Nem tudom, volt-e korábban olyan időszak, amikor a pusztán provokációs célokat szolgáló reakciós álkommunikációnak – közismertebb nevén trollkodásnak – nagyobb divatja lett volna, mint manapság. Az elsősorban a fiatalabb korosztály szórakozásának tulajdonított mezőnybe szállt be nyélgázon hasítva a hetvenes évei felé közelítő Covfefe, és ha már arra járt, toronymagasan meg is nyerte a nemzetközi trollversenyt, amikor sokak legnagyobb meglepetésére az USA 45. elnökének választották.

Trump legnagyobb újítása – elképesztő mértékű műveletlenségét leszámítva – közemberesített stílusa, mellyel a jelek szerint sikeresen hidalta át az amerikai újgazdagok fényűző életmódja és a suttyó városi proli között tátongó szakadékot. Míg ellenfelei legalább néha megpróbáltak programmal előállni, ő ezt letudta annyival, hogy építtet egy falat Mexikónak és kifizetteti velük, ami jó eséllyel indul a világ legidiótább halva született politikai elképzelése címért.

Ő ugyanis nem programokat, konkrétumokat, szakértelmet árul, hanem érzelmeket: America First programja a poshadt, arrogáns nacionalizmus, a saját keserűségében dagonyázó kisembereknek nyújtott érzelmi és morális feloldozás, miszerint nehézségei, nyomora és sikertelensége valójában csak a globális kizsákmányoló elit (aminek ezen narratíva szerint az USA nem központi alakja) végtelen kapzsiságának köszönhető. A szöveg kipróbált és ismerős, a világ számos más pontján (időleges) sikerrel játszották már el a történetet. A végét is láttuk már.

Az egyetlen üdítő dolog Trumpban a mértéktelen trollkodás, amivel a píszít csordultignál is tovább toló amerikai baloldalt és a lapos politikai közbeszédet és stílust feszegeti. Ellenfelei látványosan nem tudnak mit kezdeni a Fehér Házba beköltöző 4channel, nem ismerik annak nyelvét, kultúráját és – főként – ellenszerét; állnak ledermedve és próbálnak úgy tenni, mintha csak valami szerencsétlen baleset történt volna, nem pedig egy XXI. századi írástudatlan kórleletet szavaztak volna meg CEO-nak.

Ezen levegőért kapkodásnak terméke az elnök ellen lassan két éve folyó, orosz befolyást firtató “vizsgálat“ is, mely eddig ugyan csak piti szabálytalanságokat tudott felmutatni, be lehet viszont úgy állítani, mintha Trump csak valami csalás, megtévesztés útján, tulajdonképpen véletlenszerűen került volna hatalomra. Említsük meg ugyanakkor, milyen keveset gondol (no nem alaptalanul) a választóiról az a politikus, aki néhány gagyi álhírben és Facebook-megosztásban találja az amerikai demokrácia végérvényes pusztulását realizálódni.

A szörnyű helyzet ugyanis, hogy a) a tehetséges, karizmatikus politikusok közötti verseny ott sem túl erős, nagy részük unalmas, karót nyelt, szürke, b) Trump támogatottsága, minden botrányának ellenére, magas. Oroszok ide, Cambridge Analytica oda, nehéz racionális felmentését találni annak, hogy az általa képviselt politika igenis népszerű. A retorikájában világszínvonalú trollkodással acélozott, sovinista populizmus nem valamiféle misztikus külső erő okán győzedelmeskedett a cinikus, a közembert mélységesen lenéző és megvető elitizmussal szemben, hanem mert igényt talált magának. Trump egyébként egy szélhámos, tahó lókupec, aki kivételesen ért ahhoz, miként lehet dolgokat eladni.

Amerikában, ahol az állam iránti vak áhítat bőven vetekszik a legsötétebb diktatúrákban tapasztalttal, nem fogja tudni az elnök maga alá gyűrni a teljes állami intézményrendszert, nagyobb eséllyel fogja az kivetni magából. Ez még azonban nem jelenti, hogy ne tudna jelentős károkat okozni úgy otthon, mint az általa felbátorított populista vezetői rétegen keresztül szerte a világban.