Felelősség nélkül

think-tank 2018.04.11.

Először a Cambridge Analytica botrány kapcsán tűnt fel a jelenség, nevezetesen, hogy az amerikai választókat, szegényeket, megvezették. Nem azért győzött a cirkuszi orángután, mert ami hülyeséget mondott, az tetszett a népnek, neadjisten ráérzett az ún. néplélekre, mint a mi kis helyi celebünk, hanem szegény választónak egyébként eszében nem jutott volna rá szavazni, csak becsapták a csúnyák.

Aminek kapcsán most ez eszembe jutott, az Földes András Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország? c. cikke az Indexen, amiben azt magyarázza, hogy a szegény, egyszerű vidéki emberek, akiknek nagyrészt köszönhetjük a Fidesz újabb sikerét, nem tehetők felelőssé, mert hogy ők elmaradottak a médiafogyasztás tekintetében, és csak a Fidesz propagandája jut hozzájuk el.

Ami a maga módján szép és jó, és akár el is lehet fogadni, csakhogy ezek az emberek szavaznak. Hál' az égnek Magyarországon ma nem kötelező voksolni. El lehet tölteni a napot a kiskertben, kapálva, nem kell foglalkozni az egésszel. Nem kell foglalkozni a politikával, nem kell újságot olvasni, az internetet bújni, tájékozódni, számolni, hány embert pucoltak ki a helyi állami intézményben mert el mert menni tüntetni, utánajárni, hány szép szemű magyar honpolgár gyarapítja a nyugat-európai migránsok számát, mennyi közpénz veszítette el a héten a közpénz jellegét és azért ő személyesen hány órát dolgozott, tényleg, egyikre sincs feltétlen szükség, nem elvárás.

Az viszont igenis elvárás, hogy ha valaki kiáll és döntést hoz, azért vállalja is a felelősséget. Ezek az emberek önként mentek el szavazni a Fideszre, mert elhitték azt a sok nacionalista gőggel átitatott fost, amit a nyakukba ömlesztettek. Hogy itt majd bogarakat eszünk, meg hogy ezrével erőszakolják meg asszonyainkat az arabok. Ezek egy része annyira primitív, gagyi hazugság, hogy egy minimális intelligenciaszint felett azért az embernek éreznie kellene egyfajta nyomasztó kételyt, hogy ez azért talán így mégsem annyira, és ha ebben hazudnak, akkor miben még?

Sajnálom, hogy a magyar választóközönség jó része ma a béka segge alatt van médiafogyasztásban és nincs az egész kocsmaközösségben egy ember, akinek mégis lenne mobilnet és elmondaná, hogy azt olvasta az Indexen. Tényleg szomorú. De nem mentesít az alól, hogy a döntésekért felelősséget kell vállalni.

A demokrácia, és talán azt is mondhatjuk, a modern társadalom egyik alapköve, hogy ha elég sokan csináljuk, akkor nem vagyunk hibásak. Belerángattak egy piramisjátékba? Én kérem nem tudtam, nem értem, én csak. Megadtad a bugyiméretedet is a faszbúknak, oszt most csodálkozol? Én nem tudtam, én csak, azt hittem hogy. Megszavaztál egy rakás tolvajt, mert elhitted a migránshisztit? Én azt olvastam, mondta a tévé, meg a Józsi. Az alapelv, hogy minél többen csinálunk valami baromságot, annál kevésbé vagyunk hibásak érte, és ha kiderül, hogy itt most akkora hülyét csináltunk magunkból mint Mészáros Lőrinc bármelyik megszólalásával, akkor közöljük, hogy mi csak, meg egyébként is ők is, csak belerángattak, nehogy má'.

Hagyjuk már a szegény választók mosdatását azzal, hogy ők nem tehettek róla. De, igen, tehettek róla. Arról mindenképpen, hogy kinyitották a kicsi szájukat, és megszólaltak egy olyan kérdésben, amiről halvány fingjuk nincs, mert arabot még fotón se láttak, nem hogy élőben.

Egy választásban a szavazatok eloszlásáért egyetlen csoport tehető kizárólagosan felelőssé: a választók. A játék velük szemben nem feltétlenül fair, de hát c'est la vie.

220 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.04.11. 13:59:04

Kevés dolog bassza fel az agyam, de az egyik az, amikor egy hülye/erkölcstelen ember gáz cselekedetét valaki azzal próbálja mentegetni, hogy "ő nem tehet róla." De, tehetsz róla, mert mindig vannak alternatívák.

Erre Ayn Rand ezt írta:

"The acceptance of full responsibility for one’s own choices and actions (and their consequences) is such a demanding moral discipline that many men seek to escape it by surrendering to what they believe is the easy, automatic, unthinking safety of a morality of “duty.” They learn better, often when it is too late."

aynrandlexicon.com/lexicon/responsibility-obligation.html

Szakértő? az nem volt 2018.04.12. 08:31:01

@stoic79: Tökéletesen egyetértek az idézettel. Arra kellene megtanítani az embereket, hogy ne utólag próbáljanak tüzet oltani, hanem GONDOLKODJANAK. Persze ehhez cselekedni is kéne (mármint ezeknek az embereknek), nem csak kocsmákban merengeni, milyen sz@r az élet.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.04.12. 08:32:43

@Szakértő? az nem volt: Ahhoz valakinek el kell menni a kocsmákba megtanítani ezeket az embereket ilyenfajta készségekre. Maguktól nem fogják feltalálni.

Netuddki. 2018.04.12. 08:41:03

A csalót akkor is elítélik, ha előtte 10000 hiszékeny embert már átvágott.

Tehát, hiába mosdatod a csaló, hazug, tolvaj fideszes vezetőket, attól még bűncselekményt követtek el a kampány során (is). Az meg más kérdés, hogy a hatalmukkal visszaélve nem lehet ezért őket felelősségre vonni. Még.

Netuddki. 2018.04.12. 08:45:51

"Egy választásban a szavazatok eloszlásáért egyetlen csoport tehető kizárólagosan felelőssé: a választók. A játék velük szemben nem feltétlenül fair, de hát c'est la vie."

Ha majd valaki megszabadít a pénzedtől, mert okosabb mint te vagy, akkor gondolj erre amit írtál! Nem tudom mennyire fog tetszeni, ha a fasz rossz oldalára kerülsz. De persze te elég okosnak hiszed magadat, hogy veled soha ne történhessen meg, mi? Hát, éppen most történik. Egy gátlástalan, tolvaj banda irányítja az országot, és ki lehetne számolni mennyi veszteséget okozna az itt élőknek évente.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 08:48:10

A kisemberek gondokodtak és döntöttek: leszavazták a ballib országrontókat.

Emil Cziljak 2018.04.12. 08:51:40

Tökéletes leírása a magyar népléleknek. Kuruckodás minden ellen, ami van és ami nincs. Amikor pofán vágja a történelem, akkor a gaz külföldi elnyomók, a labanc, a zsidó, a kulák, a komcsi, a libsi, a migráncs a felelős. Egy magába nézni képtelen, a mindenkori hatalommal szemben nem hogy fejet hajtó, de kollaboráns nép. Gyáva, de ezt kompenzálandó, agresszív, lefelé taposó, felfelé nyaló emberek tömkelege. Egymást is megfojtanák egy kanál vízben avagy tögöljön meg a másik tehene is. Középkorban megrekedt értelmi és érzelmi szintű társaság (nem társadalom, mert azt nem képes alkotni, hiszen a másság gyűlölendő és a szomszéd is más), amely kifejezetten igényli az uralkodót maga felett, aki gondoskodik számára a mindennapi betevő testi és szellemi moslékról

cso zsi 2018.04.12. 08:51:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Úgy, hogy a munkaadó megfenyegette, és fotót kért a szavazólapról?

nnnnnnnn 2018.04.12. 08:52:35

kb a hatvanadik írás amiben a nagytudású lipsi elmagyarázza hogy hülyék a választók és azért nyert a fidesz. annyira jó olvasni ezeket. látszik hogy segédfogalmuk nincs arról miért nyert a fidesz, még mindig ott járnak hogy vidéken középkor van. így simán nyerjük a 2022-es választást is majd. köszönjük!

felső határ nincs 2018.04.12. 08:57:44

Kozben pedig a valosag, ammit nagyon utalnak a liberalisok, tehat a statisztika azt mutatja, hogy a Fidesz gyozott minden korcsoportban, minden tarsadalmi csoportban, bizonz, a HUSZONeveseknel is, mig a balliberalisok tamogatottsaga a fiatalok kozott elenyeszo, meg a momentumnal is lejjebb van.

Ennyit a videki bacsikakrol, de nem baj ez latszik h szetestek mint a szar, innen nincs felallas.

nnnnnnnn 2018.04.12. 08:58:38

@Emil Cziljak: szerencsére nem a hozzád hasonló, a magyarságot lenéző, magát értelmiséginek gondoló frusztrált felsőbbrendűségtudattal megáldott gyökerek döntöttek az ország sorsáról. emlékszünk még mi volt amikor a fajtád döntött: imf hitel, emberekre lövetés, adósságspirál, stbstb.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 08:59:38

@Netuddki.: Na most akkor kepzeld el, hogy tortent mar velem, hogy rosszul dontottem es megszivtam. Vagy nem figyeltem es megszivtam. Duhongtem, de vallaltam erte a felelosseget, akkor is ha penzzel jart. Ennyi bazdmeg.
Ruhellem ezt a faszom hozzaallast, de persze amig tomegevel mentunk palotkat meg uj autokat vett devizahiteles hulyeket, mert szegenyeknek muszaj volt hitelt felvenni, addig nem csodalkozom semmin. Ebben a kurva orszagban sosem felelos senki semmiert, kizarolag masok. Aztan meg ezek neevezik magukat "polgarok"nak. Egy nagy lofaszt mama! A polgari let ott kezdodik ,hogy meghozod a sajat donteseid es vallalod a felelosseget a dontesidert.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.04.12. 09:03:44

"...egyetlen csoport tehető kizárólagosan felelőssé: a választók. A játék velük szemben nem feltétlenül fair, de hát c'est la vie."

Ezen beszartam. Jól mondod. A játék a választókkal szemben nem feltétlenül fair. Ugyanez volt-lesz a fidesz véleménye is. Itt az eredmény. Szerintem kérd a felvételedet a fidesz szennymédiába, oda pont ilyen intelligens, művelt, éleslátó emberek kellenek, akik magas szinten űzik a valóságtagadást, és röhögve szénné aláznak egy egész népet, összemosva és egybemosva őket. Én nem szavaztam a fideszre, de ha azt gyanítom, hogy az ilyen írások még a legszelídebb ultraliberális emberből is kihozzák a véresszájú fidesz-szavazót, minimum tudat alatt.

"Sajnálom, hogy a magyar választóközönség jó része ma a béka segge alatt van..." Óriási szerencse, hogy ez máshol nem áll elő, csak nálunk, amire számtalan bizonyítékot lehetne hozni, de én már megnyugodtam, mert te majd, ezzel a lekezelő, kioktató, lesajnáló, az egész országot köpködő stílussal megvilágítod a fényes jövőbe vezető utat.

"Migránshiszti..." Még, még, még, folytasd, tagadd, tagadd, még, még! Általánosíts, terelj, csinálj úgy, mint a hibbant balliberális ellenzék 2015-ben, aztán próbálj meg kétségbeesetten visszakapaszkodni a valóság hajójára, amikor elúszik melletted, kapitányi hídján a röhögéstől térdét csapkodó Viktorral.

"Ami a maga módján szép és jó, és akár el is lehet fogadni, csakhogy ezek az emberek szavaznak. .."
Kellemetlen dolog a demokrácia. Nagyon utálod? Talán jobb lenne, ha te mondanád meg, ki szavazhat, és kire, úgy mindenki nyugodtan aludna.

"Arról mindenképpen, hogy kinyitották a kicsi szájukat, és megszólaltak egy olyan kérdésben, amiről halvány fingjuk nincs, mert arabot még fotón se láttak, nem hogy élőben..."
Ismered mindegyik fidesz szavazót személyesen? Valami fogalmuk biztosan volt róla: talán éppen túl sok is, és túl egyoldalú tálalásban, és az egész kampány alatt csak az. Külön kellemetlen, -de politikai értelemben csak az ellenzéknek- hogy a lényeget illetően, még csak nem is tévedtek. Az ország szempontjából, már erősen árnyalható a végeredmény: de erre majd a fidesz szavazói is rádöbbennek hamarosan.

Európai téridő 2018.04.12. 09:04:15

Ennyi hülyeséget összehablatolni...Tök gáz.

BiG74 Bodri 2018.04.12. 09:05:31

Na fasza! Most már a sörbe és a tüskébe is instant politikát akartok rakni?
Amúgy tényleg le kellene szállni az elefántcsont tornyocskákból és egy kicsit rácsodálkozni az egyszerű emberekre, tudjátok a puszták népére, ahol akadnak móriczi barbárok is.
Igen van felelősségük, de én inkább sajnálom őket ezért a felelősségért.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 09:06:20

Ebben az orszagban bazdmeg nem voltak nyilasok, nem voltak kollaboransok, nem voltak komcsik, nem voltak hazmesterek, nem szavaztak ketharmaddal (meg a regi rendszer szerint!) a maszopra, nem vettek fel maguktol hitelt, itt senki nem csinalt sose semmit.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 09:08:18

@BiG74 Bodri: Sajnalni? Ezek az emberek vannka a legjobban kiakadva, hogy oket ne nezzek mar hulyenek, meg hulye ertelmisegeiek, de amikor gaz van, akkor mentsek meg oket, mert oket megvezettek.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2018.04.12. 09:16:47

Az ellenzék logikája: ha sokan mennek el, az a baj, ha kevesen mennek el, az a baj... :)

Megvezethetőség: honnan lehet tudni, hogy a posztoló nincs megvezetve, és nem hülyeséget ír? Csak mert ő mondja? :D

Emil Cziljak 2018.04.12. 09:18:55

@nnnnnnnn: Ön egy gyönyörű pédánya az említett tulajdonságoknak :)

Emil Cziljak 2018.04.12. 09:20:13

@Szelid sunmalac: Az emút nyócév a bibas mindég :)

tompus 2018.04.12. 09:21:03

@stoic79: Igen, a ballibek elleni alternatíva a fidesz.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 09:22:17

@jobbdemokrata: Nagyszeru! Latom sikerul ertelmezni a lenyeget kedves analfabeta baratom! A poszt a konzervativizmnus egik alaptetelet irja korul, meglepo modon egy "libbancstol". Ehhez kepest a sok magat jobboldali konzervativnak vallo idiota nem kepes felfogni, hanem teli szajjal visit ellene, meg az ellen hogy el kellene ismerni a sajat felelosseget a sajat donteseiert. Mert itt nincs masrol szo.
De ertem en, mikor hogy. Van ugyhogy azt kell orditani: igy dontottuk, pofa be!, meg van hogy: nehogy mar mi legyeunk a felelosek barmiert!

A nagy polgarok...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.12. 09:22:55

@cso zsi: Aha, enek kb. annyi a valóságtartalma, mint a Törőcsik Mari levélnek..

Szelid sunmalac 2018.04.12. 09:25:04

@EU zászlót mindenhova!: Meg mindig kiraly a nicked. Remelm nemsokara megszunik a kotodesunk ehhez a mocskos EU-hoz. Elsosorban anyagi teren, mert igen jo lenne mar fuggetlennek lenni es a nemzeti tokesosztalyunkra bizni az orszag fejleszteset. A tokom tele mar eezel a sok hulye nemet loveval.

BiG74 Bodri 2018.04.12. 09:25:38

@Szelid sunmalac:
Igy van. Ők a tökélete alatvalói réteg.
Régebben ők hitték azt, hogy az úr, meg a tíz snájdig vitézének azért adóznak, dolgoznak egy rohadt szó nélkül, mert az úr a rend, és az úr megvédi őket. Aztán mire rájöttek, hogy nem, már késő volt, bár addigra a papok felkészítették őket arra, hogy ezt is fogadják csak boldogan el.
Az idők változtak, a mentalitás nem. Ezeken az embereken a felvilágosodás és a modern demokrácia lötyögő kabát. Várják mindenkori urukat aki leveszi válukról a gondolkodás, a felelősség terhét. Rettegnek. De emberek ők is, sajnálom őket.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.04.12. 09:29:33

Összefoglalom a posztot néhány keresetlen szóban:
A fidesz győzött, libsik szopnak! ez a választók hibája, mert nem a libsikre szavaztak. Ezért a választók és a fidesz a felelősek, de főként azok az ostoba választók, akik megszavazták a fideszt.

Mondjuk, kutyát macskát nem érdekel, hogy néhány libsi hőbörög, hogy megint a f@sz bütykös végére került, miközben beleélte magát (egészen 8-a estig) hogy most neki jut a bojtos vége, sőt a részvételi adatok alapján még lelkesedett is. Az a baj, hogy ezt a szopást még 2006-ban Kurcsányék alapozták meg, azzal, hogy nem a TVszékház gyujtógatós kifosztósokat verették szét, hanem a tüntetőket, és ezek után még a leesett azonosítójú rendőrök vezetőit ki is tüntették. Ezt a libsik mindig elfelejtik. Ezek után olyan bukott arcokkal és pártokkal próbálják a hatalmat visszaszerezni, mint a Maszop vagy a Kurcsány DK-ja észvesztő marhaság, és ezeket állítják be a demokrácia netovábbjának.

Itt lenne az ideje befejezni az óbégatást, és a tisztességesebbjének otthagyni ezeket a bukott sz@rokat, és beállni egy normális, vállalható és hiteles párt mögé, és befejezni a vidék ostobázását, elmenni közéjük hirdetni az igét, és már most elkezdeni összerakni egy megalapozott programot, egy tartható költségvetési tervet, aminek nem csak a kiadási oldala van meghirdetve. Észre kellene venni, hogy a "most majd jól megbüntetünk valakiket" (most a fidesz a soros :-) ) nem feltétlenül fog bejönni.

Amúgy meg ajánlom figyelmetekbe a MKKP-ot, mert komoly jelzés értékű az a tény, hogy gyakorlatilag kampány nélkül jött nekik össze az 1,6% . Ilyen mutatók mellett, rá kellene jönni, hogy egyre többeknek van elegük abból, hogy a libsik csak hisztiznek, a (mindenkori) kormány meg csak lop.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.04.12. 09:30:24

@felső határ nincs: ha ez így van, akkor valahol szépen elcsalták a választást. Lufikkal esetleg, mint az oroszoknál ....

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.04.12. 09:33:19

@Emil Cziljak: Azzal remélem tisztában vagy, hogy amikor egy fidesz szavazó elolvas egy ilyen kommentet, mint amit ideköptél, akkor teljes bizonyosságot nyer arról, hogy jól döntött, és még inkább elkötelezi magát a narancsvitézek mellett, akkor is ha téglánként kell beszolgáltatnia a házát a pártnak és valami kegyenc fidesz-stróman bányájában kell élete végéig robotolnia kenyéren és vízen, miközben a kormányzat pribékjei annyi pénzt lopnak el naponta, amennyi már a Viktornak is rém kínos lenne, amikor magyarázkodna miatta.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.12. 09:33:40

@Szelid sunmalac: Hidd el, egy valódi konzervatív nem nézi jó szemmel Európa iszlamizálódását, és az erőltetett migrációt. Ezt csak a ballibsik gondolják, vagy inkább hazudják..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.12. 09:36:18

@Szelid sunmalac: Á dehogy. Naiv vagy. A német és osztrák nagyvállalatok is igencsak jól járnak a kohéziós pénzek felhasználásával.
Szóval, éhes disznó makkal álmodik..;)

nnnnnnnn 2018.04.12. 09:37:02

egyébként meg fel kéne már fogni végre liberálisok: a valóság és az emberek lehúztak titeket a vécén. immár harmadszorra. de negyedszerre is le fognak 4 év múlva abban ne kételkedjetek.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 09:37:33

@BiG74 Bodri: Ertem. Megertem a tortenelmi okokat is. De akkoriban sem a rendszer, sem az oktatas nme adott ra lehetoseget, hogy egyaltalan mashogy gondolkozzanak. Azert ma mas a helyzet. Ma donhetnek. A dontes viszont felelosseggel jar. Nekem mindegy ki hogy dont, de amikor nem vallaljak a felelosseget erte, attol felmegy bennem a puma.

karandash (törölt) 2018.04.12. 09:38:45

Magyarország távolodik Európától. Ezt nem rossz szájízzel mondom, lehet, hogy a jövőben ez előnyére válik majd a magyaroknak, ezt nem tudhatjuk.
De az EU-t nem értem, hogy miért öntik bele Magyarországba a súlyos pénzeket, miközben láthatólag azokat ellopják és a magyar kormány se hajlandó európai módon viselkedni.
Ha rajtam múlna, akkor már rég kétsebességes Európa lenne. A belső körből ki kellene vágni Magyarországot és Lengyelországot, ezzel egyidejűleg megszüntetni a támogatásokat. Az áruk és szolgáltatások szabad mozgása megmaradhatna, a munkaerő meg kvóták alapján mozoghatna szabadon. A német és holland iparnak szükséges szakmunkás és mérnök mehetne továbbra is nyugatra, ezzel az EU elérné, hogy a magyar lakosságot nem büntetné, az egyszeri magyar polgár mozoghatna, munkát vállalhatna, megtapasztalhatná az európai életszínvonalat, de a magyar kormány nem látna EU-s pénzt, azt esélye se lenne ellopni.

Továbbra se érzem úgy, hogy a Fidesz teljesen rossz úton járna, a migráció elleni fellépése helyes volt például, az egykulcsos SZJA is. Vannak jó törekvések. De ha kuruckodnak a magyarok, akkor kuruckodjanak teljes mellszélességgel, ne az EU többi tagállama által összedobott támogatásokon élősködve. És EU-s pénzek híján végre az EU se ugatna bele abba, hogy hogy kormányoz Orbán.

Belzebubo 2018.04.12. 09:38:49

@nnnnnnnn: igen, nyeritek, és maradtok a 19. sz-ban. Európa meg legyint egyet, és halad tovább - nem a végromlás felé, annyira buták vagytok, hogy ezt a 60 éves maszlagot is beveszitek (ha már ők gazdagabbak, okosabbak, szebbek, legalább utálhassuk őket ezért, mert gondolkodni és tenni ellene lusták vagyunk) hanem a saját jobb élete felé. Aki pedig velük ért egyet, az már oda ment, vagy fog menni, mint én is, meg a fiam is. A fene kínlódjon egy élhetetlenné tett országban

Tardigrada. 2018.04.12. 09:41:14

@felső határ nincs: még a momentumnál is lejjebb van ... :D :D :D látom átlátod a palettát

Szelid sunmalac 2018.04.12. 09:44:03

@EU zászlót mindenhova!: Es ki beszelt itt a migrikrol? Kotottunk egy szerzodest, nepszavazas alapjan. Ez nem egy cukorbolt, ahonnan leveszed ami teszik, mikozben teli pofaval szidod a tobbi vasarlot, meg beszallitokat es odaszarsz a bolt kozepere. Ha problemank van az ott meghozott dontesekkel, akkor - most meg fogsz lepodni - de ott vagyunk az europai bizottsagban, ott vagynuk az europai parlamentben, raadasul a valodi sulyunknal aranyaiban nagyobb mertekkel.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 09:46:37

@EU zászlót mindenhova!: Messze allok a naivtol. Pontosan tisztaban vagyook azzal, hogy jol jartak. Miert? Szerinted ez egy 0 osszegu jatszma? Csak egyik vagy csak masik jarhat jol? A kerdes, hogy ha kapsz egy lehetoseget (ertsd egy rakas love), akkor mihez kezdesz vele. Befekteted olyanokba, amik aztan tovabbi lovet hoznak, fejelsztik a gazdasagod es a sajat polgariadnak tobb lehetoseget teremtenek, vagy epitesz belole kisvastut, alfoldi alagutat, meg stadionokat. Szerinted ki donti el, mire koltik ezeket a penzeket?

gyongyi70 2018.04.12. 09:47:42

Meg kell nézni a Herbal Reality videóját a szavazókról. Teljesen reménytelen valamilyen értelmet csöpögtetni a fejükbe, az érvek nem hatnak, ez egy vallás. Jönnek a migráncsok, megerőszakolják a nőjeinket, hisz megírta a Lokál, mondták a tévében, a fideszes polgira szavazunk, hisz most is volt birkapörkölt, meg a bözsi utalvány és tsi... Sajnos egyelőre senkinek ioncs receptje arra, hogy e vallási fanatizmusból kirángassanak tömegeket.., Viszont tömegek megtéveszése bűncselekmény: BTK. 337. § Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

dare 2018.04.12. 09:48:00

Ez a szegény megvezetett választók duma már annyira idegesít, meg az hogy szegényeknek még mindig segíteni kell, hogy tényleg nehéz már nyugodtnak maradnom.
A szegény megvezetett választók harmadjára köpnek szembe, ami nem olyan jó érzés.
Legyek velūk szolidáris, ők meg röhögnek bele a pofâmba?
Francokat.
Mindenki vállalja a felelősséget a tetteiért.
Nem tájékozódott?
Így járt.

4 év múlva arra a pártra fogok szavazni, amelyik egykulcsos adóval kampányol, sőt, legalább 17%-ra emelném. Sanszos, hogy 4 év ilyen tempójú Fidesz kormányzás után amúgy is fog kell majd emelni.
Fizessen mindenki mint a katonatiszt.

Akinek nincs semmi baja az agyán kívūl, cselekvőképes csak megvezethető, azokért nem kell már tovább harcolni, mert nem érdemlik meg.
Sokak felé még mindig szolidáris vagyok, és segítenék, könnyítenék az életūkön, de akiknek nincs semmi baja a hūlye fején kívūl, azokkal szemben már elfogyott a tūrelmem.
Érezzék a törődést.
Csak a Fidesz, meg győz a Fidesz.

A luxusadónak van értelme, de a többkulcsosnak nincs.
Aki a többkulcsossal kampányol 4 év múlva, az a párt számomra kuka.

Gleccsertetű 2018.04.12. 09:48:33

@Emil Cziljak: jajistenem, ismerni kéne a magyar történelmet

Szelid sunmalac 2018.04.12. 09:48:49

@Magánvéleményem: Akkor most mar elarulhatom, hogy en bizony rajuk szavaztam. Meglehetosen tisztan latjak a dolgokat, a penzeket, amiket kapnak, meg jatszoter, iskolafelujitasra es hasonlokra koltik, amik egyebkent a helyi onkormanyzatok feladata lenne. Ehhez kepest folyton kirohogik meg szopatjak oket, pont zok a faszok, akiknek ez feladata lenne KOZpenzekbol. Az egyetlen normalis formacio.

kincsőrző 2018.04.12. 09:49:05

Nehéz lesz úgy szavazókat megnyerni, hogy nem is érdekes, miről mit gondolnak, mert ők úgyis hülyék. Vagy ez már a 2022-es választási bukás programja akar lenni?

Emil Cziljak 2018.04.12. 09:49:50

@zord íjász: Nem akarok magyarokat megnevelni, mert ha évszázadok alatt nem jöttek rá a sikertelenségük és az örök vesztes pozíciójának okára, akkor minek. Leírtam a véleményemet azután mindenki azt csinál vele amit akar. A magyarok mindig is táborokba tömörültek egymás ellen is, hogy érezhessék az akol melegét és bár egyéniségük hagy kívánni való maga után, a csorda a biztonság érzetét kölcsönzi neki. Például a nyuggerek többsége éltette Gyurcsányt tíz évvel ezelőtt, hogy " hogy a Feriiiiiiiiiiii", most "Viiiiiiiktor". Tükörbe kellene nézni és nem mindig a másikra mutogatni.

nnnnnnnn 2018.04.12. 09:50:49

@Belzebubo: menjél nyugodtan. én inkább élek itthon, ahol nem erőszakolják meg a lányomat arab hordák ha elmegy este bulizni vagy épp uszodába.

BiG74 Bodri 2018.04.12. 09:52:42

@Szelid sunmalac:
A felelősség vállalása szerintem nem függ a tanultságtól, képzettségtől. Nagyon sok olyat láttam aki merev háttal, összszorított fogakkal de vallalta a felelősséget olyanért amihez köze sem volt, és fordítva.
Arról nem is beszélve amikor maga a felelősség vállalás is vita tárgyát képezheti, egy összekeveredett világban. Ahol képzettség és tudás nélküli emberek a vezetők. A felelősségi szintek átnyúlnak egymásba.
A kisember felelős a két darab szavazatáért. A felelőssége pontosan kimerül abban, hogy viseli a következményeket. Ez nekik már tehertétel, súly. De hol van ez attól a felelősségtől ami egy politikusra hárul? Szerintem összemérhetetlen.

aquaticus 2018.04.12. 09:52:49

A mélyen lenézett vidéken a cikk íróját még az elvetett tarhonya őrzésére sem vennék fel, mert gyakorlatilag minden hasznos tevékenységre alkalmatlan. Lövésem sincs, hogy semmit érő, magukat kiválasztottnak érző emberek honnan veszik a hamis küldetéstudatot, amikor gyakorlatilag a globális tőke Ephialtészei.

wamzer 2018.04.12. 09:54:19

oh no...

Fordítva a lovon.
Ez a dolog úgy működik, hogy megszólítod a választót, találsz valami témát, amivel azonosulni tud, adsz erre egy választ/megoldást, és nagy eséllyel rád fog szavazni.

A Fidesz ezt csinálta? Ezt hát. Sunyi, aljas témát választott, tele hazugságokkal és hosszú távú károkozással? Igen, de működött, ez van.

Az ellenzék ezt csinálta? A jelek szerint nagyon nem, szar üzeneteket választott, ami nem jutott el a választókig. Igen, ebben akadályozta a brutál kormánypropaganda, meg egy rakat más dolog is, de akkor sem volt ütős üzenetük, és a rendszerben rejlő taktikai lehetőségeket sem használták ki.

Számít ebben a dologban hogy a választó ténylegesen mennyire ostoba? Nem, ez a választás pillanatában egy adottság, amire a tényleg győzni akaró politikus épít, és nem fanyalogva elmélkedik egy csak a fejében létező, sosemvolt ideális világról. Szerintem kibaszottul hülye megközelítés a "ha majd a szavazó felér az én szellemi magasságomba, akkor rám szavaz, addig viszont ostoba késsel villával enni képtelen parasztnak tekintem és magasról szarok rá". Ez a megközelítés 5% körüli mandátumarányra, senki által nem nézett TV műsorokban kopott pulóverben való cipőnézős elemzésekre, meg az azonos gondolkodású haverjainktól kapott facebook lájkokra elég.

Ja, meg a fidesz újabb kétharmadára, csak hogy a legutóbbi apró káros mellékhatását említsem ennek a hozzáállásnak.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 09:58:41

@karandash: Ez az EU hibaja. Egesz egyszeruen, mert meg vannak rola gyozodve, hogy a tagok felelosen, a sajat ES a kozos erdekek menten gazdalkodnak a kozos penzzel. Nem szolnak bele a belugyekbe, mert magukbol indulnak ki, aho la valasztok tobbe-kevesbe felelosen szavaznak, beleszolnak a poltikaba es ami a legfontosabb, felelossegre vonjak oket. Itt pl. rendszeresen fomusoridoben a legnezettebb csatornan az egyik legismertebb teves szemelyiseggel tenyfeltaro / szorakoztato musor van, ahol nyomon kovetik a nagyobb nemet es EU-s beruhazasokat. Rendszeresen! Csak hogy mindenki tudja mikre megy el a love.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.12. 10:00:02

@kincsőrző: Ez orvosolható ! Van egy forradalmi ötletem: a Nagykörúton belüli szavazatok ezerszeres szorzóval számítsanak. Így a "haladó" baloldalnak is lenne esélye kormányra kerülni..:)))

Szelid sunmalac 2018.04.12. 10:01:13

@BiG74 Bodri: Ebben spec egyetertunk. Azon viszot lehet vitazni, hogy amig megteheti hogy a felelosseget nem vallalo politikusokat valtsa/kvazi felelossegre vonja, akkor azert vajon felelos-e o, mint valaszto. Mert mig a maszopot jogosan elkergettuk a picsaba ciposdobozok, meg hazugasagok maitt, most felhatalmazast adunk masoknak a korlatlan milliardos lopasokra es hazugsagokra ugy, hogy kozben a pofankba rohognek.

flydomi 2018.04.12. 10:01:55

@EU zászlót mindenhova!:
Jól van. :) Érdemben nem tudtál válaszolni a hozzászólására. :D Dehát egy birkától ez nem meglepő,hogy hápog a nagy semmire. :)
Ha ennyire félünk nyugat europa iszlamizáciátol,akkor miért hadakozunk velük?Miért nem lépünk ki az uniobol? Egyszerűbb,mint a faék,és akkor csúnya Brüsszel béklyoit porba dobjuk,és akkor megkezdődhet a nagy magyar nemzet felemelkedése.Habár olyan nincs és nem is volt. :D
De persze ezen a vidéken csak egy tökös kemény legény van,aki tudja,hogy mit csinál. :) főleg akkor,amikor már a migráncshorda ellepte hazánkat,bevetették a kemény bkv buszokat. :D .Mert ugye a jobbik elugatta nekik többször is,hogy jó lenne megvédeni az országot határzárral,de valahogy fél éves fáziskésésben voltak. :) De mit nekünk letelepdési kötvények,ahol Aszad haverjai is Rogánal kézenfogva beléptek e szép magyar hazába. :D Persze,ők nem az iszlámok iszláma. :)

@BiG74 Bodri:
Én nem sajnálom őket.Aki szavaz,és azt se tudja,hogy mit-kit,hogyan.miért-stb,stb,az megérdemli sorsát. :) Ha neki az élet napos oldala kimerül a seggnyalásban,a megalázkodásban,a közmunkáért való pitizésbe,egy pár kilo krumpli -pár darab kapott tojás megevésében,és ez örömmel tölti el unalmas életét,mert még a szomszéd faluba is csak 10 évente jár 1-2 órára nyaralás céljából,akkor éljék így szabadon nem befolyásolt életüket. :)

De még az inteligensebb hívó is megérdemli a sorsát,amit a fidesz épít neki.Mert a többszáz oldalakon modositot alkotmány,ami már lassan nem létezik,ugyanugy kihat rá. :)
---Azért szavazok a Fideszre, mert kiirta az ALaptörvényből a Nyugdij és egészségbitzositás garanciáját, pedig arra esküdütt fel,hogy megőrzi a befizetett járulákomat, :D
---Azért szavazok a FIdeszre, mert felesküdtek az ALkotmányra, majd lefejezték az ALkotmánybiróságot, Eltörölték az ALkotmányt, átrták úgy a Munka Törvénykönyvét,hogy az a munkavállalónak lett kedvezőtlenebb :D
---Azért szavazok a FIdeszre, mert a beteg gyerekeket és a rokkantakat kivette a nyugellátás rendszeréből, megszüntette a házi , családi betegápolás rendszerét, miközben a kórházak idősek osztályán lehetetlen állapotok uralkodnak. :D

-----és sok száz hasonló modositás,amit a birkákra is vonatkozik. :D

De a számok csak ezt érdemlik. :D Mikor már nem kellenek,mennek a lecsóba. :D

Szelid sunmalac 2018.04.12. 10:04:34

@wamzer: Szamit. Hadd vilagitsam meg egy kicsit. Odaallok eled egy haverommal es azt mondom neked: add oda az ehavi kereseted, igerem jo helyen lesz, megvedem es meg kapsz ra 5000-szeres kamatot is. A haverom nem szol egy szot sem. No marmost odaadom nekem a penzedd, vagy a haveromnak, vagy inkabb megtartod, mert tudod, hogy hulyere veszlek es kezdesz vele valami mashoz?

az, hogy valaki mond valamit szart sem jelent. Hogy te ezt hajlando vagy elhinni, vagy sem, viszont a TE dontesed.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.12. 10:06:08

@Szelid sunmalac: Na ez egy tipikus kollaboráns országrontó véleménye. Mert ugye a gazdikkal kötött szerződést akár a fennmaradásunk árán is be kell tartani..Ez nem konzervativizmus, sokkal inkább képmutató ,farizeus álkonzervativizmus..

Brix 2018.04.12. 10:07:33

A választás eredményét nálunk az dönti el, hogy ki képes a legjobban befolyásolni kevésbé tájékozott, tanulatlan lakosság véleményét. Az emberek többsége leginkább a közmédia, és a mindenkori kormány által meghatározott trendek szerint gondolkodik , és képtelen a világ történésit önállóan megérteni , feldolgozni. Nem véletlen , hogy a fővárosban-és a külföldön élő magyarok utasították el leginkább a kormány politikáját. Ők azok, akik már többet láttak , többet tapasztaltak a világból , ezért a teljesen egysíkú , manipuláló kampánnyal nem lehetett őket befolyásolni. Az MTV1, Blikk vonalon mozgó kistelepülési ember a kormányzati manipuláció legsikeresebb célpontja... Ők azok, akik bármilyen felülről jövő trendet , "csont nélkül" elfogadnak...Most a trend: a nacionalizmus, a "másoknál különbek vagyunk " , a szabad gyűlölködés....Mindez persze beleillik a jelenlegi európai trendekbe, de kétlem, az egyszerű emberek önálló gondolatai ezek , inkább a hosszú évek ideológiai átnevelése...
Emlékezzünk csak vissza, az "átlag Jóskák" , a rendszerváltás után újra hatalomba emelték a szocialista utódpártot, az MSZP-t....Akkor , ez volt a trend .. Most meg a Fidesz... Ennyi... Millió szolgalelkű ember van , akik ugyanúgy kiszolgálja az Orbán-rendszert, mint anno a Kádár-rendszert...Hatalmasságok kellenek ide, akik megmondják az átlagembernek hogyan éljen , hogyan gondolkodjon... Reménytelen...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.12. 10:07:36

@flydomi: Orbán politikája Európa megújulását is célozza. A mostani választás közel sem csak Magyarországról szót már..

Szelid sunmalac 2018.04.12. 10:07:56

@nnnnnnnn: Komolyan...ezekre nem is lehet mit reagalni. Igen. Itt arab hordak eroszakolnak folyamatosan mindnekit. Engem is. Sot! Direkt arra megyek!

dare 2018.04.12. 10:08:16

@nnnnnnnn: Most komolyan, mi van annak a migránsnak a fejében, amelyik itt akar letelepedni a többi európai ország helyett?
Mintha én olthatatlan vágyat éreznék olyan helyen élni, ahol az életszínvonal nem emelkedik, hanem csökken.
Tudom, hasítunk, de akkor inkább úgy fogalmazok mielőtt ezen kezdenénk el lovagolni, hogy mások azért jobban hasítanak.
Ja, és kevésbé rasszisták is.

Úgy véd meg minket a Fidesz, hogy szándékosan lezūllesztenek itt mindent, és ezáltal nem teszik vonzóvá a bevándorlóknak a letelepedést?
Mesteri terv.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 10:09:26

@EU zászlót mindenhova!: Te nem olvastad el, ugye? Vagy nem ertetted? Kicsit tartottam ettol, de sebaj. Megegyszer egyszerubben: a mostani kormanyunk bele tud es bele is szol a kozos dontesekbe! Ok is szavaznak a dontesekrol. Igy tisztabb?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.04.12. 10:14:11

Az igazi szabadság része a társulás szabadsága, hogy mindenki megválaszthatja azt, hogy kikkel kíván egy közösséget alkotni, együtt élni.

A világ pedig ebbe az irányba tart pontosan. Ahogy aki eritreainak született lehet svéd, ha úgy hozza sorsa, úgy senkinek nem kötelező magyarnak lenni pusztán azért mert magyarnak született. Sőt ez utóbbi sokkal, de sokkal könnyebb. Nyitva a határ, angolul már mindenhol meg lehet kapaszkodni, amíg az ember megtanulja a helyi nyelvet, egyszerűbb az ügyintézés, a kommunikáció és így a nagyobb a mobilitás a világban, mint eddig valaha az emberi történelemben.

Nem értem, hogy a kényelmen, vagy egyéni nehézségeken kívül miért kötné valaki magát nem pusztán egy rendszerhez, amit gyűlöl, de emberekhez, akiket megvet. Mi szükség erre? Magának nem tesz jót, másoktól pedig gyűlöletének, megvetésének tükröződését kaphatja, vagy ne adja az Isten, annál rosszabbat, ha a másik fél gátlástalanabb is. Ha valaki igazán hisz a kozmopolitizmusban és jobban érzi magát Nyugaton, miért akar olyan terhet a nyakába venni, ami őt csak nyomorítja, más pedig soha nem lesz hálás érte? Éljen ott és éljen úgy, ahogy az neki a legjobb.

Mindenki válogassa meg, hova, kikhez akar tartozni, és váljunk el;
Áldás, békesség!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 10:16:02

@Belzebubo:

A ballibaizmus 20 % alá szorult, ez a lényeg. A szavazók 80+ %-a nem akar ballib országrontást, s ezekből sokan nem fideszes szavazók.

Ez a legjobb hír.

flydomi 2018.04.12. 10:17:25

@EU zászlót mindenhova!:
ez fals duma
Aki az alkotmányát leépiti az állampolgárai kárára,annak nem célja,hogy megvédje az országot,amiért 48-as őseink harcoltak.Vagy az 56-sok.
Csak 3 modositást írtam le a többszázból,amit a 2/3-at csinált. :)
Ez a fidesz szavazók jövöje is. :)
Most a több ezer-tizezer milliárdos lopásokrol nem beszélek,elég az alkotmányról,ami lassan nincs,csak alaptörvény. :) és ez az alaptörvény a nemzet ellen van. :)

wamzer 2018.04.12. 10:17:39

@Szelid sunmalac: Ez mind igaz, de a végeredmény szempontjából irreleváns. Ha ezt a példát a választásokra vetítjük, a Fidesz elhitette a néppel az 5000x kamatot, az ellenzék meg nem. És még ha azt is mondjuk, hogy "jaj, hát hülye a nép, hogy lehet ezt elhinni", az ellenzék felől a kérdés inkább úgy hangzana helyesen, hogy "én miért nem tudtam olyan dolgot mondani, amit elhitt a nép?"

Kis távolságtartással egyébként tényleg ütősebb üzenet a "megvédjük a falut a nőket végigerőszakoló araboktól" az e téren korábban szintén kimagaslóan sikeres Gyurcsány szájából "az Orbán egy tolvaj"-nál, bármekkora orbitális faszság is az előbbi, illetve bármennyire is igaz tényszerűen az utóbbi.

2018.04.12. 10:19:35

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
Nem, attól hogy egy magyar Svédországba költözik, még magyar marad. A Nemzethez tartozás nem döntés kérdése. A gyerekeid persze lehetnek már svédek, vagy kettős identitásúak, mert ők már ott nőnek fel. De te hiába képzeled magadat svédnek, nem leszel az.

A másik, hogy ez ígs ilyen formában a magyarság szétverése. Hiszencezzel a valasztók felét akarja a regnáló hatalom kiszorítani a magyar nemzetből. Csak szólok, hogy ez nem fog sikerülni, legfeljebb az általuk újradefiniált nemzet fogalom alapján tudják ezt megtenni, csak az nem a magyarságot fedi le, hanem a párthű elvtársakat.

egy_ember_ 2018.04.12. 10:20:27

@felső határ nincs: Barátom, igazad van a többség hülye. Persze Budapesten messze nem a többség szavazott a FIDESZ nevű agg illeberális gyülekezettre, esetleg nézd már meg a statisztikákat.

GyMasa 2018.04.12. 10:22:09

@karandash:
...De az EU-t nem értem, hogy miért öntik bele Magyarországba a súlyos pénzeket, miközben láthatólag azokat ellopják és a magyar kormány se hajlandó európai módon viselkedni...
Azert, mert amit eppen nem lopnak el, azon jofajta nemet termeket vesznek meg a magyarok ezzel is erositve tovabb a nemet ipart.
(Bosch szerszamokat, Opelt, meg Audit, stb).
Ezen felul ott van meg Magyarorszag "Low Cost" jellege is, ami ugyanezeknek a nemet iparvallaltoknak hoz EUR milliardokban merheto hasznot, azzal a kenyelemmel, hogy nem kell a kinabol importalas osszes nyugjevel es koltsegevel szarakodni.
De, ezt mar elismertek a nemetek is, hogy a Magyarorszagnak nyujtott EU-s penzek tulnyomo resze hozzajuk kerul vissza.
index.hu/kulfold/eurologus/2017/02/28/nemetorszag_nagyot_szakit_az_eu-bol/

Szelid sunmalac 2018.04.12. 10:22:31

@wamzer: De most nem valasztasi strategiakrol es azok helyessegerol beszelunk, hanem arrol, hogy ha te ugy dontottel, hogy elhiszed, hogy igazabb a noket hordakban vegigeroszakolo negerek menetelese Almasfuziton, mint az, hogy Orbanek lopnak, akkor vallald fel, es vallalja fel minden valaztopolgar. Akkor ne legyen duma arrol, hogy oket megvezettek, meg nem tehetnek rola stb. Dontott, szavazott, behuzta az ikszet, pont.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.12. 10:23:56

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

Magyarán akinek nem tetszik, hogy Magyarországon az utcára kilépve leginkább magyar emberekkel találkozik, az szabadon kimehet Németországba, Svédországba vagy éppen Nagy-Britanniába, ahol az utcán minden második szembejövő arab vagy néger, a buszon este meg minden 10 utasból 8 néger.

Nekünk meg hagyja már meg azt a jogunkat,, hogy eldöntsük, mely népekkel akarunk együtt élni, mely népcsoportokat engedünk a hazánkba. A mi hazánk, nem az övék.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 10:23:59

@GyMasa: Kevered a szezont a fazonnal. A nemetek a vammentessegbol, az aruk es szolgaltatasok szabad mozgasabol huznak hasznot. Mi meg az EU-s tamogatasokrol beszeltunk ,amit mi kolthetnenk el ertelmesen es mi huzhatnank belole hasznot, mar ha haszon a kisvasut Felcsuton.

morph on deer 2018.04.12. 10:24:46

@BiG74 Bodri:
“Igen van felelősségük, de én inkább sajnálom őket ezért a felelősségért.”

A felelősségért lehet sajnálni őket.
Azért meg talán méginkább, hogy nincsenek birtokában sem a felelősségteljes döntéshez szükséges információknak, sem a szükséges intelligenciának, hogy felismerjék ezt a helyzetet.

Ennek ellenére a felelősség elvitathatatlan.

Megvezették őket, igen, de sajnos azt kell mondjam, hogy ők ebben a helyzetben nem ártatlan áldozatok, hanem bűnrészesek!
Akarva vagy akaratlanul, az eredmény szempontjából érdektelen.

Ez - ha lehet - méginkább súlyosbítja az őket manipuláló mocskok bűnét, akik tudva mindezt és ismerve a többség hátrányos helyzetét a gondolkodást illetően, célzottan erre alapozva vitte bele őket ebbe a helyzetbe, de belementek, sőt!

Itt ártatlanságról szó sincs, ahogy Kósa Lala esetében sincs szó, akit ugyancsak “átvertek” - busás haszon reményében.

Ugyanis ha a szavazók valóban nem fogták fel, hogy mit is csinálnak és az milyen következményekkel jár, akkor joggal lehet a sötétségt emlegetni, nem?

Ha pedig pontosan tudatában voltak annak, hogy saját maguk zsellérsorba zárásához és önjelölt földesuraik további zsírisodásához járulnak hozzá, és tudomásul veszik, hogy mostantól pl. a segítőkész civileket üldözni lehet, mert segíteni bűncselekmény, akkor ez a hülyeségen túl még a szemétség is hozzá jön a teljes képhez.

Akinek nem derengett ebben a kampányidőszakban, hogy ez nagyon, de nagyon gáz, az mitől lehet rendes, tisztességes, sőt, gondolkodni képes, nem tahó magyar ember, aki ráadásul teljesen ártatlan abban, hogy újra a hazájára szabadította ezt a félcédulást és bandáját..? Úgy őszintén?

Robur 2018.04.12. 10:24:46

Telitalálat a cikk. Mindenki felelős a szavazatáért.

kincsőrző 2018.04.12. 10:24:50

@EU zászlót mindenhova!: nekem ennél még haladóbb ötletem van.
Ki kell menni vidékre, és beszélgetni a zemberekkel...

Ekrü 2018.04.12. 10:26:42

@Szelid sunmalac:" A dontes viszont felelosseggel jar. Nekem mindegy ki hogy dont, de amikor nem vallaljak a felelosseget erte, attol felmegy bennem a puma. "-És ki az aki nem vállalja a felelősséget a döntéséért? Én pld. a Fideszre szavaztam és rá szavaznék most is.Én így láttam/látom jónak és az ,hogy egyes baloldali megmondóembereknek mi erről a véleménye az nem érdekel.Mellesleg szólva budapesti vagyok és értelmiségi.(És nem érdekel ,hogy ki hiszi vagy nem hiszi.)Itt az aki nem vállalja a felelősséget azok a baloldali pártok,akik egymásra mutogatnak meg a választókra,és persze mindenki hibás,csak ők nem,ahelyett ,hogy elkezdenék elemezgetni,hogy mit is rontottak el,mit kéne a jövőben másképp csinálni.

zokogjatok 2018.04.12. 10:27:18

A blog írójának külön szeretném megköszönni, hogy segíti a Fideszt 2022-ben is, és kívánom, adjon neki az Isten erőt és egészséget, hogy a fenti gondolatmenetet minél több helyre minél többször leírja!

Mert az ilyen "föööö buta paraszt fidesz hülye jaj olyan buta megvezetett barmok azt se tudják mit csinálnak a hülye barmok" sírás az olyan brutálisan kontraproduktív, hogy öröm nézni :D

Figyi baszki, nem a fidesz vesztett, hanem ti, nem kellene inkább magatokba nézni? Csak kérdem :D

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2018.04.12. 10:28:24

@ poszt: Honnan veszed, hogy a Fideszre szavazók nem vállalják fel a szavazatukkal járó felelősséget? Hol van erről adat, kutatás? Egyelőre én azt látom, hogy a vesztes oldali pártok nem vállalják fel a felelősséget a saját eredményükért.

zokogjatok 2018.04.12. 10:28:56

@Ekrü: Ja ezt a "vállalja a felelősséget" fordulatot én se értettem, miért, valaki nem vállalja? Maximum a Fidesz szavazók egy pici része nem lehet elégedett aki nem akart kétharmadot, de ezt ellensúlyozzák azok, akik az ellenzékre szavaztak de Fidesz győzelemben reménykedtek, csak nem túl erősben. Igen, ilyen is volt, és nem, én sem értem :D

zokogjatok 2018.04.12. 10:31:10

@Szelid sunmalac: "Mi meg az EU-s tamogatasokrol beszeltunk ,amit mi kolthetnenk el ertelmesen es mi huzhatnank belole hasznot"

Ezt magyarázd már el lécci mert már sokan írták. Én úgy tudom hogy ha X dologra jár a támogatás, akkor azt nem költheted el Y dologra, tehát ha játszótérre van 50 millió, akkor abból nem csinálhatsz csavargyárat.

Hogy gondoltad "értelmesen elkölteni"? Nem kötekedésből kérdem.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.04.12. 10:31:15

Létezik olyan választópolgár, aki csak azért szavazott a Fideszre, mert különben jönnek a migránsok? Bizonyára volt. A Fideszre szavazók többségének ez volt a motivációja? Kétlem. Ne tévesszük össze a kormánypárti kampány egybites üzenetét a választók megfontolásaival.

Az elmúlt 8 évben a választók jó részét a kormány megvásárolta. Munkalehetőséggel, CSOK-kal, családi adókedvezménnyel, Erzsébet-programmal, alacsony inflációval, a devizahitelek kiváltásával, rezsicsökkentéssel, stb. Úgy, hogy nem nőtt az államadósság, a munkanélküliség, nőtt a GDP is. Közben senkinek nem kellett kilőni a szemét, véresre verni, azért, mert tüntetett, még a Fidesz székház ablakát bedobáló tüntetőket is pusztán annyi attrocitás érte, hogy Selmeczi Gabriella sütivel kínálta őket.

Biztosan elfelejtették, hogy az MSZP-SZDSZ kormány idején mennyi jóban volt részük.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2018.04.12. 10:33:02

@Emil Cziljak: Aha, szóval van olyan, hogy magyar néplélek, és minden magyar nyilván egyforma. És mondd, akkor ezek szerint igaza van a széljobbnak, és van, pl. zsidó vagy cigány néplélek is? Nem inkább csak arról van szó, hogy nagyon bánt a választások eredménye, és ezt így próbálod feldolgozni? Próbálj meg beszélgetni pár vidékivel, vagy akár bp-i Fidesz/Jobbik szavazóval, és rá fogsz jönni, hogy a kép sokkal árnyaltabb.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.04.12. 10:33:20

@diszkriminans: A magyarság nincs a svédséghez képest a génjeibe sütve. Aki Svédországban él, találjon barátokat, szerelmet ott, és éljen a saját életében, a pillanatban, boldogan. Az, hogy a magyarságát hordozza, de nem boldogabb a magyarok között, a magyarok által irányított országban: pszichózis. Csak tehertétel mindenki számára. Ha a gyerekei svédek, akkor forduljon arccal a svédek és a svéd jövő felé, és ne töltse az életét úgy, mintha szenvedő száműzött lenne, arccal hátrafelé.

"felét akarja" Nem számít. Egyrészt nem számít, mert egymillió emberből is lehet százmillió és százból is semennyi. A magyarság lehetne százmilliós nemzet is mára, ha úgy élnénk, mint az afrikaiak, vagy az indiaiak. Másrészt nem számít, mivel itt az emberek kupacairól van szó. Amiért az első pont szerint a magyarok ténylegesen nem azt tekintenék mindennél előrébbvalónak, hogy a Nemzet, valami pátoszos fogalom legyen az első az életükben és ezért dolgozzanak és küzdjenek töretlenül, úgy a magyarsághoz tartozás sokaknak csak egy beidegződés, ami kolonc lehet, ha valakit nem tesz boldoggá a magyarsághoz tartozás.

Persze valaki ápolhatja a kulturális örökségét máshol, más rezsimek alatt, olyan országokban, amelyek támogatják, hogy lakóik legyen sokszínűek, képviseljenek és akár őrizzenek sok kultúrát. De ahogy te is mondtad, a gyerekeik már nem feltétlenül akarnak magyarul, svédül és eritreaiul, és így tovább, ahogy a keveredés folyik mind megtanulni. Persze ápolja, amennyire akarja a szellemi örökségét, de kár onnan azon görcsölni, hogy itt mi megy.

El kell engedni.

Emil Cziljak 2018.04.12. 10:36:07

@Gleccsertetű: Igen ? Két királya van a magyaroknak és ebből 150 év török megszállás. Jönnek a Habsburgok és visszaveszik maguknak, amit elveszettek a magyarok. 1709-1711. Jön egy Tököly és egy Rákóczi, aki király akar lenni. Üres zsebbel és néhány talpassal. Bukás. A talpasok karóban ülnek Rákóczi és Thököly száműzetésben. Rákóczi a törökországi Rodostóban (vicces :) ). 1848. Néhány forradalmi hangulatban lévő diák (és nem a nép) bécsi mintára forradalmat játszik. Jön egy Kossuth (aki minden volt már addigra, csak akasztott ember nem) aki meglátja a lehetőséget, hogy hatalomhoz jusson és háborút hirdet a nagy semmire (Magyarország elmaradott feudalista mezőgazdasági ország, osztrák közigazgatással). Katonákat soroznak be . A nemzetiségeket kirekesztik és a tótokat és az oláhokat ellenséggé teszik. Az eredmény Kossuth Lajos azt üzente, hogy elfogyott a regimentje. Mivel nincs sereg, a hadipénztár se kell és eltűnik Turinba a pénzzel együtt, majd New Yorkban osztja az észt. Addig az elhagyott országban úton útfélen akasztják a pór és kevésbé pór népet, a több tízezer besorozottat a Habsburg Birodalom távoli részeibe száműzik.
1867 Kiegyezés. Talán a magyarok történelmének legésszerűbb cselekedete. Felismerve a tényleges lehetőségeket és mellőzve a romantikus álmokat a magyarok, bár Habsburg alárendeltségben, részei lesznek egy nagyhatalomnak. Egészen az első világháború végéig.
A háború végén a magyarok megint az abszolút vesztesként kerülnek ki belőle, mert nem csak Erdély (ami mindig is önálló fejedelemség volt és soha nem tartozott a magyar korona alá) kerül ki a hatáskörükből, hanem a mai Horvátország, Szerbia és Bosznia is. Ne beszélve arról a vicces tényről, hogy a mai Burgenland és Stájer ország is átkerül a monarchiával együtt háborús vesztes Ausztriához. Mindenféle vörös és fehérterror után, 10 év nyugalom után a magyaroknak megint csak Erdélyre fájt a foguk (ami soha nem tartozott a Magyar Királyság alá) és szövetségre léptek Hitlerrel (1938 és -40 bécsi döntések). Nem nem a németek szállták meg Magyarországot és kényszerítették a magyarokat, hoyg elfogadják Erdélyt és lépjenek be a II. világháborúba, hanem a javak megszerzése nem zeti mázzal leöntve. Eredmény ? Porig rombolt ország félmillió halott és szovjet megszállás, szocializmus. Igen,igen, nem kommonizmus, ahogy a magyarok tájékozatlanságból emlegetik azt a korszakot. 1956. Amikor a magyarokat ismételten és sikeresen palira vették megint. A hidegháború egyik meleg pillantában, amikor a SZU és az USA az egyiptomiakon és az izraelieken kersztül megütközött egymással akkor az amerikaiaknak sikerült zavart okozni a SZU hátországában és meglovagolva a magyar hatalom megingását (Rákosi kontra Nagy Imre) és a köz elégedetlenségét forradalmat szítottak Budapesten. A magyarok megint bedőltek a kuruc szellemnek és nem is próbáltak meg gondolkodni. Hiába igért az USA fűt-fát a Jaltai szerződés érvénybe volt és eszük ágában sem volt ténylegesen megütközni a SZU-val. Ekkora a SZU megszüntette az USA atommonopóliumát.
A többi már a mai kor történelme. És még egyet. A magyar forradalmi ünnepek:
1711 - vereség
1848 - vereség
1956 - vereség
Hány ország van ahol ennyiszer ünneplik meg a vereséget ? Hja kérem, ha nincs más ?

Szelid sunmalac 2018.04.12. 10:37:12

@Ekrü: Ahhoz kepest, hogy ertelmiseginek vallod magad, nem sikerult a posztot ertelmezni, ami egy reakcio volt az elmult napokban (meg be is van linkelve te szerencsetlen hulye!) megjelent cikkekre, amikben a szavazok felelosseget firtatjak es relativizaljak.

Legalabb olvasnad el a posztot ERTELMISEGI

consul 2018.04.12. 10:37:21

Mint a hős szerelmes, aki nem érti miért dobták... Hasonlítgatja magát az új partnerhez, hogy az az ő nyomába sem ér, meg majd visszasírja őt, meg biztosan csak valamivel megszédítette az ő volt párját, de majd megbánja és visszajön. Szánalmas! Ugyanúgy ez a negyedik napja tartó nyafogás. És ez ugyanúgy nem vezet sehová, de a dobott szerelmesnek is hiába magyarázod, hogy csak magát alázza.

Amúgy rendkívül szórakozrató, nemhiába a káröröm...

midnightcoder2 2018.04.12. 10:37:23

A demokrata és az intelligens ember valahol ott kezdödik, hogy ha a választók többsége nem ért egyet azzal amit én gondolok a világról, akkor nem primitívezem le az országot, még akkor sem, ha a nyertes valóban primitív kampányt nyomott.

Különösen egy olyan helyzetben amikor az ellenzék ilyen megosztott, a Jobbiknak egyedül esélye sem lett volna, a két baloldali párt pedig minden nyilatkozatában úgy szarozza ahogy a csövön kifér. Ráadásul az a két baloldali párt ami az elözö két ciklusban meglehetösen katasztrofális teljesítményt nyújtott, és akiknek a kampánya semmivel nem volt kifinomultabb Orbánénál.

Emil Cziljak 2018.04.12. 10:39:53

@Dr. Morcz: Én nem érzelmek alaján szoktam véleményt nyilvánítani racionális döntést igénylő helyzetekben. Hallom a könyzetemből az érzelmeket, de nem hallom a racionális érveket. De már fel is adtam :)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.04.12. 10:40:20

@karandash: "... Magyarország távolodik Európától. ..."

A jelenlegi liberális vezetésű európától. Várjuk meg mi lesz a vége az EU parlamenti választásoknak. Nagyon sok bársonyszék gazdát fog cserélni, meglátjuk, hogy akkor milyen messze lesz...

zokogjatok 2018.04.12. 10:42:45

@Szelid sunmalac: De ez nem "értelmesen elköltés", tehát itt pont arról van szó, amit én is mondtam, hogy ha az EU-s támogatás X célra van akkor nem építhetnek belőle Y-t, és pont ezt is kifogásolja az OLAF.

Légyszi egy elméleti példát mondj rá, hogy ha az EU ad 50 milliót wifi hálózat fejlesztéshez, abból hogyan veszel CT-t a győri kórházakba, vagy ilyesmit.

Never 2018.04.12. 10:48:34

Úgy nézem, hogy a választásokkal kapcsolatos gyász-feldolgozásnak az 1. és 2. stádiuma között van a liberális szavazóközönség. Ezen végig kell menni, feldolgozni az élményt és újra kezdeni.

Ekrü 2018.04.12. 10:48:41

@Szelid sunmalac: Elolvasta,és én NEM a posztra reagáltam ,hanem a TE hozzászólásodra ,ahol egész pontosan ezt írod:" Nekem mindegy ki hogy dont, de amikor nem vallaljak a felelosseget erte, attol felmegy bennem a puma. " Szóval értő olvasás pls...
A posztra pedig azért nem reagálok,mert nem érdekel,hogy egyes baloldali megmondóembernek mi a véleménye a szavazókról (és közvetve így rólam is) csak azért ,mert történetesen nem úgy szavaztak ahogy ők szerettél volna.

blah 2018.04.12. 10:51:06

az látszik, hogy az ország felének elege van a fideszből, a töketlen ellenzékre szavazás nem az acélos terveik miatt volt. nem nagyon örültem volna annak sem ha az összefogásra képtelen nyomik nyernek, a fideszéhez hasonlóan egyszerű, hülyéknek szánt üzenetük sérti az értelmes embereket, ne is áltassák magukat az ország fele ennyire utálja a fideszt.
a másik oldal meg egy igazi ironikus történet. a fidesz felvásárolta a vidéket, a szavazóik meg náluk dolgoznak alamizsnáért. küzdenek a feudalizmus ellen úgy, hogy részt vesznek benne. de legalább a migránsoktól meg vannak védve. 100-ból 99 migráns szerintem értelmesebb mint a fidesz birkái, azok legalább tettek valamit azért, hogy jobb legyen nekik míg a birkák a párttól várják a megváltást ami az előző 8 évben ki tudja miért de nem jött el. ja persze a Soros miatt. vagy a libsik miatt. biztosan nem azért mert ők buták.

Emil Cziljak 2018.04.12. 10:51:52

@szekertabor: Na ez a legnagyobb baj. A polgárosodás hiánya és a középkori reflex. Mindent a hatalomtól várás, a problámák megoldásában és az életvitelben is. Magyarországon a többség arra vágyik hogy a függetlenségért cserébe ellátást kapjon. Az állampolgári függetlenség kényelmetlen, mert felelősségel és kockázattal jár, az alattvalónak nagyon kényelmes. Egészen addig, amíg az őt ellátó rendszer össze nem omlik. Akkor jön a sírás, mint 30 évvel ezelőtt legutoljára. Ezt ismerte fel Orbán, hogy Kádár népe Kádárt kíván. Hát most megkapja. Anyi a különbség, hogy Kádár konszolidálta az országot és a gazdaságot és azon kersztül gyakorolta a hatalmat Orbán pedig az ütközésekkel és a kuruckodással az érzelmekre (rajongás és félelem, korbács és cukorka) alapozva gyakorolja a hatalmát. És ez így is marad

Ekrü 2018.04.12. 10:54:20

@zokogjatok: Azért írják ,mert azt látszatot szeretnék kelteni,hogy mi Fidesz szavazók majd szégyelljük magunkat amiért így szavaztunk.Mert ettől ők olyan felsőbbrendűnek érezhetnék magukat,meg persze így nem kell azzal foglalkozni ,hogy a baloldali pártok mit is rontottak el.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 10:55:22

@Ekrü: Nu, ha nem erdekel, hogy az en kommentjeim mirol szolnak es honnan indulnak, akkor megint jol mutatod a magat ertelmiseginek vallok mibenletet, meg persze ekletans peldaja nemely szavazoknak is, akiket szinten nem erdekel mire mondanak/irnak mit, csak kiragadnak egy reszletet es azzal el van intezve. No de sebaj.

@zokogjatok:
Nem tudom jol ertelmezem-e amit irsz. Tehat te szeretnel valamire kolteni ,de nemarra kapsz penzt, ezert a kerdes, hogy amire te szeretnel kolteni, azt hogy oldod meg? Nagyon egyszeruen: amire kapsz penzt, azt arra koltod, ezaltal arra mar nem kell kolteni, a te penzed meg mehet arra, amit szeretnel. De megintcsak: hogy MIRE koltunk penzt, az bizony a donteshozok felelossege. Es cafolj meg kerlek, ha nem igy van, de azert az EU tobbnyire olyanokra ad penzt, amik valami hasznos erteket teremt(het)enenek a lakossagnak. Lasd. latogatoi kozpont. Egyebkent meg fogsz lepodni, de bizony informatikai fejelsztesekre is milliardokat kaptunk. Kivancsi vagy, hova tunnek ezek a penzek, amiket mondjuk iskolak infotermeinek a felszerelesere adtak? Az infotanar otthonaban levo gepre baszod! Nem, ez nem kitalacio. Szerinted nem az lenne a donteshozok es hatosagok feladata, hogy ellenorizze a penzeket? Ehhez kepest egy kulsos szervezet probal utanajarni, es meg azokat is baszogatjuk, mert nehogy mar.

zokogjatok 2018.04.12. 10:55:27

@Ekrü: Ja ez kell? Akkor figyelj :D

paráznabillegető 2018.04.12. 10:55:54

elolvastam a kommenteket.
hát semmit sem változott pár héttel ezelőtthöz képest.
mintha nem is lett volna választás, úgy csépelitek egymást. :D

tudom, perverz vagyok, hogy ilyeneket olvasok... megyek is dolgomra. utánanézek, hogy kell átváltoznom azon ország polgárává, ahol élek már jó ideje. mert EZ a magyar, ez szánalom. kár érte, de hát.
további jó idegelést! :D

2018.04.12. 10:57:50

@wamzer:
A Fidesszel nem az a baj, hogy 5000 százalékos kamatot ígér, hanem hogy el is fogja venni a rendszer általuk vélt ellenyégeitől az összeget, hogy betartsa az ígéretét. Vagyis a hazugságra rendszert is épít.

sírjatok 2018.04.12. 10:58:05

A poszt nagyon jó szövege méjen megérintet! Én egy egyszerü FIDESZ szavazo vagoyk de egyáltalán nem akartam a fidesz gyözelmét! Nem tudom hogy történhetet kérek megbocsájtást az Urtól és a Baliberálisoktól!

Nagyon sajnálom hogy kájoszba döntötem az országot!!! Nem tudom milesz már a külföldre településsen is gondolkodtam úgy tudom ot az ilyen etyszerü lelkek is mint én miliárdosok lesznek! az arabokal meg jol kilyövök amúgyis!

szóval sajnálom kedves Baliberálisok hogy miatam káoszba az ország :(((

BOCSÁSATOK MEG!!! :((((

Móg 2018.04.12. 10:58:07

@felső határ nincs: A statisztika nem mutat semmit mert még nincs választási eredmény.

zokogjatok 2018.04.12. 11:00:02

@paráznabillegető: Hú én pedig nagyon sajnálom hogy nem kommentelsz többet, valódi veszteség a blogközösségnek meg az országnak.

Na csá! :D

LebensraumamOsten 2018.04.12. 11:04:25

@felső határ nincs: Felcsúti alomból csüngőhasú disznó eladó! Nem valami fiatal és húsa se sok van, csak zsírja. Okos, mert ha meghallja, hogy nemzeti konzultáció, elkezd röfögni. Rénszarvasra történő elcserélés lehetséges!

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.04.12. 11:04:47

@midnightcoder2: Azért volt primitív a kampány, mert Orbán egzisztenciális fenyegetést tudott belevinni. Lehet azon hőbörögni, hogy mennyi migráns jönne ide valójában, de talán a Jobbikon kívül egyik másik ellenzéki párt sem állt ki Orbán MELLETT abban, hogy Magyarország a magyaroké.

Az emberek nem a korrupció vagy a züllő oktatás és egészségügy mellett szavaztak, ez nonszensz. A Fidesz a migránsok és Soros nélkül tovább erodálódtak volna, mint 2014-ben a vitathatóan sikeres kormányzás és a sok korrupciós botrány után. Az igaz, hogy a jó makrogazdasági környezet segíti őket, segítik a határon tüli szavazatok, de ezt a választást a migránskampány vitte el messze magasan. Az, hogy az ellenzék nem tudta átlépni az árnyékát, hogy nem lesz néger a fél falu. Ment a nácizás, ment az acsarkodás, hogy nem befogadni valakit egyenlő a gyűlölettel, ment az elkenegetés, hogy igazából nem is jönnek annyian, de Orbán nem hazudott akármit, nem akármire épített fellegvárat, hanem arra, hogy még a leg"függetlenebb" médiumokból is az ömlött, hogy a migráció valós veszély lehet a jövőben és egy változó világ első jeleit észleljük, meg hogy népességrobbanás, aszályok, globális felmelegedés, és jajj mi lesz. Orbán erre ráfeküdt, de ami még fontosabb, az ellenzék nem tudott minimális hűséget sem mutatni a fehér, európai magyar emberek felé, hogy igenis, a magyarok egy fehér, európai nép, és ez az ország a magyaroké, mindenki más szempontjai csak legfeljebb vendég, abból pedig azt hívunk meg, akit akarunk és nem túl sokat lehetőleg.

Az emberek pedig nem hiszik el egyszerűen, hogy a szocik európaibb Magyarországot építenének, mivel három ciklus elment arra, és nem volt markánsabb jobb, felívelőbb egyik sem, mint az fideszes ciklusok.

Hosszú idő alatt, társadalmi változást kell indítani, ha valaki jobb Magyarországot szeretne, mint ami van, de megint, aki csak szeretne úgy élni, mint Nyugaton, és kedveli a globalizált kultúrát, annak nem muszáj emiatt görcsölnie, aki amúgy sem "vérmagyar", az éljen a saját maga által kedvelt életstílus és ideológia szerint ott, ahol ez megvalósítható

zokogjatok 2018.04.12. 11:05:33

@Szelid sunmalac: "dehat te szeretnel valamire kolteni ,de nemarra kapsz penzt, ezert a kerdes, hogy amire te szeretnel kolteni, azt hogy oldod meg? Nagyon egyszeruen: amire kapsz penzt, azt arra koltod, ezaltal arra mar nem kell kolteni, a te penzed meg mehet arra, amit szeretnel. De megintcsak: hogy MIRE koltunk penzt, az bizony a donteshozok felelossege."

No de én szerintem a borsodi buszmegállókba NEM kell wifi, tehát erre 0 forintot költenék, tehát akkor semmit nem nyerek.

A posztod másik része meg szintén nem arról szól, hogy hogyan lehet X-re adott pénzt Y-ra költeni, hanem hogy hogyan lehet X-re adott pénzt _jobban_ X-re költeni. Ezt aláírom, biztos egy csomó esetben lehetne ilyet.

De attól még ha az EU kilátóra ad pénzt egy faluban, akkor a falusiak hiába mondják hogy inkább az óvodára kéne költeni, mert az EU nem arra adott, hanem kilátóra, amire a faluban 0 igény és terv van, tehát nem lehet a "kilátón megspórolt pénzt az ovira költeni", mert nem spórolnak meg rajta semmit, hiszen soha nem építettek volna maguktól kilátót.

LebensraumamOsten 2018.04.12. 11:06:18

@nnnnnnnn: Felcsúti alomból csüngőhasú disznó eladó! Nem valami fiatal és húsa se sok van, csak zsírja. Okos, mert ha meghallja, hogy nemzeti konzultáció, elkezd röfögni. Rénszarvasra történő elcserélés lehetséges!
Kérlek te is segíts, hogy Viktorka új otthonra leljen!

Brix 2018.04.12. 11:07:12

Viszont, el fog jönni az idő, amikor az átlagember fokozatosan ráeszmél, hogy amit a kormányzati propaganda sulykol neki , az messze áll a valóságtól...
Magyarország bevándorló ország lesz idővel , ez a sorsot nem kerülhetjük el mi sem, mivel szárazföldi határokkal rendelkező, a migráció útvonalában álló , gazdaságilag egyre fejlettebb ország vagyunk. Ne gondolja senki , hogy amikor Európába évente milliók érkeznek illegális és legális formában, mi meg tudjuk őrizni a teljes különállásunkat. Most is érkeznek hozzánk menekültek és migránsok legális formában, akik a jövőben még többen lesznek, így a kormány csak egy illúziót kínál, hogy örökre fehér, egykultúrájú ország maradunk... A kerítés még nem állított meg senkit, legfeljebb időlegesen eltereli, lassítja a a migránsokat. Most is csak ezért jönnek kevesebben , mert a törökök lövik őket a határon...
Az elkövetkezendő évtizedek alatt tízmilliók fognak Európába elindulni és a megoldást még senki sem találta meg erre a globális problémára...
Arra kellene felkészíteni a magyar lakosságot, hogy ez a jelen/jövő realitása és nem hamis illúziókat táplálni...

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2018.04.12. 11:07:47

Sírjatok csak :)

Nem a ballibsi oldal nyert, tehát
- vagy a választók hülyék
- vagy a választás lett elcsalva
- vagy nincs demokrácia

De arra gondolni se mertek, hogy:
- az ország mégis csak jó irányba megy a többség szerint
- a Fidesz jobb választás mint az ellenzék
- hülyék vagytok a kampányoláshoz
- piaci alapon nincs vevő rátok, ez bukott ideológia

Amíg ezt nem vagytok képesek belátni addig maradtok büntetésben a sarokban

zokogjatok 2018.04.12. 11:07:54

@LebensraumamOsten: :DD Így tovább :DD

Ballib: Jaaj a kampány olyan primitív... érzelmekre hatás, semmi tény... hazudozások...

Ballib: CSÜNGŐHASÚ DISZNÓ CIGÁNY DIKTÁTOR! ALCSÚTI FOCISTA RAMSZESZ!

CSL 2018.04.12. 11:08:07

Lehet, hogy a választók is hibásak! De az ellenzék elfelejtett egy fontos dolgot! Dolgozni!

zokogjatok 2018.04.12. 11:09:48

@Brix: "gazdaságilag egyre fejlettebb ország vagyunk"

lassan el kéne már dönteni, hogy a teljes összeomlásba tartunk mert béna a viktor, vagy úgysem kerülhetjük el a bevándorlást akármit is mond a viktor, mert egyre jobbak vagyunk.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 11:10:20

@zokogjatok: Ertem, de ezert irtam, hogy az EU tobbnyire nem ad penzt kilatora a faluban, hanme mondjuk jatszoterre. Ezt te vagy lehivod, vagy nem. Ha lehivod, akkor viszont epits belole jatszoteret, ne partkozpontot, vagy kilatot, es akkor ha te WIFI-t akarsz a buszmegalloba, akkor maradt ra penzed, mert jatszoterre mar nem kell. Az EU-s penzekre nem veletlenul ekll pallazni. Arra palyazol, amire neked szukseged van. Ha neked nem kell kilato, nem arra palyazol, hanem a buszmegllo WIFI penzre.

LebensraumamOsten 2018.04.12. 11:11:25

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Kedves Birca! A boldogság gyümölcs hamuvá omlik a kis szádban!

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.04.12. 11:11:38

@Szelid sunmalac: igen-igen, és addig nem is lesz itt szakpolitika, amíg négy évente királyválasztó gyűlés van, ahol a királynak elég annyit belengetnie, hogy idén sem jön a török, ha rajta múlik. Akkor lehet itt szakpolitika, ha a nemzet nem lesz törzsi alapokon ilyen mélységesen polarizált. Ha a csoportok nem azért fognak szavazni, mert gyűlölik a másik tábort, mert puszta létükben, életformájukban fenyegetik a mások csoport ambíciói.

Ha ezen múlik az egyes részek sikere és önmegvalósítása, akkor igenis a nemzetet szét kell szakítani. Amúgy sem vagyunk sokan, amúgy sem vagyunk egy dinamikus, hatalomra, erőre törő csoportosulás, én inkább vagyok része egy hárommilliós nemzetnek, akinek a tagjaival tudok testvériséget vállalni, mint egy tizenegy milliósnak, akiknek a sorsa hidegen hagy.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 11:12:04

@CSL: Mint kutyaszavazo, pont leszarom a klasszikus ellenzeket, de azert meseled mar el, most a negyedik fideszkormany es masikd ketharmad utan is az ellenzek lesz a felelos a kormanyzasert?

konrada 2018.04.12. 11:12:58

@Emil Cziljak: "Erdély (ami mindig is önálló fejedelemség volt és soha nem tartozott a magyar korona alá)"

...na ezzel le is írtad az összes történelmi "ismereted" alapját.
...tán még kicsit tanulnod kéne azt, mielőtt még tudálékoskodsz azzal...

felső határ nincs 2018.04.12. 11:17:51

@wamzer: "Ez a dolog úgy működik, hogy megszólítod a választót, találsz valami témát, amivel azonosulni tud, adsz erre egy választ/megoldást, és nagy eséllyel rád fog szavazni.

A Fidesz ezt csinálta? Ezt hát. Sunyi, aljas témát választott, tele hazugságokkal és hosszú távú károkozással? Igen, de működött, ez van."

Ez marhasag, a fidesz 12 eve minden 7vegen valasztast nyerne, most ki van meglepodve.

Max. a 2/3 volt meglepetes, a Fidesznek van egy nagy tabora aki az elso migri elott is tudta hogy a Fideszre szavaz, penzert, adokedvezmenyert stb. Ennyi.

konrada 2018.04.12. 11:18:38

@Szelid sunmalac:
...jaja! Vállalják csak a fellelősséget!
...ne az ellenzékre -mely nem hagyta őket dolgozni, meg egyéb kivülről jött okokra - melyek érdekesképpen csak az általuk vezetett országot rázza meg leginkább a a térségben - mutogassanak az elqrás után, mint....
;))

zokogjatok 2018.04.12. 11:18:45

@Szelid sunmalac: De érted, akkor is limitált az egész, tehát nem lehet másra költeni mint amire adják. És ha főleg látványberuházásra meg életminőségjavításra adják és nem mondjuk iparfejlesztésre, akkor nem tudsz belőle iparat (:)) fejleszteni.

Tehát ha egy falu pályázhat kilátóra meg wifire a buszmegállóban meg látogatóközpontra, de egyik se kell neki, akkor attól még megpályázza mindhármat, mert csak kapnak pénzt a helyiek ha dolgoznak ezeken, de ez borzalmasan hatékonytalan az EU meg a falu szempontjából is.

Mert a falunak inkább ovi renoválás meg palackozóüzem kellene, a fenti három meg egyáltalán nem, tehát nem lehet azt mondani, hogy "amit a fenti háromra költött volna, azt most költheti másra", mert a fenti három dologra nulla forintot költött volna.

De ezt már mondtam. Szóval szerintem kicsit csiszolni kéne ezt az "inkább értelmes dolgokra kell költeni az EU-s pénzeket" retorikát, mert ez nem igazán rajtunk múlik és nem is ilyen egyszerű.

Abban igazad van, hogy van ahol egy jó támogatást is hatékonytalanul költenek el, ezeket javítani kell, de egyáltalán nem lehet valami másra költeni.

Mind1 most mennem kell jelenteni Orbánnak hogy eleget trollkodtam-e, nemtom leszek-e még vagy kivégeztet.

s 2018.04.12. 11:21:08

@nnnnnnnn: "kb a hatvanadik írás amiben a nagytudású lipsi elmagyarázza hogy hülyék a választók és azért nyert a fidesz"

Ugye mennyire fárasztó ez az állandó magyarázgatás? Például én sem magyarázgatom, hogy 1+1=2. Megtehetném pedig, . . . de mégsem.

CSL 2018.04.12. 11:21:33

@Szelid sunmalac:
Nem! Nem is ezt írtam! De, a pesti irodában, meg a parlamentben ücsörögve, nem lehet eljuttatni az üzeneteket a választókhoz, pláne ilyen média túlsúlyban, amilyen a fidesznek van! Pont a kutyák csinálják jól, hogy járják az országot és próbálnak segíteni ahol lehet. Persze nekik elég szűkösek a forrásaik ellenben pl egy mszp-vel. Persze ma már ők is csődben vannak, de egy 2010 es választás után, miért nem racionalizáltak? Bár jobb lett volna, ha megszűnnek, de a zsíros parlamenti helyekről meg az ingyen támogatásokról nem akartak lemondani, így viszont, megmarad a centrális erőtér..

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.04.12. 11:22:20

@Szelid sunmalac: Ahogy a választók feleőssége, hogy a Fideszt megválasztották, úgy az ellenzék felelőssége, mint hivatásos politikusoké, hogy a Fidesz nyerte a választásokat. Ez a választás nem volt megnyerhetetlen, az ellenzék mélyen félreérti vagy egyszerűen lenézni a magyar szavazókat. Meg is van az eredménye.

Ahogy Atlee sem tudta volna leváltani Churchill Hitlerrel vagy akár nyíltan Sztálinnal kampányolva, úgy egy a magyartól idegen érdekeket nyíltan kiszolgáló ellenzék, ami ezzel is kampányol, nem fekszik jól a magyar szavazóknak.

konrada 2018.04.12. 11:22:48

@Szelid sunmalac:
...ja egyébként meg a kamatos példádra: a mérték túlzó, de az viszont tény: valóban könnyebb becsapni egy olyannak a többieket, akinek már több üzlete bejött, mint annak, aki már egyszer szintén a szokásosnál magasabb kamatot igért, de még a tőkét is lenyúlta....

morph on deer 2018.04.12. 11:24:37

@zokogjatok:
“Légyszi egy elméleti példát mondj rá, hogy ha az EU ad 50 milliót wifi hálózat fejlesztéshez, abból hogyan veszel CT-t a győri kórházakba, vagy ilyesmit.”

A tévedés ott van, hogy nem az EU dönt arról, hogy térkő kell Bivajbasznádon, és nem CT Márianosztrán, hanem az a nagy büdös helyzet, hogy azért arra pályáznak, mert arra írják ki a pályázatot!

És azt nem Brüsszelben, hanem itt, nálunk! Kérdezd csak meg Lázár Janót, hogy hogyan is zajlik mindez, hiszen ő a felelőse az úniós pályázatoknak.

Csak az a bibi, hogy ha valahol mondjuk a leszakadt putrinegyed ivóvízellátására költenének úniós pénzt a térköves-ledlámpás-szökőkutas főtér helyett, az nem is látszana, meg nem is találkozna a hangadó személyek tetszésével, ráadásul plusz szavazatokat sem hozna, hiszen a romáknak úgy sincs más választása, mint a polgármesterre szavazni, ha közmunkát akarnak.

Így aztán van térkő, meg turulos emlékmű, meg kalandpark, - hogy a kilátókat ne is említsem.

Az EU a pénzt adja, nem a felhasználásukról dönt, az a döntés nálunk van, a magyar kormány kezében.
Mint ahogy a pályáztatás is.
Na innen modhatod tovább.

Ekrü 2018.04.12. 11:24:54

@Szelid sunmalac:
Én ezt írtam :
"Elolvastam,és én NEM a posztra reagáltam ,hanem a TE hozzászólásodra" -és beidéztem a TE hozzászólásod ,hogy érthetőbb legyen. :)))
Erre Te ezt válaszolod :
"Nu, ha nem erdekel, hogy az en kommentjeim mirol szolnak es honnan indulnak"
No comment.... :)))))

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 11:27:07

@LebensraumamOsten:

Mi, hiteles szürke kisemberek mindig jó hangulatban vagyunk. A nyugat zuhanását is derüvel szemléljük.

GyMasa 2018.04.12. 11:30:39

@Szelid sunmalac:
..Kevered a szezont a fazonnal...
Nem hiszem.
...A nemetek a vammentessegbol, az aruk es szolgaltatasok szabad mozgasabol huznak hasznot....
Ha csak ez lenne az ok, akkor nem telepitenenek Nemetorszagon kivul semmit.
Ezzel szemben az az ok, hogy Magyarorszag Low Cost country, ahol nagyobb a nyereseg ugyanazon az eloallitott teermeken, mint Nemetorszagban.
PL. pont a fizetesekben merheto kulonbsegek miatt.
(Meg a milliardos allami tamogatasok illetve adokedvezmenyek miatt is)
... Mi meg az EU-s tamogatasokrol beszeltunk,...
Igen, es erre valaszoltam is, hogy az "EU-s tamogatasok" nagyreszt visszavandorolnak a nemet zsebekbe,
ES
ezen felul meg olcso orszag is vagyunk.
...amit mi kolthetnenk el ertelmesen es mi huzhatnank belole hasznot, mar ha haszon a kisvasut Felcsuton...
Az EU tamogatasokat csak arra koltheted, amire azt az EU adta.
Ha autopalya epitesre adnak 2 milliard EUR-t, de az egeszsegugyre nem, akkor azt a penzt autopalyara KELL kolteni, kulonben visszafizettetik.

Sir Gombóc 2018.04.12. 11:33:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ideje lenne új lemezt feltenned. A történet már rég nem erről szól. Az ország igazi megrontóit szavazták újra.

Sir Gombóc 2018.04.12. 11:40:08

@Szelid sunmalac: miért vagy meglepve? Ezek nem jobboldali konzervatívok, hanem valójában kommunisták. Csak nem veszik észre, hogy azok.

felső határ nincs 2018.04.12. 11:44:09

@Sir Gombóc: "miért vagy meglepve? Ezek nem jobboldali konzervatívok, hanem valójában kommunisták. Csak nem veszik észre, hogy azok. "

Ez mar 2014ben is bevalt meg most is. Mindenki hulye le kell valtani a valasztokat, muhaha.

Ugy latom a fidesznek a jovoben sincs felnivaloja az agyilag mara alaposan lepusztult baloldaltol.

morph on deer 2018.04.12. 11:45:43

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
“A nyugat zuhanását is derüvel szemléljük.”

Csak ne felejts el időben odébb állni, mert még rád esik és alatta maradsz.
Arról nem is beszélve, hogy ez nyilván tompítani fogja a becsapódás erejét, és még az is lehet, hogy a nyugat megússza, de te nem.
Szóval csak óvatosan azta a szemlélődéssel! :)

Lilli_Csiribiri 2018.04.12. 11:46:17

Egyébként én vidéken senkit se látok, aki megbánta volna azt hogy a Fideszre szavazott és ők nyertek. Nem mentegeti magát senki, hogy izéhozé, meg tollja el magától a felelősséget. Az, hogy az egyik liberális mentegeti a népet, a másik meg szapulja őket az eredményért, nos ez se érdekel itt senkit.
Érdekes ez a változás viszont a szavazás fontosságával kapcsolatban :D szóval mégse a demokrácia ünnepe volt? meg mégse kellett volna elmenni mindenkinek úgy mint ahogy azt egy héttel ezelőtt sulykolták az emberekbe az indexen is :D ja, hogy nem gondoltátok, ha elmennek így szavaznak :D hát van ilyen

paráznabillegető 2018.04.12. 11:49:31

@zokogjatok: jóvan, bazmeg, akkor meggondoltam magam, ha már ennyire hiányoznék.
de azért kimutathatnátok ezt máshogy is, nem pedig köpködve egymásra.

felső határ nincs 2018.04.12. 11:50:04

@Lilli_Csiribiri: Mar raporogtek a lippsik a sajtoban hogy ha mar az ATOMbombat Simicska megse Orbanra hanem az ellenzeki sajtora dobta le, akkor legalabb a MAGAS RESZVETEL kergeti el a patast.....

Lattuk mi tortent, muhaha, a ballib joslatok ennyire szoktak bevalni az elmult10+ evben.

Most epp abban remenykednek hogy majd az EU kergeti el a patast, muhaha.

nyihihi

priceless, beteg banda

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 11:59:22

@morph on deer:

Óvatosak vagyunk, ne aggódj, a nép bölcs. A liberális sakálok vonyítanak, a globálkulákok sikítanak, a háttérhatalmisták üvöltenek, de a nép karavánaj derüsen, magabiztosan halad. Ez van, nem lennék ma a liberók helyében...

Brix 2018.04.12. 12:00:41

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "Ez a választás nem volt megnyerhetetlen..." DE igen, megnyerhetetlen volt. Aki ismeri az ellenzéki pártok valódi problémáit, az tudja , nem volt esély semmilyen kormányváltásra...Nincs az az összefogás, ami Orbánék 2002-től vagy még régebbről megkezdett szisztematikus vidéki hatalomépítését meg tudná törni. Mára a Fidesz egyeduralkodóvá vált a kisvárosokban és a falvakban, ahol az emberek 90%-a kormánypártot támogatta, ami abszurd , de mégis igaz... A közmunkások, a cigányok- azok az emberek , akik anyagi kiszolgáltatottságban élnek a rendszertől- mind megszavazták Orbánt...Jól felépített , feudális szerkezetű a társadalom ez , a demokrácia csak látszat, az ellenzéknek nincs esélye a jelenlegi konstellációban....Csak abban lehet bízni, hogy 4-8-12 év távlatában felnő egy új generáció, akiknek elege lesz a kivénhedt fideszes politikusokból és az általuk felépített kizsákmányoló, önkényuralmi , illiberális rendszerből... Hiszen, egyszer minden rendszer megbukik , és akkor jöhet a megtorlás..Elégtételt fognak venni az abszolút hatalom birtokosain, és azokon, akik kiszolgálták ezt a bűnös rendszert..

Emil Cziljak 2018.04.12. 12:02:16

@konrada: A jelzők helyett valami tény is van vagy csak a puffogás ? Mikor tartozott a Magyar Királysághoz Erdély és szünt meg, mint önálló fejedelemség ?

paráznabillegető 2018.04.12. 12:03:36

@Brix: de ezt te már mind nem fogod meglátni.
már csak azért mondom, mert hogy egy generáció, az olyan 25 év...

Emil Cziljak 2018.04.12. 12:05:37

@GyMasa: Az EU a támogatásokat arra adja, amire a támogatandó ország igényli, ha az megalapozott és nem piac ellenes.

felső határ nincs 2018.04.12. 12:10:39

@Brix: Mar bocs, de meg jo hogy elonyokert szavaznak az emberek, ez teljesen normalis, mindenhol igy megy, nana hogy arra aki tobbet tesz a zsebukbe.

Ez a Fidesz, meghogy feudalis, ha ez feudalis akkor amerikaban feudalizmus van.

www.portfolio.hu/gazdasag/zsiday-viktor-elarulta-az-orban-kormany-gyozelmenek-titkat.282174.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Itt egy befektetoi velemeny, tehat egy komolzan veheto, nem ballib agyhalott megmondoembertol szarmazo jozan okfejtes mitol nyert a Fidesz, nem mintha ez barkit meglepett volna.

GyMasa 2018.04.12. 12:12:13

@Emil Cziljak:
Aha, tehat, akkor a magyar kormany a ludas, hiszen miert nem ker EU-s tamogatast az oktatasra, vagy az egeszsegugyre.
Jol ertelek?

GyMasa 2018.04.12. 12:14:32

@felső határ nincs:
Jajj, te!
Hat, te is dobalod a kavicsokat az ellenzek kognitiv disszonanciajanak fogaskerekei koze?
Nem lesz ennek jo vege!

Emil Cziljak 2018.04.12. 12:15:38

Nem ludas, mert kért és kapott, is lásd az újonann átadott vagy felújított, főleg vidéki kórházakat (legyünk tárgyszerűek :) ) Az arányokkal van baj, meg a rengeteg nem termelő látvány beruházással

neszóljszámnemfájfejem 2018.04.12. 12:19:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Khm..honfoglalás..talán mond valamit....mi is csak büdös migránsghorda voltunk, az akkoriban itt élő népek szemszögéből, meg objektíve is...

75latnok 2018.04.12. 12:31:05

@neszóljszámnemfájfejem: szerintem nem voltuk büdösebbek az itt élőknél, illetve nem tudom, te melyik néphez sorolod magad.

Egyúttal több olyan elmélet is van (nem facebookos baromságokra gondolok), amik szerint akár korábban is itt lehettek a magyarok, mint a honfoglalás.....

Szelid sunmalac 2018.04.12. 12:32:58

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Ertem. Persze hogy mindenert amit a kormany csinal az ellenzek a felelos! Ha en most ellopom a kollegma penztarcajat, akkor az edesanyad a felelos, hiszen miert nem tett ellene?

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2018.04.12. 12:36:38

Fene se tudja.
Epp azon gondolkodom, hogyan lehetne differencialni az embereket.
Merthogy demokracia, meg szabadsagjogok, meg egyenloseg, tok jo....de ma, amikor a vilagban egyre tobb a funkcionalis analfabeta, a tanulatlan, tudatlan, beszukult egybites, valamikepp korlatozni kellene a szavazati jogokat, a beleszolast a tarsadalom alakulasaba.

Durvan hangzik? Igen. De ha igy marad, ahogy most, es az egyre novekvo szamu sikhulye fogja `rule the World`, akkor gyorsvonatkent robogunk bele a vilag osszeomlasaba, es az egyre szukulo reteg, aki tudna es akarna is hasznalni az agyat es tenni is tudna a jobbitasert, tehetetlenul vegignezi majd.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 12:40:52

@A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron: Aztan meg a vegen kiderulne, hogy pont akiket kizarnal meg a szavazasbol is epp ott ulnek a parlamentben, meg a polgarmesteri szekekben

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.12. 12:42:12

@Szelid sunmalac: Nesze semmi fogd meg jól. Egy ilyen kis ország nem tud számottevően beleszólni a szavazatával, viszont nagyobb országokat befolyásolhat, illetve kisebbeket egységes fellépésre bírhat (v4).
Az amerikai sajtóban is megírták, hogy a magyarországi választások túlmutatnak az ország határain, hisz Magyarország az antimigrációs törekvések gyújtópontja..

felső határ nincs 2018.04.12. 12:42:51

Kulonben "Fideszeskent" mondom, 2 dolog miatt csalodott vagyok.

1. 2/3 - koszi hisztizo agyhalott ballibek ezt el lehetett volna kerulni

2. Fegyenc beklerult! Ezt is koszi agyhalottak, ezzel Orban megnyerte 2022t is hogy ez a szegeny alkesz meg 4 evig trollkodik a Parlamentben

Ezen kivul tok uncsi lefutott valasztas volt.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 12:48:22

@EU zászlót mindenhova!: Bar nagyon kampanyolsz az antimigracio miatt, azert azt elarulhatnad, hogy az EU es NATO helyett megis hova szeretnel te tartozni. Mert ketsegeid ne legyenek egy ilyen hatalmas lelkszamu, megkerulhetetlen tenyezokent a tobbi orszagnak utatmutato, Isten altal vezetett nepnek mind a tizmillio lakosaval, merhetetlen asvanykincsevel es gazdasagi sulyaval VALAHOVA tartoznia kell. Ugye csak nem orosz baratainkra gondoltal, akiktol Viktorod vert szenvedve szabadult meg?

BiG74 Bodri 2018.04.12. 12:48:59

@morph on deer:
Sötétség? Tagadhatatlan vannak primitív véglény állampolgárok. Jó eséllyel vannak olyanok is akik a fityiszre szavaztak. Ők setétek.
Aztán vannak normális hétköznapi életet élő emberek, akik tisztességgel élnek, dolgoznak. Esetleg kiemelkedően megbízható óvónők, ácsok, kőművesek, kertészek, tisztségviselők, börtönőrök. Nem iszonyat sötétek, de őnekik a fityisz által súlykolt mantra hihető, és mindent feledtető.
És vannak, akik nagyon jól tudják mi zajlik, de hiszik, hogy ők lesznek a farok jó oldalán, a felső százezerben.
Ezt most mind jól mossuk össze! Mert az biztos pozitív előremutató gondolat.

konrada 2018.04.12. 13:00:44

@neszóljszámnemfájfejem:
A példa jó.
...kérdezd meg az akkor itt élő Szvatoszpuk alattvalók leszármazottait, jó üzlet volt-e számukra a fehér lovas bartell...;))

konrada 2018.04.12. 13:07:42

@Szelid sunmalac:
...ajaj! Neked se lehetett könnyű életed, amikor kiskorodban nem akartad megenni a spenótot, és egyből kivágtak a p.csába....;))

...vagy amit leírtam hülyeség? Nem úgy működik a dolog, hogy ha valaki nem akarja megenni a spenótot, avagy nem akar olyanokat befogadni, akik nem kell a másiknak, akkor az nem azt jelenti, hogy automatikusan kivágják? ...legfeljebb a fater morog, hogy hiába mutatott jó példát, neki kellett felzabálni a maradék spenótot, pedig ő is utálja...

has 2018.04.12. 13:13:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Lalmi másik szavazás eredményét olvastad? A százalékok nem stimmelnek!

Szelid sunmalac 2018.04.12. 13:21:40

@konrada: Nem ertem a z osszefuggest. Elnezest. En arra irtam EU-s kolleganak, hogy o mindenaron ki akar lepni. A kerdesm ezzel kapcsolatban ,hogy hova szeretne tartozni, hanem az EU/NATO-ba? Mert valahova elobb-utobb kenytelenek leszunk tartozni.

A bevandorlassal kapcsolatban pedig azt irtam neki, hogy mi ugyanugy kepviselve vagyunk az UE-ban, mint barki mas, raasdul aranytalanul nagy sullyal, es minden eszkozunk megvan az erdekeink ervenyesitesehez.

konrada 2018.04.12. 13:27:27

@Szelid sunmalac:
...ja, azt a részt nem találtam meg tőle, azt hittem, csak a blogzónában szokásos nyígás azon, hogy a zorbán biztos ki akar léptetni, meg ha nem fogadunk be, kivágnak minket.

...ha ő azt írta, hogy ki kellene lépnünk, akkor nem értek egyet vele, úgy igazad van.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 13:40:08

@konrada: Nem, megvadolni nem akarom, ezt igy szo szerint nem irta. Nekem ez volt az erzetem a kommentjeibol, de inkabb altalanossagban okolta az EU-t es mintha mi nem lennenk reszei. Erre fel irtam.

B.Log · glossza.blog.hu 2018.04.12. 13:44:25

Alapvetően egyetértek a cikkel - a hülyeség nem ment fel a felelősség alól. Viszont tovább bonyolítja az egészet az önkormányzatiság leépítése, ami miatt csak az jut pénzhez, aki a kormánynál "lobbizik", és az, hogy sikeres lobbizásra csak kormánypárti képviselőnek van esélye (erről írtam egy blogposztot, amit aztán a kissikátori polgármester akaratlanul igazolt: szerinte a máshová szavazó falu lakosai elfelejthetik a fejlesztéseket). Ebben a zsarolásos állapotban az a csoda, hogy vidéken is ennyien "mertek" a kormánypárt ellen szavazni.

Dread Naughty 2018.04.12. 13:54:29

Két diplomás, budapesti Fidesz szavazóként mondom, hogy kurvára megérdemeltétek a vereséget és ezt most, az elmúlt 4 napban igazoltátok a legjobban.
Még most is a kis véleménybuborékjaitokban veritek ki egymásnak és tudatlan parasztozzátok le a választókat, akik megbüntetnek érte.
Akit ennyire lenéztek, miért is szavazna rátok?

Pontosan úgy viselkedtek most is, mint a választások előtt, így el fog maradni a megújulás, amit személy szerint sajnálok, mert a balos szavazók sokkal jobbat érdemelnek ennél az önfelmentő, önimádó, libsi tahóságnál, amit képviseltek.

Őszintén remélem, hogy a fajtátok nagyja nem csinál segget a szájából és már csomagol és szorgosan guglizza a kivándorlás, London,stb. szavakat, mert szvsz jobb lenne mindkét csoportnak, ha egymás nélkül élhetnénk tovább. Mi itt, kissé szenvedve, kissé lassabban, de legalább önállóan és magyarként, ti pedig odaát szabadon a mesés gazdagságban és némi kicsurgó migráns-sperma nyomaival a különböző testnyílásaitokban.
Mindkét sorsnek megvan a keresztje, de legalább van, volt és lesz választás.

Ja, és csak a miheztartás végett: pontosan tudom, hogy bunkó, egyszerű és túlzó kampányt folytatott a Fidesz. Mi mind tudtuk ezt egész végig. Csak hogy ennél volt egy sokkal bunkóbb, sokkal egyszerűbb és sokkal inkább hamis válasz is a részetekről: a "nem is igaz, hogy a migráció probléma". Itt vágtátok el magatokat.
Innentől fogva volt lehetetlen rátok szavazni, mert kb 5000 linket tudnék küldeni külföldi(nem magyar, nem kormánypárti, nem simicskás) újságcikkekhez, amikben igenis látható bizonyítékai vannak a hazugságotoknak. A migráció, az erőszak és a terrorizmus létezik és valódi, függetlenül Orbántól és Karácsonytól is.
Csak Orbánnak volt rá válasza, Karácsony pedig még a kérdést sem érti...

Mellesleg a vereségetek legfőbb oka ti magatok voltatok: becsaptátok magatokat és elhitettétek, hogy a naaagy összefogás eredményeit(Hódmezővásárhely) elérhetitek a naaagy összefogás nélkül is. Aztán amikor nem sikerült, mind pislogtatok, mint a szemafor.
Ennek nem volt köze a Fideszhez vagy a szavazóihoz, ez a ti bénaságotok volt... értelmiségiek.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.12. 13:54:56

" Hál' az égnek Magyarországon ma nem kötelező voksolni."

Választás előtt ezt nem merted leírni, egyrészt mert gyáva fos vagy, másrészt meg azért, mert azt hitted hogy a több szavazó az elkúrókat erősíti.

Tévedtél, mint más ballib szarházi. A vidék nem szopta be a gyűlöletkeltő faszságaitokat se és a migránssimogató agybeteg szólamjaitokat se.

Lehet ezért utálni a magyarokat, mitöbb egy libertirian blog kétes hírű szerzőjétel ez valahol el is várható.
Csak legfeljebb kiröhögünk. :DDD

bigdata 2018.04.12. 13:58:39

Derága poszter úr vagy hölgy, tetszik emlékezni 2006-ra, meg az akkor tökéletesen más szempontok alapján hozott bölcs össznépi döntésre? Mitől táltosodott volna meg választóközönségünk?

zokogjatok 2018.04.12. 14:01:18

@Szelid sunmalac: Az EU-ból orbán meg a fideszesek se akarnak kilépni, csak időnként puffognak. Mert az EU se tökéletes amúgy.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 14:10:38

@zokogjatok: Tokeletes? Miert nlenne az es egyaltalan hogy lehetne? De en mind szemelyiseg, mind a munkam miatt arra koncentralok, hogy mit hogyan lehet megoldani. Az nem eleg, hogy okadunk valamire folyamatosan, foleg ha minden eszkozunk megvan ahhoz, hogy javitsunk is rajta.

Gleccsertetű 2018.04.12. 14:13:03

@Emil Cziljak: szánalmasan félrebeszéltél. de ne haragudj, olyan emberrel, aki a "kiegyezést" a legésszerűbb cselekedetnek tekinti (aminek egyenes következménye trianon) azzal nem sok érdemi beszélnivaló van

na, további jó rasszistáskodó és öngyűlölő vidám 4 évet kívánok neked, a liberalizmus nevében.

Emil Cziljak 2018.04.12. 14:20:24

Hát ha tényekkel nem megy, akkor megy jelzőkkel ? "Hitében él a nemzet ". Nem a tudásból :) Hogy a kiegyezésből hogyan következik egyenesen Trianon (nagybetűvel) arra azért kíváncsi lennék. Ha lehetséges tényekkel és nem sorosozással és a nekem szánt jelzőkkel :). Milyen rasszról beszéltem, mert ha én rasszista vagyok akkor valamilyen rasszról is kellett írnom, nem ?

morph on deer 2018.04.12. 14:39:35

@BiG74 Bodri:
“Ezt most mind jól mossuk össze! Mert az biztos pozitív előremutató gondolat.”

Annyira mindenképpen, mint a fidesz nevezetű bűnszervezet támogatása, véleményem szerint.

Aki beszopta ezt az egész ótvart azzal azért vannak bizonyos gondok, már ami az intelligenciájukat illeti.
Aki pedig haszon reményében nyal, és hajlandó elfogadni mindenféle mocsokságot, ha ők jobban járnak, azzal szemben semmilyen mentséget nem tudok elfogadni, semmilyen okból.

Akik tisztán a szopó oldalon vannak, azok a kiszolgáltatott szerencsétlenek, akiknek már minden mindegy, csak legyen meg legalább a napi betevő, na nekik nincs választása, választáskor sem. És akkor sem, ha ezzel a saját sorsukat pecsételik meg végképp.

Nálam ez az egyetlen réteg, amelynek megértem a helyzetét, innentől viszont senki más. Ez van.

CleanYourRoom 2018.04.12. 14:49:49

@Emil Cziljak: Anyád nem tartozott a Magyar Királyság alá.

Krumpli Bogart 2018.04.12. 14:51:32

A kedves blogger honnan tudja ilyen biztosan, hogy az ő döntése volt helyes, hogy nem a Fideszre szavazott? Én ugyan a kutyára szavaztam, de tényleg nem értem, hogy lehet valaki olyan hülye, már csaknem 30 év demokrácia után, hogy azt hiszi, aki másként dönt az megvezetett hülye. Bazdmeg! Az a demokrácia lényege, hogy véleményed lehet és ezért senki nem bánthat se szóval, se cselekedettel.

Emil Cziljak 2018.04.12. 14:54:27

Gratulálok a kultúrált és tényszerű válaszért. :) Van akinek ennyire telik :)

CleanYourRoom 2018.04.12. 14:55:28

@Brix: Eljöhet majd az idő, amikor mi is lőhetjük őket a határon, és akkor majd nem jönnek, ilyen egyszerű. A történelem folyamán elég sok népvándorlási kísérlet vallott kudarcot ilyen módon, van példa mindegyik esetre.

Andy73 2018.04.12. 15:08:16

A blogger valóban bármiféle felelősség nélkül hőzöng itt a virtuális térben, mert nem az ő liebling pártja nyert. De ha tényleg felelősségre akarja vonni a kormánypárti szavazókat, azok közül is főleg a vidéki iskolázatlanokat, akkor nyugodtan utazzon "le" vidékre, kérdezze végig az embereket, hogy kire szavaztak, aztán rendezze le velük a dolgot. Ne itt hőzöngjön, hanem menjen be egy falusi kocsmába, és folytassa ott a hőzöngést, mutassa meg, hogy tényleg ő Jani.

A viccet félretéve, a magát demokratikusnak képzelő bloggernek halvány lövése sincs a modern demokráciáról. A jelek szerint még nem hallott az általános és titkos szavazójogról. Ami éppen azért titkos, hogy senkinek se kélljen félnie a retorzióktól, a felelősségre vonástól, azok részéről, akiknek nem tetszik a szavazás eredménye.

CleanYourRoom 2018.04.12. 15:10:44

@Emil Cziljak: Te biztos valami román lehetsz, vagy Romániában tanultál történelmet, mert ők szoktak ezzel a objektíve hamis történlemi fantazmagóriával jönni, hogy Erdély mindig is önálló fejedelemség, és nem a Magyar Királyság része volt.
Az ország három részre szakadása, Buda elfoglalása, Szapolyai János halála és fia, a kiskorú János Zsigmond trónörökös Erdélybe menekülése után vált csak külön Magyarországtól Erdély, mivel az volt a török érdek, hogy Magyarország megosztott maradjon lehetőleg, és ne egyesüljön a Habsburg korona alatt, ami veszélyeztethette volna a magyarországi török uralmat. A törökök előtt Erdélyt a magyar király által kinevezett vajda kormányozta a király nevében, ám ez nem jelentette azt, hogy állami vagy akár csak közigazgatási értelemben is önálló lett volna, mint ahogy nem is volt az, nem volt külön országgyűlése, hadserege vagy pénzügyei. Ami a török utáni időket és a Habsburgokat illeti, ők az oszd meg és uralkodj elve alapján nem voltak hajlandók Magyarországot és Erdélyt együtt kezelni, mivel hatalompolitikai okokból mindig jól jött a Habsburgoknak, hogy volt mivel zsarolniuk a magyar nemességet (a román parasztsággal), ezért volt a 48-as forradalomnak is a fő követelései között az unió Erdéllyel, hogy ennek a játéknak véget vessenek. Ugyanígy a kiegyezés után Erdély vitathatatlanul Magyarország része lett. Volt talán Erdélynek külön országgyűlése, mint Horvátországnak? Nem volt. Ennyit erről. Ostoba, tudatlan idióta vagy.

CleanYourRoom 2018.04.12. 15:15:12

A blogger és a magyar választókat előszeretettel lehülyézők figyelmébe pedig a következőt ajánlom megfontolásra: a bölcsesség nem egyenlő az intelligenciával. Az intelligencia bölcsesség nélkül pedig nem több, mint arrogancia. Márpedig a kettő nem feltétlenül jár együtt. Kényelmes abba a hitbe ringatni magunkat, hogy a többiek hülyék és te jobb vagy náluk. Ugyanezt a hibát követték el a demokraták Hillary pofára esése után. Az intellektuális fölény nem jelent automatikusan morális felsőbbrendűséget.
youtu.be/C3fy0RYpU8Q

paráznabillegető 2018.04.12. 15:17:44

@Dread Naughty: két diplomád van, mégis honnan, az ecseriről? :D

"...Mi itt, kissé szenvedve, kissé lassabban, de legalább önállóan és MAGYARKÉNT, ti pedig odaát szabadon a mesés gazdagságban és némi kicsurgó migráns-sperma nyomaival a különböző testnyílásaitokban. "

a kiemelt rész miatt a kurva anyádat, azt.
az idézett mondat második fele pedig a diplomavédésed: ordas buta vagy, bizony.

Emil Cziljak 2018.04.12. 15:29:24

Ha Ön nem hallott Havasalföldről, Vajdahunyad váráról, akkor arról sem lehet fogalma, hogy bár a Magyar Királyság vazallusa volt, de mindig is önálló Vajdaság volt Erdély és bizony saját közigazgatással és bíróságokkal és pénzzel rendelkezett (akkoriban a pénz nem egy ország fizetőeszközét jelentette, mert a mai értelemben vett határok sem léteztek), de hadat nem viselhetett. Az az Erdély természetesen nem egyezik meg a mai Erdéllyel, mert például a Partium, csak a török uralom alatt került Erdélyhez. A Habsburgok alatt nem is létezett önálló Magyarország egészen a kiegyezésig. A rendek és a rendi országgyűlés hatásköre is egészen szűk volt. Nem kellet zsarolniuk a magyarokat semmivel, hiszen a Habsburgok rendelkeztek Magyarország felett. Rákóczi Ferenc a felkelését erdélyi fejedelemként indította, mert Erdély megőrizhette a török időkből származó önállóságát, hiszen a Habsburgok csak Magyarországot vették el a törököktől.
A nekem szánt jelzőket betudom a kultúráltság fokmérőjeként :)
Egyébként szász vagyok, ha ez annyira fontos :)

CleanYourRoom 2018.04.12. 15:37:26

@A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron:
Hát ez nem lenne túl demokratikus, meg a felvilágosodás alapértékeit is tagadja, de ha már teorizálunk, tessék, itt egy támpont: ne legyen szavazójoga azoknak, akik eltartottak, azaz akik többet vesznek ki az államkasszából, mint amennyit betettek oda.
Meglépnéd?

És ha elárulom, hogy ezzel elvetted a nők mint társadalmi csoport választójogát? Hűha, ez hogy lehet? Hát úgy, hogy a nők nettó kedvezményezettek az állami újraelosztásnak, ha egész életük mérlegét vesszük, csak a férfiak nettó befizetők. Tekintsd úgy, mintha az EU-ban Németország, Hollandia, Ausztria meg Svédország lennének a férfiak, a görögök, spanyolok, meg kelet-európaiak pedig a nők.

Durva, mi? De igaz. Új-Zélandon kiszámolták (és alighanem hasonló a helyzet mindenhol a fejlett Nyugaton):
judgybitch.com/2016/08/16/reblog-research-find-that-as-a-group-only-men-pay-tax/

Szelid sunmalac 2018.04.12. 15:37:29

@Dread Naughty: Na...megint egy ertelmisegi. Egy ertelmisegi, aki veszi a batorsagot es jol eldonti es meg is mondja, hogy ki a magyar, ki elhet Magyarorszagon es kinek kell eltakarodnia. Egyertelmisegi, aki kesz tenykent kezeli hogy migrancshordak eroszakolnak minket nap-mint-nap es mi felelemtol remego terddel imadkozunk az eletunkert, mikozben a nuygati migrancsszopok tanyerjait mossuk.
Hat baratom...ahogy Besenyo Pista bacsi monda: "jotekonyan borul rea a szellemi learnyekoltsag legmentesen zarodo buraja".
Ha mar ennyi diplomad van es ertemilsegi vagy, biztosan megengedheted magadnak, hogy korbenezz neha-neha az emlitett helyeken is.
Vagy tudod mit? Inkabb ne is...inkabb csak meselj meg a buborekokrol te kis ertelmisegi, hadd rohogjelek korbe.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 15:39:18

Latjatok kedves fideszes szavazok: ez a ti ertelmisegitek amit megerdemeltek es amivel olyan nagyra vagytok: Dread Naughty.

(elismero csettintes)

Es meg van kedvetek vitaba szallni az ostobasagrol....

paráznabillegető 2018.04.12. 15:47:52

@Szelid sunmalac: tévedsz, ő nem értelmiségi, sőt, nem is tartja magát annak, hozzászólása utolsó szava erre a bizonyíték!
ő DIPLOMÁS.
és kettő is van neki, bizony.

CleanYourRoom 2018.04.12. 15:48:58

@Emil Cziljak: A XV. század előtt semmilyen különállás nem volt, azután pedig célszaerűségi alapon csak közigazgatási szempontból különölt el MAGYARORSZÁGON BELÜL Erdély. A Habsburgok pedig nem csak Magyarországot vették el a törököktől, hanem Erdély is a fennhatóságuk alá került a Porta fennhatósága alól. A történelmi ismereteid igencsak hiányosak, persze erdélyi szászként, akik előbb a Romániával való unióra szavaztak, majd Ceaucescu alatt - mint holmi állatokat - eladták őket az NSZK-nak, én nem nagyon dicsekednék.

Emil Cziljak 2018.04.12. 15:59:50

Igen a Habsburgok fennhatósága alá került, ahogy mondja, önálló Erdélyként és nem a Királyi Magyarország részeként. Egyébként minden térképen így is van feltüntetve külön. A Partiummal együtt, ami török uralom alól szabadult és nem került vissza a Magyar Királyság alá. A rám vonatkozó jelzőket betudom műveletlenségnek, de lehet választani a modortalanságot is :)
Megtudhatnám mikor szavaztak az erdélyi szászok akármilyen unióra (sic) Romániával ?

BéLóg 2018.04.12. 16:02:52

Fellelhető egy net-nek nevezett helyen (he he, eszperente) egy Medián statisztika a választók korcsoport szerinti megoszlásáról.
Ez alapján 370 ezer 30 évnél fiatalabb szavazott a Fideszre, és kevesebb, mint 90 ezer a Momentumra. Ugyanebben a korcsoportban a Fideszre 60 ezerrel szavaztak többen, mint az utána következő legnagyobb pártra. Csak még mielőtt bárki bedőlne annak a hamis hírmagyarázatnak, hogy az "öregek" döntöttek a fiatalok jövőjéről. A fiatalok ugyanúgy döntöttek, mint az öregek, és azt akarták, hogy a Fidesz kormányozzon.

Ugye "ezek" a megmondóemberek hazudták "ezeknek" a választóknak, ha SOKAN elmennek, a Fidesz veszteni fog.
Mostan pedig itt osztják az észt, de csak úgy, mint anno a szovjet hóhér, Tallinban.

Rohadt egy aljas dolog ez a parlamenti demokrácia pláne ez a szemét magyar rendszer, ahol a fideSSSS csak kétharmadot nyert, miközben UGYANENNYI nyert körzettel baz szameg 90%-uk lenne a BRITTTTT Parlamentben.

De hát megmosogatták a londoni szavazók, Orbán órái MEG VANNAK számolva. Gondolom a végtelentől indították ezt a visszaszámlálást.

Én sem tudok mást kívánni mint további jó rasszistáskodó és öngyűlölő vidám 4 évet kívánok neked a liberalizmus nevében.

A TE ÓRÁD tényleg meg van számolva, a következő idegösszeomlásig van még azt hiszem olyan 34915...

Bobby Newmark 2018.04.12. 16:08:02

@zokogjatok: Lasssan fel kellene fogni, hogy nem egy monolitikus, agymosott csürhével beszélgetsz, hanem különböző emberekkel, akik bizonyos dolgokról mást és mást gondolnak, csak annyi a közös álláspontjuk, hogy a tolvaj geciket rühellik.

Ezt ugye nehéz lesz neked felfogni, egy monolitikus, agymosott csürhe közepéből, akik azt gondolják, amit gondolni KELL, ezen felül még imádják azt is, hogy ellopják alóluk az országot, de azért drukkolok neked hozzá.

Dread Naughty 2018.04.12. 16:09:52

@paráznabillegető: Ejnye, a retkes kurva anyádat, te szarba mártott, túrós lófazs.
Remélem szét is szakítják a kicsi lányod seggét majd a partvissal a négerek, ha már mind örömüket leltét benne.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 16:13:06

@Dread Naughty: Az igen! Szerintem most erdemeleted ki a harmadik diplomad!

paráznabillegető 2018.04.12. 16:13:29

@Dread Naughty: hahahaha!
ennyit tudsz? ennyi? tényleg? semmi védekezés, hogy amit írtál biz igaz? csak az ordenáréságra reagálás?
hát én hogy örülök, hogy így célba talált a kommentem! :D

Bobby Newmark 2018.04.12. 16:14:37

@BéLóg: Hehe, jó a brit példa. Ott nem 90%ot, hanem kerek 0-át kapott volna a Fidesz, mert ott van annyi gerinc a politikusokban, hogy ha korrupciós botrány van, mert kiderült valami szarfaszúság, akkor az illető lemond. Na most az elmúlt nyolc évben volt ilyenből annyi, hogy mostanra a teljes Fidesz lemondott volna, és nem maradt volna képviselő, aki induljon.

Csak hát itt ugye nincsen gerinc.

paráznabillegető 2018.04.12. 16:17:16

@Dread Naughty: tudod, koma, van köztünk pár különbség.
- én aztán nem kategorizállak.
- családtagodnak még így ismeretlenül sem kívánom extrém élmények megélését.
- ha írok valamit, úgy képes is vagyok álláspontom megvédeni.

te csak köpködsz. de nem tetszik, ha visszaköpnek?
érdekes.

Dread Naughty 2018.04.12. 16:17:40

@Szelid sunmalac:
1. nem dötöttem el semmit. Azt vallom, hogy jobb lenne a két néptöredéknek külön államokban. Mivel a migráncsszopók országa már kész és nyitva áll, értelemszerű, hogy a sértettségetekben eldöntött költözési szándékotokat végre is hajtsátok.
Viszont ettől még nem döntöttem el én semmit, ez a ti ígéreteteket, amit mellékesen támogatok magam is.

2. Képzeld el, hogy rendszeresen járok ki munka miatt németbe és a svédekhez is és látom a retkes négereket és arabokat, kiváltképp naplemente után, de nem egy ismerősöm él még Belgiumban, illetve Dél-Angliában és baszki kurvára engem igazolnak, nem téged.
Az, hogy ti mosogattok-e vagy sem, kurvára mellékes. Akinek amire az ingerenciája megvan. Viszont hogy nálunk nem robbantak gyerekek cafatokra koncerten, nem préselték bele az agyvelejüket kamionnal az aszfaltba és nem lőttek agyon szórakozóhelyen több száz embert, abban azért ugye egyet tudunk még érteni?

Dread Naughty 2018.04.12. 16:21:31

@paráznabillegető: Te geciszopó, olvasd már vissza, hogy melyikünk szólt kihez előbb és melyikünk minősítette a másikat.
Segítek:

"a kiemelt rész miatt a kurva anyádat, azt.
az idézett mondat második fele pedig a diplomavédésed: ordas buta vagy, bizony."

Szóval kurvára leszarom a köpködési vágyadat, a lányod pedig a testén élje meg a te hitványságod eredményét, ezt kívánom.

Ja, és ha még a héten indulsz migrálni, csomagolok neked szendvicset is, mert jó fej vagyok. Ha Kanadáig mész, kapsz kettőt is.

paráznabillegető 2018.04.12. 16:23:00

@Dread Naughty: "...rendszeresen járok ki munka miatt németbe és a svédekhez is és látom a retkes négereket és arabokat, kiváltképp naplemente után..."
ejha. erről mesélhetnél bővebben.
például hogy mit is csinálsz te pontosan ezekben a negyedekben naplemente után...

paráznabillegető 2018.04.12. 16:25:00

@Dread Naughty: te szóltál hozzám elébb, noha nem rám célozva, de megkérdőjelezve és elvitatva magyarságom. ez bizony súlyos vád.
szóval véleményem fenntartom. :D

Dread Naughty 2018.04.12. 16:26:19

@paráznabillegető: Amit bárki más, elmegyünk a kollégákkal szórakozni, pihenni, leereszteni a gőzt. Vagy esetleg arra célzol, hogy aki naplemente után kimegy egy európai városban az utcára, az magára vessen?

paráznabillegető 2018.04.12. 16:28:14

@Dread Naughty: és ahova mentek, ott minden retkes négerrel és arabbal van tele?
hát... végülis... ki vagyok én, hogy az ízlésedet bíráljam...

Dread Naughty 2018.04.12. 16:28:14

@paráznabillegető: " te szóltál hozzám elébb, noha nem rám célozva, de megkérdőjelezve és elvitatva magyarságom. ez bizony súlyos vád."

Ah, ki gondolta volna. Az úgy kezdődött, hogy ő visszaütött.
Na elmész te a kurva anyádba.

Részemről ennyi volt.
Mind tudjátok a dolgotokat.

paráznabillegető 2018.04.12. 16:31:18

@Dread Naughty: egyébként erre te céloztál, mikorron megmondtad mindenkinek, hogy a kinti magyarok félelemben kell éljenek, mert...
de bezzeg mikor te vagy azon utcán, akkor semmi.
há beh fura.

paráznabillegető 2018.04.12. 16:32:36

@Dread Naughty: nagy kár, hogy vissza lehet olvasni, mi?...
szép napot neked.

Szelid sunmalac 2018.04.12. 16:40:10

@Dread Naughty: Hat, itt a kornyekemen az tlagosnal valamivel magasabb a "retkes arabok es negerek" aranya, sot az also szomszedom es a jobboldali szomszedaim is negerek. Mondjuk az ENSZ-ben dolgoznak, valoszinuleg van annyi diplomajuk, mint neked, de biztosa,hogy egy fokkal ertelmesebbek nalad. Sok erintkezesi pontunk nincs, de kedvesen, mosolyogva koszonnek, leik a mindennapjaikat, nem eroszkolnak es nem robbantgatnak. Az arabok tobbnyire gyogykezelsre jonnek a kozeli klinikakra, ahol ejszakankent kb. 1000 eurot is fizetnek. Aztan van itt egy kevesbe kulturalt nep is, az mondjuk spec orosz, de meg veluk is meg lehet talalni a hangot. Igaz, sokkal jobban hozzak az elvart K-Europai szintet, tehat a kulturalatlan faszkalapet, de azert ok is, mi is megelunk egymas mellett. Hogy te milyen negyedkbe jarsz, azt en nem tudom, a barataidrol is inkabb feltetelezeseim lehetnek a stilusod alapjan.
Azt tovabbar is tartom, hogy te egy jelentektelen senki vagy ahhoz, hogy megprobald eldonteni ki hova menjen es hol lakjon. Ezert szerintem szerencsesebb ha visszaveszel az arcodbol kicsit, de ez egy szabad blog.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.12. 16:44:05

@Szelid sunmalac: Az EU-ba és a Nato-ba, amelyek vezetése megvédi polgárait az illegális migráció és az iszlamizálódás súlyos következményeitől. Vagyis kemény határvédelmet vezet be, és következetesen végigviszi a hazatoloncolásokat..

paráznabillegető 2018.04.12. 16:47:33

@Szelid sunmalac: az is gond ám, hogy ő csak egy frissnick.
olyanoknak gondolja osztani az észt, akik évek óta csépelik egymást a minőségi trollokkal. hát hol van ő azokhoz képest?
és csodálkozik, ha lenyomják, majd durcásan jobbra el.

mbazs 2018.04.12. 16:47:38

@Dread Naughty:
Mi az a két diploma, ha szabad kérdezni? Iskola, végzettség pontos neve, ideje.

DFK 2018.04.12. 17:18:25

Hej, ez a liberális felsőbbrendűség érzés. A vidéki, a magyar lenézése. Hú bakker, neketek 5 bölcsész diplomátok van fejenként, ettől vagytok értelmiségiek, meg okosabbak, mi? Mondok valamit: egy bölcsész diploma az bizony paripa pénisz értékű. Emlékszem egyetemista koromból, amikor a bölcsész karos lányok rácsodálkoztak, hogy hát a természettudományi karosok biz nagyjából tudják mindazt, amit ők, de ők egy kukkot se tudnak a természettudományból...

mbazs 2018.04.12. 17:41:57

@DFK:

"Dread Naughty 2018.04.12. 13:54:29
Két diplomás, budapesti Fidesz szavazóként mondom, hogy kurvára megérdemeltétek a vereséget"

Éppenséggel ő kérkedik a diplomái számával. Ezt mindig is gyerekes dolognak tartottam.

Sir Gombóc 2018.04.12. 19:09:41

@nnnnnnnn: a liberális nem egyenlő az mszp-vel, dk-val. elég sok irányzata létezik.

Sir Gombóc 2018.04.12. 19:34:21

@zokogjatok: a támogatandó beruházások, fejlesztések listáját a mindenkori kormány hagyja jóvá és rendeli a pályázható forrásokhoz.. Majd az így összeállt listát benyújtja az EU-nak, ahol ebből kiválasztják,, jóváhagyják azt, ami támogatható.
Ergó, a mindenkori kormánynak nem kevés felelőssége van ebben.

Sir Gombóc 2018.04.12. 19:37:27

@Ekrü: érdekelne a motivációd, hogy miért támogatsz egy nyilvánvalóan korrupt, hazug, kirekesztő politikai formációt?

Sir Gombóc 2018.04.12. 20:01:48

@felső határ nincs: nem támogatom a mai magyar baloldalt. szívás, mi?

cso zsi 2018.04.14. 13:12:20

@A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron: “Epp azon gondolkodom, hogyan lehetne differencialni az embereket.”
Nullás adóigazolással mehetnének szavazni.
De minimum magyarországi taj-számmal, és adószámmal.
süti beállítások módosítása