Előbb az ellenzéket kell leváltani

think-tank 2018.07.22.

Az Orbán-ellenes szekértábor egyik legfőbb közösségépítő gondolata mára annyi lett, hogy aki nincs velünk, az Orbán-nyalonc. Az „aki nincs velünk” bármiben megnyilvánulhat, ami nem biztosítja teljes megértéséről és helyességéről az ellenzéki „politikát”, vagy ami esetleg elismeri, még ha egyet nem is ért vele, a Párt valamely lépésének helyességét, vagy legalábbis elborzadva fogalmaz meg kritikát a rendszert mindenben és mindenáron kifogásokkal illetőkkel szemben.

Azt az észrevételt tenni például, függetlenül a szemlélettel és az abból fakadó kormányzati intézkedésekkel való egyetértéstől, hogy menekültellenes politikát folytatni okos dolog volt, mert végül nem csak házon belül hozott kétharmadot a migránsozás, de jól ráérzett az Európai menekültpolitika – egyre inkább úgy tűnik – végkimenetelére is: főbenjáró bűn, és nyilvánvalóan Orbán szekerének tolása.

A minden rossz forrását Orbán személyéből eredeztető ellenzéki közösség számára van két rossz hírem: egyrészt, rohadt ostobának tetszenek tűnni az állandó és végtelen Orbánozással, másrészt meg nincs is teljesen igazuk. Noha az EU-kompatibilis horthyzmust valóban maga a Patás találta ki és fejlesztette tökélyre (vagy legalábbis ő adta ehhez az arcát), a jelen helyzet kialakulásáért messze nem ő az egyedüli felelős, sőt.

A Fidesz szavazótábora meglátásom szerint három nagy csoportra osztható fel: a hülyékre, az aljasokra és az aljas hülyékre. A hülyék azok, akik saját nyomoruk ellenére elhiszik az állami propagandát és még mindig a rég leszerepelt Gyurcsányban látják az ország felemelkedésének korlátját; az aljasok, akik nagyon is jól tudják, milyen aljas és korrupt a rendszer, de ők személyesen anyagi hasznot húznak belőle; az aljas hülyék pedig akik ténylegesen saját érdemüknek tudják be állami kitömésüket.

A nacionalista hülyék száma, bár nem elenyésző, nem hiszem, hogy elegendő egy ilyen rohadt rezsim fenntartásához, ráadásul annak esetleges bukása esetén is nehezen volna kovácsolható belőlük civilizált közösség. Nyugat-Európában is bőven léteznek, legfeljebb sarokba vannak annyira szorítva, hogy bunkóságukat nem teszik meg országos politikának és nem bőgatyában és gumicsizmában, kolbásszal a kezében ropja nekik a leendő jelölt, hanem finoman közlik velük, hogy ezt a sötétséget otthon, a négy fal közt legyenek szívesek. Ha nem lesz Fidesz, majd szavaznak valami hasonlóra: a lényeg, hogy legyen benne „mi, Magyarok”.

Ami szükségessé teszi az aljasok bevonását. Nem feltétlenül jön be nekik ez a pödrött bajszos magyar rigmus, de egy tízmilliós csokért vagy egy vezetői pozícióért cserébe majd félrenéznek. Őket nem érdekli, hogy marad-e a Fidesz, csak a következő jelölt ígérjen és adjon még többet.

A Fidesz leváltása nem csak azért nehéz, mert a választási törvény aránytalanul kedvez a legnagyobb jelöltnek, hanem mert a rendszer ideológiai és gazdasági kedvezményezettjei nagyjából azonos számban vannak annak ellenzőivel.

Immáron nyolc éve jön hetente a hír, hogy a Fidesz rémállama így vagy úgy fog összeomlani, gazdasági katasztrófától kezdve az EU-ból történő kirúgáson át Putyin magyar királlyá koronázásáig: ezzel szemben a rendszer döcögősen ugyan, de működget. Aki eddig a Fideszt támogatta és ezzel együtt elfogadta az általa ajánlott társadalmi status quo-t, most igazán nincs oka, hogy átálljon a másik oldalra, ahol …

… a Jobbik épp most szakad szét a régi náci és egy másik, ismeretlen (vonai?) vonalra, az LMP-ből április 8. óta csak a cirkusz hallatszik, az MSzP nyolc éve szakadatlanul „megújul”, a DK továbbra is elégedetten veregeti meg a vállát az újabb négy évnyi mentelmi jog és képviselői fizetés hallatán.

Persze, lehetne folyton csak a Fideszre kiabálni, de azt jobb belátni, hogy ez a kiabálás nem igazán hallatszik oda be. A fideszes tempó eléggé kiszámítható, akinek eddig tetszett, annak vélhetően ezután is fog. Néha majd lesznek Simicskák, de mint látjuk, végeredményben ők sem veszélyesek.

A stabil Fidesz-bázissal nem nyilvánvaló, mit lehetne kezdeni, őket most jobb adottnak tekinteni. Ettől még nem leválthatatlanok – annyira nem erősek –, azt a kérdést viszont illő volna nem elkerülni, hogy mégis kire/mire. Az orbanofób tábor szerint bárkire; azt azonban szükséges volna megérteni, hogy a) lesz egy kb. milliós tábor, akiknek épp bántják a Viktorát, b) sokak szerint (köztük jómagammal) mégsem mindegy, kire. Nem csak, hogy a Fidesznél igenis van rosszabb (khm, Toroczkai, khm), de egy akár jószándékú, viszont töketlen bagázzsal sem biztos, hogy előrébb lennénk.

A nagypolitikában pedig az ellenzékinél könnyebb helyzet nincs. Kormányra kerülve mégiscsak csinálni kell valamit, kezdeni kell valamit a gazdasággal, a humánpolitikával, mondani kell valamit a menekültekről és még sorolhatnám, ezeket meg kell valósítani, erőforrásokat rendelni hozzájuk, és ha elcseszik, az látszik. Valamicske felelősség (még ha csak politikai is) mégiscsak van mögötte, teljesen fogalmatlanul nem lehet beülni a volán mögé, mert annak káosz lesz a vége.

Ellenzékiként egyetlen dolgot kell elérni: elhitetni, hogy mi jobban csinálnánk. Még csak arra sincs szükség, hogy adott esetben ténylegesen jobban csinálják, csak fenn kell tartani ennek a látszatát, legalább addig, míg a szavazatukat leadják. Lehet grandiózus hülyeségeket és felelőtlen ígéreteket hangoztatni, egyetlen követelmény van: hogy hihető legyen.

Bizton állítom, van ma Magyarországon elegendő tömeg, aki leváltaná a Fideszt, hogy – értelemszerűen csak ha nem csalják el a szavazást – bőven el lehetne takarítani ezt a garnitúrát a fenébe. (Az utójáték bizonyára nem volna zökkenőmentes, de ez része a feladatnak.) Ők ugyanakkor szétoszlanak a sok kis fogatlan és fogalmatlan, még a hitelesség látszatát felmutatni sem tudó pártocska (lényegében a teljes jelenlegi parlamenti ellenzék) és a mindebbe beleuntak és beletörődöttek között.

A Fidesz leváltásához vezető úton az első lépés nem a Fidesz leváltása: ez most, bármennyire is nem tetszik, nem reális. Először mindenképp szükség van az ellenzéki politika rendbetételére, mert a jelenlegi, civakodó, a legkisebb rossz rendszere egyértelműen a Fidesznek kedvez. Majd csak miután sikerült egy vállalható ellenzéket kultiválni, lesz érdemes visszatérni a NER végérvényes eltakarítására. Addig mindenki törekedjen a látszatellenzéki szerepet betöltő bohócparádé eltakarítására, hátha kerül helyettük valaki használható.

41 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.22. 08:12:48

"A Fidesz szavazótábora meglátásom szerint három nagy csoportra osztható fel: a hülyékre, az aljasokra és az aljas hülyékre."

Le akarod váltani a ballibeket, de minek, mikor te is ballib ökörségeket gágogsz?

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.07.22. 09:46:57

Egyetértek az írással, viszont van egy szempont, ami lemaradt, és ami miatt szerintem maga a pártpolitikai megoldás nem fog működni Magyarországon, és ez pedig a választók elvárásai.

A választók jelentős része pont olyan politikát szeretne látni, mint amit jelenleg a Fidesz csinál, és amit úgy lehetne megfogalmazni, hogy Kádár-rendszer nemzeti színű csomagolásban. Azaz az állam védjen meg a kapitalizmus túlkapásaitól, aktívan támogassa a társadalom számára fontos dolgokat, és mindeközben hangsúlyozza ki, hogy mindent a nemzet érdekében tesz (még akkor is, ha nem hisz benne).

A probléma az, hogy egy ilyen környezetben ha le is váltod a Fideszt, csak egy újabb Kádár-klón fog hatalomra kerülni, ami csak annyiban fog változást hozni, hogy más lesz a retorika és más nyeri meg a közbeszerzéseket.

A kihívás az, hogy a magyar társadalom egy jelentős részét meg kéne győzni arról, hogy a problémáira nem az a megoldás, hogy az állam vagy több pénzt költsön az adott területre, vagy más legyen a szabályozás, hanem hogy az állam semmilyen formában ne avatkozzon bele a társadalom működésébe.

pitcairn2 2018.07.22. 13:53:46

a mozgatórugók megértése helyett szimplán hülyézni meglehetősen ostoba dolog (kb. vhol azon a ponton hagytam abba a poszt olvasását... talán majd vmikor később folytatom, de most nincs kedvem ehhez...)

érdemes lenne egy kissé többet foglalkoznia a szerzőnek pl. Murray Rothbard politikai gondolkodásának a fejlődésévével, mivel az számos tanulsággal szolgálhat ebben a tekintetben ráadásul "profilba vág":)

pitcairn2 2018.07.22. 13:55:27

@stoic79:

és mit kezdenél pl. a jó 150 ezer oldalas uniós joganyaggal:)

megjegyzem a helyi törvények is csak azt "finomítják"

think-tank · http://libertarian.blog.hu 2018.07.22. 17:27:32

@pitcairn2: A "hülye" és más "mozgatórugók" nem zárják ki egymást, sőt.

nnnnnnnn 2018.07.23. 08:18:16

"A Fidesz szavazótábora meglátásom szerint három nagy csoportra osztható fel: a hülyékre, az aljasokra és az aljas hülyékre."

az ilyen ballib mentalitás miatt van az, hogy az emberek 2022-ban is jól leszavaznak titeket a fenébe :)
ami nem is baj, mert aki így látja a világot, az jobb ha a kormányrúd közelébe nem kerül.

klacus987654321 2018.07.23. 08:40:31

Érdekes elmélkedés, amelyekben az aljasok, a hülyék, és az aljas hülyékből is kell legalább pár százalék. Plazmatv demokrácia van, az viszi a bulit aki többet ad, az ideológia szép dolog, de a boltban nem tud vele fizetni senki. Csakis ez a megközelítés létezik, nemcsak itt, mindenhol ez megy. Nem fogsz Likeokat gyűjteni adóemeléssel, meg mindenféle zavaros és bonyolult magyarázatokkal. Van a fekete meg a fehér, az angyal és az ördög, és kész, nincs más....

sírjatok 2018.07.23. 08:46:03

Lol, pedig jól indult, oszt pont ugyanakkora fideszfóbiás hányás lett belőle mint a b1 blogon szokott :DD

sírjatok 2018.07.23. 08:49:36

@stoic79: "az állam semmilyen formában ne avatkozzon bele a társadalom működésébe. "

Oszt figyeld meg a sírást meg a népharagot mikor a nettó százhuszat kereső cigányasszony először elmegy a magánorvoshoz és megpillantja az árakat :)

chepunk 2018.07.23. 08:51:14

A magyar emberek nagy ívben szarják le az országukat! Amíg nem ég a saját bürkéjükre a probléma. Addig meg "prkaitkusan gondókodva nem köll ugrányi, széllel szembe hugyányi", bele kell simulni a rendszerbe, ha mást nem belefeszegtni magunkat a nem is látszó nagyon kispolgár keretrendszerébe...

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.07.23. 08:55:07

@sírjatok: A magánpraxis jelenleg azért drága, mert 1) van egy államilag finanszírozott versenytársa 2) amiből nem lehet kiszállni (nem mondhatod azt, hogy nem fizeted a TB-t) 3) a jelentős mértékű adóztatás miatt kevesebb jövedelme marad az embereknek. Ha az állam kivonul a gazdaságból, az egyrészt jövedelemnövekedéshez, másrészt több magánorvosi rendelőhöz vezetne, ami csökkenti az árakat.

sírjatok 2018.07.23. 08:56:22

@chepunk: "Amíg nem ég a saját bürkéjükre a probléma"

Tod az a baj hogy 8 éve megy a riogatás, hogy na mosmá mingyá de tényleg istenuccse mingyá itt az összeomlás, oszt még mindig nincs.

Szemben mondjuk a szoci-szdsz-szel, amelyik a saját 8 éve alatt max egy fasza államcsődöt tudott felmutatni.

Szóval ezek után szerintem azokat nem érdekli az ország sorsa, akik ma bárhogy a mai ellenzéket preferálják (mínusz jobbik, őket egy kicsit értem).

bekerült 2018.07.23. 08:56:52

@stoic79:

Veled végül is egyet lehet érteni és bizony ez az írás több sebből is vérzik.
az ellenzék szapulása közben a szerző elfeledkezik arról, hogy az ellenzék is kényszerpályán mozog.Az a megállapítás, pl., hogy Gyurcsány elintézte magát, úgy igaz, hogy az Orbánizmussal szembeszegülő Gyurcsányt kikészítették, illetve folyamatosan karakter gyilkolják. Nem Gyurcsány készíti ki magát, mert amit próbál a társadalom számára képviselni, az nem más, mint az elfogadható európai gondolkodás.
A gond ott van, ahol írod, hogy a kihívás az, hogy a társadalom jó részét meg kellene győzni az állami, vagyis az orbáni beavatkozás megszüntetésének szükségességéről.
Az állami beavatkozás ma már egyenlő az orbáni bavatkozással és ezt lásuk be, igen nehéz az ellenzéknek ellensúlyozni, pláne Gyurcsánynak.
A saját maguk kikészítése az ellenzéknek, illetve Gyurcsánynak innen eredezhető és , ha még hozzá vesszük, hogy az ellenzék közé beépített Orbán szimpatizáns pártokat is tekintetbe vesszük, akkor érthető is.
Lényegében az ellenzéki szerep csak a baloldal részének a feladata lenne, mivel a többi szereplő Orbánt segíti. (JOBBIK, LMP, stb.) Nagyon hiányzik a jobboldalon egy jobboldali demokrata párt, amelyet Orbán szó szerint előre megsemmisített, hogy szó se lehessen belső ellenségről !

Nem Gyurcsány a fő probléma tehát és az amit képvisel, hanem a társadalom igénye a demokrácia iránti elutasítottsága. Nehézkesnek, bonyolultnak találták és a működésbeli hibákon keresztül sikeresen megbuktatták nálunk a bevezetését.

A fő probléma ebből adódik és ezt igen nehéz lesz helyre állítani.
Nem fog simán menni, pláne amíg az erőforrások nincsenek az ellenzék kezében. Márpedig arra ügyelnek, hogy ne is legyen, Pláne olyan politikai szereplő kezében, akik nem az Orbán szekerét tolják.
Ma már elég nekik erre ügyelni és ócsárolni az ellenzéket, hogy a választók között a tisztánlátást megzavarják.

Az elkövetkező időben nem lehet elvárni, hogy az állam, illetve Orbán ne avatkozzon be a társadalom működésébe, és meg is teszi a saját érdekében.
Amíg gazdaságilag elfogadható szinten tartja a választók számára a megélhetést, addig itt változás nem várható és demokráciáról nem beszélhetünk, csak érdekek kiszolgálásáról !

sírjatok 2018.07.23. 09:05:10

@stoic79: Az usában pont úgy van ahogy mondod és másfél milla egy vállműtét :D Bocs de tényleg, ez már megint a vágyak / valóság ellentéte.

Pl. ez az állítás: " A magánpraxis jelenleg azért drága, mert van egy államilag finanszírozott versenytársa " basszus ha valami, akkor ez lefele nyomja az árait, nem fölfele :D

De ugyanígy valószínűtlen, hogy "majd akkor nem kell annyit adózni és akkor a megmaradt pénzből lehet orvoshoz járni", remélem te nem szoktál azon visongani hogy Orbán a gazdagoknak kedvez, na mert ez pont az.

pitcairn2 2018.07.23. 09:06:07

@sírjatok:

mondjuk ebben az esetben kb. bárki felcsaphat "orvosnak":)

pitcairn2 2018.07.23. 09:06:39

@nnnnnnnn:

a másik oldalon meg az ostobák állnak:)

MACISAJT 2018.07.23. 09:08:41

"az ellenzéket leváltani".

Ja. Idéig megy. No de hogy kire/kikre, az már nehezebb.
Ugyanis az a fajta hazaáruló ellenzékiség ami a gyurcsanizmus/werberizmussal kezdődött ("23 millió beözönlő román"), az a fajta polgárháború amik ezeket jellemezte:
„Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül.”
(Gyurcsány Ferenc, Népszabadság, 2004. február 9.)

az bizony, a "liberálizmussal" ja és az elsimicskásodott operettnácikkal együtt megbukott.
Lehet ezt élesztgetni, de úgy mennek a süllyesztőbe mint gyurcsány szavazótábora.

Így aztán kellene egy valóban nemzeti érzelmű baloldal, amivel nemzeti konzenszus lehetne nemzeti fontos kérdésekbeen(ahogyan ez minden országban működik)..no de arra szerintem még várni kell, a soros(ok) még nem adták fel és nem is fogják még egy darabig, túl jó volt nekik a nyolcvanas évektől Magyarország kizsigerelése.

pitcairn2 2018.07.23. 09:11:08

@think-tank:

a mi jobb sorsra érdemes ellenzékünknek szerintem leginkább az alábbival kéne foglalkoznia

fred.stlouisfed.org/graph/?g=kBiB

elvégre a megtakarítások elinflálása, illetve a spekulációra való ösztönzés általában nem szokott jól végződni

de miután ez nagyon az osztrák üzleti ciklus modellbe vár a te véleményed is érdekelne a kilátások kapcsán:)

PS.: szerintem ebből még igen nagy vihar lehet, különösen ha globális szinten is megindul a "tánc"...

sírjatok 2018.07.23. 09:12:38

@bekerült: Összefoglalom röviden:

"A szemét magyarok nem akarnak gyurcsányi (=európai) demokráciát, tehát akkor meg kell győzni a magyarokat arról hogy ez milyen jó"

:D

Te figyi, a magyarok látták a saját szemükkel (amíg ki nem lőtték), hogy mennyire jó a gyurcsányi demokrácia, és ellene szavaztak. Interpretálhatod ezt úgy, hogy mert a magyarok a meggyőzendő hülyék, de esetleg úgy is megpróbálhatnád megérteni, hogy te vagy a meggyőzendő hülye aki még mindig egy bukott politikusban látja a jövőt.

Ameddig "gyurcsány és az szdsz-gidák" a pályán vannak, Orbán nyer. Megérdemelten amúgy, mert a kisebbik rossz tényleg ő.

pitcairn2 2018.07.23. 09:18:45

@think-tank:

egy kis időre még a 10 éves állampapírok reálhozamát is sikerült lenyomni negatív tartományba...

fred.stlouisfed.org/graph/?g=kBiW

pitcairn2 2018.07.23. 09:21:17

@sírjatok:

az USA kapcsán inkább egészségügy fasizmusról lehet beszélni...

mises.org/library/100-years-us-medical-fascism

köze nincsen annak a szabad piachoz...

kommentes nikk 2018.07.23. 09:30:21

A poszt elején még azt hittem, normális bejegyzés lesz, sőt, értelmes, aztán jött ez: "A Fidesz szavazótábora meglátásom szerint három nagy csoportra osztható fel: a hülyékre, az aljasokra és az aljas hülyékre." - és itt nyilvánvalóvá vált, hogy a poszter ugyanazt a sületlenséghalmazt mantrázza, ami miatt az ellenzék már két választást elbukott. Amíg ezen az idézett mondaton nem lép át az ellenzéki gondolkodás, addig esélyük sincs semmire.

MACISAJT 2018.07.23. 09:37:54

www.szombat.org/hirek-lapszemle/bemutattak-a-zsidok-es-zsidosag-magyarorszagon-2017-ben-cimu-kotetet
" a kutatás vizsgálta a zsidóság politikai nézeteit is, és az derült ki, hogy alapvetően baloldali, liberális nézeteket vallanak,"

Aha. Nem lepődtünk meg, az elmúlt évtizedekre és a rákosi-kádár-aczél korszakra is gondolván.
Viszont most ez komoly fordulatot, legalább simicskás méretű kapitulációt jelez:

"Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke múlt héten a Times of Israel című portálnak nyilatkozva háláját fejezte ki Orbán Viktornak az izraeli állammal való kapcsolat erősítéséért, és úgy vélte: a kormányfő izraeli útja jót tesz a magyarországi zsidó közösségnek.Izrael egy erős ország, így ez Orbán Viktor külpolitikájának győzelmét jelenti – fűzte hozzá a Mazsihisz-elnök."

röf 2018.07.23. 09:41:56

Mi a célja ezeknek az ostoba és hazug írásoknak?
Hiszen ezek szintén Orbán szekerét tolják.

Netuddki. 2018.07.23. 09:52:13

Á, megint egy "elemzés" ami pont a lényeggel nem foglalkozik.
A fidesz egy tolvaj maffia, amelyik befészkelte magát a hatalomba. Az úgynevezett ellenzék megélhetési politikusai meg legitimálják a hatalmát. Ennyi, semmi több.

Ha az ország értelmesebb fele nem teszi oda magát, és nem rúgják ki a hatalomból ezeket a megélhetésieket, fideszestől, ellenzékestől, addig itt nem lesz változás. Hát én már qrvára unom, hogy meglopjanak azok akik az én érdekeimet kellene, hogy képviseljék. Ellenőrizni nem lehet őket mert nem hagyják, miközben pofán röhögnek. Hát a qrva annyukat ezeknek a börtöntöltelékeknek!

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.07.23. 10:06:22

"A Fidesz szavazótábora meglátásom szerint három nagy csoportra osztható fel: a hülyékre, az aljasokra és az aljas hülyékre. "

Vannak fideszre szavazó ismerőseim, barátaim, rokonaim. Egyikük sem sorolható be a fentebbi csoportokba. Láttál már élő fideszest, vagy csak a belterjes gondolatvilágú közösségeid/információs világod bugyraiból tájékozódsz?

Toljál még sok ilyet, és ezzel egyre jobban összezárod a fidesz sorait, a fideszre szavazókat is megerősíted, a bizonytalanokat pedig elriasztod. Vagy eleve a NER-nek dolgozol? Akkor értem.

Netuddki. 2018.07.23. 10:09:33

@zord íjász: Ja, a tolvajok "összezárnak". De ez csak betyárbecsület, a legelső adandó alkalommal elvágjátok egymás torkát.

szepipiktor 2018.07.23. 10:13:09

"aki nincs velünk, az Orbán-nyalonc"
Érdekes, ezt nem a csútitól szedték? Egy kaptafa?
De azért probléma, hogy míg a csúti csak és kizárólag a hatalom oldalán használja a kifordított kádár-mondatot (Ugya ő azt mondta, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van), addig az "ellenzék" ezt használja:
- bolsevik arrogancijához (mszp, dk - fizessenek a gazdagok)
- a neolib vobnal meg az aktivista, gender, feminista stb. kinyilatkoztatás alapú károkozásainál alkalémazza ugyanezt a retorikát (aki nem tüntet a melegekért az homofób, aki nem támogatja a feminista kvótaelvet az hímsoviniszta mocskos szemét és így tovább.
.
Ma árkokat ásott mind a kormány, mind az ellenzék, mind az aktivista ál-civil garnitúra, mindenki toszogatnak a másik gödrébe...
.
Ja, az ellenzéket nem kell leváltani, az most véglem megszünt...
Újat kellene gründolni, egy magyar alapút: polgári, jobbközép és keresztény irányú pártot, akik a a hazát tekintik védendőnek és nem a multikultit vagy a szovjeteket.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.07.23. 10:19:01

@Netuddki.: "Ja, a tolvajok "összezárnak". De ez csak betyárbecsület, a legelső adandó alkalommal elvágjátok egymás torkát."

Elvágjátok?! Én? Mint fidesz szavazó? Elvágom a többi fideszes haverom torkát? Én?

Azt írtam, hogy vannak fideszre szavazó ismerőseim, barátaim, rokonaim. Nem azt írtam, hogy én is a fideszre szavaztam legutóbb, vagy fideszes vagyok. Képes vagy alapszíintű szövegértelmezésre?

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.07.23. 10:24:29

@sírjatok:

"Pl. ez az állítás: " A magánpraxis jelenleg azért drága, mert van egy államilag finanszírozott versenytársa " basszus ha valami, akkor ez lefele nyomja az árait, nem fölfele :D"

Szerintem ezt át kéne gondolnod. Ha van egy szektor, ahol megjelenik egy olyan versenytárs, aki 1) "ingyen" nyújtja a szolgáltatásait és 2) ezt a versenytársainak és azok kuncsaftjainak béréből finanszírozza, akkor az nem fogja lefelé nyomni az árakat.

"De ugyanígy valószínűtlen, hogy "majd akkor nem kell annyit adózni és akkor a megmaradt pénzből lehet orvoshoz járni"."

Indoklás?

Kivlov 2018.07.23. 10:26:40

Erre most jöttök rá??? Lassan 10 év után? :D :D :D
Orbi még mindig a legkisebbik rossz, így amíg nem épít fel az ellenzék egy vállalható alternatívát, addig oboa van nekik. :D

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.07.23. 10:27:39

@bekerült: "Amíg gazdaságilag elfogadható szinten tartja a választók számára a megélhetést, addig itt változás nem várható és demokráciáról nem beszélhetünk, csak érdekek kiszolgálásáról ! "

Változtatni lehet, de azt el kell fogadni, hogy csak lokálisan lehet. Három írásom ezzel kapcsolatban:

liberatorium.blog.hu/2015/01/04/mit_kene_csinalni

liberatorium.blog.hu/2016/03/11/mit_kene_csinalni_2

liberatorium.blog.hu/2017/01/16/mi_vagyunk_a_jovo

rnz 2018.07.23. 10:30:17

El kell hogy keserítsem a posztolót, édeskevés leváltani az ellenzéket, az általuk kántált Orbánfóbiás baromságokat is le kellene vetkőzni, amitől itt is hemzseg az írás. Hiába lesz 1-1 akár teljesen új pártocska, hogy ha ott is az lesz a fő jelszó, hogy a fideszesek hülyék. Soha a büdös életben nem jutnak így egyről a kettőre (vagy inkább a nulláról az egyre...), amíg ezt nem sikerül megérteni, addig kár próbálkozni.

blah 2018.07.23. 11:25:10

az emberek fejét kellene kicserélni, de azt meg nem lehet, akik a kommunizmusban nőttek fel és utána nem sikerült kitörniük azok továbbadták/adják a kölkeiknek. a fidesz népszerűsége innen ered, erre játszik rá, értelmes emberekhez nem szóltak 2002 óta.
lehet itt bármire cserélni az ellenzéket (kell is, nem ezt firtatom), amíg az ostobaság lesz többségben marad a maffia. a hülyék elhiszik, hogy nekik jobb, az ostoba emberek ismerik be legnehezebben ha tévednek, ezért ostobák. ezt nagyon szépen meglátta és kihasználta a fidesz. szóval most leggyengébb láncszemet játszik az ország.

andrásúr 2018.07.23. 12:36:33

@maxval balcán bircaman: Anyádról ne írj ilyen jelzőket te mocsok !

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.23. 12:38:21

@andrásúr:

Megbasztad ezen a héten már a kurva anyád holttestét a temetőben?

bekerült 2018.07.23. 17:08:29

@sírjatok:

Tényleg röviden tudsz hülyeségeket írni !

Egy fészkes fenét kell meggyőzni, hogy milyen jó, a gyurcsányi demokrácia !
Én nem erről írtam, így tehát ne adj a számba olyasmit, amit nem írtam.

Tény és való, hogy Gyurcsány és a pártja küzd azért, hogy nálunk is demokrácia legyen, míg a többi párt max. abban gondolkodik, hogy ő legyen az Orbán helyén. Még az MSZP is, ami felettébb furcsa, mivel a baloldal tudhatná, hogy a demokrácia nélkül nincs legális baloldali politizálás. Az első lehetséges alkalommal megfojtják és elsöprik, megvonják az anyagi erőforrásait.

Szó szerint tehát nem is beszélhetünk gyurcsányi demokráciáról, mert még Magyarországon nem is épült ki a demokrácia teljesen, pláne nem gyakoroltuk, hogy meg tudjon erősödni.

Nonszensz tehát a Gyurcsány nyakába varrni egy olyan valamit, ami még ki sem alakult nálunk és soha nem is működött.
A Gyurcsány kormány elleni szervezkedés és orbáni fellépés, a hatalom megszerzéséről szólt és nem a demokráciáról, hanem annak az eltakarításáról.
Ma már ezt biztonsággal kijelenthetjük, mert ez már be is bizonyosodott az orbáni politizálás következtében.

Orbán már akkor se a demokráciáért küzdött, hanem a saját hatalmáért, kihasználva a világgazdasági válságot, próbálta felelőtlenül hergelni a választókat.

Nem beszélhetünk tehát Gyurcsány féle demokráciáról, mert nem volt nálunk eddig még semmilyen demokrácia, csak szerettünk volna kiépíteni egyet, de sajnos nem jött össze, hála a Orbán elvtársnak.
Orbán addig nyer, amíg rendelkezik az erőforrások felett és fel tudja használni anélkül, hogy a társadalom ezt rossz néven venné
Egy bukás esetén, nem szivesen lennék a helyében

Gyurcsánynak ehhez nem sok köze van, mert ha ő nem lenne, lenne helyette más, akit lehet démonizálni. Lásd.: Soros !
Valaki mindig lesz, akit fel kell mutatni Orbánnak, hogy te és a hozzád hasonlók elhiggyék, hogy őrá van szükségetek !
süti beállítások módosítása