Megint jönnek
2018.09.09.
A vasárnapi boltbezárás az olimpiával együtt a Fidesz elmúlt 8 évének leglátványosabban bukott csatái voltak. Míg az olimpia ügye talán védhető annyival, hogy valójában soha nem gondolták komolyan, csak bedobták gumicsontnak, addig ez a keresztény ideológiai mázzal leöntött elmebaj egy évre műsorra is került, hogy aztán menekülés közben sebtében hajítsák oda a lakatoszsák kulcsait a népnek, hátha nem kell majd szembenézni az ország őket vasvillával üldöző keresztény lakosságával.
Harrach Péter azóta se bírta lenyelni a békát, hogy pártjának (lol) egy projektje volt, azt is bebukták. (Illetve van még egy, az abortusz, de abban még ennyi eredményt se sikerült elérniük. Hál’ Istennek.) Nagyon is jól tudja a Fidesz, hogy széllel szembe csak akkor éri meg hugyozni, ha mögülük is legalább akkora fúj, és akkor végeredményben szélcsendben végezhetik a dolgukat. Ennek az elmebajnak meg nincs az a véresszájú fideszes, aki komolyan képes lenne mögé beállni, a konformitásra kényszerített néhány vezéridiótán kívül legfeljebb azért támogatják, mert ez is bosszantja a libsiket.
Nehéz pontosan megérteni, mi a probléma a vasárnapi nyitvatartással. Már azt sem teljesen értem, egyáltalán miért kell a hét két napját megkülönböztetni: érjük be annyival, hogy a vasárnapi munkavégzés most 50%-os bérpótlékkal van kompenzálva; aligha gondolom, hogy az egyébként sem milliós gázsiért dolgozó kiskereskedelmi alkalmazottaknak ez mindegy volna. Ezen felül a heti két pihenőnap így is jár, tehát ha valaki vasárnap dolgozik, akkor mondjuk hétfőn nem fog. Tekintve, hogy a legtöbb, hétköznap 8–5-ig dolgozó ember rendszeresen átéli, milyen nehéz eljutni valahová, ahol úgyszint csak ilyenkor vannak nyitva, azt gondolom, ha képes valaki túltenni magát a vasárnap szakrális mivoltán, nem jön ki rosszul az üzletből.
A vitát követve azonban gyakran kiderül, valójában nem a vasárnap a probléma, a frusztráció forrása az alacsony munkabér, a magas munkaterhelés és a végtelen túlóráztatás, melyek egyike sincs sem közvetlen, sem közvetett összefüggésben a vasárnapi nyitvatartással. A düh érthető, a megoldás rossz.
Gyakran vetik a kapitalizmus szemére, hogy a tőke kihasználja a dolgozóit: ez igaz, de nem szükségszerű. Az emberekben mindmáig él az a fajta feudális szemlélet, hogy a munkavállalás nem egy egyenlő felek között létrejött szerződéses viszony, hanem rabszolgaság, és a munkavállalónak kötelessége (morális és – sokak szerint – jogi értelemben is) a végletekig kiszolgálnia a munkáltatóját, akkor is, ha az éhbérért túlórát túlóra hátán követel. Ha valaki lázadozni és követelőzni mer – példát statuálandó – kirúgják, hogy másoknak még véletlenül se jusson eszébe vele tartani. Nevezhetjük ezt gonoszságnak, de valójában csak teljesen természetes önérdek-érvényesítés.
A tapasztalat az, hogy ez a módszer működik. Ha valaki kinyitja a száját valamilyen igazságtalanság ellen, a többiek, ahelyett, hogy maguk is mögé állnának, leginkább csak hallgatnak, nincsenek is ott, lehúzzák, mert nekik van vesztenivalójuk, ők inkább tűrnek.
Pedig volna alternatíva. Ha az átlagos munkavállaló kihúzná a fejét a seggéből és életében először próbálna egyenes gerinccel járni, láthatná, hogy a munkájára igenis szükség van. Jó, nem pont rá, személyesen, mert őt, ha egyedül lázadozik, kirúgják, de alkalmazottak nélkül kevés vállalat képes működni. Ezzel a felismeréssel azért is érdemes volna barátkozni, mert egyenesen következik belőle, hogy egy polgári értékrendű, értékére büszke munkavállalói réteg csodás eredményeket lenne képes elérni. Ehhez persze rendszerszintű szemléletváltás szükséges, mert amíg valaki egyedül érzi neccesnek, hogy a napi 8 óra munka legtöbbször 10+ órában végződik, addig lecserélik a következő droidra, akinek ez is jó. Változás csak akkor következhet be, ha kifogy a piac droidokból.
Gyakran visszatérő motívumom itt, a blogon, hogy tömegeket nem lehet hosszútávon erővel elnyomni: nincs ez másképp a dolgozói réteggel sem. Áldatlan munkakörülmények addig vannak (és lesznek), amíg van, akinek ez is elég.
Érthetetlen számomra, hogy miért várják a dolgozók pont az államtól a dolgok megnyugtató megoldását. (Jó, valójában tudom: az államszocializmusban nevelkedett népek számára a társadalmi problémák természetes(nek vett) megoldási mechanizmusa, hogy csak kérjük az államtól, és az majd, mint a Jézuska, megoldja – vagy nem.) Az alkalmazást terhelő magas járulékok, a kiterjedt és gyakran haszontalan, de legalább jelentős költségekkel járó szabályozások, a munkavállalást leginkább a munkavállaló kárára szabályozó Munka Törvénykönyve valamint a szervezett ellenállást gyakorlatilag ellehetetlenítő sztrájktörvények mind-mind az állami szabályozás eredményei. Az, hogy a kis keresetű dolgozó bérének ~50%-át minden hónapban viszi az állam, vagyis gyakorlatilag az idő felében ingyen dolgozik, ugyancsak az állam érdeme. El nem tudom képzelni, mi az a gondolatmenet, ami – miután az állam évezredek óta minden leendő alkalommal kihasználja/cserbenhagyja a dolgozói réteget – továbbra is azt hozza ki eredményül, hogy a problémák megoldása a több állami szabályozásban rejlik.
A jó hír tehát, hogy van kiút. A rossz hír, hogy ez munkás. A vállalati vezetések általában hierarchikus szerkezetűek, ami alapvetően hatékonyabb érdekérvényesítést tesz lehetővé, mint a többé-kevésbé mellérendelt szerepekkel operáló dolgozói szervezetek. A munkavállalói “ellenállás” megszervezése egy komoly társadalmi összefogást igénylő feladat (melyre a jelenleg működő szakszervezetek látványosan alkalmatlanok), cserébe – ha egyszer sikerül végre hatékonyan megvalósítani – jelentős eredményekkel kecsegtet.
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.09. 08:08:09
Sütemény1975 2018.09.09. 21:00:43
GöTi 2018.09.09. 21:17:03
Aki nem akar, ne dolgozzon vasárnap, vagy vallásának megfelelően esetleg szombaton.
DE! Bakker a keményvonalas vallásosak, vagy a munkát utálók ne ugassanak már bele a többiek lehetőségeibe!
FCUK12 2018.09.09. 21:18:01
Kelly és a szexi dög 2018.09.09. 21:29:03
A tudomány sosem téved! 2018.09.09. 21:29:49
Ilyenkor valahogy nem példáloznak a haladó nyugattal, ahol vasárnap zárva vannak az üzletek.
A tudomány sosem téved! 2018.09.09. 21:33:04
A baloldal ott is óriásit bukott volna.
A dolgozók (és családtagjaik) elmentek volna szavazni, a zárvatartás mellett, mert őket ez érinti, a többi ember pedig nem ment volna el, mert ez az egész műbalhé a 260. problémája után van.
Újabb hatalmas Fidesz győzelem besöpörve.
nick papagiorgo 2018.09.09. 21:43:44
Mert mitől várnák? A szakszervezettől? :)
Egyébként piszok nehéz elmagyarázni ezt egy olyan embernek, aki nem dolgozik a kereskedelemben, soha nem is dolgozott, meg nem is fog. A legtöbbje csak azt látja hogy "miért nem vásárolhatok én vasárnap". Például - foyamatos munkavégzés esetén - a vasárnapi munkavégzéskor nincs 50%-os bérpótlék, sőt még (ugyan nem a kereskedelemben, hanem a "sima" termelésben) ünnepnapon is be kell menni dolgozni, ha úgy jön ki.
Ha valaki mélyebben bele akar menni ebbe, nyugodtan menjen el bármelyik vasárnap is inyitva tartó multiba (Tesco, Auchan, Aldi, Lidl,stb)- mindegyiknél van felvétel, és meg fogja látni, milyen "jó" is ez, és miért szerertnék ők a vasárnapi zárvatartást.
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.09. 21:54:59
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.09. 21:57:35
Borogy 2018.09.09. 21:57:52
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.09. 21:58:07
élhetetlen 2018.09.09. 22:11:11
B.Log · glossza.blog.hu 2018.09.09. 22:19:52
A lakosság attitűdjét egyébként nemcsak a 40 év kommunizmus formálta, hanem az azt megelőző évezrednyi feudalizmus, amely legalább annyira "felülről", a földesúrtól várja a megoldást.
élhetetlen 2018.09.09. 22:20:37
élhetetlen 2018.09.09. 22:38:32
blöff 2018.09.09. 23:14:54
Ergo azon vitatkozunk, hogy amikor végre lehetne erre időt szakítani, bazmeg, akkor nehogy véletlenül tudjál vásárolni, hanem maradjon meg neked lehetőségként heti 1 nap, amikor ezt elintézheted. Kösz.
CSOKKI MÁLNA 2018.09.09. 23:40:04
Nálunk a konziumidiotizmus terjedésével párhuzamosan vezették be a vasárnapi nyitvatartás lehetőségét a kiskereskedelemben. A hazai "baloldal" elárulta a kiskereskedelmi dolgozókat, amikor a Fidesz kormányt egy belpolitikai hisztéria keretében a vasárnapi boltzár visszavonására késztette.
Most ismét meg kell próbálni bevezetni a vasárnapi boltzárat, persze okosabban, mint néhány éve..
CSOKKI MÁLNA 2018.09.09. 23:46:16
CSOKKI MÁLNA 2018.09.09. 23:54:25
CSOKKI MÁLNA 2018.09.09. 23:57:53
Vajon ezt hogy oldja meg egy osztrák..?
élhetetlen 2018.09.10. 00:22:26
„Vajon ezt hogy oldja meg egy osztrák..?„ Esetleg úgy, hogy nem számít annyit, hogy mennyit spórol egy Tesconál hét végén a sarki CBA-val szemben, mert máshogy keres? De nem is ez a kérdés, hanem, hogy miért azokat akarod megvédeni a vasárnapi munkavégzéstől, akik ezt vállalták, esetleg kedvező is nekik. Soha nem volt kötelező vasárnapi nyitva tartás, tehát szakmaváltás nélkül is lehetett olyan boltba menni pénztárosnak, amelyik nem nyit ki vasárnap? Végig gondoltad, hogy mi a pináért küzdesz?
CSOKKI MÁLNA 2018.09.10. 00:44:07
élhetetlen 2018.09.10. 01:34:25
gyongyi70 2018.09.10. 05:52:01
csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.10. 06:29:24
csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.10. 06:50:55
És egyébként piszok nehéz felfogni egy fideSS beállítottságú agyatlan baromnak azt, hogy egy ország életében a vasárnap dolgozó kereskedők "serege" a vasárnap dolgozó melósoknak csak a töredéke.
Én speciel benne lennék egy olyan vasárnapi munkavégzési tilalom bevezetésében, aminél minden agyhalott aki a zárásra szavazott, kapna egy billogot a buta pofájára, hogy látható legyen a beállítottsága, oszt ha ég a háza akkor a tűzoltó kimegy, ránéz a buta arcra, ott a jel, oszt ki se pakolja a locsolót, hanem visszafordul, hogy bocs agyhalott, a te hülye fajtádnak csak hétfő reggel 8-tól jár tűzoltás.
Meg a többi, nem tankolhat a tahó fideSSdroid, nem mehet múzeumba, színházba, étterembe, tévéjére felszerelni egy órát ami péntek kettőtől hétfő reggel nyolcig kikapcsolja, csak hétfőtől péntekig, ahogy azt egy 5 napos munka mellett egy íróasztal mellett óbégatva másoktól elvárja.
midnightcoder2 2018.09.10. 06:54:35
midnightcoder2 2018.09.10. 07:00:49
Vagy ha igen, akkor teljesen jogosan jelentkeznek be Pl. a benzinkutasok is, ők ugyanolyan kereskedők mint a boltosok, hadd legyenek már zárva vasárnap. Aztán ott vannak a vendéglátóipari egységek dolgozói. Az áramszolgáltatók. Semmi baj nem lenne ugye, ha szombaton este lekapcsolnák az áramot, és csak hétfőn reggel kapcsolnák vissza. Pl. 45-ben sem volt áram, mégis megvoltak valahogy az emberek.
A FIDESZ-nek a KDNP a leggyengébb pontja. Ahogy anno már az MDF-nek is ez volt.
csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.10. 07:37:26
Arról hallottál esetleg, hogy a 70-es években a munkaidő (zöme, leszámítva az akkor is létező folyamatos munkarendet) reggel 6-8-tól este 5-ig tartott, oszt hazafelé menet az általában mindenhol elérhető közértekben, henteseknél be lehetett vásárolni (tudom, az agyhalott fideSSdroid aki még nem is élt akkor, most az áruhiánnyal próbál majd mellébeszélni). Lehet, egy agyatlan fideSSdroidnak furcsa, de ha végigmész a körúton akkor a boltok vagy bezártak, vagy kocsma van a helyén ahol nem túl könnyen tudod megvenni a másnapi reggelire, ebédre valót.
Amit az egységagyú fideSSdroid nem tud agyilag felfogni az az, hogy átalakult a kereskedelem, a munkavégzés és nem mindenki tud alkalmazkodni néhány agyhalott álkeresztény szavazathajhászó agymenéséhez.
csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.10. 07:41:29
Arról sem nagyon van fogalmad abból az időből, hogy ha abban a boltban éppen nem kaptad meg a vasárnapi ebédhez valót, akkor biza bezárt, és a többi is zárva volt, oszt nézhetted az üres szatyrot mert lehetőség sem volt a feltöltésére.
A tudomány sosem téved! 2018.09.10. 07:52:09
jah, a hanyatló nyugaton is éheznek az emberek, mert vasárnap nem tudnak vásárolni, szerencse, hogy ott vannak a menekültek, akik megduplázzák a gdp-t, ahogy megírta az igazmondo index.
Egyébként olvastam a 444-en, hogy egy csaj, a boltzár idején, vasárnap nem tudott vásárolni hagymát, a pörkölthöz, és ez szörnyűbb volt, mint a holokauszt.... Azóta sem heverte ki a traumát...
:x
Igazatok van elvtársak, mindenki más hülye, csak ti szabad demokraták vagytok mindent tudók, akár maga a tévedhetetlen tudomány!
Sok sikert 2022-höz!
midnightcoder2 2018.09.10. 07:53:19
De mára alapvetően változtak a fogyasztói szokások. Ma már nem a kis közértben vásárolunk, egyrészt mert marha drága, másrészt mert nincs választék. Sőt, náluk már rég nincs közért sem.
Ehelyett az ember szépen fogja a kocsit, elmegy a bevásárlóközpontba és megveszi a kétheti kaját. Mondjuk nálunk mást nem is igen lehetne csinálni, mert pár kilométeres körzetben nincs más csak egy kis éjjel-nappali ami kb. egy kisebb lakásnak megfelelő nagyságú bolt, és ebben már benne van a raktár is. Ez nem tudná kiszolgálni a környéket ha nem járna mindenki bevásárlóközpontba, ez max. arra jó ha elfelejtettél mondjuk tejfölt venni akkor át tudsz szaladni.
A tudomány sosem téved! 2018.09.10. 07:55:28
azt hallottam, hogy nyugaton, ahol vasárnap zárva vannak az üzletek, ott nem kötelezőek a védőoltások, és TB támogatott a homeopátia!
Elvtársak, hát hogyan lehetnek még életben ezek a barbár, nyugati népek, ennyi szörnyűség után?
midnightcoder2 2018.09.10. 07:55:41
A fejlett nyugaton azért ma még picit nyugisabban él az átlagpolgár, és kevesebbet kell melóznia a napi betevőért, ergo jobban van ideje vásárolgatni is.
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.10. 07:55:43
Jó is, hogy ilyen agyatlan söpredék kap szavazati jogot, nem csoda, hogy egy nyilas bűnözőkből álló párt irányíthatja az országot.
A tudomány sosem téved! 2018.09.10. 08:13:17
De nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy az a néhány "háziasszony" kedvéért, akik elfelejtettek hagymát venni a pörkölthöz/panírt a rántott húshoz, azok kedvéért nyitva tartsuk-e az ország összes bevásárlóközpontját, kihasználva az ott dolgozókat, akik inkább a családjukkal lennének aznap.
A szakszervezetek szerint ne, de a bölcs balosok láthatólag ez nem érdekli különösebben.
Emmett Brown 2018.09.10. 08:21:18
gyongyi70 2018.09.10. 08:23:57
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.10. 08:42:20
]{udarauszkasz 2018.09.10. 08:56:12
max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.10. 09:05:17
S helyesen él ez bennük, tegyük hozzá.
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.10. 09:07:56
max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.10. 09:12:40
Te is beleugatsz az emberek dolgába, pedig csak troll vagy.
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.10. 09:36:47
max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.10. 09:45:51
Mára elget trollkodtál, mehetsz pihenni.
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.10. 10:45:35
CSOKKI MÁLNA 2018.09.10. 23:00:12
CSOKKI MÁLNA 2018.09.10. 23:08:17
Próbáljátok már meg felfogni, hogy irtó nehéz helyzetben van a szektor. Akik még a kiskereskedelemben dolgoznak, rendívül túlterheltek. A vasárnapi zárvatartással csökkenteni lehet az ágazatból való további elvándorlás esélyét. Éppúgy kedvező lenne a multiláncok számára, mint munkavállalóik számára. A boltzár bevezetésekor egyetlen kiskereskedelmi munkavállalói csoport sem tiltakozott..
CSOKKI MÁLNA 2018.09.10. 23:12:00
CSOKKI MÁLNA 2018.09.10. 23:19:14
Vajon egy osztrák kamionos hogy oldja meg ezt a problémát?A kenyérre zsömlére javaslom a fagyasztást.Teljesen friss lesz, amikor kiolvasztod. A gyümölcs a hűtőben egyetlen nap alatt élvezhetetlenné válik?? Egyébként pékségekre sztem nem vonatkozik a boltzár. Ha jól emlékszem üzletmérethez kötődött a rendelkezés
CSOKKI MÁLNA 2018.09.10. 23:23:34
CSOKKI MÁLNA 2018.09.10. 23:27:13
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.11. 07:33:34
gyongyi70 2018.09.11. 08:10:32
gyongyi70 2018.09.11. 08:14:05
CSOKKI MÁLNA 2018.09.11. 12:52:38
" Ne közlekedj, ne tankolj, ne menj szórakozóhelyre, ne használj áramot, tévét, internetet, ne menj orvoshoz stb.!"
Próbáld már meg felfogni, hogy a kisker. üzletek nyitvatartása nem feltétlenül szükséges a lakosság zömének pihenőnapi kikapcsolódásához, míg az éttermek cukrászdák stb. nyitvatartása igen. A boltzár idején jól látható volt, hogy könnyen alkalmazkodtak a vásárlók az új rendszerhez, és a láncok számára is előnyös volt. Aztán a "baloldal" a boltzár eltörléséből akart politikai tőkét kovácsolni. Április 8-án ezért is megkapták a büntetésüket..
CSOKKI MÁLNA 2018.09.11. 12:56:56
"akkor a magyar dolgozók is túl tudják élni, ahogyan most is... "
Talán a 0-24 órás nyitvatartást is túlélnék nem? Más faszával ne verd a csalánt..De a legfontosabb, hogy a kisker. szektor jelenlegi kritikus munkaerőhiányos helyzetén enyhíthet a vasárnapi boltzár ismételt bevezetése. A láncok, és dolgozóik számára is előnyös lenne..
gyongyi70 2018.09.11. 14:05:35
A kisker szektor munkaerő gondjain nem a boltzár, hanem a jobb fizetések segítenék a legtöbbet. Ha pedig nem akarnak minden nap nyitva tartani, mert pl. nincs elég dolgozó, akkor lehetne ez a nap a hétfő vagy kedd. Érdekes módon ezt más szolgáltatók már bevezették, és működik. Pl. nálunk az uszoda hétfőnként van zárva, a pici cukrászda meg hétfőn és kedden. Rájöttek ugyanis, hogy sz ő vevőik zöme hétvégén ér rá úszni, vásárolni, egy hétfőt, keddet pedig kibírnak, úgyis munkában, iskolában van a nép. Nem tudom, miért olyan nehéz felfogni, hogy a kereskedelem olyan szolgáltatás, amit az emberek a szabadidejükben vesznek igénybe. A szabadidő szűkösen áll rendelkezésre hétköznap, hétvégén viszont a fogyasztók 80-90%-a rendelkezik szabadidővel,
think-tank · http://libertarian.blog.hu 2018.09.11. 15:18:26
Te meg azt próbáld már meg felfogni, hogy nem te szabod meg, mi a feltétlenül szükséges a lakosság zömének pihenőnapi kikapcsolódásához, meg nem is a kormány. És anélkül is kurvára túl lehet élni, hogy valaki vasárnap étterembe/cukrászdába járjon. És olyan jog sincs, hogy a pihenőnapi kikapcsolódást mások által nyújtott szolgáltatásokon keresztül lehessen megvalósítani.
"A boltzár idején jól látható volt, hogy könnyen alkalmazkodtak a vásárlók az új rendszerhez"
Már hogy a faszba ne alkalmazkodtak volna, ha egyszer nem volt nyitva? Ennek ellenére anyáztak, mint a kocsis, és kedvenc pártod se azért hátrált meg, mert annyira biztos volt a győzelmében.
"és a láncok számára is előnyös volt"
Jaja, ezek a multik meg tudnak szervezni egy egész kontinensnyi hálózatot, de a vasárnapi nyitvatartás hasznát nem tudják kiszámolni.
"Aztán a "baloldal" a boltzár eltörléséből akart politikai tőkét kovácsolni."
Az van, szívem, hogy a "baloldalt" eddig is leszarta a Fidesz, meg ezután is le fogja. 2010 óta ezek semmiben nem léptek vissza csak mert a "baloldal" követelte. Ehelyett majd' egy évig szabotálták a népszavazást, végül inkább visszavonultak, mint hogy számszerű legyen ennek a baromságnak a támogatottsága.
"Április 8-án ezért is megkapták a büntetésüket.."
Oszt' ha ennyire fideszes az ország, mint ahogy mondod, és ez a vasárnapi baromkodás is ennyire tetszik nekik, akkor miért nem vállalták be anno a népszavazást, csillagom?
Na pá, így is több időt fordítottam egy hülye trollra, mint megérdemli.
CSOKKI MÁLNA 2018.09.11. 15:38:36
"meg nem is a kormány"
A parlament kicsim, a parlament. Talán hallottál arról, hogy amiről törvény van azt be kell tartania a közösségnek.
"Jaja, ezek a multik meg tudnak szervezni egy egész kontinensnyi hálózatot, de a vasárnapi nyitvatartás hasznát nem tudják kiszámolni."
Nem csökkentek a bevételeik a boltzár hatására, és hetente egyszer nem kellett kinyitni. Nem kell közgáz zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjj, mi következik ebből..
"Már hogy a faszba ne alkalmazkodtak volna, ha egyszer nem volt nyitva? "
A demokrácia többek között arról szól, hogy a választott vezetés adott esetben kellemetlennek tűnő intézkedéseket vezet be, amelyek társadalmilag hasznosak. Ha a hozzád hasonlókon múlna, kötelezővé tennétek a 0-24-es nyitvatartást mindenütt..
gyongyi70 2018.09.11. 15:44:29
Orbitális baromság. Cukrászdába, étterembe előbb eljutok hétköznap, munka utáni rohanásban (ha nincs otthon semmi kaja, se alapanyag, mindenki fáradt, hogy főzzön elő is fordul, vagy kolléganőkkel, barátnőkkel egy órára beülni kávézni, sütizni munka után szintén), de fontos bevásárlást (ruha, cipő, bútor, stb.) SOHA nem intézek kutyafuttában. És ezzel így van a lakosság 50% (mindenki, akinek 2-sel kezdődik a személyi száma).
Csak egy pasi gondolhatja, hogy a "zemberek" könnyen alkalmazkodtak, egyébként a fidesz is belátta, hogy nem volt népszerű, még azt is hozzárebegték: "főleg a hölgyek körében". Na igen. Lassan mondom, hogy megértsd: mi nők (és sajna már rendelkezünk szavazati joggal, erre nem árt emlékezni) SZERETÜNK vásárolni, számunkra SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉG, KIKAPCSOLÓDÁS.
CSOKKI MÁLNA 2018.09.11. 15:46:36
"A kisker szektor munkaerő gondjain nem a boltzár, hanem a jobb fizetések segítenék a legtöbbet."
Nem igaz, a munkakörülmények, szabadnapok is éppoly fontosak.
"Pl. nálunk az uszoda hétfőnként van zárva, a pici cukrászda meg hétfőn és kedden. "
Igen a pihenőnapon az ember szeret elmenni úszni, sütizni, és nem böhöm bevásárlókocsikat akart tologatni, meg ürességtől kongó Tesco-kban lődörögni, legalábbis a normális emberek..
gyongyi70 2018.09.11. 15:47:03
JA-JA, AZÉRT NYITOTTAK, MINT A VILLÁM, AMIKOR LEHETETT.
De, hatott rájuk a boltzár, csak épp teljesen fals statisztikai adatokat mutogattak az NGM-esek. Nem vettek fuigyelembe naptárhatást, inflációt, vásárlóerő emelkedést, semmit.
gyongyi70 2018.09.11. 15:48:22
CSOKKI MÁLNA 2018.09.11. 15:49:59
Egy szánalomra méltó szűk kisebbségi csoporthoz tartozol. Nem kellene miattatok több tízezer kisker dolgozót beugrasztani vasárnaponkét.Ismétlem, nem volt olyan kisker alkalmazotti csoport, amely szót emelt volna a boltzár ellen..
CSOKKI MÁLNA 2018.09.11. 15:52:28
gyongyi70 2018.09.11. 15:52:30
gyongyi70 2018.09.11. 15:53:32
CSOKKI MÁLNA 2018.09.11. 18:23:49
élhetetlen 2018.09.11. 18:25:27
Keményen hadakozol, de, most megpróbálom pontokba szedni, hogy miért nincs igazad.
1, Amit nekem írtál. „A vasárnapi zárva tartással csökkenteni lehet az ágazatból való további elvándorlás esélyét.”. Persze, és kizárja a vasárnapi munkavégzésből a diákokat, és azokat, akik akkor dolgoztak ott, amikor ráértek, azaz vasárnap. Nem, majd a diákok is hétköznap mennek dolgozni, mert a suli nem számít. Okos vagy.
2, „A boltzár bevezetésekor egyetlen kiskereskedelmi munkavállalói csoport sem tiltakozott.”. Ki fogja össze a dolgozókat? A szakszervezet, aki akkor sem kérdezte meg a dolgozókat, és most sem?
3, Vannak vasárnap nyitva tartó kiskerek, és vannak, amelyek nincsenek nyitva vasárnap. Aki nem akar vasárnap dolgozni, az szakmaváltás nélkül mehet vasárnap zárva tartó boltba eladónak, pénztárosnak. És fogalmad sincs, hogy aki a vasárnap nyitva tartót választotta, azok közül hánynak kedvező ez, mert jól jön a hétköznapi szabad, csak pofázol.
4, Teszel arra, hogy akik vasárnap vásárolnának, azok sokkal többen vannak, mint azok, akik egy vasárnap nyitva tartó bolthoz léptek, be, de nincs kedvük vasárnap dolgozni. Ehhez: „A hazai "baloldal" elárulta a kiskereskedelmi dolgozókat, amikor a Fidesz kormányt egy belpolitikai hisztéria keretében a vasárnapi boltzár visszavonására késztette.”. Ne zavarjon meg, vagy akár gondold át, hogy a dolgozók sokkal nagyobb tömegét védte meg, mert a vásárlók is zömmel dolgozók.
5, „A munkáltatók finom kényszerekkel veszik rá a dolgozók jó részét a vasárnapi munkára.”. Ja, ahogy azt is, aki hétfőtől péntekig munkára szerződött, azt is csak finom módszerekkel veszik rá, hogy hétfőn is dolgozzon, akkor is, ha nincs kedve. Vagy hallottál már munkaszerződésről?
6, „A boltzár nem volt teljes nálunk sem. Bizonyos helyekre nem vonatkozott, és üzletmérethez kötődött.” És ahhoz, hogy a kisbolt akkor lehet nyitva, ha a tulaj van ott. Vagy távol van a családjától, vagy a családja is a boltban van, kirándulás helyett, de együtt a család, a gyerekek elvannak a polcok között. Ennyit a családokért.
7, „A boltzár … a láncok számára is előnyös volt.”. Hogyne, megy az összes hűtő, bevétel meg nincs, ez az igazi biznisz. A beszállító, mondjuk, aki tavasszal epret szállít, az szombaton szóljon az epreknek, hogy most egy napig ne érjenek, mert vasárnapra nem kellenek. Nem csak a láncoknak, a beszállítóknak is előnyös volt, szerinted.
8, „Más faszával ne verd a csalánt..”. Ezt te teszed, mert egy elenyésző kisebbség kedvéért, akikről még azt sem tudod, hogy akarják-e, lenyomnál egy nagyobb tömeg torkán egy vasárnapi bezárást. „A láncok, és dolgozóik számára is előnyös lenne„, de csak szerinted, az általam felsoroltak szerint nem. Nálad az bölcsek köve, semmi logika nem szükséges?
9, „normális emberek vasárnap kikapcsolódni,szórakozni akarnak és nem shoppingolni.”. Tehát, aki arra szorul, hogy vasárnap vegye meg a heti nyersanyagot a vacsorákhoz, és a gyereknek a cipőt, az nem normális, csak az, aki elhúz (akár a privát helikopterével Horvátországba) lazítani, szórakozni. Ja.
10, A parlamentet hagyjuk, nem lehet épeszű alapon szavazni, mert pártfegyelem, és két harmad. Tök mindegy, mekkora baromság, vaklaki beterjeszti, és akár meg is szavazzák a pártfegyelemmel kötelezően. Ezzel kapcsolatban jobb, ha kussolsz. Tudod, nem kell balneológiát oktatni, mert nincs is tengerünk (lehet, hogy te sem érted), minek az androgógia képzés, mikor a fél ország funkcionális analfabéta, most be kell tiltani a genderológiát.
11, Bár ez már volt. „Egy szánalomra méltó szűk kisebbségi csoporthoz tartozol. Nem kellene miattatok több tízezer kisker dolgozót beugrasztani vasárnaponkét.”. Szerinted a kisker dolgozókhoz képest mennyi a vásárlók aránya?
Na, ennyit még nem írtam szűkagyúnak, valószínű, hogy ennek sem volt értelme. Azért kíváncsi lennék, mennyit értettél meg a leírtakból, de tudom, nem fogom megtudni, mert folytatod ugyanígy, ahol lesz rá lehetőség.
CSOKKI MÁLNA 2018.09.11. 18:28:19
CSOKKI MÁLNA 2018.09.11. 23:43:43
Ez nem ilyen egyszerű. a nagy láncok a konkurenciától tartva nyitottak ki vasárnap is. Semmi egyéb okuk nem volt erre.A kormány döntése tiszta helyzetet teremtett, ami nekik is megfelelt.
"Hogyne, megy az összes hűtő, bevétel meg nincs, ez az igazi biznisz."
A forgalom áttevődött más napokra.Vasárnap pedig nem kellet felfűteni (vagy lehűteni) a vásárlóteret 25 fokra, és nem kellett világítani ugyanitt. Tehát még környezetvédelmi szempontból is helyes volt.
"Ja, ahogy azt is, aki hétfőtől péntekig munkára szerződött, azt is csak finom módszerekkel veszik rá, hogy hétfőn is dolgozzon, akkor is, ha nincs kedve."
Legalább akkor ne hazudjunk önkéntességet a vasárnapi munkavállalással kapcsolatban.
"Szerinted a kisker dolgozókhoz képest mennyi a vásárlók aránya? "
Nem ez a kérdés, hanem a konzumidióták aránya a normális emberekhez képest.
"És ahhoz, hogy a kisbolt akkor lehet nyitva, ha a tulaj van ott. Vagy távol van a családjától, vagy a családja is a boltban van, kirándulás helyett, de együtt a család, a gyerekek elvannak a polcok között. "
Bájos, ahogy aggódsz értük, miközben több tízezer kisker. dolgozó szabad vasárnapjára nagy ívben teszel..:)
"A beszállító, mondjuk, aki tavasszal epret szállít, az szombaton szóljon az epreknek, hogy most egy napig ne érjenek, mert vasárnapra nem kellenek. Nem csak a láncoknak, a beszállítóknak is előnyös volt, szerinted. "
Vajon Franciaországban, Svájcban, Ausztriában hogy lendülnek át ezen a problémán, hisz ezekben az országokban vasárnap zárva tartanak az üzletek.
"egy elenyésző kisebbség kedvéért, akikről még azt sem tudod, hogy akarják-e, lenyomnál egy nagyobb tömeg torkán egy vasárnapi bezárást."
Ők dolgoznak, te shoppingolgatsz, Oszd be az idődet rendesen, és hagyd őket pihenni..Légy felnőtt !
"A parlamentet hagyjuk, nem lehet épeszű alapon szavazni, mert pártfegyelem, és két harmad."
A demokrácia alapvető működési mechanizmusaival nem vagy tisztában kis gügyém..De beszélgessünk ! Támogatom a hülyék szellemi fejlődését..:)
gyongyi70 2018.09.12. 08:07:02
És sokan, nagyon sokan nem örültek neki. Ez az akkori közvélemény kutatásokból egyértelműen kiderült.
Éppen ezért nem fog újra ebbe a csapdába belemenni a fidesz, nem lesz vasárnapi boltzár, meg is mondták. Lényegét is vesztette, a CBA bázis kezd felmorzsolódni, Csányi is feladta a tervét, hogy beszálljon a kiskerbe, túl nagy falat még neki is. Változtass pályát, ha nem tudsz megbarátkozni ezzel.
gyongyi70 2018.09.12. 08:41:54
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.12. 09:31:44
élhetetlen 2018.09.12. 15:45:56
Csak még egy dolog, a többi zöldségeddel nem foglalkozom. Ha van tíz bolt, ami nyitva van vasárnap, és tíz, ami nincs (csak egyszerűsítek, hátha megérted), akkor azt, aki a vasárnap nyitva tartó boltot választotta munkahelynek, azt nem kényszerítik a vasárnapi munkavégzésre, hanem azt választotta. Amíg ezt nem vagy képes felfogni, addig magadat, hülyézd, és gügyézd le.
Azért még valami, te nagyokos, a demokráciáról. Igen, választott képviselők. Csak nem mindegy, hogy élnek, vagy visszaélnek a kapott jogokkal. Még a pártfegyelem sem zavarna, ha előtte lenne valami egyeztetés, megbeszélés, vita, és azután döntenék el, hogy mire kell szavazni. tenytar.hu/hantameter/antidemokrata_aki_rendeltetesszeruen_szeretne_hasznalni_az_egyeni_kepviseloi_inditvanyt#.W5kTF-gzbcs Csak egy cikk, hogy te se maradj vissza a szellemi fejlődésben. Visszaélni azzal, hogy egy egyéni indítványhoz nem kell előzetes vita, hatástanulmány, stb. Bemegy a képviselő, megmondták, melyik gombot kell nyomni, kijön, és bevallja, hogy azt sem tudja, miről szavazott? Vagy még az sem tudja, aki beterjesztette, csak a kezébe nyomták? (lásd balneológia). Ez visszaélés egy lehetőséggel, és a törvények zöme évek óta így megy át. Foglalkozz a saját szellemi fejlődéseddel, és próbáld meg átgondolni is a dolgokat, nem csak süketelni.
CSOKKI MÁLNA 2018.09.14. 17:40:18
A legjobb persze az lenne, ha senkinek nem kellene dolgoznia vasárnap, de ez nyilván nem megoldható, mert eleve vannak olyan hivatások (orvos, rendőr, tűzoltó) ahol ez nem kivitelezhető, illetve mások vasárnapi kikapcsolódásához is kellene közreműködők. a kisker szektor viszont nem ilyen Sőt egy étterem uszoda vagy mozi épp vasárnap tudja besöpörni a legtöbb bevételt. És hogy miért nem szombaton? Hát mert vasárnap érnek rá a legtöbben kikapcsaolódni..
CSOKKI MÁLNA 2018.09.14. 17:53:00
"akkor azt, aki a vasárnap nyitva tartó boltot választotta munkahelynek, azt nem kényszerítik a vasárnapi munkavégzésre"
Számolt azzal, hogy vasárnap is kell dolgoznia, viszont ne állítsuk már úgy be, mintha a vasárnapi munkára tolonganának a dolgozók. Ne hazudjunk önkéntességet. Be kell menni vasárnap is dolgozni, ha a főnökség úgy akarja, éppúgy mint hétfőn kedden stb.. Pont. Ezt a helyzetet viszont meg kell változtatni a kiskereskedelmi szektorban. Mutatis mutandis
" Csak nem mindegy, hogy élnek, vagy visszaélnek a kapott jogokkal."
Mondom, a demokrácia alapvető működésével nem vagy tisztában. Nem tiszteled a választott képviselők általi törvényhozást. Mindenről egyenként szavazzon a 8 millió választópolgár, vagy hogy képzeled, te nagyon ostoba?
CSOKKI MÁLNA 2018.09.14. 17:56:20
Te kis naiv. Szerinted véletlenül jelent meg ez a cikk a Magyar időkben..??A következő önkormányzati választás után be lehet vezetni úgy egy év múlva. A baloldal pedig nem akar megint pofára esni: egy csomó pénzből felépítettek egy boltzár ellenes kampányt, aztán az utolsó pillanatban szépen kihúzták a lábuk alól a szőnyeget..:)
élhetetlen 2018.09.14. 19:07:04
„Nem tiszteled a választott képviselők általi törvényhozást.”. Hát, amit most csinálnak, azt nem. Tudod, miért van annyi képviselő? Mert normálisan úgy kéne működniük, hogy van egy ötlet, azt akár párt, akár frakció, akár bizottsági szinten előterjeszti valaki. A többiek megbeszélik, és szakértőket hívnak, hatástanulmányt készítenek (tudod, hogy mi lesz a következménye), és, ha a többség, és a szakértők szerint is jó, akkor szavaztatják meg. Te, a demokrácia nagy ismerője nem tudod, hogy az, hogy valaki a hasára üt, és benyújt egyéni indítványként egy törvényjavaslatot, és abból fél órán belül törvény lesz, az valahogy nem kerek? Csak, mert ehhez nem kell senkivel egyeztetni, nem kell az az utálatos hatástanulmány, aztán szavazás után kijön a képviselő, és megkérdezik, hogy miről szavazott, és nem tudja? Csak megmondták előtte öt perccel, hogy melyik gombot nyomja? Te nagyon ostoba, ez a demokrácia?
Na, mindegy, akár abba is hagyhatnád a vergődést.
CSOKKI MÁLNA 2018.09.18. 21:30:16
Egyrészt, ahogy már többször mondtam ezt ne próbáld már sunyin összemosni azzal , hogy a kisker. dolgozók "önként dalolva " mennek munkába vasárnap is. Ugyanúgy mennek kötelességből, mint hétfőn kedden stb. Egyetlen kisker. dolgozói csoport sem emelt szót a boltzár ellen.
Másrészt attól, hogy az alkalmazottak a vasárnapi munka tudatában léptek be, még a kormány miért ne hozhatna számukra kedvező intézkedést? Mutatis mutandis..( Mellesleg, amikor a rendszerváltás után sok helyütt kinyitottak vasárnap is, biztos volt olyan, aki a vasárnapi zárva tartás tudatában lépett be, csak hogy megfordítsam a logikádat.)
A boltzár senkinek nem okozott érdeksérelmet egy szűk kis deviáns csoporton kívül. Előnyös volt a dolgozók az áruházláncok számára, és a lakosság 95 %-ának sem okozott különösebb érdeksérelmet. A kényszeres vásárlóknak, és a vasárnap Tescokban meg Ikeákban lődörgőknek igen. Ők kénytelenek voltak elfogadni a helyzetet, ahogy kénytelenek elfogadi Franciaországban, Svájcba és Ausztriában is. Ha rajtuk múlna 0-24-ben kellene nyitva tartania mindennek.
"És? A vásárlók helyzete lett kedvezőtlenebb. Akik csak hétvégén értek rá, azok vasárnap helyett a szombatra zsúfolódtak össze, tömeg, hosszú sorok, "
Hülyeség, hamar alkalmazkodtak az üzletek az új helyzethez.
És melyik hülye kereskedő tölti fel a hűtőpultot szombat este nyolckor, ha másnap nem nyit ki?"
Egyáltalán nem voltak hiányok szombat este sem. Kapitalizmusban élünk, nem szocializmusban. Mellesleg, hogyan lendülnek át ezen a problémán szted Svájcban, és Franciaországban??
"Te, a demokrácia nagy ismerője nem tudod, hogy az, hogy valaki a hasára üt, és benyújt egyéni indítványként egy törvényjavaslatot"
Nem kis hülyém. A kormány nyújt be törvényjavasatot, és a parlamenti többség megszavazza. Tudod, így működik a demokrácia. Persze számodra nyilván az anarchia szimpatikusabb, de kénytelen leszel elfogadni, hogy így működik az ország.
élhetetlen 2018.09.18. 22:26:58
És most a lényeg. „A kormány nyújt be törvényjavasatot, és a parlamenti többség megszavazza. Tudod, így működik a demokrácia.”. Így KÉNE működni a demokráciának, törvénytervezet, szakértők, hatástanulmány, (tudod, hogy mi lesz a következménye), megvitatás, és, ha a többség, és a szakértők szerint is jó, akkor szavaztatják meg. Ez lenne, ha a kormány terjesztené be a törvényjavaslatokat. De ez már évek óta nem így van. Van egy kiskapu, ha egy törvényjavaslatot egy egyéni képviselő nyújt be, akkor nem kell egyeztetés, hatástanulmány, semmi, fél óra alatt megszavazzák. Ezt már leírtam, csak nem érted. Nem lenne baj, felőlem maradhatsz hülye is, csak ne gondold, hogy én vagyok az. Vagy gondold, nem érdekel, csak ne gyere a hülyeségeiddel.
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.19. 06:38:34
élhetetlen 2018.09.19. 16:31:48
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.19. 17:05:17
Itt ezt nem lehet megtenni, marad, hogy ignorálja az ember, amennyire lehet.