mellett megéri a munkavállalót foglalkoztatnia, a munkavállaló meg azt, hogy ugyanezen feltételek mellett neki megéri az adott munkát elvégezni. Ha ez bármelyik félnél is nem így lenne, akkor egyszerűen csak elállnának a szerződéstől, és senkinek nem keletkezne hátránya.

A munkáltató és a munkavállaló érdekei természetesen homlokegyenest ellentétesek, míg előbbi minél olcsóbban akarja elvégeztetni az adott munkát, addig utóbbi minél többet szeretne rajta keresni. Árnyalja azonban a képet, hogy – főleg egy jól menő vállalkozás esetén – a foglalkoztatottnak adott, akár kismértékű emelés is komoly segítség lehet, míg a cég büdzséje meg sem érzi azt a havi néhány tízezer forintot. Ugyanakkor minél többet kap a munkavállaló, a munkáltatónak annál – és nem 1:1 arányban – többe kerül. A magasabb fizetéshez ugyanis magasabb közterhek járulnak.

A minimálbér ugyanis “bruttó” 98 000 forint, ennél kevesebbet nem szabad adni. Persze dönthetnék úgy, hogy egye fene, kifizetem, ez nem is olyan sokkal több, mint amennyit akartam.

Csakhogy az valójában 125 930 forintomba kerülne.

[...]

Ráadásul a munkavállaló csak 64 190 forintot kapna meg belőle. Nekem minimum 125 930 forintomba kerül, de az illető csak 64 190 forintot lát. A többi pénz az állam zsebében landol. Pedig az ilyen alacsony fizetésnél minden ezres rengeteget számít.

És pláne, egyáltalán nem mindegy, hogy 64 190 Ft vagy 125 930 Ft.

Nézzük meg, mi történne a minimálbér eltörlése esetén! Különböztessünk meg három jól elkülöníthető csoportot: a minimálbér felett keresőket, a minimálbéreseket és a nem keresőket. Azok számára, akik már most is kötelezőnél magasabb fizetést visznek haza, nyilván nem jelentene semmilyen problémát a minimálbér eltörlése, hiszen már így is többet keresnek annál. A minimálbéresek egy részének valószínűleg a jövőben nem fizetnék meg a jelenlegi bérüket, így vagy alacsonyabb összegért kényszerülnének munkát vállalni, vagy felmondanak, így munka nélkül maradnak, és bekerülnek a harmadik csoportba, a munkanélküliekhez.

A munkanélküliek számára a minimálbér eltörlése ismét pozitív változás lenne, hiszen a nulla fizetésükhöz képest alacsonyabb összegért is vállalhatnának munkát, szerezhetnének tapasztalatot és ezáltal jobb tárgyalási pozíciót a későbbiekben. Mivel azonban a minimálbér tiltja egy megadott összeghatár alatti munkavállalást, ezért ez a csoport vagy nem kap munkát, vagy csak feketén. Ha akárcsak a 47 000 forintért végezhető közmunka lehetőségét a piac biztosítaná, nem az állam, az is jelentős költségvetési kiadástól mentené meg az államkasszát.

A minimálbér intézménye igazából azokat védi, akik ezen összeg környékén, talán kicsit alatta keresnének, viszont nincs semmiféle érdekérvényesítő képességük, nincsenek abban a helyzetben, hogy a munkáltatónak nemet mondjanak. Pedig ha a minimálbér alatti munkavállalás valóban elviselhetetlen társadalmi megaláztatást jelent, akkor nagyon egyszerű megoldás is van erre: mondja azt mindenki, akinek 98 000 forint alatt ajánlanak munkát, hogy köszöni szépen, nem kéri. És ha mindenki így tesz, akkor lesz egy csomó elvégzetlen munka, amire a munkáltatóknak viszont szüksége van, úgyhogy végül meg fogják fizetni a magasabb igényt is. Kettőn áll a vásár.

Jegyezzük meg azt is, hogy Magyarországon 47 000 forintért is teljesen legálisan lehet munkát vállalni, mégpedig magától az államtól. Ha igaznak feltételezzük, hogy a minimálbér ténylegesen egy megélhetési minimumot jelent, akkor mit kezdjünk az ennek csupán a felét kitevő közmunkabérrel? Azt mégis, hogyan kell értelmeznünk?

Azt a politikust, aki tényleg nem a saját hasznával törődik, hanem valóban azt szeretné, hogy minél több ember kapjon munkát a megélhetésre legalább elégséges fizetéssel, onnan fogod megismerni, hogy nem a minimálbér növelésével kampányol, hanem az alacsony fizetések adójának csökkentésével. Sőt, eltörlésével.

Zárásul említsünk meg egy alapjaiban hibás koncepciót. Sokan tartják úgy, hogy a gazdasági nehézségek azzal orvosolhatók, ha a minimálbér összegét jelentősen magasabbra – mondjuk 200 000 forintra emeljük. Az ötlet hibája ugyanaz, mint az általános minimálbéré, de még több kárt okoz. A KKV-szektor, de főleg a kisvállalkozók jellemzően nem annyira tőkeerősek, hogy csak úgy, hasra ütésre előteremtsenek jelen példában akár alkalmazottanként 100 000 forintot. Még a nagyvállalatok sem feltétlenül fogják ezt az összeget feláldozni, akkor sem, ha konkrétan megtehetnék. Mi következne?

Elbocsátások egészen biztosan, de mivel kevesebb ember kevesebb feladatot tud ellátni, ezért a gazdaság teljesítőképessége is komolyan visszaesne. Akik viszont maradnak, azok számára 200%-os munkatempó. A KKV-k jó eséllyel csődbe, vagy annak közelébe kerülnének, kivéve azok, amik már eddig is olyan szektorban dolgoztak, ahol általánosak a magas fizetések. Ugyanakkor a valószínűleg még így is megnövekedett bérköltségek fedezésére várható az árak általános emelkedése, vagyis az infláció. Az államnál likviditási problémák aligha lépnének fel (majd beszedi adóban), a különbözetet viszont ugyancsak jó eséllyel a lakosság és a versenyszféra fizetné meg.

A politikusok hazudnak, amikor azzal etetnek, hogy a magasabb minimálbért a vállalkozók kénytelenek lesznek kifizetni. Ez nem igaz. Ha nem tudjuk, vagy nem akarjuk kifizetni, akkor csak a munkanélküliség nő, a fizetések nem. Lehet persze, hogy a munkabéreket sújtó terhekbe sok vállalkozó is tönkremegy, mert van aki tényleg kénytelen másokat is alkalmazni, de az holtbiztos, hogy több pénzt nem tudunk adókra és bérekre fordítani, mint amennyink van.

Összefoglalva tehát a minimálbér egyetlen csoporton segít: azokon, akik piaci alapon nem sokkal a minimálbér összege alatt keresnének, esetleg azokat, akiknek a munkáját mindenképpen szükséges elvégezni, ugyanakkor ellehetetleníti azokat, akik ennél szerényebb összegért vállalnának munkát és szereznének később felhasználható, releváns tapasztalatot. De már a közmunka „privatizálása” is óriási előny és lépés lenne a helyes irányba. És ne feledjük: a munkaszerződés mindig a felek közös akaratával jön létre, tehát a munkáltató és a munkavállaló is profitálnak belőle.

Az idézetek Jakab Andor a Kapitalizmus blogon megjelent Gazemberség a minimálbér c. írásából származnak.

40 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.04.26. 07:29:42

Hát igen, megint gyenge írás, nem jutottál messzire.

1) Egy libertárius a minimálbért ellenzi, mert a totális szabad piac híve. Ennyi. Leszarja a szociális kérdéseket. Ezen nem kell többet érvelni.

2) Ha viszont már belemész a szociális kérdésekbe, akkor a minimálbér szociális előnye alapján simán elfogadható az a kis beavatkozás a szabadpiaci viszonyok közé.

3) Ha egy vállalkozásnak nincs havi 98ezert érő elintézetlen munkája, akkor az kurvára kevés elintézetlen munka. Nem nagy kiesés, hogy havi 47ezerér nem alkalmaznak valakit a szemét lehordására, hanem azt is a titkárnő csinálja.

4) Egy munkaerő nem atomos szerkezetű: ha sok vállalkozásnak van havi 20ezret érő hasonló munkája, akkor megrendelik a szolgáltatást vállalkozástól. Egy vállalkozás vehet havi húszezerért takarítást, italautomata feltöltést, nem kell felvennie 98ezerért takarítónőt, italautomata feltöltőt.

Szóval kurvára nem gondoltad te ezt meg.

5) A minimálbérnek adózási szerepe is van, valóban, ennek megfelelő adót kell fizetni, efölött tudnak zsebre dolgozni. A korrupt Magyarországon ez is valami. És EZ JÓ.

6) A közmunkával igazad van. Az egészet el kéne törölni, igazi munkát kellene az államnak adnia igazi pénzért. És azért a produktivitást is meg lehetne követelni. Csak ez nem a minimálbér kritikája, hanem a közmunkáé. Mellélőttél.

Minek blogolsz, ha sorozatban ennyire hülye postokat írsz?!

think-tank · http://libertarian.blog.hu 2013.04.26. 08:43:20

@rabelais: Tudod, az a szép az internet sokszínűségében, hogy mindenki találhat a saját szellemi nívójának megfelelő tartalmat. Van, aki számára ez a szint is megteszi. Számodra nem, ezt is értem. De akkor minek köszönhető, hogy rendszeres olvasóim között köszönthetlek? Vagy a te stílusodban:

Mi a faszt keresel itt te hülye bunkó?

calabria007 (törölt) 2013.04.26. 09:17:13

ez pont ideillik:)

Boost the Minimum Wage To Boost Teen Employment Peter Schiff Debates Catherine Ruetschlin 1/2
www.youtube.com/watch?v=60rvDF1kpcQ

Boost the Minimum Wage To Boost Teen Employment Peter Schiff Debates Catherine Ruetschlin 2/2
www.youtube.com/watch?v=E7jx0g4VZik

calabria007 (törölt) 2013.04.26. 09:19:32

@calabria007:

"vitakultúrát" is lehet belőle tanulni:)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.04.26. 13:06:55

A cikk egyetlen hatalmas szalmabáb-érv.

A valóban sok helyen rosszul működő, kevéssé hatékony magyar állapotokból kiindulva írja le, ítéli el , kívánja fölszámolni egészében a minimálbérrendszert.

Ehhez hívja segítségül a jakabandor hülyeségeit. Egyébként teljesen mindegy hogy a jakabandor hülye vagy sem, a lényeg hogy az álláspontja eleve kiesik, mert a minimálbérezés visszásságaiból sehol sem következik egyedüli megfejtésként, hogy akkor az egészet számoljuk fel. Mert következhet az is, hogy csökkentsük inkább minimumra a hibákat, és akkor kapunk egy elfogadható rendszert.

Ezáltal az egész bejegyzés értelmét veszti, de néhány szarvashibát azért mégis emeljünk ki:

"A munkanélküliek számára a minimálbér eltörlése ismét pozitív változás lenne, hiszen a nulla fizetésükhöz képest alacsonyabb összegért is vállalhatnának munkát, szerezhetnének tapasztalatot és ezáltal jobb tárgyalási pozíciót a későbbiekben. Mivel azonban a minimálbér tiltja egy megadott összeghatár alatti munkavállalást, ezért ez a csoport vagy nem kap munkát, vagy csak feketén. "

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Az mikor volt jobb tárgyalási pozíció, hogy "eddig havi 60-ért dolgoztam, ezért most szeretnék havi 70-ért dolgozni"? Más szavakkal: az mennyire jó tárgyalási pozíció, hogy eddig éhbérért húztam az igát? Ez max azt jelenti, hogy egy kizsákmányolható, kizsarolható lúzer szar vagyok, akivel mindent meg lehet etetni, aki készségesen halálra dolgozza magát semmi pénz fejibe is.

Egy ilyen háttérrel a lófaszt kapja az ember, nem pedig a magasabb fizetést.

"Pedig ha a minimálbér alatti munkavállalás valóban elviselhetetlen társadalmi megaláztatást jelent, akkor nagyon egyszerű megoldás is van erre: mondja azt mindenki, akinek 98 000 forint alatt ajánlanak munkát, hogy köszöni szépen, nem kéri. És ha mindenki így tesz, akkor lesz egy csomó elvégzetlen munka, amire a munkáltatóknak viszont szüksége van, úgyhogy végül meg fogják fizetni a magasabb igényt is. Kettőn áll a vásár."

Ez egy munkaerőhiányos, és jellemzően jó érdekérvényesítési képességgel (erős szakszervezetekkel) rendelkező környezetben működne _esetleg_. Azért esetleg, mert feltesszük, hogy nincsenek pl. bevándorlók, vendégmunkások vagy csak egyszerű "sztrájktörők" (akik pl. nem szakszervezeti tagok, vagy direkt meg vannak kenve pár szívességgel stb) akik kevesebb bérért is felveszik a munkát.

Talán nem kell ecsetlenem, hogy Mo-n a szakszervezetiség mint olyan, gyakorlatilag nem létezik: egyetlen sikeres szakszervezeti mozgalomról, sztrájkról sem tudunk az elmúlt huszon-x évből, kivéve a taxisblokádot, (bár ha jobban belegondolunk: most mennyi a benzin? :)) egy ilyen környezetben bedobni a gyeplőt a lovak közé, ("egyezzetek meg egymással, ahogy akartok!") Mai szemmel elképzelhetetlen társadalmi feszültséget eredményezne, amelyek szétrobbantanák Magyarországot.

Persze lehet pont ez a cél.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.04.26. 20:08:06

@think-tank:

@think-tank: kiválogattam pár politikai blogot, betettem a netvibes-ba, mert van egy Facebook oldal, ahova kiajánlok postokat. a gyenge blogok persze törölve lesznek, ha ilyen szépen kéred, tán még hamarabb is.

kaphattál volna esélyt, hogy hátha jobban is tudsz írni, de ha nem kell, hát nem.

csak az a kérdés, hogy mi a fasznak írsz, ha utána azon dolgozol, hogy lehető legkevesebben olvassanak?!

calabria007 (törölt) 2013.04.26. 21:41:15

@Schwerer Gustav:

Guszti! te egyszerűen nem hiszel az emberekben, sőt tovább megyek: utálod őket:)

A társadalomban sem hiszel:)

az elitista, illogikus kripto-marxista eszmefuttatásaid pedig vhol felettébb komikusak:)

calabria007 (törölt) 2013.04.26. 21:41:47

@rabelais:

cserélj eszmét inkább Gusztival! :)

kennyking 2013.04.27. 12:54:34

Az a vállalkozás, amely az unijóban nem tud kitermelni 300 eurót, az életképtelen, nincs szükség rá.
A minmálbér emelés pedig rákényszeríti a vállakozókat, hogy a profitból ne egy újabb terepjárót vegyen anyunak bevásárolni, hanem, hogy racionalizálja a munkát, hatékonyabbá , termelékenyebbé tegye.Nota bene, modernizáljon, befektessen egy modernebb technikába.Kevesebb melósra lesz szüksége és azokat jobban meg tudja fizetni.Az alacsony minimálbér valójában senkinek sem jó.Persze, a magyar vállalkozó a legpitiánerebb, legszarrágóbb emberfajta a világon.Az okoskodás, adócsalás, a lehúzás és a sírás-rívás az megy, az ésszerű gazdálkodás már nem.

calabria007 (törölt) 2013.04.27. 13:04:58

@kennyking:

"Kevesebb melósra lesz szüksége és azokat jobban meg tudja fizetni"

ergo

a minimálbér munkanélküliséget generál

és pont a leggyengébbeket árazza ki a munkaerőpiacról

pl. a halmozottan hátrányos helyzetű munkavállalókat

ráadásul a végén mindenki veszít a minimálbérrel

a minimálbér végső soron egy klasszikus "lose-lose" játék...

calabria007 (törölt) 2013.04.27. 13:08:07

@calabria007:

különösen a halmozottan hátrányos helyzetű FIATAL munkavállalók számára katasztrofális ez a koncepció...

calabria007 (törölt) 2013.04.27. 13:10:10

@kennyking:

és a magasabb termelési költségek magasabb fogyasztói árakat is jelentenek

_Molly 2013.04.27. 13:25:07

A minimálbért simán ki lehet kerülni (és a munkáltatók gyakran ki is kerülik) a kamu részmunkaidős foglalkoztatással. A papíron 4-6 órás munka ellenére szóban megállapodnak a dolgozóikkal napi 8, vagy akár 10 órás munkaidőben is.
Amíg ezt a mindenféle Felügyeletek nem ellenőrzik és nem szankcionálják, addig valóban semmi értelme a minimálbérnek.

calabria007 (törölt) 2013.04.27. 13:39:56

@_Molly:

én úgy hallottam, hogy leginkább őket ellenőrzik

talán nem véletlenül minimális a részmunkaidős foglalkoztatás kis hazánkban

kennyking 2013.04.27. 13:46:57

@calabria007:
Igen a minimálbér növeli a munkanélküliséget, de csak egy darabig.Szerintem.Ha emelik, akkor szegény vállalkozó nem tudja kitermelni azt a plusz egy ezer forintot.( sírás).Ha modernizál, és ettől termékenyebb a termelés, akkor megint csak munkanélküliség van.A vége az, hogy bárhogy csűrjük-csavarjuk, munkanélküliség lesz a vége.Valóban lose-lose játék lenne ez, de mégsem az.Hiszen a nagyobb termelékenység generálhat újabb munkalehetőséget is, persze, ez is véges, mert nem lehet korlátlanul termelni, mert egyszer telítődik a piac.Ekkor újabb ötletek, új innováció, új munkahelyek, stb.Ez egy örök körforgás.
sehogy se jó ez.:)

calabria007 (törölt) 2013.04.27. 14:03:31

"Igen a minimálbér növeli a munkanélküliséget, de csak egy darabig."

klikk az alábbi ábrára! :)

theeconomiccollapseblog.com/wp-content/uploads/2012/06/Employment-Population-Ratio-Men.png

az USÁ-ban 60 év alatt 85%-ról 65%-ra csökkent a munkaképes korú férfiak foglalkoztatása

ha a főállásban foglalkoztatottak arányát nézed akkor még ennél is rosszabb képet kapsz

_Molly 2013.04.27. 14:08:36

@calabria007:

A kamu részmunkaidőt hogy lehet(ne) ellenőrizni?
Szerintem nagyon nehéz. Főleg, ha a dolgozó is cinkosságot vállal. Nem egy sztorit ismerek 2 jelenlétivel működő cégekről: az egyiken a valóságos, a másikon a hivatalos érkezés-távozás rovattal.

A Felügyeletek mindig előre jelzik az érkezésüket, így aztán simán el lehet tüntetni szem elől az első jelenlétit.

A ki nem írt, de kötelezővé tett, ám nem fizetett túlórák ellen sem tehetnek a dolgozók semmit. Hacsak nem akarnak repülni.

kennyking 2013.04.27. 14:08:52

Szerintem nem csak a minimálbér miatt csökken a foglalkoztatás.60 év alatt új, sosem látott szakmák lettek és tüntek el.Mindig változik a munkaerő piac.Németországban és Ausztriában is van minimálbér, nem is kevés, mégis jól vannak.Szerintem szükséges a minimálbér, mert egy munkaszerződés megkötésénél nem két egyenrangú fél áll szemben.Nálunk amúgy is kijátszák ezt, a 4-6 órás bejelentésekkel.Ergo minden magyar vállalkozás az adócsalásra alapozaa a jövőjét.Nem is ismerek olyan vállalkozást, ahol nincs ilyen típusú manipuláció.( Ami nem jelenti azt, hogy ilyen ne lenne.Ez csak az én tapasztalatom.)

calabria007 (törölt) 2013.04.27. 14:22:33

@_Molly:

akkor miért van olyan kevés részmunkaidőben foglalkoztatott kis hazánkban?

calabria007 (törölt) 2013.04.27. 14:23:33

@_Molly:

"Magyarországon az európai uniós átlagnál jóval alacsonyabb, mindössze öt százalék a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya"

ado.hu/rovatok/munkaugyek/vosz-kedvezmenyekkel-a-reszmunkaidos-foglalkoztatasert

calabria007 (törölt) 2013.04.27. 14:31:57

@kennyking:

itt már közel 100 éve kísérleteznek a "szociális igazságossággal"

ezek lennének az "eredmények"?

a kapitalista "pokolban" Henry Ford már 1913-ban heti egy UNCIA aranyat fizetett 40 óra munkáért egy futószalag mellett dolgozó betanított munkásnak

hát ide vezetett a szabadjára engedett piaci verseny...

The Story of Henry Ford's $5 a Day Wages: It's Not What You Think
www.forbes.com/sites/timworstall/2012/03/04/the-story-of-henry-fords-5-a-day-wages-its-not-what-you-think/

a betanított munkás kb. 10 havi béréből tudott venni egy összkomfortos házat...

www.searsarchives.com/homes/images/1921-1926/1921_6000.jpg

www.searsarchives.com/homes/1921-1926.htm

bunkó · http://bunko.blog.hu 2013.04.27. 14:47:45

Minden minimálbér emeléskor egyes munkaadók terhei akkorát ugranak (százalékosan), hogy országszerte munkahelyek tízezrei szűnnek meg.
Az így kieső emberek egy darabig próbálkoznak, majd kényszerűségből megkeresik (kialakítják) a helyüket a feketegazdaságban.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2013.04.27. 14:48:36

@bunkó: Ez persze rossz dolog az államnak,
viszont aki nem keres hivatalosan munkát, az többé nem rontja a munkanélküliségi statisztikákat ;)
így csökken látszólag a munkanélküliség Magyarországon.

2013.04.27. 14:48:49

@kennyking:

"Németországban és Ausztriában is van minimálbér, nem is kevés"

Egyikben sincs olyan értelemben vett, központilag, jogszabállyal meghatározott általános minimálbér, mint Mo.-n.
Csak pár ágazatban van a minimálbérről megállapodás munkaadók - munkavállalók között, ahol a szakszervezet ezt ki tudta harcolni, de az állam ebbe nem szól bele. Ez egyébként nagyon sok EU-s államban így van.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2013.04.27. 14:52:46

"majd kényszerűségből megkeresik (kialakítják) a helyüket a feketegazdaságban. "

...és mint tudjuk, a feketegazdaság a gazdaság egyetlen olyan szegmense, amely olajozottan és maximális hatékonysággal működik - talán azért, mert ebbe nem babrálnak bele minduntalan a "szakértők" ;)

CFL 2013.04.27. 15:14:36

Pár költői kérdés. Vajon jó ötlet lenne, teszem azt, 300 ezer Forintra emelni a minimálbért? Ha nem, miért nem? Ha rájöttünk, miért nem, akkor valaki elmondhatná, hogy a 100 ezer mitől más.

Sokan itt is a szokásos hibát követik el. Azért, mert egy intézkedés szándéka jó, attól a tényleges következmények lehetnek katasztrófálisak. Erre általában a minimálbér a tankönyvi példa. Pont azoknak árt a legtöbbet, akiken segíteni hivatott.

szabadenergia 2013.04.27. 15:26:32

Az emberi társadalom és benne a politika mint sajátos emberi tevékenység egyik célja lenne szerintem, hogy mindenkinek emberhez méltó életet biztosítson.
Nyilván a libertariánus szekta szerint meg nincs is társadalom, és ha van célja egyáltalán az emberek halmazának, akkor az meg az, hogy a piacról szóló libertariánus elméleteket igazolja. Bármibe is kerül, ha a tények nem igazolnák, hát annál rosszabb a tényeknek.
Az emberhez méltó élet egyik szükséges feltétele a fizikai nélkülözés (például éhezés) hiánya.
Ezt a bérmunkára alapozott társadalom (ami, ismételem, nyilván nem létezik a libertariánusok szerint) keretei között csak megfelelő szintű minimális bér mellett lehet elérni.
Szerintem ez ennyi. Két út van: maradunk a bérmunka keretei között, de akkor mindenkinek tisztességes fizetés, vagy nem maradunk a bérmunka keretei között, de akkor meg a poszt írója rettegni kezd, hogy netán az elsők között lesz, akiket falhoz állít a forradalom.

laci_52 2013.04.27. 15:44:51

@bunkó: Az a munkaadó, aki még a mai nem túl magas minimálbért sem tudja vagy akarja kifizetni az alkalmazottainak, hanem csak a kegyetlen kizsákmányolásukkal képzeli el a cége működtetését, az menjen Indiába, ott ezt megteheti. Másik lehetősége a feketegazdaság, ha vállalja ennek(hazánkban manapság nem túl nagy) kockázatát.

multi84 2013.04.27. 15:50:13

Egy minimálbéres ember alkupozíciója ez: A cég azt mondja hogy ennyit fizetek(minimálbér) kell-e vagy sem és erre válaszolhat igennel vagy nemmel és mivel van ma magyarországon cirka félmillió munkanélküli akár még diplomás embert is talál majd rá és nem azért mert hülye hanem mert kénytelen elfogadni. Lehet azon elmélkedni hogy mi lenne ha mindenki azt mondaná hogy nem de erre kevesebb az esély mint hogy megnyerem a lottó 5-öst ergo kár is belemenni.

"És ha mindenki így tesz, akkor lesz egy csomó elvégzetlen munka, amire a munkáltatóknak viszont szüksége van, úgyhogy végül meg fogják fizetni a magasabb igényt is. Kettőn áll a vásár."

Ilyen sose lesz mert ha van egy éhező száj akit etetni kell akkor nem lehet ilyen ideológiát kergetni. Ezek az emberek hónapról hónapra élnek hitellel a nyakukon nem engedhetik meg maguknak azt hogy ilyen álomban higgyenek és harcoljanak érte. Mert egy-két hét vagy hónap alatt már nem is lesz képes harcolni ezért.

Magasabb fizetések akkor lesznek ha ezt a félmillió embert vagy egy nagyon nagy hányadát felszívja a piac és kénytelenek lesznek magasabb fizetésért elcsábítani egymástól a jó munkaerőt akár még a betanított munkaerőt is nem csak a szakmunkás/diplomás munkaerőt... ez meg csak úgy megy ha lesz egy olyan politikus aki ahogy a cikk is írja nem adószedésnek tekinti a fizetést és inkább csökkentené annak adóztatását és elkezdené felszívni a piac az embereket, mivel kevesebbet kéne fizetniük ugyan azért a fizetésért. Több embert felvehetne nem lenne 200%-os a munkaerőre eső elvégzendő feladat, minőségibb lenne a munka ami hosszú távon erősíti a céget, mivel egyenletes minőségben termel. Ennek az ellentétét minden nap tapasztalom a kb. 700 főt foglalkoztató multinknál, néhány év és ez hogy kevesebb ember 200%-os terhelés szép apránként tönkreteszi és kivonul még keletebbre mert ha már úgy is szar minőséget gyárt azt tudja ennél is olcsóbban, egyszer ugyanezt már végignéztem egy másik cégnél ugyan azok az előjelek és a következmények vannak most is amik a másik cégnél voltak.

tomfree 2013.04.27. 15:51:10

"Pedig ha a minimálbér alatti munkavállalás valóban elviselhetetlen társadalmi megaláztatást jelent, akkor nagyon egyszerű megoldás is van erre: mondja azt mindenki, akinek 98 000 forint alatt ajánlanak munkát, hogy köszöni szépen, nem kéri. És ha mindenki így tesz, akkor lesz egy csomó elvégzetlen munka, amire a munkáltatóknak viszont szüksége van, úgyhogy végül meg fogják fizetni a magasabb igényt is. Kettőn áll a vásár."

Ezt a mondatot átgondoltad mielött leírtad? A minimálbér alatti fizetés nem társadalmi megaláztatást jelent, hanem de facto az éhenhalást. Gyakorlatilag itt most nettó 64.190 forint ALATTI havi jövedelmről van szó. A másik: ha nincs más munka, akkor kénytelen vagy elvállalni azt ami adott, vagy éhenhalsz. Ez a kettőn áll a vásár szöveg elméletileg működik, de a gyakorlatban a magyar viszonyok között fennhéjázó és kivitelezhetetlen egyben.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.04.27. 15:58:42

@think-tank: hagyd a picsába a faszit, igazából (állítólag) Brendel Mátyásnak hívják és az a heppje, hogy blogokra meg, és értékeli azokat. Volt egyszer egy nagybátyám, az meg a taknyát ette, mit tegyünk, nem vagyunk egyformák.
Nálam elhajtották a kommentelők a picsába, de addig nem ette el a fene, amíg el nem játszottam, hogy sikerült berágatnia. Erre megnyugodott, lelépett.
Biztos van neki valami kis hatalma valahol, posztajánlókat szerkeszt a kapu.hu-n, vagy akárhol, és úgy érzi, ez feljogosítja a véleményterrorra. Tény, hogy visszesesett a forgalmam, amióta elhajtottam, de az is tény, hogy akiket odaterelt, többet az életben nem jöttek vissza. Akkor meg minek? Nem birkáknak ír az ember, ugye.
(Ja, a blog egyébként fasza.)

adamr11 2013.04.27. 16:29:25

Ha eltörölnék a minimálbért, akkor még jobban kizsigerelnék az összefogni, magukért kiállni képtelen vagy egyszerűen csak az amúgy is kilátástalan helyzetben lévő embereket.
DE! Az, hogy most van minimálbér semmit nem jelent, mert bejelentik 2 órára az embereket, papíron kapnak semmi összeget, aztán zsebbe a másik fele semmi összeget. Ha bejelenti valaki, akkor még őt hurcolják meg, a munkáltató meg röhögve kifizeti a büntetést, amit amúgy az alkalmazottain szedett be. Ezért kéne egy normális, hatékony állami szabályozás, és egy szerv, ami fenntartja a rendet. Amíg ez nincs, addig játszhatnak a politikusok a számokkal, de igazából semmi értelme nem lesz. Tüneti kezelés, ahelyett, hogy az okot szüntetnék meg.

evil demon satan devil 2013.04.27. 16:57:04

abban a pillanatban, hogy eltörölnék a minimálbért, az összes sz@rrágó vállalkozó felezné/harmadolná a melósok fizetését :(
a fizetésekkel nem lenne semmi baj, engem sem zavarna, hogy a melóhelyemen 75-95ezer(forgalomtól függően) a nettóm, ha nem kéne ezekből a fizetésekből ugyanannyiért vennem a kaját a boltban, mint osztrákiában(éttermekről most ne beszéljünk, ott óccsóbbak vagyunk, ez tény)

Bicepsz Elek77 2013.04.27. 17:32:21

A minimalber eltorlese nem jo egy nyitott gazdasagban. Rengeg bevandorlo jonne, foleg ha Ukrajna vagy Moldva is csatlakozna az Uniohoz, akik elvennek a munkat a hely iek elol, nemitt koltenek el a megkeresett penzt csak minimalis mertekben. Persze a vallalkozok igy is manipulalnak az alkalmi munkavallaloi konyvvel(hol beirnak hol nem), meg az ingyenes gyakorlattal.
A gazdasag nem prog ettol fel, mert TUL SOK KUlFOLDI TERMEKet fogyasztunk!!! VISZONT SZOLGALTATASOKRA MAR NEM MARAD KERET!!! A szolaltatasok nem a munkaber, hanem a mohosag miatt dragak(pl. pesti fidraszat noknek 10 000-100 000 hufig).
Igy is sok a "boritekolas". Allambacsinak is kell a sap az allamadossag visszafizetesere.

evil demon satan devil 2013.04.27. 18:25:32

@Bicepsz Elek77:
annyira sok vendégmunkás nem jönne, ha jönne is, a lóvét itt költenék el, nem véletlenül nem tudunk félrerakni sokan havi 5ezret sem...nem a mohóság, vagy a dőzsölés miatt, hanem mert az emberre jellemző hogy enni kell. élni lehet vajas kenyéren, csak nem érdemes...

2013.04.27. 19:56:25

@szabadenergia:

Egy piacgazdaságban a munkabér és mértéke piaci kérdés, nem pedig szociális alapon járó juttatás az elvárt életsznívonal finanszírozására.

A kérdés tehát az volt, hogy egy piacgazdaságban célszerű-e rákényszeríteni a munkaadót arra, hogy többet fizessen valamiért, ami nem ér meg annyit a piacon, mert olcsóbban is megkapná.

Kicsit hétköznapi szintre átültetve, mennyire lenne korrekt, ha jönne egy korményrendelet arról, hogy pl. kocsit mostantól minimum 15 millió forintért lehet csak eladni/venni. Vagy zsemlét minimum 300 forintért. És egy ilyen rendelet vajon jó vagy rossz hatással lenne-e a piac működésére.

Megjegyzem, ma már nagyon sokaknak semmit nem ér a munkereje Mo.-n. Se minimálbért, se 10 ezer forintot. A magyar munkaerőpiac ugyanis beszűkült.

Egyébként mit értesz "emberhez méltó élet" alatt? Mert éhezni minimálbérből sem fog az ember.

evil demon satan devil 2013.04.27. 20:09:23

@tff:
"Egyébként mit értesz "emberhez méltó élet" alatt? Mert éhezni minimálbérből sem fog az ember"

ki kéne próbálnod 1szer :)

2013.04.27. 20:21:14

@fordán tamás:

Kipróbáltam már, nem kellemes, ez tény.
De szerintem sokan nem ismerik az "éhezés" szó jelentését, tévesen használják. :)

Deansdale 2013.05.01. 10:53:16

Érdekes, hogy milyen sokan nem tudnak megkülönböztetni egy elméletet a gyakorlattól. Ha a kormány holnap eltörölné a minimálbért, marhaszar világ jönne jó ideig, ez tény. Ettől függetlenül az ötlet lehet jó, csak nem idióta módra kellene nekiugrani a megvalósításnak. Egyébként arra emlékeztet ez a szituáció, mint amikor szteroidos gyógyszert írnak fel egy náthára (megtörtént eset), ami elképesztően káros, ráadásul tilos vele "hirtelen leállni", mert további károkat okoz - szép lassan kell lejönni róla. Kábé ez a szitu a minimálbérrel.

Áthidaló megoldás lehetne a munkáltatói járulékok csökkentése, és/vagy a minimálbér csökkentése az adójának egyidejű eltörlésével. Jelenleg egy m.béres 64EFt-ot visz haza, de a munkáltatónak 126EFt-ba kerül. Csökkentsük a m.bért 64EFt-ra valamint tegyük teljesen adó- és járulékmentessé, hogy a melós ugyanannyit vigyen haza, de a munkaadónak IS csak 64EFt-jába kerüljön a dolog. Rögtön egy rakás kkv felvenne egy rakás embert, csökkenne a munkanélküliség. A kieső adóterhek egy része visszajönne az ÁFA-n, hiszen a pénz nem válna köddé, csak mások költenék el, máshogyan; egy másik része pedig a ki nem fizetett segélyeken, amiket a frissen munkába álltaknak nem kell kiutalni.

Deansdale 2013.05.01. 10:54:50

@Deansdale: Lehet, hogy a feketegazdaság is kifehéredne valamelyest, ha a vállalkozó a kezébe adhatná a melósnak azt a pénzt, amit rá szán...
süti beállítások módosítása