Pont, legalábbis pontosvessző került végre a devizahitelesek ügyének végére. A Kúria jogegységi nyilatkozata végre pontosan azt mondta ki, amit ebben az országban ki kellett mondani: az önkéntes felelősség- és kockázatvállalás önmagában nem ok egy szerződés felrúgására, ha az végül rosszul sül el.

A magyar nép, úgy tűnik, kollektíven szokott el a felelősségvállalástól. Bármekkora hülyeséget vagy disznóságot meg lehet csinálni, és ha elég sokan benne vannak, vagyis rejlik benne kihasználható politikai potenciál, lesz majd egy néppárti legény a gáton, aki mindezt legitimálja, sőt, meg is dicséri a résztvevőket, megveregeti a vállukat: okosak voltatok, legyetek máskor is felelőtlenek, szavazzatok meg minket, majd elsimítjuk.

Értem én, hogy a bankok ezt tukmálták, meg hogy nehezebb – de messze nem lehetetlen! –, no meg persze drágább volt forinthitelt felvenni, de abban nem volt árfolyamkockázat. A devizahitelben volt kockázat, és ezt a bankok el is mondták, sőt, a hitelfelvevők alá is írták: igen, tudomásul veszem, hogy változhat az árfolyam és akkor nekem többet kell fizetnem; kérem a pénzt. Bár közhely, de ettől nem lesz kevésbé igaz: senkit nem kényszerítettek hitelfelvételre.

A bevásárlóközpontokban és benzinkutakon nyitott trafikok betiltása pontosan beillett a Nemzeti Együttműködés Rendszerének eddigi lépeseinek sorába. A Fidesz egy bukással zárult kormányzás és sok évi választási sikertelenség után megtalálta a sikeres politika alapját: a bezárkózó, mélymagyar gőzzel felfújt kisemberi bosszút.

A kisemberről (nem összetévesztendő az egyszerű, hétköznapi emberrel) már korábban is írtam, és minden bizonnyal még fogok is, mert jelenleg benne, az általa képviselt mentalitásban rejlik a Magyarország fejlődését leginkább visszahúzó erő. A kisember annak a jellemnek a megtestesítője, aki saját, állandó kudarcának felelőseként mindig valahogy másokat talál meg, akinek egyetlen örömforrás van az életében: ha másokat még nyomorultabb helyzetben lát.

Az állami és az államhoz közel álló, tőle függő hazugsággyárosoknak köszönhetően mára eljutottunk addig a pontig, hogy a liberalizmus és a kapitalizmus a világban, de Magyarországon főleg szitokszavakká válnak. Ennek két fő, egymástól nem független oka van:

1. Mindmáig kevesen vannak, akik a kapitalizmus vagy a liberalizmus eszméit teljes egészében képviselik, a legtöbben csak részeket, ötleteket, esetleg csak címszavakat vesznek át és adják el magukat full-blown kapitalistának/liberálisnak, holott tetteikben közük nincs egyikhez sem. Ennek következménye, hogy sokakban tévképzetek alakulnak ki ezen fogalmak jelentését illetően, követőiket általánosítva hazugnak titulálják, miközben összességében képtelenek megkülönböztetni ezen irányzatokat a hozzájuk hasonlóktól. (A kapitalizmust és a korporatizmust például a legtöbben képtelenek megkülönböztetni.)

2. Mindkét irányzatnak van egy közös vonása, ami meglehetősen antipatikussá teszi őket sokak szemében: függetlenek az államtól. Sem a kapitalizmusnak, sem a liberalizmusnak nincs ugyanis szüksége irányító erőre, hisz mindkettő arról szól, hogy a független, szabad szereplők képesek maguk is élni a világukat folyamatos szabályozás, ellenőrzés, irányítás nélkül is. Ez alapjaiban összeegyeztethetetlen az etatizmussal, aminek alapelve, hogy az embereket terelni, nyírni kell.

A Kereszténydemokrata Néppárt támogatja a Családháló közösségnek felvetését, miszerint ideje átgondolni a sterilizációs műtétek hazai szabályozását. Úgy gondoljuk, hogy a szocialista kormányzat idején, 2006-ban módosított keretek felelőtlenül tették túlságosan is könnyen elérhetővé minden nagykorú számára az önkéntes meddővé tételt, amely a legtöbbször végleges és visszafordíthatatlan. Véleményünk szerint ez az orvosi beavatkozás komoly erkölcsi kérdéseket vet fel amennyiben nem egészségügyi okok vezetnek a műtéthez. Osztjuk a katolikus egyház álláspontját ebben a kérdésben, miszerint nem feltétlenül sorolható ez a tett az emberi önrendelkezés keretei közé.

A KDNP szeretné elérni, hogy a korábban magasabb életkorhoz és több saját gyerekhez kötött feltételek irányába mozduljanak el a sterilizációs műtétek szabályozásának keretei - amelyet a demográfiai helyzet alakulása is indokol.

dr. Surján László (KDNP)

A fenti gyönyörű gondolatkoszorút dr. Surján László, az utóbbi 10 évben senki által meg nem választott, mérhetetlenül alacsony támogatottságú, a Fidesszel parazita módjára mindenhová bejutó, álkeresztény mikropárt EP-képviselője osztotta meg a Facebookon. Már többször is felmerült a kérdés, hogy a hülyeség és a vallás (jelen esetben kereszténység) között van-e ok-okozati összefüggés, és ha igen, melyikből következik a másik; definitív válaszra eddig még nem futotta, de személyesen hajlok az igen felé.

Mai írásunk tárgyával vélhetőleg már mindenki találkozott; a kisemberek köztünk élnek.

A kisember buta.

A kisember életét egy beszűkült világnézet alapján, egy számára aktuálisan szimpatikus ideológia fogságában éli, a legprimitívebb dogmák rabja. Nem figyeli a világ történéseit, nem próbálja meg értelmezni, értékelni azokat, esetleg következtetéseket levonni belőlük. Nem érdeklik a tények, a tudomány, a realitás. Hisz Istenben, a miniszterelnökben, és ezzel jól elvan. Aligha van igénye arra, hogy gondolkodjon, számára ez nem is szükséges: boldogan elvan azzal, ha a szájába adják a véleményét.

Könyvet még életében nem olvasott, ha mégis, valami nacionalista regény volt a maga egyszerű értékrendjével: mi – jók, ők – rosszak. Számolni nem szokott, nem is tud, a százalék szerinte valami bűnös, pénzvilági szó. Vitakultúrája kimerül abban, hogy elmondja, amit a vezetőitől hallott, majd ha ennek ellent mondanak, megsértődik és elkezdi ugyanazt ismételni, egyre nagyobb hanggal. Őneki persze mindig igaza van.

Nyilván a libertariánus szekta szerint meg nincs is társadalom, és ha van célja egyáltalán az emberek halmazának, akkor az meg az, hogy a piacról szóló libertariánus elméleteket igazolja. Bármibe is kerül, ha a tények nem igazolnák, hát annál rosszabb a tényeknek.

szabadenergia

A fenti idézet egy, a minimálbérről szóló eszmefuttatásomhoz készült hozzászólásból való.

Hogy ezek ilyen szektába tömörülnek és onnan ontják az életidegen baromságaikat, mikor az élet nap mint nap rácáfol a hülyeségeikre!

Először javítsuk a tényszerű tévedéseket. Azzal most ne foglalkozzunk, hogy a libertáriusok (vagy libertariánusok, a kettő ugyanaz) szektát alkotnának. Szerintük nincs is társadalom. Hát akkor most szólnék, mint az érintettek egyike, hogy de, van. Amit ez a szörnyű szekta mond, az az, hogy a társadalmat nem kellene állami kontrollal ilyenre vagy olyanra formálni, ami éppen megfelel az uralkodó hatalmi elit degenerált elképzeléseinek, hanem hagyni kellene, hogy olyanná váljon, amilyen.

A minimálbér eltörlése a libertáriusok egyik gazdasági vesszőparipája. Nem csak az vele a baj, hogy egy újabb beleszólás a piac önszabályozó mechanizmusaiba, hanem az is, hogy értelmetlen, sőt, kontraproduktív. Azt is elmondjuk, miért.

A minimálbér (kötelező legkisebb munkabér) azt jelenti, hogy egy meghatározott időszakon át végzett munkáért ennél az összegnél kevesebbet nem lehet senkinek fizetni, azaz ha valaki munkát – bármilyen munkát – vállal, az állam a munkáltató kötelezésével garantálja a munkavállaló számára, hogy legalább ennyit vigyen haza minden hónapban.

A minimálbér szükségességét elvileg az indokolja, hogy egyes munkáltatók kihasználják (kizsigerelik) a betévedt munkavállalót, ami társadalmilag elfogadhatatlan, ezért az államnak közbe kell avatkoznia. No de.

Az izsáki tragédia sajnos nem magyar specialitás. A szabadság állítólagos hazájában, Amerikában is esett már meg, hogy az éppen igazoltató rendőrnek eldurrant az agya és úgy lelőtte az áldozatát, hogy az rövidtávon bele is halt a sérüléseibe. Mondanám, hogy az ilyen esetek megtörténte után el kellene gondolkodnunk azon, hogy az állam, mint az erőszak egyetlen jogosult alkalmazója milyen módon felügyelje a saját hatalmát biztosító személyzetet, de nem mondom.

Azért nem, mert teljesen felesleges ilyesmin gondolkodnunk. Az állami erőszakmonopólium kiváló lehetőséget biztosít mindazon személyek számára, akik úgy érzik, gumibottal és egy stukkerrel a kezüknél, a majdnem biztos büntethetetlenség tudatában szeretnének keményfiút játszani. Az ilyen mentalitású egyedeket úgy vonzza a legális erőszak intézménye, mint legyeket a friss kutyaszar. Sőt, kimondatlanul ott is lebeg a levegőben: az államnak nem kifinomult, diplomatikus, udvarias emberekre van szüksége, hanem verőlegényekre, kidobófiúkra, vérebekre, akik kellő kéjjel vezetik végig a bilincsbe vert embert az utcán, akik minden ellenérzés nélkül törik rá valakire az ajtót, és akik gondolkodás nélkül meghúzzák a ravaszt, ha arra van szükség.

A jobboldal állandó mániája, hogy a ballibeket bérrettegőzi. Mert a tüntetők folytonos vegzálása, az Ügy nélkül egészen érdektelen Klubrádió ellen folytatott harc, az Alaptörvény-ellenes törvények Alaptörvénybe írása, a hivatalok káderekkel való kibélelése, a kapitalizmus minden téren való kicsinálása nyilván nem olyan dolgok, ami miatt itt bárkinek is izgulnia kellene. Aki ezek ellen szót mer emelni, azt teljesen természetesen pénzelik.

No de itt van a világméretű összeesküvés, a globáltőke és a nemzeti érdek kibékíthetetlen ellentéte, a hazánk ellen áskálódó külföld, az ártatlan falusiakat vörösiszappal elöntő NATO-drónok, a mindenhová beférkőző zsidó ügynökök, a külföldről pénzelt agitátorok, és most a legújabb, az amerikai titkosszolgálat által működtetett Facebook.

Ez utóbbiról csak annyit jegyeznénk meg: nem csak az amerikai, hanem valószínűleg minden titkosszolgálat használja, és csak azért, mert annyira hülye vagy, hogy ha törvénytelenséget akarsz elkövetni, előtte kiposztolod.

Akkor most ki is a bérrettegő?

Az Alaptörvény XVI. cikkének (4) pontja szerint „A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.” Ekkora baromságot!

A szülő-gyerek kapcsolat, ez talán eléggé evidens, nem egyenrangú. A gyerekvállalás a szülő(k) egyoldalú döntése, szándéknyilatkozata és felelősségvállalása, miszerint saját akaratukból, közösen létrehoznak egy utódot és felnevelik azt. Hogy a felnevelés pontosan meddig tart, arra nem csak egyféle elmélet létezik, de jogilag a világ szinte minden táján a 18 éves korhatárt tekintik mérvadónak. Amikor tehát a szülők a gyerekvállalás mellett döntenek, akkor 9 hónap + 18 év időtartamra elfogadják, hogy gyerekükért felelősséget vállalnak és bizonyos áldozatokat hoznak.