Az Orbán-ellenes szekértábor egyik legfőbb közösségépítő gondolata mára annyi lett, hogy aki nincs velünk, az Orbán-nyalonc. Az „aki nincs velünk” bármiben megnyilvánulhat, ami nem biztosítja teljes megértéséről és helyességéről az ellenzéki „politikát”, vagy ami esetleg elismeri, még ha egyet nem is ért vele, a Párt valamely lépésének helyességét, vagy legalábbis elborzadva fogalmaz meg kritikát a rendszert mindenben és mindenáron kifogásokkal illetőkkel szemben.

Azt az észrevételt tenni például, függetlenül a szemlélettel és az abból fakadó kormányzati intézkedésekkel való egyetértéstől, hogy menekültellenes politikát folytatni okos dolog volt, mert végül nem csak házon belül hozott kétharmadot a migránsozás, de jól ráérzett az Európai menekültpolitika – egyre inkább úgy tűnik – végkimenetelére is: főbenjáró bűn, és nyilvánvalóan Orbán szekerének tolása.

A minden rossz forrását Orbán személyéből eredeztető ellenzéki közösség számára van két rossz hírem: egyrészt, rohadt ostobának tetszenek tűnni az állandó és végtelen Orbánozással, másrészt meg nincs is teljesen igazuk. Noha az EU-kompatibilis horthyzmust valóban maga a Patás találta ki és fejlesztette tökélyre (vagy legalábbis ő adta ehhez az arcát), a jelen helyzet kialakulásáért messze nem ő az egyedüli felelős, sőt.

A Fidesz szavazótábora meglátásom szerint három nagy csoportra osztható fel: a hülyékre, az aljasokra és az aljas hülyékre. A hülyék azok, akik saját nyomoruk ellenére elhiszik az állami propagandát és még mindig a rég leszerepelt Gyurcsányban látják az ország felemelkedésének korlátját; az aljasok, akik nagyon is jól tudják, milyen aljas és korrupt a rendszer, de ők személyesen anyagi hasznot húznak belőle; az aljas hülyék pedig akik ténylegesen saját érdemüknek tudják be állami kitömésüket.

A nacionalista hülyék száma, bár nem elenyésző, nem hiszem, hogy elegendő egy ilyen rohadt rezsim fenntartásához, ráadásul annak esetleges bukása esetén is nehezen volna kovácsolható belőlük civilizált közösség. Nyugat-Európában is bőven léteznek, legfeljebb sarokba vannak annyira szorítva, hogy bunkóságukat nem teszik meg országos politikának és nem bőgatyában és gumicsizmában, kolbásszal a kezében ropja nekik a leendő jelölt, hanem finoman közlik velük, hogy ezt a sötétséget otthon, a négy fal közt legyenek szívesek. Ha nem lesz Fidesz, majd szavaznak valami hasonlóra: a lényeg, hogy legyen benne „mi, Magyarok”.

Ami szükségessé teszi az aljasok bevonását. Nem feltétlenül jön be nekik ez a pödrött bajszos magyar rigmus, de egy tízmilliós csokért vagy egy vezetői pozícióért cserébe majd félrenéznek. Őket nem érdekli, hogy marad-e a Fidesz, csak a következő jelölt ígérjen és adjon még többet.

A Fidesz leváltása nem csak azért nehéz, mert a választási törvény aránytalanul kedvez a legnagyobb jelöltnek, hanem mert a rendszer ideológiai és gazdasági kedvezményezettjei nagyjából azonos számban vannak annak ellenzőivel.

Immáron nyolc éve jön hetente a hír, hogy a Fidesz rémállama így vagy úgy fog összeomlani, gazdasági katasztrófától kezdve az EU-ból történő kirúgáson át Putyin magyar királlyá koronázásáig: ezzel szemben a rendszer döcögősen ugyan, de működget. Aki eddig a Fideszt támogatta és ezzel együtt elfogadta az általa ajánlott társadalmi status quo-t, most igazán nincs oka, hogy átálljon a másik oldalra, ahol …

… a Jobbik épp most szakad szét a régi náci és egy másik, ismeretlen (vonai?) vonalra, az LMP-ből április 8. óta csak a cirkusz hallatszik, az MSzP nyolc éve szakadatlanul „megújul”, a DK továbbra is elégedetten veregeti meg a vállát az újabb négy évnyi mentelmi jog és képviselői fizetés hallatán.

Persze, lehetne folyton csak a Fideszre kiabálni, de azt jobb belátni, hogy ez a kiabálás nem igazán hallatszik oda be. A fideszes tempó eléggé kiszámítható, akinek eddig tetszett, annak vélhetően ezután is fog. Néha majd lesznek Simicskák, de mint látjuk, végeredményben ők sem veszélyesek.

A stabil Fidesz-bázissal nem nyilvánvaló, mit lehetne kezdeni, őket most jobb adottnak tekinteni. Ettől még nem leválthatatlanok – annyira nem erősek –, azt a kérdést viszont illő volna nem elkerülni, hogy mégis kire/mire. Az orbanofób tábor szerint bárkire; azt azonban szükséges volna megérteni, hogy a) lesz egy kb. milliós tábor, akiknek épp bántják a Viktorát, b) sokak szerint (köztük jómagammal) mégsem mindegy, kire. Nem csak, hogy a Fidesznél igenis van rosszabb (khm, Toroczkai, khm), de egy akár jószándékú, viszont töketlen bagázzsal sem biztos, hogy előrébb lennénk.

A nagypolitikában pedig az ellenzékinél könnyebb helyzet nincs. Kormányra kerülve mégiscsak csinálni kell valamit, kezdeni kell valamit a gazdasággal, a humánpolitikával, mondani kell valamit a menekültekről és még sorolhatnám, ezeket meg kell valósítani, erőforrásokat rendelni hozzájuk, és ha elcseszik, az látszik. Valamicske felelősség (még ha csak politikai is) mégiscsak van mögötte, teljesen fogalmatlanul nem lehet beülni a volán mögé, mert annak káosz lesz a vége.

Ellenzékiként egyetlen dolgot kell elérni: elhitetni, hogy mi jobban csinálnánk. Még csak arra sincs szükség, hogy adott esetben ténylegesen jobban csinálják, csak fenn kell tartani ennek a látszatát, legalább addig, míg a szavazatukat leadják. Lehet grandiózus hülyeségeket és felelőtlen ígéreteket hangoztatni, egyetlen követelmény van: hogy hihető legyen.

Bizton állítom, van ma Magyarországon elegendő tömeg, aki leváltaná a Fideszt, hogy – értelemszerűen csak ha nem csalják el a szavazást – bőven el lehetne takarítani ezt a garnitúrát a fenébe. (Az utójáték bizonyára nem volna zökkenőmentes, de ez része a feladatnak.) Ők ugyanakkor szétoszlanak a sok kis fogatlan és fogalmatlan, még a hitelesség látszatát felmutatni sem tudó pártocska (lényegében a teljes jelenlegi parlamenti ellenzék) és a mindebbe beleuntak és beletörődöttek között.

A Fidesz leváltásához vezető úton az első lépés nem a Fidesz leváltása: ez most, bármennyire is nem tetszik, nem reális. Először mindenképp szükség van az ellenzéki politika rendbetételére, mert a jelenlegi, civakodó, a legkisebb rossz rendszere egyértelműen a Fidesznek kedvez. Majd csak miután sikerült egy vállalható ellenzéket kultiválni, lesz érdemes visszatérni a NER végérvényes eltakarítására. Addig mindenki törekedjen a látszatellenzéki szerepet betöltő bohócparádé eltakarítására, hátha kerül helyettük valaki használható.