Előzetes gondolatok a holnapi felvonuláshoz

think-tank 2018.07.06.

Újra Pride lesz, hurrá. A Momentum magyarázza is, mire jó ez a megmozdulás: elolvastam, nem tudtam meg.

Nem tudom, a homofóbia mennyire tanult és mennyire természetes jelenség, azt viszont bizton állítom, hogy vannak nagyon sokan, akik mindenkit utálnak, akik nem olyanok, mint ők. Nem kell ebben kivételességet keresni.

Egyébként sem értem a Pride-olást. Komolyan kérdezem: mi az értelme, a célja, azon kívül hogy a seggfej Toroczkai ezáltal is platformot kap? Van olyan szervező/résztvevő/támogató/egyéb (a megfelelő bekarikázandó), aki komolyan azt képzeli, ennek hatására bárkinek is, aki eddig utálta a felvonulókat, átfut a fején a „Nézd, milyen aranyosak, nem is undorító fartúrók ezek!”-gondolat?

Persze nincs azzal sem semmi gond, ha a felvonulás egyetlen célja, hogy a témán puffogó turbókeresztényeknek és náciknak rendesen a képébe törölje, hogy „Akkor is itt vagyunk és basszátok meg!”, csak akkor nem kellene utána értetlen bociképpel állni, hogy miért utálnak minket.

Szerencsére Magyarországon a nem-heteroszexuálisok helyzete legalább átlagos, sőt, ahogy mostanság egyes csoportok veszítik el a társadalmi státuszukat, lassan elérünk oda, hogy még jó is. A házasság vallási alapon történő állami korlátozásáért (a biológiai érvelés, miszerint a házasság az utódnemzés intézménye, több fronton is apró ízekre szedhető bullshit) persze állna bele az illetékesekbe a Jóisten középső ujja, de a veszteség szerencsére csak formális.

Ha lehet két javaslatom az LGBTTQQIAAP (lesbian, gay, bisexual, transgender, transsexual, queer, questioning, intersex, asexual, ally, pansexual) közösség részére, azok közül az első az volna, hogy növekedésetek jeleként évente legalább egyszer duplázzátok meg a rövidítésbe foglalt fogalmak számát (mi van például a hermafroditákkal?!), a másik (némileg komolyabb) pedig az, hogy hagyjátok a picsába a házasságot.

A boldog együttélésnek sem nem szükséges, sem a válások számából következtethetően nem is elégséges feltétele, hogy két ember kapcsolatára mogorva, életunt hivatalnokok plecsnit nyomjanak. Járjatok emelt fővel, és ha már úgyis felvonultok, skandáljátok a kamerába: „Ti házasok, mi boldogok!”

4 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2018.07.06. 12:46:14

"Persze nincs azzal sem semmi gond, ha a felvonulás egyetlen célja, hogy a témán puffogó turbókeresztényeknek és náciknak rendesen a képébe törölje, hogy „Akkor is itt vagyunk és basszátok meg!”, csak akkor nem kellene utána értetlen bociképpel állni, hogy miért utálnak minket."

Elég érdekes, mert az előző bekezdésben még mintha azt tisztáztad volna hogy érted, hogy a homofóbok nem a Pride miatt azok, meg hogy ez nem az ő kegyeik megnyeréséért van megrendezve. Aztán egyszer csak bedobod a fenti érvelést, amiből kiderül, hogy mégis ezt gondolod. Szóval a határozott hangnem ellenére nem túl kiforrott a véleményed.

Azt meg hogy mi melegek hogy érezzük magunkat Magyarországon, és van-e igényünk a házssági egyenlőségre, köszönjük szépen, majd a saját mindennapos tapasztalataink alapján magunk eldöntjük.

think-tank · http://libertarian.blog.hu 2018.07.06. 14:46:02

@Renee Le Renard: "Elég érdekes, mert az előző bekezdésben még mintha azt tisztáztad volna hogy érted, hogy a homofóbok nem a Pride miatt azok, meg hogy ez nem az ő kegyeik megnyeréséért van megrendezve. Aztán egyszer csak bedobod a fenti érvelést, amiből kiderül, hogy mégis ezt gondolod. Szóval a határozott hangnem ellenére nem túl kiforrott a véleményed."

Az utálatnak is vannak fokozatai. A provokáció (merthogy sokan ekként értékelik a felvonulást) biztosan nem tompítja. De ne legyen igazam.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2018.07.06. 15:41:09

@think-tank: "A provokáció (merthogy sokan ekként értékelik a felvonulást) biztosan nem tompítja."

Így van, mindenkinek a saját dolga megítélni, hogy minek fogja ezt fel. Amin szerinted sem lehet változtatni. Ebben egyetértünk.

Ettől függetlenül az LMBTQ kisebbség az év többi napján szinte láthatatlan, és ez egy alkalom megmutatni, hogy mi is vagyunk, a mi szempontjaink is léteznek, és létezniük kell a nyilvános, többség által uralt társadalmi térben; nem mellesleg nem lehet megfélemlíteni úgy ezeket az embereket, mint pl. Stonewall előtt. Igen, van akiknek nem tetszik hogy már nem kussolunk, ők ezen az egyetlen ártatlan napon elképesztő balhét csapnak. Biztos ők is figyelemre vágynak, lásd Orosz Mihály :))
süti beállítások módosítása