Gratulálok, Magyarország!

think-tank 2014.04.08.

Kedves Magyarország, drága Magyarok!

Mindenekelőtt engedjétek meg, hogy őszintén gratuláljak a vasárnapi showműsorban nyújtott eredményetekhez. Öröm látni, hogy hőn szeretett pártunk, a Fidesz, bár számszerűen a szavazatok 50%-át sem szerezte meg, ismét a parlamenti helyek kétharmadához jutott hozzá – a ti jóvoltatokból.

Két okból is kár volna itt választási csalást emlegetni. Az egyik, hogy ha ezt a rendszert csalónak nevezitek, akkor az előző is kétségkívül az volt, ugyanis az elmúlt alkalommal is csak 52%-ot szerzett a Fidesz, azzal lett kétharmada. A másik, hogy akármelyik irányból is nézzük a számokat, teljesen nyilvánvaló, hogy a Fidesz hatalmas győzelmet aratott. Az, hogy majdnem egymillió szavazattal húzott el a második helyezett előtt, akárhogy is magyarázzuk, mégiscsak azt jelenti, hogy egy elsöprő többség egyszerűen a mostani rablást szeretné, ha folytatódna. Ha a „demokratikus ellenzék” komolyan gondolja a „demokratikus” jelzőt, és legalább minimálisan érti, mit jelent a demokrácia, akkor elfogadja, hogy a többség döntött, és most mindenki aszerint fog szívni, mint ahogy saját győzelme esetén is elvárta volna, hogy mindenki fogadja el az eredményt.

Egy pici felelősségem azért nekem is van a dologban, tekintve, hogy szándékosan érvénytelen szavazatot adtam le. (Egy pillanatra komolyan elgondolkoztam, hogy valóban egy hatalmas faszt kellene a szavazólapra rajzolni, de ezen aztán felülkerekedett az intelligencia.) Tehettem volna többet azért, hogy a Fidesznek ne legyen kétharmada, de nem tettem. És a választási eredményeket látva azt kell mondjam, nem volt rossz döntés. Az elmaradt nagy kormányváltás után a további 4 évre szóló fideszes teljhatalomnál csak egy rosszabbat tudok most hirtelen elképzelni: ha a kétharmadhoz még a Jobbik zsarolásainak is engedni kell. Mert a kettő közül azért mégiscsak a Fidesz a kisebbik rossz.

Hogy most mi fog következni? Ha jól sejtem ugyanaz, mint az elmúlt 4 évben, csak töményebben, elvégre épp most mondta ki a demos, hogy neki ez így pont jó, hajrá Viktor. Aki tisztességesen, értékteremtésből szeretne megélni, annak szar lesz, míg az állam kiapadhatatlan csecsén csüngő, értéktelen, de számukban hatalmas tömegeknek meg heaven. Akinek van önálló elképzelése a saját életét illetően, annak szar lesz, míg az azt az uralkodó kurzus elképzeléseinek megfelelően élőknek heaven. Lehet még többet lopni, lesz még több foci, még több havernek lesz pozíciója, lesz még több mindenre kiterjedő szabályozás, lesz még több nemzeti giccs és önfelmentés.

Magyarország választott és a Fideszt kérte. Csak gratulálni tudok hozzá, miközben azért szép lassan én is előszedem a bőröndöt, hogy kéznél legyen, ha pakolni kell.

Mert egy valami azért biztos: Magyarország egy kicsit még élhetetlenebb hely lesz a jövőben.

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!

214 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gumirocker 2014.04.08. 15:17:36

@Kim Jong il: "belvarosi belterjes biboldo geci".... hm... ezt még nem mondták rám.

Nem.... nem fogok előletek sehova sem elbújni. Dolgozom tisztességgel, fizetem az adót az után, amit megkerestem a munkámmal. Nekem nincs félnivalóm. És neked?

.Gordon Gekko. 2014.04.08. 15:17:40

@Online Távmunkás: 2011hez épest nem hasonlítunk

2010es 'időszakhoz' képest szintén nem hasonlítunk

gumirocker 2014.04.08. 15:18:18

@gumirocker: Na már azon túl persze, hogy nem is vagyok belvárosi, nem is ott születtem.

♔bаtyu♔ 2014.04.08. 15:21:54

Van még egy üzenet. A liberálisokat NEM KÉRTE.

etruszk 2014.04.08. 15:21:57

@.Gordon Gekko.: Sőt, már ott születtek, és ott vékgezték az orvosit is, nem?

.Gordon Gekko. 2014.04.08. 15:28:41

@Online Távmunkás: Te kit nézel hülyének?

Elolvastad azt a fost amit belinkeltél? Rövidítem: KSH szerint többen dolgoznak mint eddig bármikor. Ebből vonjunk le fél milliót, mer csak, és akkor az jön ki amit csak akarunk.

Hogy mér vonnának le benlőle akár 5öt is arra semmilyen forrásuk nincs. Azt sem hangozatják nagyon hogy a magyar lakcímes külföldi munkások mindig is beleszámítottak a foglalkoztatottakba, pont úgy mint mindenhol máshol.

Hehehehe

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2014.04.08. 15:29:08

Az írónak: a képviseleti demokrácia, mint fogalom ... megvan ?

(nagyon az alapokról indulunk, ha jól látom...)

♔bаtyu♔ 2014.04.08. 15:32:53

Ezek a balliberálisok meg vannak arról győződve, hogy az orvos elvándorlás "fideszes" dolog következménye.

Mintha Bajnaival egy svéd modell szakadt volna meg és ment volna át román modellbe.

.Gordon Gekko. 2014.04.08. 15:35:40

@♔bаtyu♔: Abban is reménykedtek hogy majd a 3 millió magyar menekült megnyeri a választást nekik.

Meg egy csomó más faszságban persze semmi sem jött be, és 2018ban sem fog.

lavór 2014.04.08. 15:40:10

@.Gordon Gekko.:

Ne is jöjjön be nekik! A segílyesek se szavaztak az Összefogásra, pedig attól rettegett a jobboldal.
Bár arra is kíváncsi leszek, hogy az ennyire megosztott népet, mint a magyar, hogy osztja tovább a FIDESZ.

.Gordon Gekko. 2014.04.08. 15:44:46

@lavór: a magyar európa legegységesebb nemzete

aki másképp látja az már a peremére szorult, nincs mit tenni

lavór 2014.04.08. 15:46:52

@.Gordon Gekko.:
Aha. Én meg el is hiszem. :D

.Gordon Gekko. 2014.04.08. 15:51:25

@lavór: Érdekel valakit, ha még 4 évig nem fogjátok fel amit előtte se?

Ez külön jó.

ewfuns 2014.04.08. 15:52:42

"a Fidesz, bár számszerűen a szavazatok 50%-át sem szerezte meg, ismét a parlamenti helyek kétharmadához jutott hozzá,"

Picit nem vagy képben. Listán szerzett 45%-ot a Fidesz és ehhez jön még hozzá az egyénikben aratott győzelmek száma. Így jött ki a 65%, ami 2/3. De hát, fő a tényszerű közlés, ugyebár :D

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.08. 15:53:18

@Narancskommunista:

A szó eredeti értelmében valóban az LMP a ballib. De én itt a szó hétköznapi jelentését alkalmaztam.

GONOSZ 2014.04.08. 15:53:51

Ehhez mind jogod van, még akkor is ha akkora barom vagy, mint ami látszik, örülj ennek. Nem lesz mindig így.

.Gordon Gekko. 2014.04.08. 15:54:15

@ewfuns: Ezzel a matekkal a 2010es választás után is elvoltak 2012ig, aztán rájöttek hogy lekéstek 2014ről.

lavór 2014.04.08. 15:55:15

@.Gordon Gekko.:

Na, többen lettem? Mit kéne felfognom, hogy MSZMP utódpártokat szavazgat be a magyar a Parlamentbe az állítólagos demokráciában? Tessék, a kért lehetőséget megkapta a FIDESZ, most nem kell mást tenni, mint bizonyítani. Gond akad bőven, a megoldásokat egyelőre nem látjuk. Az látszik, hogy néhány ember mérhetetlenül gazdag lett. De ezt láttuk az előző koalíció alatt is. Mi is az újdonság a neveken kívül?

Narancskommunista (törölt) 2014.04.08. 16:00:22

@Online Távmunkás:
Az Együtt legelső közvélemény kutatás szerint 10%-ot kapott, majd még jóval előtte 5%-ra estek, pedig még szó sem volt összeborulásról. Én azt mondom, így sem kellett volna az MSZP-nek benyalni, és önállóan kellett volna Bajnaiéknak indulni a választáson, de kétlem, hogy áttörő sikert értek volna el. Viszont ha önállóan indultak volna, 2018-ra lett volna valami minimális esélyük, így nem lesz.

Narancskommunista (törölt) 2014.04.08. 16:01:25

@maxval a gondolkodó birca:
Igen, csakhogy a hétköznapi jelentését rajtad kívül szinte kizárólag Fideszesek, Jobbikosok használják szitokszóként.

Narancskommunista (törölt) 2014.04.08. 16:03:08

Azért kíváncsi leszek, hogy ebben a ciklusban, most hogy már kettő választás után nagyon erős a Fidesz legitimitása, vajon hozzá mernek-e végre nyúlni a szent tehenekhez, vagy tovább folytatódik a populizmus.

.Gordon Gekko. 2014.04.08. 16:06:04

@Narancskommunista: Továbbra is hozzá fognak nyúlni a bankokhoz meg a multikhoz, és tovább csökkentik az állami vízfejet.

eßemfaßom meg áll 2014.04.08. 16:06:17

@Démonmac1: "A választási rendszer átírása, az minden csak nem demokratikus."

Nyilván a te történelemkönyvedből hiányzik az a lap ami arról szól, hogy mit irtak át elsőnek az általad preferált baloldali liberális demokraták 1994-ben a kétharmaduk birtokában pár hónappal az önkormányzati választás előtt. Próbáld megkeresni a választ.

Megvan? Igen, jól látod. pont a választási rendszert.

És azt tudod, hogy mióta követett el alkotmánysértést a parlament a körzethatárok nem átalakítása miatt? 2007 közepe óta.

turista a saját országában 2014.04.08. 16:07:34

@.Gordon Gekko.: "Orbán rendszere legális, de nem legitim! "

Pont fordítva: legitim, hiszen a fidesz választási győzelme legitimálta az elmúlt 4 év minden kormányzati intáézkedését.

De mivel közben szembementek a demokrácia követelményeivel, és megszegtek minden jogállami normát, a rendszer illegális, és amint lehetőség lesz rá, meg kell semmisíteni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.08. 16:12:11

@etruszk: Angliában, Németországban és Svédországban megszokott dolog, hogy a háziorvosi ügyeletet magyar orvosok adják...

.Gordon Gekko. 2014.04.08. 16:18:30

@turista a saját országában: Csak azért dobtam be ezt a Gyurrrcsányi faszságot, háthavamali hülye ráharap...:DDD

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.08. 16:21:48

@Narancskommunista: A legelső, 10% feletti közvéleménykutatás után jött az a nyílt levél, amit említettem és azután esett a népszerűségük 5%-ra.

turista a saját országában 2014.04.08. 16:24:51

@.Gordon Gekko.: Figyelmesen olvasok, az ilyesmin rögvest megakad a szemem. Ha GyF mondta, ha más, ez így hülyeség. Az viszont nem, hogy az orbáni rendszer illegális.

Makkasz 2014.04.08. 16:27:37

Ez nagyon korrekt think-tank, elnezest hogy korabban bantottalak. Jo iras!

KovA 2014.04.08. 16:31:37

"előszedem a bőröndöt, hogy kéznél legyen,"
"Magyarország egy kicsit még élhetetlenebb hely lesz"

El lehet ballagni, barátom.
Ne csak a szád járjon, hangember !

szekertabor · provo.blog.hu 2014.04.08. 16:48:25

Érdekes, hogy a választások vesztesei (akár Fidesz, akár MSZP kormány van hatalmon) mindig a választási rendszert kárhoztatják, amiért a legnépszerűbb párt a szavazati arányokon felül nyer mandátumokat. mintha a mérleg egyik oldalán állna a győztes, a másikon pedig mindenki más politikai nézeteitől függetlenül. Pedig nézhetnénk ezt másképpen is.

Például nézzük meg, mennyi szavazatot szerzett idén a baloldal (és most nagyvonalúan ide sorolom az LMP-t is), és mennyit a jobboldal. Az egyszerűség kedvéért (mivel a listás és egyéni szavazatok aránya közel azonos volt) most csak a listás szavazatokat nézem. Baloldal: 31,5%, jobboldal:64,4%, kiesők: 4,1%. Ebből két dolog biztosan kiderül: az ország a jelenlegi választási rendszernek köszönheti, hogy a szilárd parlamenti többség érdekében a Fidesz nem kényszerül koalícióra lépni a Jobbikkal, és hogy a "baloldal" abszolút esélytelen az önálló kormányzásra.

Kiváncsi vagyok, mit irkálnának össze a fideszfóbiások, ha szélsőségesen egyenlő szavazatarányokkal a baloldali jelöltek minden egyéni körzetben 34%-ot, a fideszes és jobbikos jelöltek pedig 33-33%-ot szereztek volna, és így mind a 106 egyéni mandátum a baloldalé lenne. Jól megérdemelt népakaratról zengenének netán?

Tessék tudomásul venni, hogy az ország stabilitását veszélyeztetné, ha a választásokon győztes párt(ok) nem tudnának szilárd többséggel kormányt alakítani. Kis szavazatkülönbség esetén a vesztes fél talán okkal érzi méltánytalannak, hogy szegény embert még az ág is húzza, de idén korántsem ez történt.

kvadrillio 2014.04.08. 16:51:36

Lyukas az internet, változtasson jelszót!
Index
2014. 04. 08. 13:39

Kritikus biztonsági sebezhetőséget fedeztek fel OpenSSL nevű szoftvercsomagban, amit nagyon sokan használnak az internetes kommunikáció titkosítására. Egy memóriakezelési hiba miatt támadók hozzáférhetnek érzékeny adatokhoz, és állítólag a szerverek által használt titkosítókulcsokhoz is. Az adatokat a kriptográfiai szoftverek sokszor a memóriában tárolják: például felhasználóneveket, jelszavakat.

A hivatalosan CVE-2014-0160 sorszámú biztonsági hibát a Google kutatója, Neel Mehta fedezte fel: képes volt 64 kilobájtnyi memóriatartalmat kiolvasni egy szerverből. A mostani hiba mindenképpen súlyos: nemcsak a szervereken kell frissíteni (már elérhető javítás), de érdemes a felhasználóknak is jelszavakat változtatniuk.

Az érintett OpenSSL 1.0.1 és 1.0.2-beta verziók alapértelmezettek több Linux-disztribúcióban, és a rájuk épülő webszervereken, ezért a web jó nagy rész érintett lehet. A webszervereket ezen az oldalon lehet tesztelni.

AZ INTERNETET MEG KELL SZÜNTETNI !
EDDIG IS MEGVOLTUNK NÉLKÜLE, EZUTÁN IS MEGLESZÜNK !

lavór 2014.04.08. 17:15:57

@kvadrillio:
Rettegj! Minden titkod napvilágra kerül. A bankszámládat nullázzák!

bölcsbagoly 2014.04.08. 17:27:00

@szekertabor: vedd figyelembe azt is, hogy a kompenzációs szavazatok egyértelműen a veszteseknek jók! ugyanis az mszp pl. 96 jelöltje szavazatait csatolhatta a listásokhoz, mig a Jobbik és az LMP meg 106-ét! Eközben a fidesz csak 10-ét+ a megnyertek plusz szavazatait! Ezért csalók a listás szavazatok hasonlitgatása.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.08. 17:39:41

"Csak gratulálni tudok hozzá, miközben azért szép lassan én is előszedem a bőröndöt, hogy kéznél legyen, ha pakolni kell."
Ajvé! Nem menj el, mert akkor összeomlik a gazdaság, megdöglünk mind! :D

lavór 2014.04.08. 17:55:03

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!:
"mert akkor összeomlik a gazdaság, megdöglünk mind! :D"
Csak idő kérdése. Sürgessétek csak a véget.

2014.04.08. 19:13:42

És ahhoz mit szólt a blogíró amikor 1994-ben az mszp-szdsz koala szintén összesen 50%-ot sem szerezve nyert 72%-os parlamenti többséget?

BKV reszelő 2014.04.08. 20:09:58

@dr kíváncsivagyok: Azok csak itthon piacképesek. Külföldön verseny van.

BKV reszelő 2014.04.08. 20:11:55

@kvadrillio: Akkor nem ide kell írkálni, hanem a t-home üfszolgálatnak egy lemondó levéllel jelzed az igényt és ők kielégítenek. Közben a CÖF békemenetet szervez a (h)arcostársakból. :)

csakférfi 2014.04.08. 20:54:23

A posztíró megsértődött ,az összes magyart lehordja a sárgaföldig.Magyarul azért gúnyolja ki a saját szülőhazáját mert nem az ő gondolatvilágának köszönhetően alakult a választás.
nyilván ezek szerint ő a kisebbséghez tartozik aki nem hajt fejet a többség akaratának.mivel ez a demokrácia alaptétele.E nélkül nincs demokrácia.javaslom neki hogy nyugodjon meg .Azért mert neki nem tetsző párt nyert ekkora többséggel még nincs vége az államnak.Éppen csak azok kezébe marad a hatalom akik eddig is kormányoztak.Én sem szeretem ezen párt vezetőjét,sőt magát a pártot sem.Azért nem ítélem el az egész országot.Az hogy ki hogyan és mennyit "lop".Saját benyomás.mivel minden hatalomhoz jutott ember a saját katonáit hozza anyagi előnybe.Azért hogy bebiztosítsa magát ha rosszul alakulnának a dolgok.Ettől még élhető az ország.Igaz nehezen .Külföldön jobbaknak ítélem meg az anyagi gyarapodás esélyeit én is.javasoltam is a tini fiaimnak tanuljanak és menjenek ki külföldre.Tettem ezt akkor amikor az LMP félreütötte a feléje nyujtott baráti kezet.Ez nem most volt hanem tavaly.
ne a magyaroknak összességében köszönje ezt a választási kétharmadot ,hanem a kompromisszum hiányának az ellenzék részéről.
Vagy felejtse el hogy magyar és menjen külföldre.Nekem nem fog fájni.
Esetleg szedhetne gyógyszert is és akkor itthon maradhatna.
:)

HardTuri (törölt) 2014.04.08. 20:58:23

te barom azzal hogy nem szavaztál saját magad alatt is vágod a fát! bírom ezeket az aláírás nélküli cikkeket fasza bátor mókus vagy.

béla a görög (törölt) 2014.04.08. 20:58:43

Van 2 millió agyamputál fidesz zombi akinek ha elviszik a fél nyugdíját (mondjuk nyugdíjasét) MANYUPját, trafikját, takszövtulajdonát - lassan a házát és bármely más tulajdonát akkor is a Fideszre szavaz. Ha azt mondják kell a hazának még ő fogja felajánlani.
Merthogy ezek között a szavazók között ilyeneknek is kellett lenni.
Igazából leszarnám, hogy egy hívő hogy adja fel mindenét - de azért engem hagyjon ki a hülyeségből...

2/3-ilag - szerintetek hány képviselő van kilóra megvásárolva/megzsarolva ha arra van szükség. (3-4?)

Hende gyerek 7 illerve a hivatalos zárás előtt honnan tudta az eredményt?
(Hogy lehet valaki ilyen irdatlan sötét és a maffiát már ez sem zavarja?)
Fideszesek mért nem vonulnak fel őrjöngve hogy 'Elkúrtúk' 'Nem kicsit, nagyon' 'Ilyen böszmeséget még nem csináltak Európában, hogy választási csalást facebookra posztoltak'

sírjatok 2014.04.08. 21:14:31

@lavór:
1. Ez a statisztika azt mutatja, hogy ma az elvándorlást tervezők pont annyian vannak, mint pl. 2005-ben, mikor tombolt a demokrácia, nem volt ez a véres fasizmus, mint ma.

2.
"Az említett kutatás eredményei arra is rávilágítanak, hogy a migrációt tervezők csupán egy része tekinthető igazán komolyan tervezőnek. "
Hja.

3. Tessék egy igazi statisztika, nem ilyen "tervezi" meg "elképzelhetőnek tartja" maszlag:
www.indexmundi.com/g/r.aspx?c=hu&v=27
Eredmény: Magyarországra többen vándorolnak be, mint innen ki.

4. Nem erre szavaztatok EU csatlakozáskor? Lehet már Bécsben cukrászdám, most jöttök rá, hogy ha ott nyitok cukrászdát, akkor nem Magyarországon lesz? Mi ez a sírás? Ezt akartátok, gyerekek!

5. Ha esetleg többen is vándorolnak el ma, ez biztos nem azért van, mert egy csomó országnak csomó ideig volt munkavállalási tilalma, amik mostanában jártak le, hanem a vérorbán személyesen kergette el őket kereplővel. Ja kérem, nyilván.

Annyira szánalmas ez a folyamatos sírás...

Anselmo 2014.04.08. 21:17:08

Kíváncsi vagyok, ugyanezt írta volna-e a blogger, ha nem a fidesz, hanem az összefosás nyer. mert eddig az volt a szöveg, hogy ezek úgyis mind egyformák. Ebből arra következtetek, hogy nyilván nem ünnepelne a blogger úgy, ahogy én most ünneplek :)

lavór 2014.04.08. 21:26:35

@sírjatok:

Na ja, az ide érkezők egyik fele táborokban tengődik az adófizetők pénzén, a másik fele tovább áll fejlettebb és jobban fizető országok felé. Ettől függetlenül emlékeim szerint már Gyurcsányék alatt elhangzott, "El lehet menni innen!". Az őt követő kormánynak is csak annyi esze volt, mint neki. De sebaj, biztassátok csak az embereket a távozásra, jó lesz nektek. Én meg továbbra is nagyon jól fogok szórakozni rajtatok. Nyafogtok a kevés aktív befizető miatt, ők mennek el előbb. Nem baj, majd hitelből lehet fizetni a béreteket, nyugdíjatokat... Ja, mint Gyurcsánynál...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.04.08. 22:20:10

@lavór: nagyon tetszik neked ez az eltartas tema. a fenti felveteshez mit szolsz, miszerint az itt menekulest fontolgatok a "gazdagok" berjovedelmenek adoemelesere szavaztak, mig a valasztasi eredmennyel elegedettek a berjovedelmek adojanak altalanos csokkentesere?

2014.04.08. 22:36:24

@mézesmackócskácska: el kéne már felejteni örökre ezt a borzalmas "lábbal szavazott" kifejezést. Nem tudom, ki találta ki, de szívesen agyonbasznám egy csákánnyal. Mindig az jut eszembe róla, hogy nagy, vastag, büdös görbe lábujjak merednek az ég felé, hogy szavazzanak. NE!!! Amúgy a nicked sokmindent megmagyaráz.

2014.04.08. 22:37:08

Mindamellett hogy a cikk lényegét tekintve egyetértünk (szégyenteljes szavazási eredmény) tisztelettel megkérdezném a cikkírót, mi a fasz baja van a jobbikkal. Az első, és egyetlen párt, ami felkavarta a negyedévszázados langymeleg pisit, reményt ad a változásra, persze hogy hazudnak róluk úton útfélen a szerencsétlen honpolgárnak, hadd fosson egy kicsit. Kedves cikkíró, gondolkozz már az agyaddal! Ugyan mostmár nincs semmi tétje a dolognak, megint megnyertünk újabb 4 év helybetopival kevert szopást, de 2018-ra próbálj tisztába kerülni a dolgokkal.

turista a saját országában 2014.04.08. 22:44:41

"Aki tisztességesen, értékteremtésből szeretne megélni, annak szar lesz, míg az állam kiapadhatatlan csecsén csüngő, értéktelen, de számukban hatalmas tömegeknek meg heaven. Akinek van önálló elképzelése a saját életét illetően, annak szar lesz, míg az azt az uralkodó kurzus elképzeléseinek megfelelően élőknek heaven."

Tehát 40 ezerből szerinted is meg lehet élni? De jól megy a közmunkásoknak szerinted.

Monsieur 2014.04.08. 23:51:21

értem hogy ez egy elkeseredett írás akar lenni,épp ezért zavar hogy ellentmondást találtam benne..ha óriási tömegeknek lesz heaven - ahogy írod,akkor miért élhetetlen.? ez legfeljebb azokra nézve lehet kiábrándító akiket zavar az egykori "szocializmusból" ismerős egyre több elkeserítő analógia.
Viszont nekik-nekem is-vigyorgó ábrázattal vágják már most mindenféle fórumokon az arcukba hogy el lehet menni..akkor hol itt a baj.?

2014.04.09. 01:00:46

@mézesmackócskácska: te is egyenlőzöl? mi van ma, meg kell nézzek egy szótárat lehet változott a hivatalos definíció csak én nem kaptam meg a memót...

Azt viccesnek tartom, hogy aki szavazott az mind buta és tolvaj. Valójában meg kellene sértődnöm de aki ilyesmivel 'érvel' az nagyon buta ember lehet, inkább faszt kellett volna rajzolj, az sem rosszabb.

Huncutkukac (törölt) 2014.04.09. 01:07:09

"a további 4 évre szóló fideszes teljhatalomnál csak egy rosszabbat tudok most hirtelen elképzelni: ha a kétharmadhoz még a Jobbik zsarolásainak is engedni kell. Mert a kettő közül azért mégiscsak a Fidesz a kisebbik rossz."

A poszt elejét olvasva, at hittem, hogy végre itt az első értelmes, cinizmussal és kellő szarkazmussal átitatott írás arról, hogy mi is történt itt vasárnap!

De a fenti idézetnél elakadtam.

Először is:
Kikérem magamnak - és a majd' 1 millió szavazópolgár nevében -, hogy ismét a Jobbik kötelező szidása és az esetleges kormányra kerülése az egyetlen "érv" arra nézve, hogy miért jobb a következő 4 év végigasszisztálása a Felcsúti törpe és bandájának meggazdagodásához, és az ország további elszegényedéséhez!

Inkább valódi észérveket hoznál fel arra nézve, hogy miért rosszabb a Jobbik, mint a Fidesz.

És hanyagoljuk azokat a PC-korrekt és kötelező lózungokat, hogy Jobbik "náci, fasiszta, zsidógyűlölő" etc. etc. párt, mert nem az!

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.09. 01:43:12

@béla a görög:

"akkor is a Fideszre szavaz."

Kivéve, ha tudná, amit nem tud: ha ismerné Lázár-Sánta történetét a trafikmutyiknál (haver megírta a törvényt, totál kusza az ügy, ebből még hivatali visszaélés, közokirathamisítás, bármi kijöhetne), földek ellopása a haveroknak, Rogán Antilop érdekes százmilliói, Papcsák, Kósa, Garancsi offshore milliárdjai, hadd ne soroljam, Simicska, áááá:)))

Azt lehet látni, hogy ahogy Orbán szétkúrta a "függetln" médiát, azzal mindent vitt. És ez ellen ugyan tényleg erőteljesen megpróbált fellépni az EU, de ez így lófasz.

Ja, és még a Fideszesek rinyáltak, hogy geciEU, támadja a szabad magyar napóleonkát:))

Itt a példa, hogy hová vezet, ha kommunista filmhíradókkal uralják a médiát, bárki. Mondjuk ezt már Hitlerék és a kommunisták óta tudni lehetne, hogy a legnagyobb fegyver - és úgy is kellene fellépni azok ellen, akik ezt ilyen mocsokfidesz-patkánymódra szétbarmolják.

Rogán százmillióiról például nem is hallottak a kétmillió segghülyék:)

Na mindegy, Anglia most kimondta a frankót, mert ők azért tudják mi a demokrácia: ahol ilyen tetűfos köcsög hatalom ki tudja építeni a mocsokmédiáját, és ezt az EU nem tudja kontrollálni (pluralizálni), abban az EU-ban egy Angli-féle demokrácia veszélyben van.

valódivélemények (törölt) 2014.04.09. 02:09:31

Jó lenne egyszer nem a Konrád-Heller brigádtól tájékozódó fizetett sajtómunkások hazugságait tálalnák itthon külföldi véleményként, hanem akár az ilyen cikkekhez hozzászóló külföldi kommentelők véleményét.
Akkor kiderülne, hogy külföldön nem lenéznek minket Orbán miatt, hanem egyenesen irigyelnek, tisztelnek és össze tennék a két kezüket egy saját Orbánért.

Jó példa erre a hétfői Die Welt förmedvény alatti német hozzászólók, akik kivétel nélkül mind Orbán-pártiak.
www.welt.de/debatte/kommentare/article126655384/In-Ungarn-kann-es-jetzt-ungemuetlich-werden.html

tom:
Gratulálok Orbán úrnak!

Volker Dirk Hiller:
Ez a cikk megint egy jó példája annak, hogy a sajtó és a közvélemény köszönő viszonyban sincs egymással. Kényelmetlen?(utalás a cikk címére) - legfeljebb az EU számára.

Karl-Ernst v Hallmackenreuther > Volker Dirk Hiller:
A vélemények mind Orbán pártiak, min vagy úgy felháborodva?

kietz > Karl-Ernst v Hallmackenreuther:
Szerinted ez a cikk Orbán-párti? Olvastál egyátalán Orbán-párti cikket a sajtóban?

Karl-Ernst v Hallmackenreuther > kietz
Úgy értem a kommentek, a közvélemény Orbán-párti, nem a cikk.

Fritz > Karl-Ernst v Hallmackenreuther
Jaj ez csak 'összeesküvés-elmélet', erre te tönkreteszel mindent. Ráadásul tényekkel :)

Fred1999:
A magyarok bátor és büszke nép, akiket nem lehet elnyomni. Olyan utat választanak maguknak, amilyet akarnak, akár tetszik az EU-nak, akár nem. Tanulhatnánk tőlük.

G. Weinelt:
Gratulálok a magyaroknak

vendég:
"Magyarország kényelmetlen lehet"(idézi a cikk címét)....kiknek? Valószínűleg csak Brüsszelnek, Martin Schultznak és Barrosonak. Május 25.-én (EP választás)küldjük el őket!

IB:
A baloldali propaganda ellenzi, hogy az európai emberek maguk döntsenek az identításukról és az értékekről. Hangos nemet a szocialista beetetésre! Itt az idő, hogy Németországban is megváltozzanak a dolgok.

Lex Luthor:
Orbán sokat tesz a magyar emberek érdekeiért ezért mindig újraválasztják. És mivel ezért a mi EU vezetőink állandóan besározzák, számomra világos, hogy valószínűleg jól csinálja amit csinál. Orbán a kevés, ha nem az egyetlen igazi demokrata az EU-ban.

Hawe: Magyarország szerencsés - csak gratulálhatunk a kormányának és a választóinak.

Tom Vander:
Mit jelentsen az, hogy "az EU nem fogadhatja el"? Puccsot robbantanak ki és megbuktatják a kormányt? Demokratikus szavazás volt. Ha arról döntöttek volna a magyarok, hogy kilépnek az EU-ból, azt is kötelessége lenne elfogadnia az EU-nak. Ez a szép a demokráciában.

gassst:
HATALMAS ÉLJEN a bátor magyar embereknek!

mgladbacher:
A magyarok már másodszor választották meg nagy többséggel Orbánt az ország élére, erre EU-s vezetőink nehézségekről beszélnek.
Milyen demkokraták ezek?

Sheldor_der_Eroberer:
Gratulálok Orbán Viktornak a választáson elért eredményéhez!

Dr. Acula:
Mitől lenne "kényelmetlen"? A magyarok mindent jól csináltak, de jellemző: mindenki aki szembemegy az EU-s őrültségekkel, az mindjárt szélsőjobboldali.

Bastasta:
A ma este 7 órás híreket 10 másodpercig tudtam nézni. Amint meghallottam a jobboldali populista kifejezést, nyúltam a távirányítóért és elkapcsoltam a ZDF1-ről. De a többi csatorna sem volt különb. Hagy döntsem el én, hogykit tartok jobboldali, baloldali vagy EU-s populistának, vagy akárminek.

Herbert Frahm Jr.:
Csodálom ezt a bátor apró magyar nemzetet, ahol a többség nem hajlandó behódolni a nyomásgyakorlásnak és az EU-s elnyomásnak. Én ezt úgy hívom nemzeti büszkeség és szabadság és őszintén úgy gondolom, hogy a magyarok valódi európaiak.

A vörös-zöld baloldali demokratát mindig olyan nagyon a szabad választások és népszavazások mellett kardoskodnak, de ha véletlenül a nem nekik megfelelő eredménnyel végződnek, akkor egyből hangosan kiabálnak és csalást gyanítanak.
A magyarok nagy része ismét olyan kormányt választott egy szabad választásokon, amelyik a nemzeti érdekeket az EU-s érdekek elé helyezi. Semmilyen kivetnivalót nem tudok ebben észrevenni. Én is Orbánt választanám ezerszer inkább, mint egy szocialistát vagy egy kommunistát.

Wahler:
Orbán a népéért és az országáért dolgozik, ezért nyeri a választásokat. Jó lenne, ha itt Németországban is lenne egy ilyen valaki.

Szaudi Herceg 2014.04.09. 02:12:54

Majdnem azt írtam, hogy kár volt idöt pazarolni egy ilyen posztra, hacsak nem fizetett bértollnokkal állunk szemben. De engem végül meggyözött az ész-érveivel. Ugyanis... hogy nyerhet olyan, aki munkahelyet teremt, hát hülye ez, ki a f@sz akar itt dolgozni, a posztoló biztos nem. Beszarás az is, hogy olyan kormányozzon tovább, aki adósságot csökkent... követeljük vissza Medgyessyt, Gyurcsányt, Bajnait, Kókát, mindenkit, aki képes nyolc év alatt 8000 milliárd forint államadósságból 22000 milliárdot csinálni! Támasszuk fel Horn Gyulát is, adjuk mellé Kunczét, csinálnak ök mindent csak nem közbiztonságot. Jöjjön vissza Magyar Bálint, ö majd diplomát ad a vízvezetékszerelöknek és a levélkihordóknak is, rögtön az emelt szintü 8 általános mellé.
Lehet jobb lenne tényleg, ha a posztoló fogná a koffert és Tel-Avivig meg se állna...

kosztarovics bácsi 2014.04.09. 05:17:55

És, ha az összefosás-elvtársaid nyertek volna-kedves irogató-akkor minden ok lenne ugyi? Nyugodj bele, a büdös bolsik nélkül is van élet e honban. Hogy is mondta gyurcsótány hevered? El lehet innen menni...

kistukesz 2014.04.09. 05:37:12

Hogy is van a mondás?

"Gyáva népnek nincs hazája!"

A butának meg Orbán a gazdája!

midnight coder 2014.04.09. 06:15:02

@kistukesz: Miért is ? Amit Orbánra rosszat el lehet mondani, az kb. tízszeresen igaz a kleptokratikus ellenzékre is. Orbán még mindig a kisebbik rossz.

lavór 2014.04.09. 06:21:36

@droid_:
Miért, nem tarjuk el őket?

De szerinted az érintettek például a letelepedést fontolgatják?
index.hu/belfold/2014/04/05/egy_fideszes_elmondta_hogyan_tartanak_csongradban_rabszolgakat/

Ó, szegény "gazdagok", mindjárt kalapozni kezdek nekik. Már alig bírják kifizetni a 300 millás kéglik rezsijét, ugye? Nem érdekel gondolom mások nyomora, "Annyit érsz, amennyid van" - mondogatod magadban kedvenc idézetedet... Nem baj, majd 15 perccel később kötöm be neked az infúziót. A nyögdécselésed meg engem nem fog érdekelni. Tudod, nem mindenki szenilis és elvakult.

bölcsbagoly 2014.04.09. 06:47:21

@Szaudi Herceg: na ja , de akkor miből élne meg ott? pincéreskedésből, mint egyes celeb társai? mert túlokosokra nincs ott szükség!

LÁSZLÓ 2014.04.09. 06:50:34

Na végre nyugi lessz 15-20évig.

Addigra a libás a kisszadesz,a komcsik eltünnek.

Nagyon, nagyon szoros mecs volt./ 10 : 1/ és vége.

gigabursch 2014.04.09. 07:06:44

Most ezt a mantrát fogjuk hallani/olvasni a következő négy évben?

Tetszettek volna valami értelmes programot összeeszkábálni.

Az ugyanis nem program, hogy egy rakat selejtet egy pártszövetségbe tömörítünk.

Az meg nem érv, hogy a Fidesznek nem volt programja. A szavazó többség őket választotta. Ez van.

A Jobbik és az LMP csinált programot, egyébként szokás szerint szerintem jó programot csináltak mind a ketten, legfeljebb kevesen olvasták el. Azokból lehetett választani.

Amit Fodor Gabriella és társai műveltek az nem választási program volt, csak szájtépés.
Bele kéne már nézni abba a tükörbe (és el kéne hallgatni...).

midnight coder 2014.04.09. 07:06:46

@lavór: Szerintem te mindenkinek 15 perccel később kötöd be. És ez kb. igaz az egész magyar egészségügyre. Az utolsó szocialista nagyvállalat, ami úgy működik mint hajdan az egész rendszer - ez az egyetlen hely ahol magasról le van szarva a vevő aki eltartja a céget - azaz a beteg. Cserébe jó szarul is kerestek, de az nem vigasz annak aki a karmaitok közé kényszerül.

lavór 2014.04.09. 07:13:17

@midnight coder:

No, mi fáj? Talán az, hogy milliárdokat vontak ki a kormányok az egészségügyből? Fáj tőle a buksid? Nem baj, majd egyszer elmúlik, csak sokat nézd a tévét. Na de nemsokára itt a megváltás neked is, lesz menekült nővér meg orvos, majd lerajzolgatod nekik hol és mi fáj. Kézzel, lábbal elkommunikálgattok, míg le nem kell vágni az üszkösödés miatt. :D Közeledik már az Ebola is Európához... Trópusi betegségek is jönnek. Jól fogod magad érezni. minden nap ajándék lesz életedben.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.04.09. 08:02:00

@lavór: szoval nem erzel ebben semmi ellentmondast. ugy gondolod, hogy a sajat berjovedelmuk nagyobb reszet megtartani akarokat tartjak el a masok (a "gazdagok") berjovedelmet megkurtitani akarok. erted, ber. amit a munkaert kapnak.

(a szemelyes megjegyzesedre csak annyit valaszolok altalaban, tehat nem konkretan a te szemelyed ellen, hogy azoknak, akik politikai vagy egyeb sertettsegbol egeszsegugyi dolgozokent szandekosan rossz ellatast nyujtanak, en egyszeruen csuklobol levagnam mindket kezuket).

midnight coder 2014.04.09. 08:07:05

@lavór: Az egészségügy a milliárdok kivonása előtt is szar volt. Volt alkalmam a főbérlőmmel találkozni az intenzív osztályon még a halála előtt. Üvöltött, miközben a nővérke a körmét lakkozgatta.

Azóta én is megfordultam ilyen helyen. Alapvetően itt is megvan a hierarchia: a tápláléklánc tetején az áll, akinek orvos rokona van, vagy ő maga is az. Aztán jönnek a fiatalok és az értelmiségiek. Az alján pedig a magatehetetlen csóró kisnyugdíjas.

Ez alapvetően nem pénzkivonás kérdése. Az egyes intézményeket privazizálni kellene. De nem a biztosítókat ahogy a szocik akarták: ettől csak még embertelenebb lenne a rendszer, mert csak annyi történne, hogy az egyes biztosítók megpróbálnák még lejjebb vinni a költségeket a szolgáltatás rovására.

Az egyes egészségügyi intézményeket kell privatizálni, plusz az ellátás utáni térítést kell úgy megemelni hogy megérje csinálni az üzletet. Ezzel párhuzamosan viszont a beteg oda vigye a TB pénzét ahol jó ellátást kap. Innentől kezdve az intézményeknek elemi érdekük megfizetni a jó orvost és nővért, és kirúgni a pályaalkalmatlanokat.

lavór 2014.04.09. 08:07:40

@droid_:

Érdekes módon minden réteg a saját bérjövedelmét tartja a legfontosabbnak. Egy lényeges kérdés van: mennyiből is kurtítunk?

(A politikusok csuklóját nem vágnád le?)

rozsé drazsé 2014.04.09. 08:09:08

@csakférfi:
Yeah! Bírom ezeket a balos demokratákat. HA nem nyernek, abból azt a következtetést szokták levonni, hogy itt mucsa van, meg antiszemitizmus, ezért kapkodnak az útlevélért meg a bőröndért. Ellenkező esetben meg döngetik a mellüket és az ország népe bölcs és megfontolt. Na ezek aztán a demokraták!
Nekem már az is gáz, hogy valakik kisajátítják azt a kifejezést hogy demokrata, demokratikus pártok. Mi ez a fszság? Legalább akkora fszság, mint az, hogy az egyik magyar és nemzeti elkötelezettségű, a másik meg nem. Csak ettől a balos meg mer sértődni (2004.12.04. után is), a jobbos meg ne sértődjön meg, ha őt nem tartják demokratának. A balosnak mindig igaza van! (Csak mostanság senkit nem érdekel)
Jelzem, hogy a baloldalnak le kellene számolnia ezzel a felfogással, mert nem vezet sehova. Az antiszemitizmussal, rasszizmussal vádaskodni a Jobbikot erősíti, a demokratikus mivoltot kisajátítani pedig a Fidesz tábort zárja össze "csakazértis" jelleggel.
Esély volna rá, hogy ha az egyik fél kevéssé militáns, akkor a másik fél is kompromisszumkészebb. De hát Gyurcsánnyal ez is nehéz lesz. És Orbánnal se könnyű, ismerjük el.

lavór 2014.04.09. 08:11:34

@midnight coder:

Igen, ehhez hasonló elméleteket olvasgatok huszonéve...
rengeteg okos, tanult ember "reformációkat" iktattak a már amúgy is szar rendszerbe, amivel még szarabb lett. De majd a következő 4 évben biztos jobb lesz. Mondjuk kifizetik végre a köz és rezsitartozásaikat a kórházak.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.04.09. 08:16:23

@lavór: hat nekem nem ugy tunik, hogy mindenkit a sajat jovedelme erdekelne. pl te is a maset szamolgatnad nem? ("mennyiből is kurtítunk?")
de ennek persze mar egyre kevesebb koze van az eredeti kerdesemhez.

_B_ 2014.04.09. 08:22:16

Most fog visszaütni az, hogy 4 év alatt szépen behúzták a gazdasági kéziféket. Kicsit félek attól, ami jön, de azért már nem lehet az emútnyócévet okolni. Én azért próbából megnézem volna egy jobbikos kormányzást. 4 év alatt sehogy sem tudnák úgy szétlopni az országot, mint a Fidesz, még nem eresztettek mély oligarcha-gyökereket. És számon lehetne kérni rajtuk a rendrakást, mert arra viszont igény vóna. Igazából a közbiztonság lesz a következőnégyév legkomolyabb szőnyeg alá söport problémája.

lavór 2014.04.09. 08:23:12

@droid_:

Nem számolgatom másét, de tök mindegy.
Ha úgy érzed, hogy a mostani helyzet rendben van, hát lelked rajta. De tételezzük fel, megszűnne az egykulcsos adózás (engem speciel rosszul érintene), téged az érintene? Nem lázadoznál ellene?

shwarcz bácsi 2014.04.09. 08:32:49

A fideszt választások útján NEM LEHET leváltani. egy, mert ezt a választási rendszert úgy készítették el, hogy ne tudjanak veszíteni és, mint a mellékelt ábra mutatja, lehet 2/3os többsége a 199fős parlamentbe, 133 mandátummal.
kettő, meg soha nem fogják átadni a hatalmat. aki mást gondol, annak fogalma sincs a fidesz valóságos politikájáról és céljairól.
Ha változást akarunk emberek, fel kell kelni a fotelekből.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.04.09. 08:35:30

@lavór: akkor nyilvan felreertettem a kerdesed, meg a 300 milliozast is, mert az valojaban nem masok jovedelmere vonatkozott, hanem a sajatodra.
ez a feltetelezes kozelebb vinne a fenti, altalam velt ellentmondas feloldasahoz?

lavór 2014.04.09. 08:40:30

@droid_:
Aha. Nálad 2 szint létezik, minimálbér és 300 millió. Értem. Már csak az a kérdés, hogy te is annyit érsz, amennyid van?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.04.09. 08:44:07

@shwarcz bácsi: Ez hülyeség. Azért nem váltják le, mert nincs életképes alternatíva. Csak az egykori MSZMP szilánkjai, és annak leszármazottjai keringenek még a szarfazékban. Egyesek meg néznek bociszemekkel: DEJAZEMBEREK NEM MENEK EL VÁLASZTANI!!! Tényleg? Osztán' szerinted miért nem?? Nem kell hozzá pedig nagy ész...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.04.09. 08:51:07

@lavór: ezt nem tudom, mibol sikerult levezetned, nalam a "gazdagok" idezojele eppen ezt a gondolkodast hivatott kifigurazni.
de mivel folyamatosan mas tema kerul szoba (figyeled, milyen finoman fogalmazok, nem irom azt, hogy terelsz), a ki-kit-tart-el kerdest (ami szamomra szinten kifigurazando), kenytelenek vagyunk fuggoben hagyni.

misiapu71 2014.04.09. 09:26:49

tessenek elmenni szavazni . egyébként meg magyarországon mindenki mindenkinek hazudik .

micsoda? 2014.04.09. 09:28:21

Megint olyan lesz külföldön megszólalni magyarul, mint az azeri ügynél. Hőbörgünk, tüntetünk, adók tömkelege, mély szegénység, egészségügyi kiszolgálás a béka feneke alatt, stb. aztán tessék, fölényes győzelem akik ellen háborogtunk. Nincs tartásunk, és ez nem pozitív tulajdonság. Elkeserítő!

Netuddki. 2014.04.09. 09:43:41

"Egy pici felelősségem azért nekem is van a dologban, tekintve, hogy szándékosan érvénytelen szavazatot adtam le."

Akkor mi a faszt picsogsz itt?

blackwall 2014.04.09. 09:50:11

@Behajtó70: Neked az miért jó, hogy az állami pénzek Simicskánál landolnak? Komolyan kérdezem, hogy neked (és nekünk magyaroknak) ebből milyen hasznod (hasznunk) származik? Neked miért jó, hogy egy állami beruházás 15-20%-kal többe kerül, mint kéne és hogy ez az extra pénz nem a magyar gazdaságba folyik vissza, hanem pár család osztozkodik rajta?

Ideális esetben egy állami beruházásnál a következőknek kéne teljeseülnie függetlenül attól, hogy hol van a nyertes cég központja:

1. Adott munkát a lehető legolcsóbban végezze el. Ezaéltal több marad az álamnak egészségügyre, oktatásra, etb.
2. Minél több magyar embernek adjon legális munkát. Ezáltal legalább részben visszafolyik valamennyi a beruházási pénzből a költségvetésbe adók formájában, plusz nő a foglalkoztatottság
3. A prfitot lehetőleg itthon fektesse be, hogy még több munkahely legyen.

Szerinted ezekből Simicska melyiket teljesiti? 1. Nálunk drágább egy kilométer autópálya, mint Németországban, miközben a munkaerő fele annyiba sem kerül, 2. Na, ezt lehet, hogy teljesiti, bár az épitőipar nem a legálisan foglalkoztatottak tömegéről hires, 3. A profit a pártkasszában meg néhány családnál landol, mi meg kapunk egy kis csontot rezsicsökkentés cimén.

Tehát pár száz magyar nagyon jól jár. A többi meg le van szarva. De legalább Simicska magyar. Ezt te most komolyan jónak gondolod? Ehhez csak gratulálni tudok.

És tudom, az mszp is a saját haverjait etette, amig kormányon volt. Kapják be ők is.

KovA 2014.04.09. 10:36:57

@lavór:
:-) Mondjuk nekem van 4 gyermekem, de attól a probléma még súlyos probléma. De volt itt már világháború is kettő.
Nem én számítok.
A közösségnek azonban ideje rádöbbenni a szabad(ember)kereskedelem nem kiegyensúlyozott voltára és felhagyni azzal a hülyeséggel, hogy egy nyomorult ország véren és verítéken neveljen és képezzen utánpótlást a gazdagabb közösségeknek.
Eleve ostobaság és luxus évi 50000 embert felsőoktatásba beiskolázni (inkább munkanélküliség elől menekíteni), amikor egy évjárat (ami kb. megfelel az évente születő gyermekek számának) 90000 és azokban az országokban amiket mi utolérni áhítozunk 17% a felsőfokon képzettek aránya.
Triplán baromság.
Egyrészt a gazdaságnak nem ilyen arányban van szüksége felsőfokú képzettekre - magasan képzett munkanélküliséget illetve túlképzettséget állítunk elő.
Másrészt a 20% képezhetőség szempontjábó legtehetségesebbeket 50% a felsőoktatás színvonalát is lerontó higítás. Attól hogy többet felsőoktatunk nem lesz több az az arra érdemes képességű ember.
Harmadrészt: a feleslegesen felsőfokú képzésnek dupla ára van: a + 1 év oktatással egy termelékeny év helyett egy eltartott év keletkezik - mert az ember produktív éveinek száma nem nő... ahelyett, hogy termelne - fogyaszt.

Az elvándorlást egyébként nem az Orbánék csinálják... gondolod ha a MaSzoP-SzaDeSz uralkodik tovább nem következik be?
Ez a végkifejlete a rendszerváltásnak - ítélet: nincs mit belátható időn belül remélni - ennyi idő elteltével az eredmény már minősíti a rendszert és elsősorbanpedig a liberális piócagarázda ideológia csődje.

Átmenet van emberi léptékkel tragikusan sokáig fog tartani bukásokkal visszaesésekkel de lassanként kénytelen józanodni a nép és foglalkozni a káposztával amit kecskékre bízott... rádöbbenii az államadósságra amit a kormányok a fejére halmoztak amit eddig nem érzett magáénak, szembesülni azzal, hogy az élet mércéjén könnyűnek találtatik, mert képtelen önmagát minőségben és mennyiségben reprodukálni... rádöbbeni hogy szabadságért óbégatni és felelőtlenkedni: gyermeteg dolog.
Hagytuk kifosztani a természetes befektetést a jövőbe, nyomorúságos utókor lesz és radikalizmura lesz szüksége annak aki itt ebben a közösségben túlélni akarja - nem engedhet meg magának annyi divatos hülyeséget mint amivel agymosva lettünk az elmúlt 20 évben.

KovA 2014.04.09. 10:40:26

@blackwall: Ha minden párt "kapja be" (egyetértek egyébként) akkor generális probléma van a rendszar keretein belül nincs megoldás. Probléma van a rendszerrel és a közösségi értékrenddel : adott a célpont hová kell irányozni a csákányt.

KovA 2014.04.09. 10:47:03

@shwarcz bácsi: "mert ezt a választási rendszert úgy készítették el, hogy ne tudjanak veszíteni"
Ez azért demagóg hülyeség, nincs törvénybe írva hogy a fityisznek kell kedvezni.
A rendszer olyan, hogy a mindenkori többséget erősíti.
Többséget kell szerezni oszt kedvezve lesz.
Az meg egyáltalán nem baj, ha a többségnek ereje van, különben szétvitatkozzák magukat gáncsolják, blokkolják szabotálják egymást hogy piszkos alkukra kényszerítsék a kezdeményezőt üzletelnek és nem tudnak hatékonyan dönteni semmiben. Ez nagyon sokba kerül.

qmatch 2014.04.09. 11:15:47

Csókoltatom a cikkírót - kíváncsi lennék, hogy hányan követték példáját, és NEM mentek el szavazni. Az ilyen birkának pont az való, amit kap, immár huszonvalahány éve. Ja, persze, ott a bőrönd, minek izgassa magát. 4 évente van lehetőség a társadalmi megmérettetésre, de Ő nem él vele, csak pofázik - figyelem, nem az a baj, hogy pofázik, hanem hogy CSAK pofázik. Szegény, meggyötört választó, még a kedvét is elvették a szavazástól - sikerrel.

qmatch 2014.04.09. 11:29:03

Csak hogy ne tűnjek túl szívtelennek:
olyan tényleg csak a bolygónak ebben a szomorú szegletében van, hogy 45 százalékkal valakinek 66 százaléka legyen.

A 2/3-os többség erejének korlátozását kellett volna pl. megváltoztatni, nem az államforma definícióját.

Egyébként én ilyen csodákra számítottam, amikor 2010-ben erős többséget kapott a FIDESZ. Nézzetek bár naívnak, de azt gondoltam, hogy amikor a hirtelen képződött politikai vákuumban, amit az MSZP teremtett, hirtelen ismét a sor elejére lökte a sors a FIDESZt, akkor összeszorított segglyukkal, a válsággal is súlyosbított környezet terhe alatt fegyelmezetten, tojásokon járva ellenpontozzák az elmúltsokévet - leginkább tisztességgel és szakértelemmel.

Na, pont ez a kettő hiányzik leginkább.

lavór 2014.04.09. 12:24:27

@KovA:

Na, ezt már nevezem! Érvelünk, beszélgetünk. :)

Igazad van, sok munka van hátra, már nem fogom megélni a változást.

KovA 2014.04.09. 15:38:36

@qmatch:
Másutt is van ilyen, hogy 40%-kal 2/3-ot lehet szerezni.
Vagy még többet is .

Egyszerűen abból adódik, ha a körzetekben akármilyen kevés százalékkal rendre nyernek ugyanannak a pártnak a képviselői
akkor a körzetek sokkal magasabb %-ban annak a pártnak a képviselőit küldik a parlamentbe.

Lehet arról vitázni hogy a parlament összetételének mennyire szorosan kell %-ban tükröznie a társadalom megosztottságát - de gyakorlatban nem sok értelme van, mert sajnos a parlamenti képviselők már sokkal inkább egy hajóban eveznek abból a szempontból, hogy a maguk üzleteit hajtják semmint az őt választók véleményét és céljait képviselik...

Egy túldemokratizált hajó ahol egyik erre evez a másik arra, illetve piszkos üzletekkel lehet elérni, hogy ne szabotálja el az egyik a másik elképzeléseit - nem halad semerre.

El kell dönteni, hogy merre kell evezni, de ha az eldőlt: akkor evezni kell és nem szabotálni.

Piszkos bagázs az egész - abból látszik pl. Paks esetében - elég egyértelmű hogy az egyiknek az a baja a másikkal, hogy nem ő csinálja Paksot - egyébként ő ugyaenezt csinálta volna.
De hogy a másik csinálja meg - mindenféle baja van vele.
Én sok ilyen viselkedést láttam - a választói felhatalmazást arra használnák föl, hogy a másik bagázst velük üzletelni kényszerítsék.

csakférfi 2014.04.09. 21:08:30

Egyetértünk.Ritka ez.Csak látnám a politikában is.számomra lényegtelen hogy honnan fúj a szellő és milyen szemetet hord a színpadra.attól nem leszek boldogabb ha egymást sarazzák az emberek.olyan Deák Ferenc kaliberűre áhítanék.Csak sajnos vágy marad.ránk férne, mármint az országra.Nem csak a hatalom érdeme hogy mennyire diktatórikus,hanem azok (ellenzék) akik hagyják.Én hiába okoskodok rögtön rámfogják hogy balos -jobbos ,ultra,meg a tököm tudja hogy miket.Én már a szocializmussal is megelégedtem volna.De hát fejlődnünk kellett.Demokráciává.
Mellesleg néhány ezer éve Platón rájött arra hogy ez sem jó.Megalkotta saját elképzeléseit.Elég demagógra sikeredett és kasztrendszerre.Azóta helyben topi.
:):):)

fátum 2014.04.10. 17:19:06

@Narancskommunista: Én jelenleg értékteremtő munkát végzek a piaci igények szerint, és eszem ágában sincs lelépni. De legyen neked a te hited szerint. Nyilvánvaló, hogy aki mást tapasztalt, mást gondol, mint amit te, az csakis fideszes lehet, nem? 2002-2010 között nyilván a sok értékteremtő munkától nőtt 80% fölé az államadósság.

csakférfi 2014.04.10. 21:28:46

@rozsé drazsé: Bocs!Most látom neked címeztem,de valamiért nem neked írta.Az előzőt.
:)
Öregszem!

Mindenki egyéni, én nem. 2014.04.12. 18:59:00

A népet okolni a választások alakulásáért nem túl elegáns dolog.
De hát mit is lehet várni.

A baloldalnak muszáj szembenéznie azzal, hogy teljesen elszakadt a valóságtól, és számukra a demokrácia nem a többség akaratának végrehajtása, hanem egy szűk csoport akaratának a többségre való rákényszerítése.

Ha a többség ellenáll, akkor jön a birkázás, balkánozás, a genetikailag alattvalózás meg az ehhez hasonló blogok.

Magyarország az "Isten, haza, család" jelszavai és a "globalizmus, liberalizmus és melegfelvonulások" között választott. Végülis értjük mi, hogy egyesek miért is szeretnék a múúúúlat végképp eltörööölni, de a többség számára a tradíciók még mindig sokat jelentenek.
Ha a modern EurópaCohn-Bendit slicchúzogatós ovodáit jelentik, meg a harmonizált banángörbületet, plusz a konzervált fizetéskülönbségeket, akkor lehet hogy a többség inkább vállalja, hogy műveltebb körök maradi bunkónak cimkézzék. Még ilyen elegánsan cizellált blogokban is.

akakukk 2018.07.10. 15:31:09

@shwarcz bácsi: Igaz, de mashogy mint gondolod. Manapsag nincsenek forradalmak. Aki felkel a fotelbol, az elmegy, energiaival tobbet er el a hataron tul.
süti beállítások módosítása